Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-16 / 6. szám
TjíztniLUÁ Kristóf Attila l SZÉP MOT« AI FALU A vízfakasztó ember Gábor Viktor felvételei Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanák, hogy Taksonyban, a fiatalok falujában a középkorúak és idősebbek tétlenségre kárhoztatva morzsolgatják napjaikat, semmi módon sem részesülve a közügyekből. Ismerve azonban a magyar falvak belső erőviszonyait, a falusi társadalom mozgató rugóit, nyugodt lélekkel vállalkozhatunk annak a felderítésére, van-e Taksonyban olyasfajta közös vállalkozás, amely az egész lakosságot érinti és érdekli, korra való tekintet nélkül? A választ pillanatnyi habozás nélkül megadják, egyetlen hárombetűs szóban, amelyet bizonyos áhítattal s büszke várakozással ejtenek ki a taksonyiak: — A víz! Pontosabban meghatározva: a tiszta és egészséges ivóvíz, amelyet történelmének eddigi szakaszaiban mindig nélkülözött a község, mert abban a korban, amelyben végletes módon elhanyagolták a falvak elemi egészségügyi követelményeit, hiányzott az az erő és kezdeményező készség, amely a kérdést a megoldás útján elindíthatta volna. Napjainkban azonban arról számolhatunk be, hogy kipattant és a megvalósulás küszöbére érkezett a taksonyi vízmű gondolata, s ebben nem csekély szerepe volt a középső korosztályhoz tartozó Pálfi Mihálynak, aki foglalkozására nézve nyomdász, a lapunkat is előállító Athenaeum Nyomda mélynyomó üzemének dolgozója, társadalmi rangját tekintve pedig a községi tanács elnökhelyettese, valamint a szép nevű Vízmű Társulat Taksony szervezőbizottságának elnöke. Pálfi Mihály csöndesen fortyogó természetű ember, mint az olvadt ólom, amellyel a nyomdászok dolgoznak, szikár alkatú és meglehetősen szűkszavú ember, akiben azonban megvan a humor természetes adománya, ez pedig — amint tudjuk — a közéletben rendkívül fontos tulajdonság. — Némi túlzással — kez'ákely. Mindenki megtalálja a helyét, bár az ágyikók tökéletesen egyformák. — Peti, honnan tudod, melyik a te ágyad? — A jelemről... — a párnára és a takaró csücskére mutat. Színes fonállal hímzett cseresznye, szilva, kocka, vödör, labda, házikó jelzi, hogy kinek hol a helye, senki sem tévedxet el. Somogyi Gyurika íme mégis tanácstalanul néz körül, nem tudja merre van kelet és nyugat, megfeledkezett a jelről, s így helyét sehol sem találja. — Gyurika, hát keresd a labdát — tanácsolja neki a gondozónő. Gyurika habozás nélkül mászik az ágya alá, előszed onnan egy valódi szép' nagy, fehérpöttyös labdát. A jelzést a valósággal keverte össze. — Szeretsz itt lenni, Gyurika? — Igen — pöntyögi. — Miért? — Játszunk, sokat. Ébredés utá i uzsonna következik: csokoládés szelet kávéval. Nem sokkal később a munkából hazatérő szülök már jönnek is a gyerekekért és bizony megtörténik, hogy egyikmásik totyis. vagy nagycsoportos a bölcsődéből nem akar hazamenni. ségl orvos mindennap megnézi a gyerekeket; szerencsére nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki beteg. Rengeteg játékunk van, s az a tény, hogy egy gondozónőre mindössze öt kisgyerek jut, lehetővé teszi, hogy ne csak gondoskodjunk róluk, hanem valóban céltudatosan foglalkozzunk, játsszunk is velük. A világ legszebb munkája ez .., A totyisok és a nagycsoportosok csöndesen alszanak. A „nagyok” modern kis heverőkön, gyapjúplédekkel letakarva, a picinyek rácsos ágyikóban. Egy-egy nagycsoportos álmában megfeledkezik magáról, cumizik a hüvelykujjával; ó, ha ezt egy totyis látná, odalenne a tekintély. A községi tanácson még a következőket tudom meg: Taksonyban anya- és csecsemővédelmi szolgálat működik, külön rendelővel és szakorvossal. Ettől az évtől kezdődően bevezetik a gyermekgyógyász szakorvosi ellátást. A két óvodában 130 gyermek számára van hely. 1975-re a bölcsődéhez még egy épületrész épül, a férőhelyek száma így majdnem duplájára emelkedik. 