Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-02 / 5. szám
FEJÉR ISTVÁN Tessék nézni a képet: a jellegzetes, kicsit előreltajló tartást, a magyarázó kézmozdulatot, fis főként: a kaján, gunyoros mosolyt. Ha valaki szoborba akarná vésni a „pesti humorista” portréját, amint konferál, vagy viccet mesél, az bátran választhatná modelljéíll Fejér István e képét... Már készíthetnénk is alá a feliratot, amely — ha ráfér — szép kerek közhelyeket mondana a tősgyökeres pesti humorról, belvárosról, kávéházról, s végződne egy nosztalgikus sóhajjal a hajdan volt körúti kabarék után. A dologban csak az a kínos, a valóság nem szeret sem a címkék, sem a feliratok után igazodni. Következésképpen Fejér István, aki a magyar, s azon belül pesti humor nemcsak jellegzetes, hanem érdemes, sőt: kitűnő képviselője, történetesen Kassán született, Prágában végzett műszaki főiskolát, s élete első harminc esztendejét a csehszlovákiai, felvidéki munkásmozgalom írója, újságírójaként töltötte. Amikor a negyvenes évek legelején Magyarországra költözött, s bekapcsolódott az itteni munkásmozgalomba, menten börtönbe is csukták, ami ugyan akkor lehetett jellegzetesen pesti dolog, de fölöttébb kevés kilátást ígért a humor ttdezöld mezeire... Mindamellett, mégis érdemleges tévedés. Az imént feltételezett „szobor” a lényegben mégsem hazudna, hiszen a legtöbb életrajz nem egyéb, mint többé-kevésbé kacskaringós utazás egy adottság, képesség, avagy vágy ki- és beteljesedése felé... Ebből következően, Fejér István is a felszabadulás után előbb mint újságíró dolgozott, majd színházi újságíró és szerkesztő lett, végül egy évtizeden át, a Vidám Színpad, a budapesti kabaré igazgutója volt. Ez idő alatt sikeres színdarabokat (Egy marék boldogság, Irány Caracas, Bekötött szemmel), és számtalan színpadi tréfát, humoreszket írt. S mire eljutott a nyugdíjkorhatárra, amint magas, kicsit előrehajló alakja feltűnik valamelyik presszóban, hogy odaüljön mellénk és Ictagadhatatlanul kaján mosolyával, de különben halálos komolysággal elmondja a legújabb vicéét, vagy csak véleményét némely legfrissebb eseményről — bizonyos, hogy a mindig eleven, kicsit kritikus, kicsit megbocsátó pesti humor egyik jellegzetes képviselője jött oda hozzánk. Mivel pedig nem csupán eszpresszóban, hanem a rádió folyosóin, a televízió büféjében, s mindazon helyeken is bőven találkozhatunk vele, ahol aktív írók megfordulnak, a „nyugdíjas' kifejezést is besorolhatjuk tréfál közé. Lévén számára legfeljebb jelző — de még nem állapot. Bogáti Péter (Idegenforgalmi jelenet) (Történik Londonban az egyik „Whimpy Bar”-ban) BROWN (ül az egyik asztalnál, előtte kiterített térkép, azt vizsgálgatja) KOVÁCS (belép a bárba, körülnéz, majd az asztalhoz lép): Megengedi, hogy leüljek? Minden hely foglalt. BROWN: Csak tessék. Már el is teszem ezt a térképet. Az egész asztalt elfoglalja. KOVÁCS: No, nézd csak. Budapest térképe! BROWN: Ismeri Budapestet? KOVÁCS: Magyar vagyok. Onnét jövök. BROWN: Én meg oda készülök. Micsoda kellemes véletlen! KOVÁCS: Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Kovács János vagyok. BROWN: Az én nevem James Brown. Éppen arra gondoltam, hogy miképpen osszam be azt a tíz napot, amit Magyarországon fogok tölteni. Mit kell okvetlenül megnézni, hová kell elmenni satöbbi, satöbbi. KOVÁCS: Mr. Brown, önnek szerencséje van, mert én aztán jól kiismerem magam odahaza. BROWN: Nagyszerű. Engedje meg, hogy jegyezzek. Mi az, amit nem szabad elmulasztanom? KOVÁCS: Akkor írja. Töltöttkáposzta, pörkölt nokecUivel, sólet, vargdbéles