Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-11-08 / 23. szám
után a barcsi Dráva-híd szolgálatba állott és északról dél felé vezeti a turisták tízezreit a népek országútién. Sorolhatnók most Kaposvár egyéb erényeit, amelyek a magyar gazdasági életet gyarapítják, folytathatnék azzal, hogy ez a város mennyi mindennel gazdagodott s miképpen lett az egykori „makkot sütögető” somogyi parasztság fiatalabb korosztályaiból ipari munkás. Nem térhetünk azonban napirendre afölött, hogy Somogy és Kaposvár akkor nyitott kaput a nagyvilág, a fejlődés és a módosodás felé, amikor kilépett István király-korabeli zárkózottságából, szépséges balatoni tájairól a nem kevésbé szépséges és jellegzetes belső régiók felé is elcsalogatta a nyár vándorait Egy táj hódító kitárulkozása mindig van olyan vonzó, mint az emberi-gazdasági felemelkedés. Magyarországon manapság gyakran és szívesen használjuk azt a kifejezést, hogy valami „robbanásszerűen megnövekedett”, s ebben nincs is túlzás, de Somogyra és Kaposvárra a robbanás semmiképpen sem jellemző. Megfontoltan, kiszámítottan, higgadtan vetette le régi ruháit a szegény Somogy és öltözött új módba, új ruhába, új szemléletbe, talán több baj és buktató árán, mint más „robbanásszerűen” felfutott tájak és városok. Ám ami Somogybán egyszer megvalósult, arra számítani lehet, hogy a következő évezred is ott találja. Kaposvárra — a megyeszékhelyre — hárult tehát az évszázadokig elhanyagolt, elmaradt Somogyország központi irányításának szerepköre, ami önmagában is tekintélyes feladat, ha tudjuk, hogy a felszabadulás óta Somogy belső településszerkezeti arányai feltűnő változáson mentek át. Megnövekedett az 1000 lélekszámnál kevesebb lakosú községek száma, valamint az 1000—3000 főnyi lakosságot számláló községeké. Kétszeresére növekedett viszont azoknak a nagyközségeknek a száma, amelyekben 3000—5000 ember él; vagyis megkezdődött az elvándorlás a nagyobb települések felé, a kisközségek, apró falvak lassú elnéptelenedése. Ez a jelenség egyébként az egész Dél-Dunántúlon érezhető, a szomszédos Vas megyében száz lakosnál kisebb falvak is vannak. A belső eltolódás azonban egészen másként jelentkezik a Balaton somogyi partján. A „gumiváros” Vannak olyan nézetek s nem is egészen alaptalanok, hogy Siófok, a Balaton fővárosa és Somogy megye második városa tulajdonképpen Világosnál kezdődik s Szentgyörgynél van vége, vagyis: az egész déli part egyetlen, lazábban-szoro-A nagyatádi kórház sabban összefüggő üdülőváros. Ha így lenne, Siófok Magyarország második legnagyobb városa lenne — nyáron, amikor az őslakossággal együtt majdnem négyszázezer ember seregük össze a hetven kilométer hosszú fövenyen. Az 1968. szilveszter napján városi rangra emelt Siófok a város és a megye szerencséjére nem nyúlik el az egész Balaton hosszán, így is elég feladat eligazgatni, ellátni ezt a „gumivárost”, amelynek lakossága ősztől tavaszig húszezer ember, kora nyártól késő őszig negyvenezer fölött van s csak azért emelkedik „mindössze” a kétszeresére, mert Siófokon az 1973-as felmérés szerint 1983 szállodai férőhely és 9967 egyéb szálláshely található, de még így is a második legfelkapottabb magyar üdülő és idegenforgalmi központ — Budapest után. A „gumiváros” jelzőt azonban nemcsak a megkétszereződő nyári lakosság arányával nyerte el Siófok, de azzal is, hogy egy forgalmasabb — forróbb — Autóbuszra várva zsugorodtak, néptelenedtek, abból az egyszerű okból, hogy a zárt somogyi vidékre is behatoltak a korszerű életmód jelei és a falusi emberek megindultak a jobb kereseti lehetőség, a magasabb életszínvonal felé. A mezőgazdaságból az iparba, a falusi életmódból a városi életmódra való átváltás folyamata nyomban a felszabadulás után megkezdődött Nagyatádon, vagyis még 1945 márciusában. A földosztás itt is azonnal végbement; a község földjeinek kétharmada kisparaszti tulajdonba került. 1949-ben megalakult az első termelőszövetkezet, de Nagyatádot már 1949-ben úgy tartották számon, mint a megye Kaposvár után következő második ipari központját. Megkezdődött tehát a „faluvéros” fogalmi körének kialakítása, amit rendkívül izgalmas folyamatként kell értékelnünk, mert hiszen a nagyközségben jelen van és a lakosság nagy többségét foglalkoztatja a termelőszövetkezet, de már a meglevő kisebb ipari üzemek — majdhogynem manufaktúrák — mellett megjelent a Pamutfonóipari Vállalat újpesti cérnagyárának Nagyatádra kihelyezett részlege s 1955-ben már teljes üzemmel dolgozott. Rekonstruálták s ugyancsak 1955-ben üzembe állították a Nagyatádi Konzervgyárat, helyet kért és kapott a községben a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár nagyatádi telepe. A nagyközség lakói közül háromezren már az iparban dolgoznak, de érvényesül az ipari központtá fejlődő s már a városi rang felé tekintgető