Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-02 / 3. szám
Indulnak a csillék Itt mozgólépcső lesz NYOMÁS! NEHÉZ CSILLÉK TOLOGATÁSA, kötött, agyagos talaj kifejtése, hatalmas betongerendák szállítása, helyére illesztése, több méteres vasidomak szerelése, légkalapács, markológép, hegesztőpisztoly kezelése, füllesztő meleg — s a munkások mégsem izzadnak. Nem tudnak izzadni. A bőrükre, pórusaikra nehezedő párás légnyomás megakadályozza a verejték elpárolgását. A vizes anyagot dagasztják gumicsizmájukkal, s a torkuk kiszáradását alig enyhíti az ásványvíz. Vérükben lüktetve kering a feloldódott oxigén, nitrogén, mely ha hirtelen fölszabadulna, részegséghez hasonló bódulatot, sőt, halált is okozna. Harmincnegyven méter mélységben járnak, s mégis, négy-öt méter magasságban végeznek, nehéz teherrel rakottan, nyaktörő mutatványokat. A legkisebb nátha esetén már betegállományba rendeli őket az orvos. Metróépítők. Keszonmunkások. Budapest alatt — Kőbányától a budai Déli-pályaudvarig — jelenleg egyetlen metróvonal húzódik. A távolságot, keresztül a város legforgalmasabb pontjain, percekben számítható idő alatt teszi meg egy-egy szerelvény, s egyszerre utasok százait viszi magával. Alighogy elkészült ez a kelet—nyugati irányú metróvonal, az építők tüstént hozzáláttak az új vonalak építéséhez; elsőként az Újpesttől a Kálvin téren keresztül a Nagyvárad térig húzódó észak—déli alagút elkészítéséhez. A Közlekedési Építő Vállalat hatalmas munkát vállalt magára: nem sokat mondanak erről a kibányászott föld és a beépített beton mennyiségét jelző számok, sem a munka értékét jelző forintösszegek. A statisztikát illető adatok helyett látogassunk el egyetlen munkahelyre — a város központjában, a Felszabadulás téren születő állomás építkezésére! VE3ZETT CSIKORGÁSSAL ereszkedik le velünk a felvonó: huszonkilenc méter mélyen áll meg. Kísérőnk Pánczél Attila építésvezető — mellette az építkezés orvosa. Rendkívül szigorú orvosi vizsgálat előzi meg a leszállást: a keszonban még a látszólag jelentéktelen betegségek is végzetesek lehetnek. Nem is mehet akárki keszonmunkásnak. Száz katonaviselt, egészséges fiatal közül csak nyolckiienc alkalmas erre a munkahelyre. A felvonóból kiszállva hatalmas szerelőcsarnokhoz hasonlatos helyiséget pillantunk meg: mint egy cseppkőbarlang nagyterme, úgy vár ránk rengeteg elágazásával, sötétbe vesző tetejével. A különbség az, hogy itt csillék, betonrudak, vasgerendák állnak a kecses cseppkövek helyett. A „nagyterem” túlsó végében egy űrrakéta utaskabinjára emlékeztető szerkezet áll — lépcsők vezetnek föl hozzá, s masszív vasajtó zárja le. Odamegyünk — ez a zsilip. Beszállunk a vaskabinba, még utoljára kifújjuk az orrunkat, becsapódik a vasajtó — és egy szelepen keresztül eget-földet rázó sistergéssel tódul be a keszon levegője. Pánczél Attila az irdatlan zajt túlordítva magyaráz: — Most zsilipelünk át a túlnyomásos légtérbe, vagyis, közismertebb nevén, a keszonba. Ott mesterségesen két atmoszférára növeltük a levegő nyomását. — Miért van erre szükség? — Budapest alatt a talaj meglehetősen vizes. Hogy a víz beszivárgását meggátoljuk, a szokásos szigetelésen kívül a levegő nyomása is védi a munkahelyet: visszaszorítja a talajvizet. Itt a munkások ugyanolyan körülmények között vannak, mint a könnyűbúvárok tíz méter mély vízben. — Miért van szükség a lassú átzsilipelésre? — A szervezet csak úgy tudja elviselni a légnyomás változását, ha az fokozatosan megy végbe. Akkor a vér, a szövetek „átállnak” a két atmoszféra nyomásra. Visszafelé még lassabban kell kijönni, hogy a vérben oldott oxigén és nitrogén szabadon eltávozhassák, ne keletkezzenek buborékok az erekben. — Nem veszélyezteti ez a munkások egészségét? — Ha betartják az egészségügyi előírásokat, és különben teljesen egészségesek, akkor nem. Mindenképpen erős fizikumú ember, valamint rendszeres orvosi vizsgálatok kellenek hozzá. A SISTERGÉS LASSAN ELCSITUL, kinyitják a belső kabinajtót. „Megérkeztünk.” Még pattog a dobhártyánk. Megcsao a benti, párás meleg. A gőztől alig látni. — Általiban 35—40 Celsius-fok meleg van itt, és 98 százalék a levegő relatív páratartalma. Ez azért van, mert betonnal dolgozunk, és amikor a beton megköt, akkor a meleg és a gőz nem tud eltávozni. A légnyomás meg a nedvesség miatt még izzadni sem lehet. Ilyen látványnak képzelhette el Hieronymus Bosch a poklot. Titokzatos, ködbe-párába vesző fényforrások, a hegesztőphztolyok szikratánca, hegynyi magas sziklatömbök. Itt is, ott is két-három ember. Tonnás vas-szörnyetegek fogaikkal, csápjaikkal tépik, zabálják a földet. A zaj, csattogatás a barlangban fölerősödik, és szinte fáj az amúgy is megterhelt dobhártyán. Az emberek, többnyire dagadó izmokkal, pontosan úgy dolgoznak, mint bármely más, „köznapi” munkahelyen. Valaki fütyörészik, mások, míg az új csille megérkezik, a futballválságot tárgyalják. A munkatempó azonban — ez rögtön szembetűnik — meglehetősen nagy. — A fizetésünk, a nyereségrészesedés és jutalmak nagyon erősen függenek az elvégzett munkától — mondja Petrezselyem Károly brigádvezető. — Nem titok, ennek a munkának a fizetés a legnagyobb vonzereje. Számít a teljesítmény. — Mennyit keresnek? — Az alapfizetésünk nem sokkal magasabb, mint más, nagyjából hasonló szakképzettséget igénylő munkahelyen. De minden száz forint fizetés után még százhúsz forint egészségügyi pótlékot kapunk. Nekem például havonta hét-nyolc ezer forint jön össze, — Hány tagú a brigádja? — Húszán vagyunk. Legtöbben vidékiek, én magam is. A zsilipben Ehhez a munkához dagadó izmok kellenek A „vezérkar" munka közben
