Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-08-30 / 18. szám
Dr. Wojatsek Károly (Kanada), Tóth Sára (Anglia), Dr. Böszörményi István (USA) Figyelem a felszólalókat az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének kibővített ülésén és Vészi Endre szép verssorai zsonganak a fejemben. A konferencia során sok értékes gondolat, megfontolandó indítvány hangzott el, s az ötletek, a segíteni akaró tanácsok még sokáig kútforrásul szolgálnak majd további munkánkban. Ám a résztvevők tevékenysége nem korlátozódott az üléstermekre és a viták idejére. Reggel és este, a szünetekben, a kiránduláson folytatódtak az eszmecserék itthoniak és külföldön élők, külföldiek és külföldiek között, most már nem a mikrofon előtt, hanem a négyszemközti vagy hatszemközti társalgások lazább, kötetlenebb, fesztelenebb stílusában. Ezeknek a beszélgetéseknek egy töredékét próbáltuk írásba foglalni, hogy az Olvasó, legalább így közvetve, részt vehessen a konferencián és részesüljön annak gondolatébresztő, elevenen pezsgő légkörében. Lejegyeztük a beszélgetések lényegét, hogy az elmondottak továbbgyűrűzve újabb gondolatokat ébresszenek mindazokban, akik szívükön viselik a magyar nyelv tanítását, a magyar kultúra ápolását szerte a világon. Gondolatot ébresszen bennük és újabb nagyszerű tettekre sarkallja őket. A beszélgetésekből mindenekelőtt a diaszpóra történelmi útja bontakozott ki. — ötven évvel ezelőtt nem sokat törődtek velünk — vallja dr. Böszörményi István lelkipásztor, nyugalmazott református püspök (USA). — Egyedül fáradoztunk a magyar nyelv fenntartásáért Az egyházak igen sokat tettek az ügy érdekében. Én magam 53 éve szolgálok- ugyanannál a gyülekezetnél, így jól ismerem a kérdés történetét. 1927-ben és 1928-ban például háromszáznál több gyerek járt a nyári nyolchetes magyar iskolába. Ha valaki hat-nyolc éven át rendszeresen látogatta ezt az iskolát, az tökéletesen írt, olvasott magyarul. Nem csoda, hogy a második nemzedék tagjai nem felejtették el anyanyelvűket. Minden héten volt szombati meg vasárnapi iskola. A konfirmációra is magyar nyelven készültek fel a fiatalok. Volt ifjúsági kör, olvasókör, magyar könyvtár. Magyarul tanultunk be és adtunk elő magyar színdarabokat. Azóta eltelt egy fél évszázad és megcsappant az amerikai magyarok száma. Most már a vasárnapi iskola is angolul folyik és a konfirmációra is angolul készülnek fel a gyerekek. Hiszen a gyerekek zöme harmadik, illetve negyedik generációs. A magyar dalok azonban közöttük is igen kedveltek, sokan tanulnak magyarul énekelni. A nyári magyar nyelviskolák változatlanul működnek, de már kisebb létszámú hallgatósággal. Három évvel ezelőtt például 131 tanuló volt. Az érdekes az, hogy nemcsak a gyerekek érdeklődnek a magyar nyelv iránt, hanem a felnőttek is. Például egy geológus is tanult magyarul, akit hivatalos teendői szólítottak Magyarországra. A környezetemben élő második nemzedék még igen jól beszél magyarul, a harmadik generáció már alig. Mostanában azonban mind többen ismerik fel, milyen fontos nyelv lehet a magyar. Hasznát veheti az orvos, ha magyar páciensek keresik fel, hasznát veheti az utazási iroda alkalmazottja, hiszen egyre nagyobb a turistaforgalom Magyarországgal, s hasznát veheti, ugyancsak a fenti szempontok alapján, a banktisztviselő is, hogy csak néhány példát említsek. Ezeknek az embereknek mindennapi munkájuk lesz értékesebb, gazdagabb, ha szüleik, nagyszüleik nyelvét nem felejtik el, illetve megtanulják. Mint mondtam, ötven évvel ezelőtt nem sok segítséget kaptunk. Ma azonban gyökeresen más a helyzet. Egyrészt maga az amerikai kormány karolja fel az „ethnic-mozgalmat”, azaz a különböző népcsoportok nyelvi és