1973-ban Taksonyban nyolcvan gyermek született, a csecsemőhalandóság olyan elenyésző, hogy statisztikailag mármár lehetetlen kimutatni. Minden azt biranuítia. ez a község megfelelően gondoskodik a „toiyisnkról ’, s ez azt jelenti, hogy általában az emberről is... Nos, az édes játék közben ne feledkezzünk meg a valóságról. A valóság lényege az, hogy a falusi bölcsődék telítettsége szoros kapcsolatban van a nők munkába állásával. Azoknak a kicsinyeknek, akiket szemügyre vettünk, apukája is, anyukája is dolgozik. Dolgozik valamelyik Pest környéki üzemben vagy a helyi termelőszövetkezetben. Már maga a bölcsőde létezése is a falusi életkörülmények megváltozására utal. Az a tény pedig, hogy a bölcsődések édesanyja nem veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt, azt fejezi ki, hogy az anya különösképpen elégedett a munkahelyével, szépen keres, s igy a család anyagi helyzete szempontjából kedvezőbb, ha nem marad otthon gyermekével. A bölcsődei díj a szülők jövedelmétől függ; napi egy forinttól tizenöt forintig terjedhet. Tizenöt forintot azok a szülők fizetnek, akiknek együttes havi keresete meghaladja a hétezer forintot. A taksonyi bölcsődében az átlagos napi dij tizenkét forint körül van, ez hozzávetőlegesen ötezer forintos havi jövedelemre vonatkozik. Baranyi Jenöné, vezető gondozónő arra kérdésre, hogy a bölcsőde ellátottsága megfelelő-e, így válaszolt. — Jól, korszerűen felszerelt gyermekintézmény ez. A költségvetésünk évi 285 000 forint. Négy szakképzett gondozónő felügyel a kicsinyekre, azonkívül van egy mosónőnk, egy takarítónőnk, egy szakácsnőnk és egy konyhalányunk. A köz-A műszaki zseni Toalett di Pálfi Mihály —, azt állíthatjuk, hogy községünkben az ivóvízellátás a legutóbbi időkig körülbelül azon a szinten állt, mint a névadó Taksony vezér korában. Az ásott kutak vize fertőzött volt, a Baross téren működő egyetlen mélyfuratú kút szolgáltatott csak egészséges vizet, az a kút azonban a szélesen elterülő falu bizonyos pontjaitól messze volt s nem is adott annyit, amennyit a lakosság el ne fogyasztott volna. A négyezer lakosú község tanácsának egyik ülésén 1966-ban mondták ki először, hogy az egységes és egészséges ivóvízellátás érdekében hozzá kell kezdeni egy törpe vízmű építéséhez. A tanácstagokra hárult a kényes feladat, kipuhatolni a község hajlandóságát, mert az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy csupán állami erőből a vízmű megépítése lehetetlen, hiszen a mai Magyarország súlyos örökségeinek egyik gyötrő fejezete sok ezer magyar falu egészségtelen s többnyire elégtelen vízellátása. Az első nekifutás azonban fiaskóval végződött, a község semmiféle áldozatkészséget nem tanúsított, a vízügyben „házaló” tanácstagok csüggedten tapasztalták, hogy senki sem hajlandó egy fillért sem áldozni azért, hogy jobb vizet igyék. Az effajta értetlenségen és maradi közömbösségen könnyen zátonyra futhat a legjobb szándék is, semmiféle vád nem érhetné Taksony község.érdemes tanácsának tagjait, ha ezután a rideg elutasítás után tűzre vetik elgondolásukat és beletörődnek abba, hogy Taksony nem akar jobb ivóvizet. Pálfiék azonban nem törődtek bele, s 1969- ben a már jelentősen megnövekedett s lélekszámban is gyarapodott faluban ismét elkezdték, helyesebben: folytatták a tervezést, megállapítva, hogy* az 1906-ban tervezett 16 700 folyóméter vízvezeték helyett már 20 328 folyómétert kell építeni s ehhez ki kell bővíteni a korábban tervezett kutak, gépek, utcai nyomóskutak terveit. A tervek elkészültek, az emberi hajlandóság hátterében azonban még mindig titokzatos homály lappangott. Négy évig ebben a homályban tapogatózott Pálfi Mihály és a szervező bizottság, amíg a változás