Magyar Hírek, 1975 (28. évfolyam, 2-26. szám)
1975-10-25 / 22. szám
Látogatás a Szolnoki Cukorgyárban Melyik az a gyár, amely egy évben csak öt és fél hónapig termel? A válasz egyszerű: a cukorgyár. Melyik az a gyár, amely egy évben több mint három évet dolgozik? A válasz egyszerű: a cukorgyár. Hogyan lehetséges mindez? Így: a cukorgyár egy évben körülbelül százhatvan-százhetven napig termel. Ennyi idő alatt dolgozza fel cukorrá a behordott répát. Igaz, ez idő alatt megállás nélkül dolgozik, éjjelnappal, hétköznap és vasárnap. (A gépek kihasználása szempontjából ez eszményi munkatempó, hiszen hazánkban azok az üzemek dolgoznak a leghatékonyabban és leggazdaságosabban, amelyekben bevezették a három vagy négy műszakot. A fejlett ipari országokban ez egyáltalán nem szokatlan, sőt, ez az általános.) Ha napi nyolcórás műszakokra átszámítjuk, ez jóval több, mint másfél év. A maradékot pedig a két szezon közti időszak teszi: a gyárat, a gépeket a szó szoros értelmében szétszedik, apró darabokra bontják. Ügy vizsgálják át a működő alkatrészeket. Hiszen a cukor veszedelmesebb a rozsdánál — egy szezon alatt még a bronz alkatrészekbe is néha öklömnyi lyukakat mar. így azután nem csoda, ha a karbantartás-felújítás tényleges munkaideje is másfél évre rúg fél esztendő alatt. Egy cukorgyár élete — a szó hétköznapi és közvetlen értelmében: „édes” élet. „Édes” élet, így idézőjellel, holott a szó itt igazán nem elvont fogalmat jelöl, nem Fellini híres filmjére való utalás, hanem nagyon is konkrét, nagyon is kézzelfogható valóság: anyag. Ha az ember maga elé képzeli ezt az „édes” életet, hatalmas, hófehér cukorfelétetnek hívja a gabonát, a búzát. Az egy főre jutó cukorfogyasztás viszont Magyarországon vetekszik a gábonaneműékkel, szemben az 1950. évi 27 kilóval, most évente körülbelül 40 kilogramm. Tehát joggal ragaszthatjuk a cukorrépára is az „élet” megnevezést; az „édes” pedig szinte magától értetődő. És milyen a cukorgyári dolgozók élete? Az vajon édes-e? Lehet-e „édes” életnek nevezni a három műszakban történő izzadást a hatvanfokos hőségben: a cukorrépa kirakását esőben, sárban, fagyban: a ragadós massza folyamatos vizsgálgatását; a bonyolult, dübörgő-csattogó gépek kezelését? Nézzünk körül az Alföld egyik legnagyobb cukorgyárában, a szolnokiban: A Szolnoki Cukorgyár hatvan esztendős. 1912- ben határozta el egy részvénytársaság, hogy az Alföld közepére cukorgyárat telepít és idén hatvan esztendeje meg is kezdődött a munka az új üzemben. A gyár akkor nagynak számított: naponta százhúsz vagon cukorrépát tudott feldolgozni. Zelmann András, a gyár igazgatója így meséli el dióhéjban a hat évtized történetét: „Cukorvilág” feltételek. Megszűntek a nagybirtokok: ettől kezdve rengeteg kistermelővel kellett együttműködnünk. Volt olyan év, hogy harmincötezer termelőtől vettünk át répát. A szövetkezetek kialakulásával és később, az egyesülésekkel a mi helyzetünk is könnyebbé vált — ma már mindöszsze százötven termelő partnerünk van. Az ugrásszerűen emelkedő termelési eredmények, az egyre nagyobb igények következtében azonban kinőttük a gyárat. A hatvanas évek közepétől egy évtizedig a termelés és karbantartás mellett állandóan bővítettük az üzemet. Űj épületeket emeltünk, új külföldi és magyar gépeket szereztünk be. Az eredmény: Elektronikus vezerlotáblán irányítják a termelést ma már napi 540 vagon répát vagyunk képesek feldolgozni. Az eredeti kapacitás tehát megnégyszereződött. Az építkezést azonban továbbfolytattuk. Miután befejeztük a technológia bővítését, áttértünk a kiegészitő és jóléti épületek, berendezések kibővítésére. Hiszen az itt dolgozó munkásoknak is jobb életlehetőségeket kell teremtenünk. A Szolnoki Cukorgyárban majdnem ezer ember el rögtön a gyárhoz. Hosszú fasoron kell végigmennünk, az út két szélén ilyen feliratok igazítanak útba: „Óvoda”. „Lakótelep”. „Uszoda”. — Meg kellett oldanunk az öltözési — mondja Zelmann András. — Ez nem is olyan egyszerű feladat. Végül úgynevezett fekete-fehér öltözőket építettünk. A dolgozó utcai ruhában bemegy a „fehér” öltözőbe. Ott levetkőzik, átmegy a fürdőbe. Megfürdik, belép a „fekete” öltözőbe, ott veszi fel a munkaruhát. A műszak végén visszafelé megteszi ugyanezt az utat. Lényegében minden egyes munkásunknak két öltözőt építettünk — így a tiszta és a piszkos ruházat még csak nem is találkozik egymással. Az uszoda története gyártörténeti érdekesség. A megszálló német csapatok olaj után kutattak Szolnok határában. Olajat nem találtak, forró vizet viszont igen. A felszabadulás és az államosítás után a gyár dolgozói társadalmi munkában medencét, öltözőket, parkot építettek az egyik dolgozik. Túlnyomó részük munkás — százszázötven ember végzi az adminisztrációt, a vezetést, a műszaki feladatokat. Ha belépünk a kapun, még nem jutunk Pillanatkép az üzemi óvodából Gép szedi a cukorrépái a tiszafüredi Hátnán Kató Termelőszövetkezet tábláin Zelmann András igazgató Vízágyúval „mossák ki” a répát a teherautókról Egy szépeníejlett cukorrépa a műveletsor elején ... ... és a végén, kilós műanyagzacskókba töltve forrás köré — s a felépült uszoda a gyáré lett. Gyógyvizét még a gyári orvosi rendelőbe is bevezetik, ahol a reumás dolgozók különleges melegvizes gyógykezelést kaphatnak. Évente hét és fél ezer vagon cukor kerül ki a Szolnoki Cukorgyárból. Ezer ember, egymilliárd forint értékű gép munkájának eredménye. Magyarország cukorellátásában nem volt fennakadás az utóbbi évtizedekben. Édes élet? Munkás, eredményes élet — az itt dolgozó ezernyi ember számára. Egyre jobb munkafeltételek között. Sós Péter János tßr r Töltik a cukrot Gábor Viktor felvételei Idill a cukorgyári lakótelepen hőket lát, termeket, ahol még a falak is kristályosán csillognak; boldog, mosolygó embereket. Cukor gyár-cukorpalota ? Pedig a répa kezdetben — mondjuk így — nem harmatosán tiszta és nem jóillatú. Hatalmas vízágyúkkal söprik ki a vagonokból és teherautókból, gyors folyású mesterséges patakokban bukdácsoltatva folyatják a feldolgozás helyére; így tisztítják meg a földből épphogy kikerült növényt. Az „édes” élet maga a répa. A magyar paraszt — Szinte állandó építkezés jellemzi a gyárat. Rögtön az első világháború után bővítették a cukorgyár kapacitását. El is kezdődött a munka, de később közbeszólt a második világháború. A visszavonuló német fasiszták hatalmas károkat okoztak: felrobbantották az erőmű turbináját, leszerelték a gépek egy részét. Csak a gyors menekülés okozta kapkodáson múlott, hogy nem lopták el az egész gyárat. A felszabadulás után első dolgunk az újjáépítés volt. Megváltoztak a termelési 11 I
