Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-16 / 6. szám
Mikor befordulok a taksonyi tanácsháza kapuján, fölmerül bennem a déja vu páraképe. Én itt már jártam valaha. Elég egyetlen ismerős ablakot, sarokfalat, utcarészletet, egyetlen kaput látni, amelyet valaha, valamikor az emlékezet lefényképezett. A film a viszontlátás pillanatában földereng. — Én itt már jártam valaha — ismétlem Gőbel Károly, a taksonyi tanácselnök előtt, mikor leülök a dolgozószobájában. — Ha emlékezetem nem csal, 1956 januárjában, három nappal a nagy földrengés után. amelynek Dunaharaszti és Taksony volt az epicentruma. Kezdjük talán ezzel a beszélgetést, Az elegáns fiatalember ugyan érti, mit akarok, de nem felel. — Beszélje el nekem a földrengés napját: mire emlékezik? — Én akkor még nem Taksonyban éltem, és ötvenhatban tizennégy éves gyerek voltam. A déja vu után megérint az elsuhant idő. Taksony tanácselnöke csupán harminckét éves. Baján végzett. mint földrajz-rajz szakos pedagógus és azon a napon kapta meg a diplomáját, mikor tanító édesapját, aki ötven év előtt ugyanott végzett, kitüntették az aranydiplomával. — A földrengés napját, január 12-ét azonban nagyon megjegyeztem, ez a nap a születésnapom — közli. — A pusztulás napja egybeesett a születésnap ünnepével? — kérdezem vissza. —: Inkább a pusztulás napjával indult meg Taksony újjászületése — feleli. — Ez ma egy új, fiatal falu. A nyeregtetős, egyenes, gangos házak eltűntek, az újjáépítésnél a sátortetős épületek jöttek divatba és az emberek már később így is építkeztek. A földrengéssújtottá vidéknek megszavazott 10—80 ezer forintos bankkölcsönök nagy részét az állam elengedte és Taksony olyan építkezésbe kezdett, hogy majdnem az egész falu új köntöst kapott. Fiatalok a házak, fiatalok az utcák, friss az egész falukép. — Budapest vonzáskörzetébe, az „agglomerációba’,’ két város, Gödöllő, Százhalombatta, s negyvennégy falu tartozik, de a negyvennégy közül Taksony teljesen elüt a többitől. — Miben? — Mindenben. Nálunk például ismeretlen fogalom az albérlet. A falunak 5147 lakója van, de csak két lakásigénylőt tartunk számon. Taksonyban 1370 lakás van, ebből 1163 saját tulajdonú lakás. Ezeket fejből mondja. A falunak nem csak a gazdája, de a legjobb memóriája. — Falvaink öregszenek. Taksony fiatalodik. Ebben is különbözik a budapesti agglomeráció negyvennégy falujától. Itt minden ötödik ember gyerek: ötezerből, ezer. Tizennégy és harminckilenc év közötti lakosaink száma kétezer, negyven és hatvan közt ezerkétszáz és csupán néMár annyira a jelenben meg a jövőben járunk, hogy visszatérve a tanácsházára, fölvetem a falu névadójának a nevét. — Taksony... ahogyan kiírva láttam, Taksony vezér általános iskola. Taksonyban mi emlékeztet honszerző Árpádunk unokájára, Taksonyra? — Szabó Imréné, az egyik pedagógusunk írta meg Taksony történetét. A hagyomány szerint Taksonyt ide temették. Elhantolásának helye azonban ismeretlen. Tavaly november 29-én, Taksony napján, emlékeztünk meg Taksony halálának ezredik évfordulójáról. Történelmi ismereteink szerint 973-ban hall meg. S idén ősszel lesz Taksony felszabadulásának harmincadik évfordulója. Ebből az alkalomból emlékérmet adunk ki. A „Taksonyért emlékérem ^öaki&ítg. társ adalma hány száz emberünk hatvan év fölötti. Falvaink jó részében megbillent a nemek aránya. Taksonyban ugyanannyi nő él, mint férfi. — Ez az általános fiatalodás azzal függ talán öszsze, hogy Taksonyban nincs „egyke”, hogy itt nagyrészt több gyerekes családok élnek? — Van „egyke”. Sőt az egyke az