és természetesen rétes. Minden vendéglőben nagyon jól csinálják. BROWN (jegyez): Ez lenne tehát az ebéd. Hová menjek ebéd előtt? KOVÁCS: trja! Gellérthegy. Citadella. Az egy vár Budapesten. BROWN: Hallottam róla. Azt mondják, hogy a kilátás... KOVÁCS: Igen, igen! Ha idejében érkezik kilátása van arra, hogy csontvelőt kapjon pirítás kenyéren. Badacsonyi boruk van. BROWN: Ne vegye rossznéven, de engem a badacsonyi bor nem érdekel. Inkább az Opera. KOVÁCS: Milyen igaza van! Minek is inna badacsonyit, ha az Opera mellett van egy kis borozó, ahol igazi tokajit ihat. BROWN: Valaki azt ajánlotta, hogy nézzek meg Budapesten valami ókori római romokat. KOVÁCS: Igaza volt az illetőnek. Aquincum. Írja fel! Egy csomó nagyszerű kisvendéglő van a környékén. Rablóhúst lehet ott kapni, nyárson, sok hagymával. Arra csúszik a fröccs. BROWN: Meg szeretném nézni a Népstadiont is. Azt mondják, Európa egyik legszebb sportintézménye. KOVÁCS: Eszébe ne jusson! Kár az időért. Azelőtt volt ugyan ott egy bolgár vendéglő, de már megszűnt. És különben is, minek menne maga Magyarországra egy bolgár vendéglőbe. Nem igaz? BROWN: Képtár? KOVÁCS: Mi az, hogy képtár? BROWN: Képtár. Ahol képek vannak. Felhívták figyelmemet a Szépművészeti Múzeumra. Oda ne menjek? KOVÁCS: Dehogynem! Kitűnő ötlet. Ha megáll a Szépművészeti Múzeum előtt, akkor mindjárt balra áll a .,Kéményseprő” vendéglő. A túrós csuszájuk elsőrangú. Sok tepertővel. BROWN (feljegyzéseit nézi): Mátyás-templom. Azt mondják, oda feltétlenül el kell menni. KOVÁCS: De még mennyire! Uram, én nem vagyok lokálpatrióta, de ha elmegy a Mátyás-templomhoz felejthetetlen élményben lesz része. BROWN: Olyan szép? KOVÁCS: Olyan jó! A templom mögött van egy cukrászda — írja fel — Ruszwurmndk hívják. Ott árulják a világ legjobb krémesét. BROWN: Vidékre is el szeretnék menni. Azt mondják, hogy látogassak el Egerbe. KOVÁCS: Jól mondták. BROWN: Kazamaták vannak ott, meg valami minaret. KOVÁCS: Lehetséges. BROWN: ön még nem volt ott? KOVÁCS: Hogyne lettem volna ott, amikor egri bikavért, meg fekete Medocot lehet ott inni. Feltétlenül menjen el oda. Írja fel: Bikavér, Medoc. BROWN: Látom, szakember az italok terén. Hol lehet Budapesten a maguk híres barackpálinkájából inni? KOVÁCS: Messze a külvárosban, Rákoscsabán van egy utca, a belvárostól vagy egy órányira, autóbuszon ... BROWN: Egy kis barackpálinkáért nem szeretnék ennyit utazni. KOVÁCS: Várjon, még nem fejeztem be. Állítólag Rákoscsabán van az egyetlen utca Budapesten, ahol nem lehet barackpálinkát inni. BROWN: Melyik színházba menjek? KOVÁCS: Színházba? Nem ajánlom. Nagyon drága mulatság az maguknak, angoloknak. BROWN: Angoloknak drágábban adják a jegyet? KOVÁCS: Természetesen. Figyeljen ide! Egy színházjegy árából vehet nálunk 30 deka szalámit, amit itt vidáman eladhat egy fél fontért. Egy fél fontért viszont vehet két harisnyanadrágot, amit nálunk eladhat 120 forintért. 120 forintért nálunk bárhol vehet két kiló csabai kolbászt, amit itt legalább két fontért adhat. Két fontért viszont vehet körülbelül kétezer darab tűzkövet, amiért nálunk megadnak vagy ezer forintot. Ezer forintért magehet nálunk 300 olyan ebédet, amiért itt Londonban legalább 600 fontot kell fizetnie. Hát mondja meg őszintén, lenne szíve egyetlen színházi előadásért 600 fontot kiadni? cÁz fIIfhői'kú kihiyjfr Amikor a Traktor-, Fürdőruha- és Konzervgyár pontosan huszadszor lett élüzem, érthető módon, különböző találgatások keltek szárnyra a szakmában. Egyes hírek szerint még a vállalat anyagmozgatói is gépkocsit vásároltak