Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-04-26 / 9. szám
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÚJ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI TÖRVÉNYT FOGADOTT EL Szociálpolitikánk vívmánya Szociálpolitikánk nem korlátozódik csupán a társadalombiztosításra, ám szociális ellátottság szempontjából is igen nagy jelentőségű az új törvény, amelyet az országgyűlés hozott A társadalombiztosítási törvényt előzőleg nemcsak a szakemberek, hanem maguk az érdekeltek is megvitatták. Erről a témáról ugyanis mindenkinek van véleménye, mert mindenki találkozik a társadalombiztosítással, például a nyugdíjazáskor. A vitában többen elmondták, hogy nemcsak emberséges gondoskodást várnak, hanem bürokráciamentes bánásmódot is. Talán éppen a nem szakemberekkel való párbeszédnek köszönhető az új törvény közérthetősége, az, hogy sokkal egyszerűbbé változtatja a hivatali eljárásokat. A nyugdíjba vonulás után hamarább kapják meg az emberek az első nyugdíjat s a biztosítottak könnyebben juthatnak a különböző szolgáltatásokhoz. Egyszerűbb lett a törvény szövege, mert egyszerűbb lett a társadalombiztosítás. Egységesíti a nyugdíjakat Eddig három nyugdíjskála volt érvényben, most egy. Más volt például a nyugdíj mértéke a bérből és fizetésből élők, és más a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok számára. Ezentúl egyazon szolgálati idő esetében az átlagkereset ugyanazon százalékát kapják. Ez vonatkozik minden dolgozó emberre. Egységes lesz a nyugdíjkorhatár: 55 év a nők és 60 év a férfiak számára. Eddig a termelőszövetkezetben dolgozó asszonyok csak 60, a férfiak pedig 65 éves korukban vonulhattak nyugállományba A következő 5 éves tervben (1976—80-ig) minden tervévben egy esztendővel korábban mehetnek nyugdíjba a téesztagok. Azért nem vezették be egyszerre az egységes nyugdíjkorhatárt, hogy időt adjanak a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek a munkáskezek utánpótlására. Minden társadalombiztosított 42 év szolgálattal szerezheti meg az átlagkereset 75 százalékát, s akik a nyugdíjkorhatár után is dolgoznak, évi pótlékot kapnak, amellyel akár; átlagkeresetük 95 százalékát is elérhetik. A társadalombiztosítás egyéb juttatásai eddig nem voltak egyenlők. Az új törvény megszüntette a parasztság eddigi hátrányos helyzetét A kisiparosok, a magánkereskedők, az előadóművészek és az ügyvédek helyzete is nagyot változott: mindazok, akik önálló foglalkozásúnak minősülnek, ezentúl nemcsak anyasági, hanem egyenlő mértékű nyugellátásra és balesetellátásra is jogosultak; csupán egyetlen társadalombiztosítási szolgáltatás, a táppénz nem jár nekik. A társadalombiztosítási törvény az ellátás egységesítésére törekszik, de különbségeket is tesz. A nehéz és az egészségre ártalmas munkát végzők nagyobb gondoskodásban részesülnek, előbb mehetnek nyugdíjba, különösképpen azok, akiket baleset ért vagy foglalkozási balesetben szenvednek. (Balesetnek tekintik azt is, ami nem az üzemben, hanem munkába menet vagy munkából jövet történik.) Igen nagy társadalombiztosítási kedvezményhez jutnak a fiatalok, a nők, a gyerekeket nevelő szülők és az idősek. A szakmunkástanuló például teljes jogú társadalombiztosított, és betegség esetén táppénzt kap. Az egyetemi és főiskolai hallgatók anyasági és temetési segélyre valamint családi pótlékra jogosultak. Árvaellátásban addig részesülhet valaki, amíg tanulmányait befejezi, tehát 25 éves koráig. Az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás mellett a szülői nyugdíj is a társadalombiztosítás körébe tartozik. Akár édes, akár mostoha, akár nevelőszülő, akár nagyszülő — nyugdíjat kap a gyermeke vagy az unofkája halála esetén ha az a halála előtti esztendőben nagyrészt eltartotta. (A mostoha, illetve nevelőszülő csak abban az esetben részesül