Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-03-03 / 5. szám
o o / Szarvasgombát eszik a császár szilveszteri vacsoráján, pástétomot, egy fürt aszúszőlőt, mely új tartományából érkezett, a velencei királyságból. Rajnai bor kortyaival öblíti le. Fülleteg gőzök borítják agyvelejét. Lám, arca kiszínesedik, semmitmondó szeme atyásan lágyul a mámor nyirkos könny-burkától. így elégedetten gondol arra, ami történt. Vej'e, az ördögi tuskó, nem él többé. Tavaly ilyenkor még élt, igaz, fogoly volt, túl a tengeren, sziklák, törpe gumifák közt. Mégis jobb, hogy elpusztult. Azt mondják, utóbb sokat szenvedett, hányt, lesoványodott. Gyomrát, mely el akarta nyelni az egész világot, fölfalta a rák. Isten megbüntette őt. Mi rosszat hozhat az új év, hogyha ezt hozta az ó? Franzl bécsi kocsisok kedélyes nyelvjárásán beszél. Ezen is gondolkodik. Tizenegy felé átmegy kíséretével az üveges folyosón, kipillant a schönbrunni parkra, s akkor ilyenképp dünnyög: — Apóka aludni megy. Ti is aludjatok, népecskék, németek, lengyelek, magyarok, olaszok, illyrek. Apóka szigorú, de jóságos. 0 ötágú ezüst gyertyatartó lobog az íróasztalon. Két karcsú pohárban a puncs sárga maradéka. Mély karosszékben ül valaki, akinek nem látni arcát. Csak vitatkozó kezét. Az íróasztalnál Portella hercege, Metternich Kelemen, a kancellár. Kemény, fiatalos arcéi. Erőszakos áll. Keskeny jég-száj. Remek római orr. Csigás haj. Azzal, akinek nem látni arcát, vitatkozik, franciául. Hadonászik a kezével, melynek árnyképe röpköd a falon. Kacag ünnepi, rumos hevületben, alig érteni szavát. — így kell tartani őket — és mutatja szellemes taglejtéssel, melyen érzik, hogy az, aki tartja, erős, de az, akit tart, talán még erősebb, s egymásra találtak, mint oroszlánszelídítő és oroszlán. — Az idén a veronai kongresszus. Most már rend van — mondja —, rend lesz — és még egyszer —, rend lesz. Hull a hó. Délután óta hull mindenütt. Bécsi utcákra, krakkói duplafedelű tetőkre, prágai aranyházakra, ofenpesthi hajóhídra, májlándi székesegyházra, az egész hatalmas összbirodalomra. őrsök cirkálnak, északtól délig, kelettől nyugatig. A Ríva degli Schiavoni-n vasas-németek zörögnek, magas sipkával, nyurga szuronnyal. Bekukkannak könyökutcákba, csapszékekbe, magánlakásokba. A tengert is megmotozzák. Minden fehér, Spielberg is fehér. Kufstein is fehér. — Jaj — ordítanak a katonai börtönök, ezer nyelven —, jaj — sír a lánc, ezer hangon —, jaj — zokog a szív ezer bánattal. o Stefi gróf harmincegy éves. Nemrégiben érkezett a görög s kisázsiai partokról, de csak rövid időre, újév tavaszán tovább utazik Wesselényivel a művelt nyugatra, hogy a magyart pallérozza. Lecsapott kürtő-kalapban, felleghajtó köpenyben, kalandos nyakkendő-csokorral ballag a Hatvani utcán egy mágnással, aki prémes bundájába burkolódzik. Angolul csevegnek. ő azonban a szót hirtelen honi nyelvünkre fordítja, melyet töredezve ejt még, mondatait erős neologizmusokkal vegyíti, minthogy híve ama széphalmi Kazinczy Ferencnek is, aki hét évig raboskodott császári börtönökben. — 1822. december 31. — szól morcolva bozontos szemöldökét — azt hiszem nevezetes dátum lesz számunkra. Ma nyújtandám át a lóversenyről szóló tervezetemet, mely, remélem, nemzetiségünk üdvére váland. Talán valóban új év kezdődik. o Innen látni, hogy beamteréknál tündöklik a tükör. Az év utolsó napján meggyújtották a karácsonyfát, fenyőgallyain trombitás angyalkák ringatódznak, a kandallóban parázs ég, bécsi virágfüstölő illata száll a langy levegőn, mindenkit arra oktatva, hogy béke és boldogság a jutalma az államrend buzgó őrének, aki mellesleg spion is, rendőrségi besúgó. Amott csak egy gyertya. Hájas kalmár, hálósüvegben hortyog dagadó dunyhái közt. Széplelkű nője Schillernek, a nemrég elhunyt fiatal, német poétának verseit olvassa. Néhány ifjú jurátus halad az utcán, élénken vitatkozva. — Hallgassatok — szól az egyik ijedten, mert feketesárga faköpönyeg elé érnek. Ebbe bújt el a vihar elől a dragonyos-katona, valami cseh vagy morva, akinek pisze orra kivöröslik a hóhullásba. o Messze-messze még kunyhók, vityillók, halászkalibák. Majd csönd, fehérség, puszta. Lelketlen, lapos, unalmas. Valahol a szalontai parasztházban ötéves kisfiú alszik, halovány, koraérett, agg szüleinek reménye. Arany Já-9