nyereségrészesedésükből, és azt mesélik, hogy Bizmut Dezső, aki már tíz éve a vállalat igazgatója, még egyetlenegyszer sem volt ideggyógyásznál. Arról is suttogtak — mi mindent nem beszélnek az emberek —, hogy állítólag a gyár traktorai hibátlanul vontatnak, fürdőruháik divatosak, és konzerveik belső tartalma azonos a címke feliratával. Érthető, hogy ennyi mende-monda nagy mértékben felkeltette a szomszédos Vontató-, Strandruha- és Tartósított Élelmiszerek Gyára vezetőségének kíváncsiságát, mert a náluk gyártott vontatók nem képesek vontatni, strandruháik pedig — bár tetszetősök — nem bírják a vizet meg a napot. Amikor azután a tartósított töltött káposztájukba káposzta helyett eperletkvár került, Klór Artúr, a gyár igazgatója leküzdötte büszkeségét, és felkereste Bizmut Dezsőt, hogy árulja el neki sikerei titkát. — Nézd, Artúr — kezdte —, őszinte leszek hozzád. Az egésznek az a titka, hogy nálunk tökéletes a munkafegyelem. Senki se lóg, késések, igazolatlan távolmaradások nincsenek, a munkaidejét mindenki ledolgozza, mégpedig beleadva legjobb tudását. Csak ennyi az egész. — Te erre azt mondod, hogy csak?! — kiáltott fel Klór Artúr. — Hiszen ez minden. Arra vagyok kíváncsi, hogy ezt a mindent hogyan csinálod? Én már mindent megpróbáltam, de nálunk munkaidő alatt vontató helyett körömlakkot fusiznak egy maszeknak. Tegnap küldtek nekem vissza két vagon vargabéles konzervet, mert csak a varga volt a dobozban, a bélest kilopták belőle, és könyvelésünk úgy el van maradva, hogy kénytelen vagyok a gépek mellől az embereket a könyvelésbe küldeni kisegíteni. Szóval, hogy csinálod, Dezső? — Az ötletet tulajdonképpen a fiam adta, azaz, hogy nem adta, de tőle van. Tudod, hogy miért viselkedik a kis Elemér tűrhetően az iskolában? Azért, mert tűrhetően akar viselkedni? Fenét! Azért, mert bármit is követ el az iskolában, arról a család az ellenőrző könyvecske beírásai alapján tudomást szerez. Az iskolai ellenőrző könyv beírásait a szülőknek él kell olvasnia, és aláírásával kell igazolnia, hogy tudomásul vette, és jönnek a szankciók: úgy mint zsebpénzei - vonás, mozi-sztornó, állatkert-felfüggesztés, biciklizárolás stb., nem is szólva a családi fegyelmi tárgyalásokról, amitől minden gyereknek még a háta is borsódzik. Érted, Artúr? — Nem értem, Dezső. — Akkor megmagyarázom. Én bevezettem dolgozóinknál az ellenőrző könyvet. Minden alkalmazottunknak van ilyen, amit köteles otthon bemutatni, és aláírva visszahozni. — Ki írja alá? — Nagyon helyes kérdés, rátapint a lényegre. Az üzemi ellenőrző könyvet ugyanis az egész családnak alá kell írnia. Férjnek, feleségnek, szülőnek, gyereknek. Az eredmény egyenesen csodálatos. — Kezdem érteni. A beírások. — Igen, a beírások. Pákozdi Lajos először félvállról vette, amikor beírtuk, hogy selejtet gyárt a gépen, de amikor azután megszidta a fiát egy kettes dolgozat miatt, és a fia így vágott vissza: „Még te beszélsz, te selejtgyártó!" azóta fél és rendesen dolgozik. Horváthnénak beírtuk, hogy Kertucsek Edvinnel susmog-pusmog egész nap, feltételezhetően privát dolgokról. Az eredmény itt is tökéletes volt, annak ellenére, hogy Horváthné egyik arcfele napokig dagadt volt. Bévay Nándor, a könyvelésből naponta ötször telefonált Erzsikének — a feleségét Lujzinak hívják —, és ez az egész szoba munkáját zavarta. Beírtuk. Azóta Bévay kartárs külön engedélyt kér, ha néhanapján felhívja a feleségét. Praszszer bácsi, a raktárnok, a leltárnál 500 doboz káposztásevekedli konzerwel tévedett. E tény tudomásulvételét Prasszer Istvánkának kellett