Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-03-27 / 7. szám
Angyalföld „szíve” a Váci út ! . ' . •p m ■ um 1 ' "Si! í >*■»>• * 1 Wi------------------------------------------------------Évekig jártok a magyar falvakat, később Szülőföldünk szép határa címen az anyaföld sugárzásáról és vonzásáról írtunk, végfii a Magyar megyék sorozatban a mai magyar élet és társadalom, a termelés és az építés kérdéseit elemeztük. Miután keresztfil-kasul, Nyírségből az Őrségig, Debrecentől Szegedig, Kanizsától Békéscsabáig bejártuk az országot, keresve fényét és nem hallgatva a gondjairól sem, most nem országjárást, hanem városjárást választottunk, s városaink közül is a legfőbbet, az ország közigazgatási, szellemi, termelési központját, ezt a nagyon régi és új épületeiben igen fiatal világvárost, Budapestet. Ebben a városban él az ország minden ötödik állampolgára, ez a több mint kétmilliós Budapest aránytalanul nagy, hatalmas egy tízmilliós ország kicsinységéhez képest, ez a város tele van ihlettel és buzgalommal, nagyratöréssel és »ml az örök változékonysággal, amelynek nyomába szegődve a budapesti ember arcát szeretnénk megrajzolni. A budapesti arcokat, ezt az ezernyi fénytörést, ezernyi vonást az arcok redői közt, fiatal arcokat és fáradt öregeket, az egyszerű, teremtő, mindennapi ember arculatát. Nem a nagyságot, hanem a hétköznapiságot, nem a hírt, hanem a hír nélkül is, — mert munkájával minden ember teremt valamit — világító emberarcokat kutatjuk fel, a látványosság nélkülit, a szépen egyszerűt, ha úgy tetszik, a névtelen embereket. A budapesti ember teremtő nagyságát keressük a „kis” emberekben, a budapesti ember „couleur locale”-ját, e pesti színezetet, a sajátos alkatot, hogy megírjuk a hétfőket, a csütörtökét, a nem vasárnapokat, a nem ünnepnapokat, hanem a hétköznapi egyszerűség történetét. Oj utainkat Budapest klasszikus kerületében, a munkás- és gyárnegyed Angyalföldön kezdtük, amely ma is egy nagyváros a világvároson belüL V____________________________________-/ — Sok minden érdekel. Van egy Ifjúsági klubunk. Ez a Láng Gépgyár-i fiataloknak lehetőséget ad ismeretek szerzésére, szórakozásra, utazásokra. Általában minden pénteken lejárok a klubba. — Hány fiatal vesz részt egy-egy ilyen klubrendezvényen ? — Negyven-ötven. Ha disk-jockey műsor van, akkor száz. — Említetted, hogy a nagymamád a József Attila Színháznál dolgozik. Gondolom, ez azt is jelenti, hogy a színház számodra sem idegen. — Havonta legalább négy estémet színházban töltöm. A József Attilába ingyen járok, de rendszeresen eljutok a Víg-, a Madách és az Operettszínházba is. A színházon kívül érdekel még a sport, kedvelem a futballt, a jéghokit, a vízilabdát, a kézilabdát, én magam is sportoltam, úsztam az Újpesti Dózsában. Szeretek olvasni, barkácsolni és — az isten tudja miért, nagyon élvezem, ha festhetek, mázolhatok — szobafalat, kerítést, bútorokat. Az apámmal bebarangoltuk az egész országot, mert hiába, hogy Angyalföld házrengetegében nőttem fel, nagyon szeretem a természetet, a hegyeket, az erdőt, a csendes vízpartokat ... — Huszonkét éves vagy, kinőttél a gyerekkorból. Mit vársz felnőtt életedtől? — Jó lakást, két gyereket, sok utazást. Eddig jártam már Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Jugo-A szerszámlakatos szláviéban. Szeretném megismerni Európát. Es amit az előbb mondtam, tanulni akarok, és magamtól várom: szeretnék úgy élni, hogy hasznos legyek ... Bacáti Cjéna - Ruffy. Päet-Umbty Attila: € SZERSZÁMLAKATOS A fiú, aki velem szemben ül, épp hogy csak kinőtt a tinédzser korból; jobban mondva ki sem nőtt, hiszen tudvalevő: az az érdeklődési kör, szemléletmód, öltözködési forma, amely a tizenévesek csoportjára általánosságban jellemző, néha a múló idővel alig-alig változik. Huszonöt-harminc éves fiatalemberek is igyekeznek külsejükben megőrizni a kora ifjúság divatjegyeit, mintegy jelezve az odatartozást; hiába, az ember nehezen mond le egykorvolt önmagáról. És Doktor György, a Láng Gépgyár szerszámlakatos szakmunkása mindössze huszonkét éves. Piros vászonsipkát visel, hosszú haja kétoldalt majdnem a válláig ér, tömött kis bajusza alatt gyerekszáj mosolyog, kerek arca, figyelmesen csillogó barna szeme együtt él ezzel a mosollyal. A keze azonban felnőtt és komoly; kissé tömpe, erős, mégis