általános. Száz családra százhét gyerek jut általában. A németajkú régi lakosság közé betelepedtek matyó családok Mezőkövesdről, ezen kívül erdélyiek és felvidékiek. A betelepült családok is átvették az egykézést. Innen nem költözik el senki, s még valami, amiben teljesen különbözünk a Pest környéki falvaktól. Kevés az ingázónk. A lakosságnak több mint a fele itt, helyben dolgozik. Beültet Fiat—128-asába, s a piros kocsit alig kímélve, árkon-bokron át vezetve bemutatja a faluját, amelyben e pillanatban talán még több az épülő ház, mint a teljesen kész épület. — A ráckevei Duna-ág partját parcelláztuk, tessék megnézni ezt az épülő villasort. Az apósom ács (úgy kerültem én Taksonyra, hogy ide nősültem), ács volt az édesapja is, ács a fia is, és nem tudnak anynyit dolgozni, amennyi építkezéshez hívják őket. A falunak, csak itt, helyben, kilencmilliós bankbetétje van. Alig van család, amelynek ne volna megtakarított pénze. Négy évvel ezelőtt huszonhét építési engedélyt adtunk ki, s már évenként hetvenet. Legalább hetvenet. Volt egy katolikus plébánosunk, dr. Tóth János, azóta már áthelyezték innen ... Mellékutcában járunk. Az egyik utcatorkolat után ultramodern katolikus templom tűnik föl. Mintha a jövő építészetéről szóló képeskönyvet lapoztam volna fel. — Miután a régi templom tornya a földrengésnél ledőlt, az ezermester plébános, még dr. Tóth, sajátmaga tervezte meg az új templomot, de résztvett az építésben, a fizikai munkában is. Űj házak előtt állítom meg: ez kié, s a,másik, és a harmadikat ki építette, és az a negyed villa? „Az egyik boltosé”. „Egy csepeli munkásé.” „Az egyik kőművesé.” „Az egyik orvosnőé. Két orvosnőnk van, s itt derült ki, hogy együtt is végeztek.” — Minden nagyon szép. De én szeretnék nyersebb kérdést is föltenni: italra mit költ Taksony? — Kimutatásaink szerint, a helyi boltok forgalma alapján élelemre évi húszmilliót, iparcikkekre évi harmincat, a faluban 1048 televízió, 1144 rádió van ... — ... italra, kérem? — Kilencmilliót — nyel egyet. Megfogja a kezem, hogy minek ezt is följegyezni. OíaLej TTa jól meggondoljuk „totyisnak” lenni tulajdonképpen kén nyelmetlen dolog. A totyis élete csupa kötelesség: a leglázadóbb, legönállóbb személyiségek is bilire ülnek, alighogy betöltik első életévüket. A társadalmi beilleszkedés legkorábbi aktusa ez, akár rítusnak is nevezhetnénk; így lép át a csecsemőkorból, az öntudatlanság csillagporos homályából a tudatos cselekvés világába. Éppen ezért a hivatalosan „kisdednek”, tréfásan „totyisnak’’ nevezett másfélévesek — ha futja rá a szókincsükből — azt hazudjak, hogy ők már „nagycsoportosok", mivel a nagycsoportos gyűjtőnéven számon tartott háromévesek bölcsődei viszonylatban érett, teljes jogú állampolgárnak számítanak. ök már kitünően tudnak bögréből tejet inni és n e jn mindig kenik el a spenótot az arcukon. Nos, itt állunk a taksonyi bölcsőde kapujában; a tágas kertben száradó pelenkák százait lobogtatja a tavasziasan fürge szél Az előcsarnokban egy pillanatra elidőzvén, a következő mozgalmas látvány tűnik szemünkbe: a jobb kéz felől nyíló helyiségben egy csomó kisgyerek kuporog — édes arcok, kitágult szemek, selymes szöszke hajak villannak fel, élénk kíváncsi tekintetek fordulnak a látogató felé. Itt van előttünk Taksony község legzsengébb ifjúságának színe-java. Huszonhárom csöppség tölti napjait ebben a bölcsődében, reggel hattól este hatig. Gondolom, napjuk hosszabb a felnőttekénél, hiszen a gyermekkor legkezdetén az idő szinte egyhelyben állni látszik. Játékhalmozók Mi minden történik e