Nagyatád vonzása is. Húsz környező községből 1400 ember jár be dolgozni Nagyatádra, ez a tény szükségszerűen megnöveli a közlekedési igényeket, de rohamosan gyarapítja az urbanizációs törekvéseket is. 1960-ban s ettől az évtől kezdve Nagyatádon a városi színvonalnak megfelelő lakásépítés kezdődik, tehát előre eltervezett területfejlesztési koncepció szerint, közművesítéssel, kultúrával. A falu úgyszólván átmenet nélkül lépi át a falut a várostól elválasztó határmesgyét s így született a magyarországi települések történetében új fogalom: a faluváros. A lakásokban villany ég, vízvezeték van, megépült Babócsától a földgázvezeték, szállodát, bölcsődét, diákotthont, 500 ágyas kórházat kapott Nagyatád s a régi kis fürdőt gyógyterápiás intézménnyé fejlesztik. Ez a fejlődési folyamat nem ritka Magyarországon, mégis van valami izgalmasan újszerű Nagyatád „faluvárosi” légkörében. Nem a faluba épültek be a városi szerkezet elemei, hanem a város épült rá a falura, lassan megemésztve mindent, ami az elmaradott régi Somogyra emlékeztetett. Az estébe hajló őszi délután, amikor somogyi látogatásunk végéhez érkeztünk, amikor a városias világítás kezdte behinteni a ködös utcákat, kitapinthatóvá vált Nagyatád városi légköre. A hazavezető út mellett a somogyi erdők zúgtak, pőrére vetkőzve az őszi szélben, zúgott a lápafői erdő, ahol a múlt században Sobri Jóska, a leghíresebb somogyi betyár utolsó, halálos viadalát vívta az osztrák dragonyosokkal. nyári napon százhúsz-százötvenezer ember is megfordul az üdülővárosban; ennyi ember tolong az étkező- és szórakozóhelyeken, a strandon, a hajóállomáson, az utcákon, amelyek nem bújhatnak ki a saját méreteikből. Siófok főutcája ma is csak olyan széles, mint volt a századelőn; a víztorony olyan magánakvaló unalommal ácsorog a város közepén, mint amikor Siófok még a pénzarisztokrácia nyaralóhelye volt a húszas-harmincas években. Hogyan képzelhető el, hogy ez a falusias, a legjobb esetben kisvárosias település igazi város és igazi üdülőváros lett? Oly módon, hogy Siófok területét megnyújtották. A belső területen fokozatosan felszámolják a falusi örökséget, az agyagtéglából épült házakat, amelyek már amúgy sem nagyon láthatók a magasabb építkezések miatt s Szabaditól Széplakig megnyújtják az üdülővárost. A Siófok belső partvonalán felépült szállodasor mintegy előfutára lett a déli part fejlesztési programjának; ez lett a modell, amelyhez most és a következő években igazítják azt a sok kilométer hoszszú partsávot, amelyet a Balatontól raboltak vissza, feltöltve a víztükör történelmi határaira telepített kőgátak mögött a vizenyős, hajdani szárazföldet, visszajuttatva az embernek, aki szereti a Balatont. A „gumiváros” így kétarcú üdülőterületté alakul, amelyben lassan eltolódnak az arányok. A szállodákban, fizetővendéget szívesen látó magánházakban elhelyezkedő magyar és külföldi származású öreg somogyi parasztház nyaralók létszámát már most felülmúlják az Arany- és Ezüst-parton épült vállalati és szakszervezeti üdülők vendégei. Az üdülők mind befogadóképesség, mind építészeti remeklés szempontjából versenytársai a szállodaiparnak. A világosi VOLÁN-üdülő, amely Magyarország legnagyobb autóközlekedési vállalatának dolgozóit pihenteti, a széplaki nemzetközi újságíró üdülő, a Magyar Rádió és Televízió üdülőszállói, a Kohó- és Gépipari Minisztérium terjedelmes nyaralóháza s nem utolsósorban a széplaki SZOT-üdülő a dolgozó embereké, akik felettébb kedvező áron kapják ugyanazt, amit a nagyszállókban magasabb áron kell megfizetni. A „faluváros” Tegyünk most kis kerülőt és Kaposvárt elhagyva, vessünk néhány pillantást a megye legfiatalabb városára, Nagyatádra, amelynek hírét a régi világban aüg-alig lehetett hallani, legfeljebb arról — mondják csöndes, bajusz alatti mosollyal a somogyi öregemberek —, hogy „volt valaha egy Nagyatádi Szabó István nevű kisgazda politikusunk”. Nagyatád ott épült, ahol a dombos közép-somogyi táj lassan átsimul a Drávamenti, alföldi jellegű sík területbe; következésképpen itt valamivel jobbak a termőföldek, módosabb volt a parasztság — már az a réteg, amelyiknek földje volt. Ahogy a balatoni terület az idegenforgalom hatása alatt fejlődött, úgy ez a középső somogyi régió a táj jellegzetes mezőgazdasági ágazatának, az állattenyésztésnek volt igazi otthona. Közel azonban a bővizű Dráva folyó, amely alkalmassá teszi a területet vízigényes iparágak meghonosítására. A Dráva-parti vonulat földgázt rejt, amelynek feltárása folyamatban van: Babócsán már állnak a tornyok. Sürgette az ipar megtelepítését az a már említett körülmény is, hogy a somogyi falvak az országos átlagnál gyorsabban A Sió áruház Kaposvár legnagyobb lakóháza Az új siófoki kórház Irodaház Nagyatádon A régi kaposvári szálloda Siófoki szálloda ősszel ifj. Novotta Ferenc felvételei