finom ujjain a bőrt olajréteg árnyékolja be; a tenyere a szerszámok érintését őrzi: érdes és kemény. Doktor Gyuri tősgyökeres angyalföldi srác, itt született, itt nőtt fel, itt dolgozik. fgy kezdi el történetét: — Édesapám vegyésztechnikus a Kőbányai Gyógyszergyárban, anyám hivatalnok az Egyesült Izzóban. Nagyon fiatalok mindketten, egyikük negyvenegy, másikuk negyvenkét éves. — így nincs nagy távolság köztetek ... — Időben nincs, de térben igen. Kétéves voltam, amikor elváltak, azóta apai nagyszüleim nevelnek — tulajdonképpen szőröstül-bőröstül hozzájuk tartozom. A nagyapám nyugdíjas főgépész, a nagymamám portás a József Attila Színházban. 1965-ben, amikor édesapám lakást kapott, magához akart venni, de én inkább maradtam a megszokott környezetben. Szeretem a szüléimét, de ha azt kérdeznék tőlem, kihez kötődöm leginkább, azt mondanám, a nagymamához ... — Tudod miért váltak el a szüleid? — Tudom. Gondolom, ez egy bizonyos korban minden gyereket érdekel. Az az igazság, nekem egymásról rosszat soha sem mondtak a szüleim és én meg is értem mindkettőjüket. Amikor összeházasodtak, apám tizennyolc éves volt, anyám tizenkilenc. Ilyen fiatalon családot alapítani szerintem könnyelműség. A baj akkor kezdődött, amikor apámat katonának vitték és anyám egyedül maradt. Fiatal volt, a magányt nehezen tűrte, szórakozni, táncolni járt... és apám megtudta ezt. Hát így történt. — Most mi van velük? — Édesapám megnősült, van egy tizenegy éves húgom. Anyám egyedül él, s most, hogy már nem egészen fiatal, észreveszem, egyre jobban kötődik hozzám. — Milyen tanulságot vontál le a szüleid esetéből ? — Nem szabad ilyen könnyelműen, hirtelen, fiatalon összeházasodni. Én azt gondolom, huszonöt-huszonhat éves koromban hősülök meg, csak azért nem később, mert imádom a kis srácokat. — A te érzelmi kapcsolataid megalapozottak? — Mindig csak olyan lánnyal járok, olyan társat keresek, akivel a lényeges dolgokban egyetértünk, hasonló az érdeklődésünk, egybeesnek a vágyaink. Az a lány, akivel most együtt járok, három évvel fiatalabb nálam, szakközépiskolás, a közgazdasági egyetemre készül. — Tehát diáklány. Megtalálod benne azt, amiről az előbb beszéltél: a közös érdeklődést, vágyakat, az egyetértést? — Igen. Nincs lényeges különbség közöttünk. Egyébként; én is el fogom végezni a középiskolát és azután beiratkozom valamelyik esti egyetemre. — Miért nem kezded el máris? — 1954-ben születtem és már régóta esedékes a katonaidőm. De az én korcsoportomban nagyon sokan vagyunk, nem tudom biztosan, mikor kerül rám sor, egyáltalán behívnák-e? Amikor ez tisztázódik, beiratkozom a szakközépiskolába. — Itt az üzemben mi a munkád? — Szerszámok javításával foglalkozom. Tizenkét forintos órabérem van, 1972-ben, amikor szabadultam, nyolc forinttal kezdtem, most márciusban megint kapok egy forintos emelést. Ehhez ión még negyedévenként 800 forint prémium. — Sok helyet ismerek, ahol a szakmunkások jobban keresnek. — Én is... Elmehetnék például a Kőbányai Gyógyszergyárba és tudom, hogy ott nem 12 forintos órabérem lenne. De most már hat éve dolgozom a Lángban, annyira megszoktam, megszerettem a munkahelyemet, a kollégáimat, hogy képtelen lennék elmenni. — Ez a hűség — amely nyüván a természetedből következik — mire vonatkozik még? — Sok embernél, a fiataloknál is a pénz óriási csábítás. Én Angyalföldön nőttem fel, ismerem az itteni szokásokat, apáim, dédapáim hagyományait, ismerem és érzem is. Ehhez az egész környékhez, az itt élő emberekhez nagyon ragaszkodom. — Mi a véleményed azokról, akikből hiányzik ez a ragaszkodás, azokról, akik nem kötődnek egy-egy munkahelyhez, közösséghez, a környezetükhöz, a földhöz — legyen bár Angyalföld —, ahol születtek. Mit gondolsz azokról, akik az anyagi gazdagodás reményében kisebb-nagyobb útra kelnek, s elfelejtik azt, ami volt? — Az ilyennek azt mondanám: menjél, mit kezdjek veled. Számomra ez a magatartás elképzelhetetlen, a csábításnál erősebbek a kötődéseim. — Az előbb azt mondtad, nagyon szereted a munkatársaidat. Miért? — Hosszú évek óta dolgozunk együtt, az idősebbek befogadják a fiatalokat, tanítják őket... — A szakmán kívül mit tanultál tőlük? — Emberi magatartást és emberi tartást, kulturáltságot, meggondoltságot, becsületet. családszeretetet. — A munkádon túl mi érdekel leginkább?
