Magyar Hírek, 1974 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-10-12 / 21. szám
helyett több hetes próbákat vezettek be. S olyan színházat teremtettek meg, amelynek a repertoárja világirodalmi léptékű. Nagy színészegyéniségek — Bajor Gizi, Ódry Árpád, Somlay Artur, Timár József, Rátkai Márton, Berky Lili, Csortos Gyula, Törzs Jenő és mások mellett fel kellett nevelni az új színésznemzedéket. „Halló, városok és falvak, üzemek ipartelepek, szövetkezetek és tanyák, távoli és közeli helyek! Fiúk és lányok..." „Négy éve megváltozott a világ. Én, a Színművészet! főiskola is megváltoztam.” „A demokrácia főiskolai rangra emelt, tehát tudást, műveltséget juttathatok mindenkinek, aki falaim közé kerül” — szólt a felhívás. És a falai között számtalan, azóta közismert, s a színművészet magaslataira emelkedett színészünk megtanulta a varázslatot: bekapcsolódni a színpadról elhangzó igazságok magasfeszültségébe és segíteni bekapcsolni a nézőket is, a legkollektívebb művészet erejével. A III. Richard egyik jelenete a Nemzeti Színházban (1955) Első nagy színházi élményem lelkes partnerével annak idején rajongva idéztük Hebbelt: a modern színház már régóta csak a szórakoztatás eszköze, puszta időtöltés, de ha az igazi nép időtöltése lesz, akkor nem vész el. Mármint a színház. Negyedszázad folyamán megtudtuk, milyen az, ha a színház „a nép időtöltése”. Megtudtuk, mi az új műsorpolitika, az új közönség, az új magyar drámairodalom és milyen új alkotómódszerekkel dolgoznak a színészek szerte a világon, s mik Sztanyiszlavszkij rendezői elvei, milyen a brechti életmű hatása. Az ország színházaiban pezsgett a hagyományokat ápoló, a Szigligetit felfrissítő játékkedv. Merész vállalkozásokba fogtak, mint mondjuk a világirodalom nagy eposzainak, a Kalevalának vagy a Ramajánának színpadra vitele. Folyamatosan és -természetesen törekedtek arra, hogy megismertessék a testvéri népi demokratikus országok klasszikus és mai drámáit. S persze a képbe az is beletartozik, hogy e sokrétű, gazdag színházi világ dolgozói milyen anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülnek: a bizonytalan, egy-egy darabra szóló „gázsi” helyett színművészeink állandó státuszt kaptak, s ma már állami elismerés, Jászai-díj, Érdemes és Kiváló művész kitüntetés, s a legnagyobb teljesítményekért Kossuth-díj az osztályrészük. De mindabból, amit 1949 augusztusa óta az újfajta színházról megtudtunk, talán mégis az a legfontosabb, hogy a színház nemcsak mélységében, mondanivalójában nyílt meg a tömegek számára, hanem mennyiségében, országos méreteiben is. Az éppen csak tengődő féldilettáns vidéki társulatokat a fővároséval egyenrangú színházi kultúra váltotta fel, először Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Győrött, azután 1950-ben Szolnokon és Békéscsabán, 1955-ben pedig Egerben és Kaposvárott. Kiváló színészek, jó előadások, modern technikai berendezés — többé nem fővárosi monopólium. S a megerősödő vidéki színházak mindjárt további, még szélesebb feladatot láttak el. ötvenkilométeres körzetben tájelőadásokat tartottak, $ tartanak azóta is, és ahova nem mennek el, oda elmegy a Déryné Színház együttese, olyan községekbe juttatva el Csiky Gergelyt és Moliére-t, Móricz Zsigmondot és Bemard Shawt, s olyan művészi színvonalon, amilyenről az ott élő emberek régen nem is álmodhattak, mert mit sem tudtak e művek létezéséről. De az olcsó jegy- és bérletrendszer ma már szélesre tárta a színházak kapuit. S ma már valamennyiünk életébe beletartozik a varázslat és valóság különös keveréke. A ragyogó eredmények fényében azonban látjuk színházi életünk problémáit is, Időnként vannak visszaesések, vérszegény időszakok. Hiába jut el magyar szerzők — Örkény, Szakonyi és mások — darabja külföldi színpadokra is, itthon újra és újra keveselljük és sürgetjük az új magyar drámák születését. Egy időben az a mondás járta, hogy a legjobb magyar szerző Shakespeare, mert párhuzamosan vagy féltucat színházban játszották tragédiáit s víg játékait. Ám ez a bírálat értékelés is: soha ilyen elmélyült, tisztán értelmezett előadásban nem láthatta magyar közönség a világ drámairodalmának klasszikusait. A magyar színházi élet híre eljut mindenhova, s nemcsak a híre, hanem színházaink együttesei is, az Opera, a Nemzeti, a Vígszínház, a Thália, a Madách, a Pécsi Balett társulata járják a világot. Nyaranta pedig távoli országokból érkeznek vendégek a Szegedi Szabadtéri Játékokra, a Szentendrei Theátrum, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, vagy a városligeti Körszínház előadásaira. El szokott jönni régi barátnőm is, úgy kéthárom évenként, igaz, nem a nyári szabadtéri bemutatókra, hanem mindig a téli szezon sűrűjébe toppan be. ö ugyanis évekkel ezelőtt kivándorolt, most Rio de Japeiróban lakik, A házassága boldog, a gyerekeiről, a városról, a tengerpartról gyönyörű színes fényképeket mutat, de minden alkalommal sóhajtva megjegyzi: — Azért neked mégis sokkal jobb. Te akár minden este színházba mehetsz. És milyen remek előadásokhoz! Tegnap láttam a Ginzburg-darabot Ruttkaival, tegnapelőtt Az őrült naplóját Darvas Ivánnal, három nappal ezelőtt a Mózest Sinkovitscsal, előtte pedig ... Azzal szakítom félbe a szóáradatot, hogy ne essünk túlzásba: nem megyek színházba mindennap. De ami igaz, az igaz: negyedszázada színházba járó nemzet vagyunk. Soós Magda Csehov Ványa bácsi című színművének egyik jelenete (1951) Illyés Gyula Fáklyaláng című színműve a Katona József Színházban (1952) Kossuth szerepében: Bessenyei Ferenc, Görgey: Ungvári László A kecskeméti színház. If j. Novotta Ferenc reprodukciói A pécsi Nemzeti Színház
