Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-10-23 / 22. szám
t ŐSI MESTERSÉG - ŰJ GÉPEK KÖZÖTT Nyolcán éltünk egy fedél alatt, kellett a családnak a kenyér, ezért adtak a szüleim molnárinasnak. Annak idején a malom kivételes helynek számított, mert a tanoncnak is fizettek. Nekem például egy mázsa búza és öt pengő Szállítópálya köti össze a betonsilót a malom ötemeletes, modern épületével volt a havi járandóságom. De régen is volt! Lassacskán negyven éve... — Űtitársam megköszörüli a torkát — molnárbetegség — mondja — majd így folytatja: — A szükség vitt a malomba, én műszerész akartam lenni, mégis megszerettem a molnármesterséget. Pedig tizenkét órát dolgoztam naponta, nyeltem a szállongó port, de azt a kis búzaszemet vagy százhúsz felé bontani, látni a hengerszékben alápergő lisztet, amelynek fehérsége, finomsága elárulja, érti-e dolgát, tiki az őrlést vezeti... ez a látvány nap mint nap feledtette velem a szakma minden zordságát, amiből régi malmainkban még ma is kijut a molnárnak — tereli napjaink gondjaira a szót Szécsényi Lajos, a Szabolcs-Szatmár Megyei Gafoonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat vezető technológusa, ahogy gépkocsink közeledik az új nyíregyházi malom felé. — Bár sok kis teljesítményű, elavult malmot leállítottak, és számosat korszerűsítettek, működnek még fafödémes malmok... Sokhelyütt elavult a gépek meghajtása, az anyagmozgatás, a porelszívás. Sok munkát és pénzt kell még a malomipar korszerűsítésére fordítanunk. — Annak ellenére, hogy táplálkozási szokásaink változásával évről évre csökken a lisztfogyasztás? — kérdezem. — Az iparág fejlesztése mégis indokolt, mert egyre több finom pékárut vásárolunk, s ezért több fajta lisztet, mindenekelőtt fehérlisztet kell őrölnünk. A most kezdődő ötödik ötéves tervben több üzemet új gépekkel szerelnek fel, s öt új malom is épül. Ha majd országszerte egészséges, korszerű munkahely várja a fiatalokat a malmokban, bizonyára a molnárszakma utánpótlásáról is könnyebb lesz gondoskodni. Mert ma már a havi járandóság nem csábít, hiszen azok is ösztöndí jait kapnak, akik „divatosabb” szakmát tanulnak. Két új malmunk csak pár éve működik, és máris több fiatal érdeklődik a megyében a molnármesterség iránt A tíz emelet magasságú betonsiló tetejéről széles panoráma tárul elénk. Balra a vasút, jobbra a központi almatároló, a távolban a szürkén gomolygó felhők alatt a hetvenezres megyeszékhely új városnegyedei. Alattunk kétezer vagon búza pihen. Az elmúlt harminc év alatt a gabonatermés-átlagok országszerte több mint kétszeresére növekedtek. Itt, Szabolcs megyében, ahol valamikor —■ jó években — 8—10 mázsa „élet” termett egy hold földön, idén 28 mázsa búzát arattak holdanként. A több kenyérnek valót egyharmad annyi idő alatt takarítják be a gépek, mint évtizedekkel ezelőtt a kaszálás, a marokszedés idején. A hatalmas búzamennyiség szinte egyszerre zúdul a feldolgozó iparra. A bőség okozta raktározási gondok mielőbbi enyhítése érdekében a kormány állami támogatást, a Nemzeti Bank hitelt ad és adott gabonatárolók építésére. Az elmúlt őrt év alatt 20 vasbeton és 41 fémsiló épült, s az ez évvel elkezdődött tervidőszak alatt is további gabonatárolókat adnak át A silót szállítópálya köti össze a malom ötemeletes, modem épületével, ahol a hengerszékeken naponta százhúsz tonna búzát őrölhetnek lisztté. A nyíregyházi malom egyike annak a három új malomnak, amelyik az elmúlt öt évben épült. Nem messze innen, a pár éve városi rangot kapott Kisvárdán, valamint Székesfehérvárott dolgoznak társai. Légkondicionáló fújja a helyiségekbe a meleg levegőt, mindenütt makulátlan tisztaság. A legtöbb berendezés a nagy hagyományú házai malomgépipar terméke. Fekete András műszakvezető molnár a kisvárdai malomban „Az apró búzaszemet százhúsz felé bontani..— visszhangzanak bennem Szécsényi Lajos szaval, amint végigjárjuk a silóból érkező szemeket megtisztító, majd hámozó, mosó gépek sorát, a síksziták és a daratisztítók termeit, ahol a hengerszékek őrleményei osztályosodnak finomságuk szerint, hogy aztán újabb töretésre, őrlésre visszajuss sanak a hengerszékekre a szállítórendszer csőhálózatán. Nyíregyházán egy-egy műszak alatt mindössze hét ember vigyázza e bonyolult gépezet működését. Másnap a kisvárdai malomban is feltűnt, milyen kevés embert látni a gépek körül. — Vajon mit kell tudnia a molnárnak egy olyan m;lomban, ahol vezérlőpultról irányítják az őrlést? — kérdeztem Fekete András műszakvezetőtől. — Csak a legfontosabbat említem. A hengerrés beállításához nincs műszer. Felcsippentünk egy keveset az őrleményből, morzsolgatjuk két ujjunk között, így állapítjuk