kulturális törekvéseit. Másrészt pedig Magyarország, az óhaza segíti munkánkat. Úgy vélem, sokkal nagyobb eredmé-Tölly Ernő (f Isztria). Az elnökségi asztalnál: dr. Wojatsek Károly (Kant la), Lőrincze Lajos „Folytassuk társaim lelkünk kovásza ím nyékét érhetnénk el, ha az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a külföldön működő egyházak az eddigieknél jobban egybehangolnák az anyanyelv és a magyar kultúra érdekében végzett munkájukat. Meggyőződésem, hogy igen gyümölcsöző lehetne a szélesebb körű együttműködés. Egyházunk tagjai közül igen sokan haza-hazalátogatnak Magyarországra. S azok a gyerekek, akik addig csak akadozva vagy alig beszéltek magyarul, egy-egy ilyen látogatás után észrevehetően szebben, folyékonyabban beszélik a nyelvet. Ez a körülmény is felhívja arra a figyelmet, hogy a harmadik és negyedik generáció magyarságtudatának a megtartása a családokban dől el. Ha az anya magyarul beszél, a gyerek is megtanulja szülei, nagyszülei anyanyelvét. Ha az anya nem magyar származású, akkor is ott vannak a nagyszülők, akik nem minden esetben tudnak jól angolul, tehát az unokáikkal csakis magyarul társaloghatnak el igazán. Tény, hogy az amerikai magyarság lélekszáma egyre fogy, de csodák történhetnek, mert a csodák lehetőségei megvannak, s az eredmény tőlünk is függ. A mi munkánktól. — Ismeretes, hogy az Argentínában élő magyarok, éppen úgy, mint a világ más tájain, különböző történelmi időpontokban kerültek ki külföldre — mondja Ben kő Aliz, aki Buenos Airesből látogatott haza, s aki második generációs létére pompásan megtanult magyarul, Dél- Amerikában. — Nagyon sokat köszönhetünk az első nemzedéknek, amely az első világháború után vándorolt ki. Furcsa módon azonban nem őrködtek elég szervezetten és tudatosan a magyar nyelv megőrzésén. Mintha eszükbe sem jutott volna, hogy a magyar nyelv elnémulhat a fiák ajkán. Ezért aztán bár a gyerekek még tudtak és tudnak magyarul, az unokák közül, becslésem szerint, mintegy nyolcvan százalék már nem beszéli a nagyszülők anyanyelvét. A második nagy kivándorlási hullám az 1945 utáni években érkezett Argentínába, ök már valamivel tudatosabban ápolták a magyar nyelvet. Bizonyára összefüggött ez a szülők képzettségével és műveltségi szintjével is. A gyerekek magyar óvodába jártak, majd utána a kétnyelvű iskolába, ahol vagy spanyol—német vagy spanyol—angol nyelven folyt az oktatás. Nálunk ötnapos az iskolai hét, ezért a magyar nyelvvel csak a szombati cserkészösszejöveteleken és a vasárnapi iskolákban foglalkoztak. A harmadik nagy magyar hullám zöme sajnos, eltűnt, elveszett, felszívódott. Sokan nem beszélnek már magyarul, s a gyerekeiket sem tanítják magyarra. Ez is mutatja, milyen sok függ a szülők magatartásától. A mi iskoláinkban például maguk az anyák tanítanak magyarul, sokan pedagógiai végzettség nélkül, ök nyilván a családban is ápolói és fenntartói a magyar nyelvnek, a magyar kultúrának. De egyvalamit ne felejtsünk el: nem elég megtanulni magyarul, a gyerekeknek használniuk is kell a nyelvet. Éppen ezért fontos, ha az óvodában, a cserkészcsapatban, a baráti körben, s nem utolsósorban idehaza, Magyarországon gyakorolhatják a magyar nyelvet. A játékok, dalok, táncok tanítása is ezt a célt segíti: a gyerekek közösségben, együtt használják, gyakorolják a nyelvet. Dr. Wojatsek Károly (Kanada) bár mintegy kétszáz kilométerre lakik a legközelebbi magyar településtől, mégis a tankönyvíró szakember lelkesedésével figyeli a kanadai magyarság életét. Maróti Gyula, a Kórusok Országos Tanácsa elnöke. Az elnökségi asztalnál: Molnár István, az MYSZ főtitkárhelyettese Dr. Vörös Mi ton (Svédország), Sulyok Vince (Norvégia), Kisch Klára (Svédország)
