Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-17 / 6. szám
A szemtanú Abban az évben, amikor a bihari Élesdről származó Létai András, egy falusi kőmívesmester legidősebb fia, zsebében a temesvári főgimnázium érettségi bizonyítványával beiratkozott a budapesti műegyetem építészmérnöki karára, a mai lágymányosi lakótelep helyét dunai kiöntések, holtágak, eliszaposodott tavak borították. Már állt a déli vasúti összekötő híd és a töltés, amelyen a Keletiből a Kelenföld felé haladtak a Duna—Száva—Adria vaspálya társaság szerelvényei, de még híre sem volt a Boráros téri Petőfi-hídnak s még tizenöt évig kellett várni, hogy a Ferenc József-híd budai hídfőjében megnyissa kapuit és tükrös termeit a Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő. A ma 90 éves mérnök-tanárt szegényes motyóval és sovány biztatással bocsátotta útra a szülői ház. „Olyan szegények voltunk, hogy mire szüleim összekapartak egy rend nyári ruhára valót, tél lett s mire megvették a téli gúnyát, eljött a nyár. így aztán telente nyári öltözetben pompáztam, nyáron meg a téliben izzadtam.” A tanulóévek és a pályakezdés tehát nem szűkölködtek a diáknyomorúság keserűen regényes fordulataiban. Létai András szívesen eleveníti fel a világra szóló ezredéves ünnepség és az első világháború között eltelt, súlyos ellentmondásokkal terhes korszak jellemző vonásait, amelyeket emlékezete bámulatos hűséggel megőrzött és mérnöki pontossággal rendszerezett, mi azonban ezúttal nem az idős és országos tekintélynek örvendő mérnök-tanár emlékeinek, hanem tapasztalatainak tárházában szeretnénk felkutatni a legújabbkori Budapest építésének, nevezetesen a történelmi fővárost körülbástyázó lakótelepek építésének, az emberi életformát alakító hatásának elemeit. Létai András ugyanis 1909-ben mérnökké avattatva kis ideig Petz Samu nagyhírű építészprofesszor mellé került tanársegédnek. Petz Samu a szerkezettan európai tekintélynek örvendő szakértője volt, többek közt ő építette a Nagycsarnokot, a Szilágyi Dezső téri református templomot, a fiatal tanársegéd érdeklődése tehát mindinkább a szerkezettan felé fordult s amikor meghívták a Thököly úti Felsőépítőipari Iskolába a szerkezettan tanárának, búcsút mondott az egyetemnek. 1910-ben megkezdte tanári működését, amelyet néhány évre megszakított a háborús frontszolgálat s ebben az iskolában tanított 1952-ig, amikor rábízták az első mélyépítési technikum megszervezését. Nyugdíjazása után még tíz évig óraadó tanárként működött, ily módon több mint ötven évig nevelte az építészeket, elnyerte az „Építőipar kiváló dolgozója” kitüntetést, az arany és gyémánt diplomát s egy év választja el a vasdiplomától. Magyarországon ma szinte nincs is olyan építkezés, amelyen tanítványai ne dolgoznának s e tanítványok — legyenek maguk is a nyugdíjazás felé ballagó, élemedettebb korú mérnökök és építésvezetők, vagy a fiatalabb korosztály képviselői —, ma is eltéphetetlen kapcsolatban állnak Létai Andrással. Ez a kapcsolat, az aggastyánkorú tanár szenvedélyes érdeklődése az építészet legújabb eredményei és forradalmi változásai iránt tette vonzóvá azt a vállalkozást, hogy a lágymányosi — s a többi budapesti — lakótelepről olyan építész véleményét kikérjük, aki egy hosszú életen át hagyományos lakóházakat és középületeket tervezett s a klasszikus építészet egyik legfontosabb stúdiumát, a szerkezettant tanította. Kiderül a következőkben, hogy Létai András a tizedik évtized küszöbén sem a begubózott, a világtól elvonult s az építészet merész újításait az öregkor gyanakvásával figyelő remete. Egykori tanítványai, akik gyöngéd ragaszkodással kísérik öreges lépteit, sűrűn felkeresik, tájékoztatják munkájukról, és autóba ültetve, magukkal viszik munkahelyükre, mintegy büszkélkedve azzal, miképpen hasznosíthatják mindazt, amit 30—40 évvel ezelőtt tőle tanultak. „Hajdani tanítványaim jóvoltából ismerem a budapesti lakótelepek építésének történetét s mondhatom, rendkívüli izgalommal töltött el, amikor az előregyártott elemekből való építkezéssel megismerkedtem. A legizgalmasabb volt a lágymányosi építkezés, mert én még az ingoványt ismertem, ahová az egyetemi tanórák szüneteiben kisétáltunk, hogy a pecázókat figyeljük. Mint gyakorló építész sohasem építettem mást, mint hagyományos téglaépületet, számunkra még a vasbeton felfedezése számított szenzációnak, mint statikus azonban lenyűgözve néztem a daruk vaskötelein magasba emelkedő hazalkatrészeket, födémeket, sőt egész lépcsőket. Semmiféle aggodalmat nem tápláltam, tudtam, hogy statikailag ez az építésmód nemcsak hibátlan, hanem biztonságosabb, mint a régi volt. Fiatal mérnök voltam, amikor egy újpesti garázsépítkezésen végzetes hiba történt. A zsaluzatot felületesen készítették el, a betöltött friss betonból a víz kimosta á cementet a zsaluzat hasadékain s amikor