meg, hogy megfelelő távolságban vannak-e egymástól a hengerek. Amikor finomlisztet őrölünk a dercéből, a hengerrés mindössze háromezred milliméter. Ezt beállítani.. . — hát többek között ehhez kell a molnártudomány. A molnártudományból kísérőmtől, Szécsényi Lajostól is ellestem valamit. Két markát 'belemeríti a tisztára mosott búzába, emelgeti néhányszor, latolgatja, mennyi lehet a súlya — „nyolcvan—nyolcvankét kilogramm hektoliterenként” — mondja. Majd szájába vesz egy szemet, kettéharapja, ízlelgeti — „tizenhét százalék a víztartalma” — hallom. Később megtudtam a laboratóriumi eredményeket. Szécsényi Lajos nem tévedett. A négyévtizedes gyakorlat műszerpontosságúvá finomította érzékeit. Az „öreg” molnárok lenyűgöző mesterségbeli tudására gondolhatott az a fiatal szakmunkás is, aki a nyíregyházi malomban ezt mondta: „Két éve dolgozom szakmunkásként, de féligmeddig még mindig inasnak érzem magam.” Törékeny asszony figyeli a csőben lezubogó őrleményt. Mintát vesz, nem korpás-e a liszt. — A megye egyetlen molnárnője — mutatja be kalauzom Belincsák Istvánnét. — Éveikig a takarmánykeverőben dolgoztam. Itt, a kisvárdai malomban munkáshiány volt, kérdezték, volna-e kedvem átjönni'. Pár hónapig betanított munkás voltam, majd jelentkeztem a vállalat szakmunkásképző tanfolyamára. Idén májusban tettem szakmunkásvizsgát. — Milyen eredménnyel? — Jó minősítést kaptam. — Négy gyerek mellett tanult! — szól közbe Szécsényi Lajos. Oktatója volt az első szabolcsi asszonynak, aki molnár szakmunkás lett. Lám, a szükség, ez esetben a szakmunkáshiány, ismét bebizonyította egy „hagyományról”, hogy idejétmúlttá vált. Hiszen az újonnan épült vagy felújított malmok munkakörülményeitől már nem kell félteni a „gyengébb nemet”. Kisvárdán már Belincsákné férfi kollegái is elismerik: nem kell „férfi adottság” ahhoz, hogy valaki elsajátítsa a gabonaőrlés csínját-bínját. Liszteszsákokkal rakott villástargonca halad a raktár felé. Ezt a lisztet a sütőipar kapja. Egy teremben kilós csomagokkal teli alumínium konténerek várják, hogy a boltokba kerüljenek. — Nem cipelik már vállon a zsákokat, mint amikor kezdtem a szakmát, s a zacskók töltésében is félautomata A síksziták, amelyek „százhúsz felé” osztályozzák a korpát, a darát, a dercét, s a lisztet gép segít. Mégis korszerűtlennek tartjuk a csomagolást, a lisztszállítást. Azt szeretnénk, ha végre tankautókban, ömlesztve szállíthatnánk a lisztet a péküzemekbe. De sajnos, még nincs a megyében olyan sütöde, ahol az ömlesztett lisztet is tárolni tudnák. Az üzletekbe kerülő liszt automatizált csomagolására már hamarosan sor kerül: a Német Szövetségi Köztársaságból vásárolunk töltőgépeket. Az, aki életében először látja, hogyan őrlik lisztté a búzaszemeket, óhatatlanul az újdonság, a látvány hatása alá kerül, és a malmot jól ismerő kísérő nélkül elsiklana a tekintete olyan jelentéktelennek tűnő dolgok felett, amelyek az itt dolgozók számára nagyon is fontosak, mert a munkakörülmények javulását jelzik. A nyíregyházi malomban Szécsényi Lajos megállt az ablakokban zöldelő vízipálmák, szanszevierák előtt — Itt már nem sínylik meg a telet a dísznövények — mondta. — Sosem felejtem el. Nem sokkal a malom avatási ünnepsége után, egy decemberi napon itt jártam, és látom, hogy egy öreg molnár ingujjban (de sokat fagyoskodtam a hengerszék mellett!) törölgeti a növények leveleit. Számomra ez volt az igazi üzemavatás. Kép és szöveg: Balázs István Magyar alkotók MECHWART ANDRÁS (1834—1907) Egyik előző számunkban rövid ismertetőt közöltünk dr. Vajda Pál, Magyar alkotók című könyvéről, amely a NOVEX Külkereskedelmi Rt. gondozásában jelent meg. Az elkövetkezőkben e könyv alapján emlékezünk meg tudományterületükön maradandót alkotó magyar tudósok munkásságáról. A malomipart forradalmasító hengerszék feltalálója gépészmérnök volt. 1859-ben lépett be Ganz Ábrahám negyven munkást foglalkoztató műhelyébe, s az elkövetkező években nagy része volt abban, hogy a kisüzem a világhírű Ganz-gyárrá fejlődött. Mechwart 1874-ben találta föl a különböző sebességekkel forgó, ferdén rovátkolt, kéregöntésű acélhengerekkel dolgozó hengerszéket, s ezzel az acélos magyar búza legmegfelelőbb aprítási módszerét. Hengerszéktípusa az egész világon elterjedt, alapelve megegyezik a napjainkban használatos hengerszékekével. A Mechwart féle hengerszék újszerűségét az adta, hogy a porcelán hengerek helyett acélhengerekkel őrölt, s azokat az erre a célra szerkesztett géppel rovátkolta. A hengerszéket burkolattal látta el, s az ő találmánya a hengerpár rugós összeszorítása is. Későbbi találmányai közül 6 említésre méltó a motoros forgóeke, s a villamos fadöntő eéD