nyugellátásban, ha tíz esztendeig gondozta, nevelte az elhailálozottat.) A szülői nyugdíj a családjogi törvény szülőtartásra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően került a társadalombiztosítási törvénybe. A családjogi törvény szellemében fogant az a szabályozás, hogy az elvált szülők közül az kapja meg a családi pótlékot, aki a gyereket neveli, függetlenül attól, hogy ellátásához tartásdíjjal is hozzájárulnak. Az országgyűlés ezt akként módosította, hogy ha a szülők- megegyeztek abban (és a bíróság elfogadta), miszerint a gyereket azontúl a nagyszülő vagy egy rokon gondozza, akkor ő részesül családi pótlékban. Mindazok az újabb kedvezmények, amelyekben a nők és az anyák részesülnek, a kormány népesedéspolitikai határozatából kerültek át a törvénybe. Ezt a határozatot lapunk már ismertette. * Nehogy kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljenek azok, akik régen vannak nyugállományban — kevés szolgálati idejük és kis beosztásuk miatt —, még mielőtt a társadalombiztosítási törvényt az országgyűlés elfogadta, a kormány növelte a járandóságát egymillió embernek — azoknak, akik nyugdíjban vagy ahhoz hasonló ellátásban részesülnek. A nyugdíjak eddig is évente két százalékkal növekedtek. Az új társadalombiztosítási törvénybe az előző kormányhatározatok és törvények ide tartozó részei is bekerültek. Bár nem foglalták új jogszabályba, de vele együtt lép hatályba az egészségügyi törvény legfontosabb rendelkezése: az egészségügyi ellátás ezentúl állampolgári joggá válik. A társadalombiztosításban a dolgozó ember és a családja részesül, a munkára való jog folyományaként, de ahhoz nem kell munkaviszony, hogy valaki ingyenesen kihívja a körzeti orvost, a gyermekorvost, kivizsgálják és kezeljék a rendelőintézetben, elszállítsa a mentő, befeküdjék a kórházba, gyógyszert, ortopéd cipőt vagy szemüveget kapjon. A magyar nép teljes egészében mentesül attól a félelemtől, amit a betegséggel járó kiadások okoznak. Mind a társadalombiztosítási ellátás és szolgáltatások kiterjesztésével — amelyek részletezése nem fér be egyetlen cikkbe —, mind az egészségügyi ellátás állampolgári joggá minősítésével, a betegségek megelőzésében is nagy haladást értünk el, ami érdeke mind az egyénnek, mind a társadalomnak. * Befejezésül vizsgáljuk meg ennek a világviszonylatban is magas szintű társadalombiztosítási és egészségügyi ellátásnak személyi és tárgyi feltételeit. Bár 1945-höz viszonyítva ebben az esztendőben a kórházi ágyak megkétszereződnek, de még nincs belőlük elegendő. Harminc évvel ezelőtt tízezer orvos gyógyított az országban, ma 26 ezer, s az egészségügyi szakdolgozók száma pedig több mint négyszer annyi, mint a felszabadulás előtt volt, az ország egyes területein mégis orvos-, több kórházban pedig ápolónőhiány van. A rendelőintézetek általában zsúfoltak. Minthogy igen gyakran egy betegnél ugyanazt a vizsgálatot végzi el a rendelőintézet és a kórház is, ha oda beutalják, most az effajta párhuzamosságokat megszüntetik, s az orvosok válláról leveszik az adminisztrációs munkát, hogy teljes egészében a gyógyításnak szentelhessék magukat, önmagában az is megkönnyíti az egészségügyi dolgozók helyzetét, hogy ezentúl nem kell külön számon tartaniuk, ki társadalombiztosított, ki nem az. Igen sok vonatkozásban tehát a törvény megteremti a társadalombiztosításunk és egészségügyi ellátásunk személyi és tárgyi feltételeit. Életbe lépése pedig várhatóan ösztönzően hat az egészségügyi és a társadalombiztosítási ellátás további javulására. Kovács Judit Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára előadói beszédét mondja. Mellette: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Az előttük levő sorban: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke Karakas László, munkaügyi-, és