hosszú nap alatt? Reggel hattól fél nyolcig — munkába indulásuktól függően — adják át a szülők a gyermekeket; a picinyek otthoni ruháit az ügyeletes gondozónő az elegáns bölcsődei „uniformisra ' cseréli. Fél nyolckor van a reggeli, amelyet természetesen kézmosás előz meg. Látogatásom napján reggelire vajas-mézes kiflit és egy bögre tejet kapnak a gyerekek, A reggeli után kötetlen játék a program. A „nagyok” ugyanekkor tornagyakorlatokat végeznek különböző elmés mondókákra. például: „Sétálni, sétálni, egy kis dombra lecsücsülni, csüccs ..” Kilenc óra harminc perckor tízórait kapnak a gyerekek, általában friss gyümölcsöt. Ezután folytatódhat a játék, a nagyok a fegyelmezett mozgást tanulják, versikék, dalocskák ritmusára, teszem azt: „Körben áll egy kislány ka, lássuk ki lesz a párja.. .* Vagy: „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske...’’ (Ezeket a verseket az ember különös módon élete végéig nem felejti el.) Persze, van olyan vers is, amelyet a picinyek csak egymásnak mondanak, például ez: „Bábud bá, bújj az ágy alá.. Most megint bilizés következik, aztán kézmosás és a picinyke ebédlőben picinyke asztalkán feltálalják az ebédet, a gyerekek icuri székekre és picuri lócákra ülnek. Ebédre paradicsomleves van, töltötthús és savanyúság. Egy kerek fejű, csillogó szemű két és féléves dundi kisfiú ül az asztalfőn. Itt az alkalom egy icuri-picuri interjúra. — Jo az ebéd? Elmélyülten prüttyögteti a paradicsomlevest, az abroszt piros pettyek borítják. — Vigyázz, Petiket A kisfiú egyetértőén bólogat, szólni nincs szándékában, mivel a szája tele van krumplipürével. Aztán nyugodt mozdulattal bélekanalaz a szomszédja tányérjába, ezzel is bizonyítva, hogy az ebéd felettébb ízlik neki. A szomszéd rögvest bömbölni kezd, mert úgy látszik, neki is ízlik. — Nem zavar, hogy a füled tele van paradicsommal? Tagadóan megrázza a fejét, nem olyan gyerek ő, akit bármi is zavarna. — Mutatkozz be szépen a bácsinak! — szólal meg a gondozónő. A dundi ifjú leteszi a. kanalat, felém fordítja enyhén paradicsoma s arcát, némi lekicsinyléssel közli: — Wágner Péter. Ebéd után a nagy alvás ideje következik, egy tisztalevegőjű, lefüggönyözött ablakú, tágas teremben. A gondozónő Wágner urat is megtisztogatja az ebéd maradványaitól, azután u.zsgyi az ágyba. Együtt még játszani is könnyebb Álmodozás 973—1973” szövegű kitüntetés és a vele járó pénzjutalom öt esztendőn át, évenként tíz olyan embernek adományozható, aki a község érdekében valami jelentősét tett, — És ki adta hozzá a pénzt, ki teremtette elő a pénzjutalomhoz szükséges alapot? — Taksony. A tanács és a helybeli gazdasági szervek. Másodszor is fölbukkan bennem, s megérint a déja vu páraképe. Tizennyolc évvel ezelőtt talán ugyanitt, ugyanebben a szobában láttam. Verítékben úszott és halkan felelt. Mikor a földrengés utáni negyedik napon megismertem, már három napja nem aludt. Egyvégtében itt ült a tanácsházán és intézkedett. Pillanatonként rohanták meg a földrengéssújtotta házak lakói. Kértek. Kértek. Kértek. Baráti Qéza - Tiuffy J)ékr -* szíMfmm EGY FIAI — Félkarú ember volt. Mátyás Boldizsárnak hívták — mondom. — Nem ismertem. Hol dolgozik? — Én sem hallottam róla, azóta sem. Akkor, 1956 januárjában, mint a megyei tanács tervosztályának vezetője került ide. öt nevezték ki az operatív bizottság elnökévé. — S miért említi őt? — Az emlékérem miatt. Hogy azok kapják, akik ezért a faluért valami jelentősét ... A mai Taksony első embere tizennégy éves volt akkor. — Értem — mondja, s felírja a nevet. A tanácselnök 12