bekövetkezett, a lakosság szemléletében megtörtént a várva várt fordulat, bár ma senki sem tudja pontosan megmondani: hogyan. — Talán az adta meg a döntő lökést — mondja Pálfi Mihály —, hogy a szomszédos Dunaharaszti jelentkezett, építsünk közös vízmüvet a két község ellátására. Hogy azután Taksony vezér történelmileg igazolt konoksága és hiúsága ütközött ki az utódok kemény koponyájából, vagy a szemléletük világosodott meg valamiképpen, azt nem tudni, de való tény, hogy az 1973 elején elkezdett második nekifutás nem várt eredményt hozott. Az igazsághoz tartozik, hogy 1973 első napjaiban már valósabb körülmények között kezdődött a szervezés. A Vízügyi Igazgatóság megszavazta az anyagi és erkölcsi támogatást és kivitelezőnek kijelölte a Dabason működő Dunavölgyi Vízgazdálkodási Társulást, amely 1974-es kezdésre fel is vállalta a munkát. 1973 tavaszán elkészültek a szükséges nyomtatványok, szeptemberben megalakult a hattagú szervező bizottság, az ötven tanácstagi körzetben elkezdődött a belépési nyilatkozatok gyűjtése és 1973 december utolsó napján a község lakosságának nyolcvan százaléka aláírta a papírt. De mit jelent egy aláírás? — Mindenekelőtt családonként hatezer forint ki,adást, amelyet tíz év alatt kell befizetni a társulat pénztárába. Havonta ötven forint kiadást kell vállalni tíz évig minden taksonyi családnak. Ez igazán nem sok, s nyilván ezzel is magyarázható, hogy 1200 érdekelt család közül 1050 aláírta a belépési nyilatkozatot, a huszonegy érdekelt gazdálkodási' egység, tszek, üzemek, közintézmények közül tizenhat, így 1974 első napjaiban az öszszeírt 1350 érdekelt közül 1125 nyilatkozata már a szervező bizottság asztalán feküdt. A hiányzó néhány százalék ismeretlen telektulajdonosokból tevődik össze, akiket nem sikerült felkutatni. Ügy döntött a tagság, hogy a kisjövedelműek, akiknek a havi keresete ezer forintnál kevesebb, csökkentett belépés: díjat fizetnek, akiknek pedig havi ötszáz forintnál is kevesebb a jövedelme, egyáltalán nem fizetnek. Summa summárum, tíz millióról van szó, amelynek nagyobb hányadát Taksony község önerejéből teremti elő, hogy megépüljenek a kutak, a gépházak és a község utcáit behálózó gerincvezeték, a két-háromszáz méterenként felállított nyomóskutak, mert a lakóházak bekötésére a teljes kiépítés után kerül sor, s ez további 1800—2500 forint kiadást jelent családonként. Láttuk azonban, hogy a lakosság tíz év alatt — 1974-től 1984-ig fizeti a hozzájárulást, a kivitelező vállalkozót viszont azonnal fizetni kell. Ennek a kényes pénzügyi műveletnek a megoldása voltaképpen rendkívül egyszerű. Az Országos Vízügyi Hivatal, a megyei és a közsági tanács nyolcszáznyolcszáz ezer forinttal járul hozzá a költségekhez, a társulat pedig 1974—75- ben, tehát a létesítés éveiben négy-négy millió forint kölcsönt kap az Országos Takarékpénztártól, amelyet a lakosság befizetéseiből tíz év alatt fizet vissza. _ ', A kiviteli tervek már készen vannak. A gerincvezeték műanyag csövekből készül, ez olcsóbb, mint a hagyományos építőanyag, ily módon megtakarítanak valamennyit, ezt a mozgékony intéző bizottság arra fordítja, hogy a gerincvezetéket másfél-két kilométerrel meghosszabbítsa, újabb területeket kapcsolva be a vízellátásba, mert a község évente egy-egy utcával gyarapodik s akkor még nem esett szó a tassi határig elnyúló üdülőterületről, ahol gombamódra nőnek ki a földből a nyaralók és hétvégi házak. Két mélyfuratú kutat terveznek, amelyek napi ötszáznegyven köbméter vizet szolgáltatnak. A száznegyven köbméter befogadóképességű hidroglóbusz gondoskodik arról, hogy a napi vízadag egyenletes nyomással jusson el minden taksonyi portára. — De mikor? — teszi fel az újságíró a zárókérdést, amelyre Pálfi Mihály magabiztosan válaszol: — Két éven belül... 13