dr. Schult heisz Emil egészségügyi miniszter A vita Dr. Pesta László, az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága elnökének hozzászólása a napirendi vitához Bojár Sándor felvételei Hallgatom Szabó Istvánnak, a Kossuth-díjas termelőszövetkezeti elnöknek, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének okos szavait. Hajdú-Bihar megye parasztsága, a 18. választókerület küldte az országgyűlésbe. Szabó István a vita során a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslat ama rendelkezéseit méltatja, amelyek a termelőszövetkezeti parasztság anyagi, szociális felemelkedését jelzik. A törvénytervezet szövege, figyelmeztet Szabó István, á, „dolgozók” szót használja, kifejezve ezzel is a lényeget, hogy a javaslat törvényerőre emelkedésével létrejön az egységes, teljes körű társadalombiztosítási rendszer, így a termelőszövetkezetben kenyerét kereső parasztember teljesen egyenjogúvá válik a munkással és az alkalmazottal. Mondom, figyelemmel hallgatom Szabó István érvelését, és az emlékezet mélyéből hirtelen felbukkan egy ma is riasztó gyerekkori kép. Kakucsról. Sokan ismerhetik tán. Kedves kis község Pest megyében, akácfák karéjában, gyümölcsöskertektől körülölelve. Negyvenöt esztendővel ezelőtt is szemrevaló volt a falu, csakhogy nagyon-nagyon szegény. Tenyérnyi parcellák a földesúri birtok és a nagygazdák földjei közé ékelve, napszámba járó földnélküliek, máról holnapra élők. Ez volt akkor Kakucs. Egy nyári délelőtt mentőautó szirénázott, döcögött végig a főutca agyagkupacain, és megállt a Kaszabokkal szomszédos kis ház kapujában. Csődület, sírás-rívás. Egy verejtékben fürdő embert emeltek a mentők a kocsiba, amely csakhamar eltűnt Kispest irányába. „Jaj, szegény testvérem, nem éri meg a reggelt!” Dehát mi történt? A felnőttek beszélgetéséből lassan összeállt a kép. Már vagy ötödik napja kínlódott a beteg, mire a tanító úr telefonjára megérkeztek a mentők. Bélcsavarodás vagy súlyos vakbélgyulladás. „Dehát orvost miért nem hívtak?” — kérdeztem remegve. „Orvost, fiam? Dabason van csak. És pénz sem volt rá.” „Hát a mentők?” „Életveszély van. jöttek, a kórház meg szegényjogon.” Csupa megfejthetetlen talány egy pár hétre a városból falura szakadt kisfiú számára. Orvos csak a harmadik faluban. És ha nincs pénz, nem is hívják. És mi az, hogy kórház „szegényjogon”? Ma már mindez jól ismert számomra. Az egész nyomorult múlt. Az orvos, biztosító nélkül tengődő paraszti mélyrétegek élete. Az a világ, amelynek kegyetlensége még a szóhasználatban is kifejeződött, amely a szegénységhez kötötte a ..jogot”, hogv valaki az ingven kezelés alamizsnáját elfogadhassa. Letűnt világ. Elmúlt. De néha üzen, amikor még távolabb kerülünk tőle. Miként most is, amikor egy hajdúsági parasztember — aki társaival országos hírűvé emelte szövetkezetét — a parlamentben azokról a lépésekről szól, amelyek a társadalombiztosítós egységesítésével, a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjkorhatárának leszállításával tovább közelítik a munkásosztályt és a falu népét, és a megkülönböztetések, a jövedelmi differenciák eltüntetésével egyre vonzóbbá teszik a paraszti életet. Nem jogi aktus csupán az új törvény elfogadása, elsősorban nem az — figyelmeztetett a vitában Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. Valóban. Örökre száműzni az anyagi félelmet, a szorongást, amely eltölti azt, akire rátör a betegség, nyugodt öregséget biztosítani annak, aki szerszámát immár letenni kényszerült, egyre többet nyújtani a gyermekét nevelő anyának, mindez nem jogi aktus csupán, hanem a humánum politikája. Az új törvényben tehát, miként a szervezett munkásság képviselője hangoztatta, a szocialista társadalom legfőbb jellemvonásai mutatkoznak meg. Érvényesül általa is az ok, hogy az ember értékmérője a