Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-03-01 / 5. szám
'W Baráti Qéza - “Ruffo “Péter-Kristóf Attila SOTíMLIEM SZÉP HÄTM „VÁNDORDINNYÉSEK” FALUJA: CSÁNY Heves megye hatvani járásában, Hatvan és Gyöngyös közt félúton, mindössze öt kilométerre a Miskolcra vezető 3-as főközlekedési útvonaltól, az alföldi síkság peremén fekszik egy terebélyes falu, amely látható szerkezetében jellegzetes nagy alföldi település. Belterülete azonban nagyobb, mint a külterülete, ez viszont ebben a síksági faluépítésben szokatlan és ellentmond a tanyákkal övezett Duna— Tisza közi falvak hagyományos arculatának. Mégsem arról nevezetes. Nem is arról, hogy a Mátra küszöbén terül el, közvetlen szomszédai bányavárosok és iparosodó nagyközségek, amelyek úton vannak a városi rang elnyerése felé. Csány arról nevezetes, hogy lakosságának fele február végén, március elején — mikor engedi az idő — felkerekedik és kivonul a községből, mintha erre nyargalt volna a királyi futár a véres karddal: „Jön a tatár!” Manapság azonban nincsenek királyok, következésképpen királyi futárok sem nyargalásznak az országban, a hajdani véres kardokat pedig, ha meglelte őket a kutató régészek szent buzgalma a föld alatt —, most múzeumi üvegszekrényekben őrzik az utókor okulására. A közlésre érdemes híreket sokkal bonyolultabb szerkezet közli a falusi lakossággal, mint a királyi „nyargalonc”, egy erősítőből és több nyilvánosan felszerelt hangszóróból összeállított szerkezet, amely faluhelyen a „bádog kisbíró” nevet érdemelte ki, mivel tökéletesen pótolja az egykor pergő dobbal és harsány hanggal házaló eleven hírmondót. Csány lakosságának fele nem is azért vonul ki tavasz első heteiben a faluból, mintha valamiféle veszedelem fenyegetné. Sokkal nagyobb jelentősége van ennek a csányi kivonulásnak. Ha a csányiak tavasszal otthon maradnának, sem Magyarországon, sem külföldön senki nem enné azt a harsogó zöld héjú, vérpiros belű, fekete magú görögdinnyét, amely a nyárutó magyar gyümölcsei között igen előkelő szerepet játszik. Néha meg is jelölik bizonyos betűkből és jelekből összeállított monogrammal, mint valamikor az előkelő kisasszonyok kelengyéjét, s ezekből a jelekből a hozzáértő ember nyomban leolvassa, hogy a dinynyét csányi dinnyekertészek termelték — valahol Magyarországon. A hagyomány A hevesi Csány lakosságából tehát minden tavaszszal búcsút mond a faluszélnek 1200—1500 ember, s az októberi ősz első heteiben vetődik haza. Azaz dehogy is vetődik. Hazavonul, begombolt bukszával, amelyben vastagon áll a pénz, bár manapság a csányiak is jobban kedvelik a takarékpénztárt. Ahol megkeresik a nehéz ezreseket, ott beteszik a bankba s zsebre dugnak egy betétkönyvet Nem olyan feltűnő, mint a degesz pénztárca és könnyebb a viselése. Honnan ered a csányiak dinnyetermelő tudománya? Ügy vélik, hogy ebben a faluban mindig hagyomány volt a kertészkedés, különösképpen a kényes dinynyenövény ápolása. Az 1317-ből származó pápai Séta a téli napsütésben Déli beszélgetés a bolt előtt tizedlevél már említi a községet, de még mint Hány községet. A török időkben a hatvani szandsákhoz tartozott s lehet, hogy a hatvani bég mácr kedvelte a ta”, azokon már nem terem igazi csányi dinnye, annál jobb paprika, paradicsom, alma és többféle zöldség. A csányiak tehát kénytelenek minden tavasszal elgondozásukba azt a földdarabot, amelyet valamelyik uradalom felkínált nekik, másképpen