Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-05 / 1. szám
— Miért szereti az Oriont? — kérdezem Baksa János 23 éves szakmunkástól — ötszáz forinttal több fizetésért elmenne máshova? — Hát... nagyon meg kellene gondolnom ... Tudja, az Orion nemcsak egy név, az a munkát is jelenti, a kollégákat, a főnököket. Ilyen helyes beállítását munkát, mint itt, nem sok helyen találnék — és azt hiszem, ilyen kollektívát sem. Itt mindenki érzi, hogy orionosnak lenni kicsit rang is. Es az meglátszik a munkán. — Rangot jelent orlonosnak lenni? — adom tovább a labdát Márai Lászlóné csoportvezetőnek. — Természetesen. A rossz munka felelősségét mi kétszeresen érezzük: először személyesen — mert senkinek sem válik becsületére, ha selejt kerül ki a keze alól —; másodszor a gyár miatt, mert senki sem vállalja, hogy rontsa a márka hírnevét. így aztán mindenki a legjobbat igyekszik nyújtani. — ön fiatal nő létére vezető. Jelent ez önnek valami problémát? — Igen. Ipari tanulóként kezdtem, szakmunkásként dolgoztam, és közben elvégeztem a Kandó Kálmán Híradásipari Technikumot. Azután lettem csoportvezető. Huszonhat ember főnöke vagyok, ebből huszonkettő férfi. Sokan idősebbek is nálam. Csak akkor tudok tekintélyt tartani, ha elismerik a szakmai tudásomat. Mindent tudnom kell, amit a csoportom csinál, sőt, mindent egy kicsivel jobban kell tudnom, mint a többiek. Akkor hallgatnak a szavamra. Állandóan tanulnom és tanulnom kell, csak így őrizhetem meg a tekintélyemet. És ... meg kellett tanulnom megismerni az embereket. — Mi a jó vezető titka? — A szakmai tudás és az, hogy minden beosztottammal úgy bánok, ahogy az egyénisége megköveteli. — Elismerik a munkáját? — Igen. A gyárban is, a szakmában is. 1972-ben megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatét. * Ácsai István az Orion egyik legszínesebb zavénisége. Ahol ő megjelenik, minden megtelik élettel, mozgással. Szervez, sürögforog, irányít. — 1950, május 17-én kerültem a gyárba. Kis, vidéki rádióamatőr voltam, érdekelt a technika, így jelentkeztem az Orionba, hátha elkelnék valaminek. Fölvettek. Végigdolgoztam az összes létező munkahelyet — ennek most látom a hasznát, mert bárkinek meg tudom mutatni: „Idenézz, öcsém, így kell ezt csinálni!” Igaz, mindig nagyszájú ember voltam, jó hangosan kimondtam a véleményemet, az emberek meg hallgattak rám. A vállalatvezetőség úgy gondolta: „Ha már ennyit beszél az Acsal Pista, hát beszéljen hivatalból.” Kineveztek szalagvezetőnek — azután művezetőnek. Most is az vagyok — naponta másfél millió forint érték hagyja el műhelyünket. — A „nagy szája” miatt sohasem ütötte meg a bokáját? — Kérem, erre csak azt tudom mondani: a tudás hatalom. Nem mondom, volt, aki húzta az orrát a nyerseségem miatt — de ha igazam volt, akkor az meg is lett, amit javasoltam. Én nem féltem soha — nem volt vesztenivalóm —, és lássa, most is itt vagyok. — És az amatőrködés? — Sajnos, egyre kevesebb az időm rá. De azért még csinálom. Ez tartja bennem u szakmai frisseséget. Most is van a szekrényemben néhány kísérleti vacak. „Bütykölök" ezt-azt, és néha a gyártmányaink is jobbak lesznek tőle... •f1 Az Orion termékeinek nagy részét exportálja. Piaca az egész világ. Fejlett és fejletlen országok egyaránt vásárolják termékeit. Az „elfekvő készletek” fogalma itt ismeretlen. Mikor ez a riport készült, a gyár 60 éves volt. Mikor megjelenik, már hatvanegy lesz. Kicsit szimbolikus dolog ez: jelképezi, hogy az idő könyörtelenül múlik, a tegnapi sikerekből ma mér nem lehet megélni. Mint Ácsai István mondta: „Minden nap, minden héten be kell bizonyítani, hogy megérdemeljük a megbecsülést. Nem lehet lazítani.” Az Orion sikereinek titka talán az, hogy ez a mondat a közszellemet tükrözi. Az Or ion alfanumerikus display-je Fejes Julianna, mikroszkópjával naponta 30u állomás-választót vizsgál meg Ácsai István, művezető A hatvanadik évfordulójára a gyár új televízió-típust jelentetett meg, „Orion 80” néven. Azóta gyártják mór az azt követőt is... Kos Péter János riportja Novotta Ferenc felvételei Márai Lászlóné, mimh>n Isriyho-n