a zsalut lebontották, az építmény összedőlt, sok ember halálát okozva.” Létai András kétszobás, eléggé tágas lakásban él, felesége halála óta lányunokájával és annak férjével. Élettere így a régi, úgynevezett polgári lakóházépítés léptékei szerint megszabott, jogos tehát az a feltevésünk, hogy a lakótelepi lakások szűkebb alapterülete és légtere számai a idegenül hat. Válasza arról győz meg, hogy az idős építész gondolkodásmódja e napjainkban oly sokat vitatott kérdésben korántsem tekinthető maradinak. „Nagyon sok készülőiéiben levő, vagy már elkészült lágymányosi lakásban jártam az elmúlt években s ennek igen örülök, mert úgy hallom, hogy ezt a lakótelepet tekintik a legsikerültebb modellnek, bár vannak, akik ezt vitatják. Kétségtelen, hogy az aránylag kis helyen felépült sokezer lakás alapterülete kisebb, mint azoké, amelyeket mi építettünk, de vannak a kérdésnek pozitív oldalai is. A mai ember, különösképpen a fiatalabb korosztályhoz tartozók, s főleg ők lakják ezeket a lakásokat, egészen más ritmusban élnek, mint az én korosztályom tagjai éltek ugyanilyen idős korukban. Ügy mondhatnám, hogy mi otthonülő, talán az a jó kifejezés, hogy otthoncentrikus emberek voltunk. Elmentünk dolgozni, azután hazamentünk, bíbelődtünk a kertben, ha volt. Ezzel szemben a mai fiatalság élettere, mozgásköre végtelenül kitágult. Ott van az autó, a sokféle üdülési és utazási lehetőség, a rengeteg szórakozás. A lakás funkciója megváltozott s én úgy gondolom, hogy a mai ember számára megnyugtatóbb, kényelmesebb a kis lakás. Könnyebb berendezni, ami az életüket kezdő fiataloknál fontos, könynyebb tisztán tartani, a belsőépítészet és a lakásberendező művészet jóvoltából könnyebb otthonossá tenni. Számításom szerint a mai ember egyharmaddal kevesebb időt tölt otthonában, mint mi, s erre a célra az egyharmaddal kisebb, vagy feleakkora lakás tökéletesen elegendő. Egyik unokám éppen most költözött feleségével egy lakótelepi lakásba. Fiatal házasok, gyermeket is várnak s a hagyományos lakásból őket szárnyukra bocsátó szülők kissé aggodalmaskodtak, hogyan fémek majd el a kis lakásban. Én úgy találtam, hogy nagyon jól elférnek, a kisgyerek pedig már beleszületik ezekbe a méretekbe, ezekhez idomul az élete. Véleményemmel kissé egyedül maradtam a családban. Lehet, hogy nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy konzervatív legyek?” Baróti Géza . és az új, az atomreaktorral (Lévai András felvételei) mmsr rület A diák tunkat minek nevezhetnénk — az ember buzgó, nagyot markolni vágyó. De szerintem a jövő enélkül a talán gyerekesnek tűnő lelkesedés nélkül elképzelhetetlen. Természetes az, hogy mi elképzelni igyekszünk, milyen lesz a jövő mérnöke, megalkotjuk eszményeinket és talán később is hűségesek maradunk hozzájuk. — Készülődésről beszél, de nem tétlenségről. Ügy tudom, a műszaki egyetemisták rendkívül elfoglalt emberek. — Az első években jobban érzi az ember ezt az elfoglaltságot, a feszes időt. A vizsgákon szigorúak a követelmények. Én magam is azt mondhatom, nem könnyű élet ez. ötszáz forint ösztöndíjam van, ebből nem jut mindenre, így hát tanítványokat is vállalok. Nem sok percem marad kitöltetlenül, de ami érdekel, arra azért tudok időt szakítani. És jól érzem magam ebben a tevékeny állapotban. — Ügy tudom, nős. — Igen, a feleségem ősszel végzett a Belkereskedelmi Főiskolán, közgazdászként dolgozik. — Mondhatjuk azt, hogy a felesége tartja el? A barna szemeken derűs mosoly fut át. — Entölern mondhatjuk. Nem érzem megalázónak. A házasság közös vállalkozás. Természetesen az ösztöndíjam és a tanítás révén szerzett pénz is számít valamit. Egy év elmúltával dolgozó ember leszek magam is, így megszűnik a családon belüli egyenlőtlenség. Annak ellenére, hogy én vagyok a „gyöngébb fél", a házasságunk kiegyensúlyozott. Őszintén * szólva egyikünket sem zavar ez az állapot, sőt sok derűre, kedveskedésre ad alkalmat. Most érlelődik a jövőnk. — Hol laknak? — Az apósoméknál. — Egy komputer kiszámíthatná, mikor lesz önálló lakásuk? — Számítógép azért nem kell hozzá. Egyszerűbb matematikai művelet ez. Az egyetem megkezdése előtt egy évig a Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgoztam. Most, minden valószínűség szerint, visszatérek oda. Rajtam múlik, kizárólag rajtam, miképpen állom majd a sarat, milyen ütemben haladok előre a tudományos munkában. Ezzel összefüggésben nő a jövedelmünk is. Ügy gondolom, három-négy éven belül meglesz az önálló lakás. — A „rajtam múlik” kifejezés vonatkozik-e általában minden fiatal mérnökre, az anyagi és szellemi siker valahány szférájára? — Ügy érzem, vonatkozik. És ennél többet aligha várhat a világtól az ember. Nos, ennyit tudtam meg másfél óra alatt, Lippényi Tivadarról, Tódiról, és a XI. kerületi Duna-part közelében elterülő egyetemi városról. Kristóf Attila