társadalomért végzett munka. Mert miként mindenkinek joga van a munkához, munkaképtelenné válása első pillanatától kezdve avagy megöregedése esetén érvényesül joga a társadalombiztosítási ellátásra. Mégpedig a munkával arányos juttatások biztosítására. Munkához való jog, társadalombiztosítási ellátásra való jog. Ma, amikor szerte a világon milliók számára oly sokhelyütt máról holnapra kétségessé válik a mindennapi kenyér megszerzése, és sokakban erősödik a rettegés, honnan teremtenek elő orvost, gyógyszert, ha betegség tör a családra, elgondolkozhatunk azon, amit a magyar szakszervezetek vezetője mondott a jogokról és biztosításukról. Ám azon is, amit például az egészségügyi ellátás kötelességéről, a feladatokról. Hiszen jóllehet, a társadalombiztosításra nagy összegeket fordít államunk — 1960-ban 11 milliárdot, 1974-ben pedig csaknem 50 milliárdot költött e célra —, most már a társadalombiztosításba bevont egész lakosság érdekeit tekintve, és az új igények szerint kell továbblépnünk az egészségügyi ellátás körismert gondjainak megszüntetésében, az egészségügyi hálózat fejlesztésében. Sürgető feladat tehát új kórházak éDÍtése, a meglevők korszerűsítése, a végképp elavultak szanálása, a hatékonvabb fekvő- és járóbetegellátás. a munka szervezettségének javítása. Még egv gondolat kanott erőteljes hangsúlyt a SZOT főtitkárának felszólalásában, és erről sem szabad megfeledkezni. Nyugdíjba menni joga van a dolgozónak, de nem kötelező, mondotta. Az idősek tudása nagy érték, ne menjen, nem mehet veszendőbe. E szavak nemcsak a humánumnak, hanem a társadalmi optimizmusnak is kifejezői. Különösen figyelemre méltó, milyen elismeréssel fogadták a képviselők a törvény világos, mindenkit eligazító szavát, hiszen sok bizonytalanságot szüntet meg. Szóvá tette ezt Bojtot Miklós szabolcsi, Kelemen Sándor Bács-Kiskun megyei, Németh István baranyai képviselő is. Ugyanakkor egyöntetűen azt kívánták, hogy az ügyintézés, a végrehajtás is bürokráciamentes legyen. ,,A beteg, az öreg, a gondokkal bajlódó ember számára különösen fontos a baráti szó, az együttérzés, az önzetlen segítség.” Ám a jogok hangoztatása mellett a társadalmi felelősségre való hivatkozás sem volt kevésbé erőteljes. Figyelmeztettek arra, hogy például a táppénzesek arányának növekedésében nemcsak tényleges igényemelkedés, hanem visszaélés is tetten érhető. Miként a biztosított jogokkal való nem törődést jelzi az is, ha valaki nem tartja meg az egészségvédelmi szabályokat az orvosi utasításokat. Mindezt — így a képviselők — törvényi úton megoldani lehetetlen, de a társadalmi felelősségre, a szakszervezeti aktívák százezreinek kötelességérzetére, a becsületes milliók öntudatára, tisztességére apellálni bizonyára nem hiábavaló. Az orvostársadalom méltó képviseletet nyert az országgyűlésben. Két követe is felszólalt. Dr. Kaposvári Júlia budapesti képviselő, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem adjunktusa és dr. Petri Gábor szegedi sebészprofeszszor a társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátás jó néhány kérdését elemezte az országgyűlés színe előtt, de mindketten különös hangsúllyal emeltek szót az orvosok adminisztratív munkával való túlterhelése ellen, a szakszerűség, a hatékonyabb kezelés érdekében. A sokoldalú és gazdag vita — amelynek természetesen részét képezte az országgyűlés bizottságainak törvényelőkészítő ülése is, hiszen az ott felszólaló 14 képviselő indítványa, kérése, figyelmeztetése jelentősen módosította a törvény végleges szövegét —, szakszerű volt és magas szintű. Híven a törvényhez, amelyet Petri professzor, Szeged képviselője így jellemzett: „Nemcsak harmonikus záróakkordja a most lezáruló országgyűlési ciklusnak, hanem méltó jelképe a 30 éve felszabadult ország társadalmi fejlődésének”. Csatár Imre 3