igazolnia, Prasszer bácsi unokájának, aki nem egy szidást kapott már nagyapjától, bizonyos számtanpéldákkal kapcsolatosan. De nem részletezem tovább. Egyre kevesebb a beírás, dolgozóink vigyáznak, mert ki szereti, ha otthon megtudják, hogy munkahelyén lusta, hanyag, iszákos, felületes, vagy goromba? Ennyi az egész. Nálunk az otthon és az üzem egybeforrott, nincs kettősség, csak őszinteség van, itt I a munkahelyen és otthon a családban. — Zseniális! — áradozott Klór Artúr. — De hogy csinálod, hogy ilyen körülmények között alkalmazottaid nem szöknek meg tőled? — Egyszerű. Tudod jól, hogy nálunk jócskán van nyereségrészesedés, prémium, jutalom. — Tudom. — Nos, annak viszont mindig csak a felét írjuk be az ellenőrző könyvbe. MOSOLYA CSEND HÓNÁBAN Itt nyugszik Szűcs Kata Erényes szűzi lány, Gyászolja egyetlen Kicsi fia, Mihály. Ilyen s ehhez hasonló sírversekkel állított be Gulyás László huszonhárom esztendővel ezelőtt Melboume-ben Galló Gézához, megjegyezve, hogy „mosolyt hozott az ausztráliai magyaroknak”. Azóta két kiadást ért meg a székely származású Gulyás László sírversgyűjteménye. A másodikat — Mosoly a csend honában, Saághy Dezső rajzaival, Galló Géza előszavával, Aurora Australis Könyvkiadó kiadása, Ausztrália — most hozta el a Magyar Hírek szerkesztőségébe a posta. Ezt a szép kiállítású, díszesen illusztrált könyvet forgatva tűnődünk el a híressé vált magyar sírversköltészeten. Ennek egyik ága a humoros sírversköltészet. Mindenütt elterjedt ugyan, ahol magyarok élnek, de a néprajztudomány még nem mondta ki az utolsó szót ebben az ügyben. Károsy Pál, aki ötven esztendő alatt nálunk és a szomszédos országokban, ötszáz falu temetőjében tizenötezer sírverset és sírfeliratot gyűjtött össze, egyetlen humoros sírversre sem akadt. Szendrey Zsigmond, a kiváló régi néprajztudós sem tudta ezeknek a hitelességét megállapítani. Élnek ugyan ezek a humoros sírversek, de a legtöbbször nem sírkereszteken, fejfákon, temetőkben, hanem csupán a népi képzeletvilágban. Akár hitelesek ezek a vidám sírversek, akár nem, akár részben hitelesek, s részben nem, mindenképpen a magyar nép tréfás-játékos képzeletvilágának a virágai. S mint ilyenek, a magyar néprajz, a magyar népköltészet kincsestárába valók. Játékos és tréfás gyűjteményében ausztráliai hazánkfia, Gulyás László is megjegyzi, hogy „a feliratok kis része ma is fellelhető egyes régi temetőkben. Nagy része azonban elpusztult és csak az emberek száján él a köztudatban. Nagyapáink elmondták apáinknak, apáink nekünk, mi pedig tovább adjuk az utánunk következőknek...” S a gyűjtő-szerző, válogató Gulyás László közel kétszáz oldalon adja tovább a magyar nép vidám képzeletének a virágait a mai olvasóknak. Valamennyi játékos sírvers egy-egy kisebb tanulmányt érdemelne: Itt nyugszik Mász Kálmán Eleget mászkált mán. Többé nem mászkál mán. Vagy mit szóljunk olyan valóságos vágj' csak képzeletbeli tréfás sírfelirathoz, amely a régi feudális világ árnyékában született, s így hangzik: Itt nyugszik Naguméltóságos GRÓF WALDSTEIN JÁNOS parádés kocsisának 5 éves unokája Köcsög Palika. Messzi hazánkfia gyűjteménye, ahogyan első alkalommal mondta, valóban „mosolyt hozott az ausztráliai magyaroknak”. Ausztráliai honfitársunk gazdag sírversgyűjteményét én is megtetézhetem, egy komoly, s hiteles felirattal, amelyet a minap láttam Széchenyi István és a család nagycenki sírboltján: Voltunk, mint ti. Lesztek, mint mi. De addig is, szórakozzunk el néha-néha olyan humoros sírversekkel is, mint amilyeneket Gulyás László gyűjteménye elénk terít. (r.) HONA*AN