nem egyezkedtek senkivel. Hozták magukkal a két kezük ereA tanácselnök mézédes csányi dinnyét, de az is lehet, hogy maguk az igazhitű moszlimok hozták magukkal az első dinnyemagot Csányra, mért hiszen módfelett kedvelték az édességet. De akkor miért hívják görögdinnyének s miért nem törökdinnyének? Az ezüstfejű Móra Ferenc leleményére és buzgalmára lenne szükség, hogy megfejtsük a csányi dinnyések titkát. Mátyás király korából már vannak följegyzések arról, hogy Csányon dinynyét ültetnek tavasszal, s a király visegrádi udvarában ünnepi csemegének számított a veres bélű csányi gyümölcs. Ezzel azonban még mindig nem jutottunk el a csányiaík kora tavaszi kirajzásának megfejtéséhez. Miért szélednek el az országban? Két okból. Az első az a hagyományos ok, hogy az országban sokfelé akadnak olyan fekete homokos, meleg talajú földek, amelyeken a legjobban díszük a dinnye, a legbőségesebb hasznot hozza, a csányiak tehát utána mennek a dinnyetermő földnek. De ha annyira szeretik a dinynyét ültetni, gondozni, miért nem ültetnek otthon? Elég nagy a csányi határ, jószerivel elér Hatvanig, Petőfibányáig, Lőrincig. Azért, mert a csányi földeket az évszázados dinynyetermesztés „megrontotvándorolni, hogy ősszel visszajöjjenek. Régen az ország határain túl is elmentek a nyári dinnyeszezonra, erről tanúskodik a csányi anyakönyvben jó néhány idevalósi ember születési helyének bejegyzése. Ebből az derül ki, hogy a derék csányiak egész Európát bejárták nyaranta, a gyermekeik ott születtek azokban a földbe vájt kunyhókban, ahol kéthárom évtizeddel ezelőtt még a vándordinnyések tavaszi-őszi szálláshelye volt. Ilyen kunyhókat ma már nemigen lehet látni, legfeljebb azokban a skanzenekben, falumúzeumokban, amelyekben a régi paraszti életmód építkezési, tárgyi emlékeit őrzik. A felszabadulás előtt nagybirtokosok jószágkormányzói, gazdatisztjei adták egymásnak a kilincset a halkan telelő Csány portáin, hogy jó időben megkössék a szerződést a büszke csányiakkal. Mert a csányiak nem mentek felkínálni magukat, mint a földesuraságnak kiszolgáltatott aratók, summások és más mezőgazdasági idénymunkások. A csányiak kapósak voltak, mint a debreceni főzőasszonyok, akikért a dunántúli táj legmesszibb pontjairól is elmentek, ha lakodalom kifőzését kellett elvállalni. A csányi dinnyések mindig feles művelésre vették jét és szorgalmát s vitték a haszon felét. Azok az uradalmak is jól jártak a csányiakkal, amelyek ezer holdakon termelték a búzát, mert a csányiak akkor is előbűvészkedték a földből a gazdag dinnyetermést, amikor minden más kisült a forróságban. Mindebből kiderül, hogy volt és van a csányiaknak valamilyen titkuk. A tudomány Nyilvánvaló, hogy ez a titok nem valamiféle ördöngösség, hanem tudomány. Nem véletlen, hogy a csányiak úgy értenek a dinnyéhez, ahogy senki más Magyarországon, legfeljebb a szomszédos Hort községbeliek hajaznak még hozzá, de azok is a csányiaktól tanulták. Ezt a tudományt apáról fiúra kell örörkíteni s úgy is történik. Az országban kora tavaszszal elszéledő csányi családok magukkal vitték a gyerekeiket, s azok, amint megtanultak járni, ott tébláboltak a dinnyeföldön szorgoskodó szülők körül s mire tizennégy-tizenöt évesek lettek, valamennyi tudósa volt a dinnyetermelésnek. Gazdagodtak, módosodtak a derék dinnyekertészek és gazdagodnak ma is, ki merné elvitatni tőlük? De mi-Tanácsháza és a takarékszövetkezet mki\ 1 *
