Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-12-22 / 26. szám
Baráti Qéza - Hu$y “J)ékr - 26‘istái Attila SZÜEWMEM SZÉP HM ÜNNEPEK ELŐTT, NAQYKARÄCSONYON JCarúeu^mjl ajándék Kiterítettem magam elé Magyarország térképét, végigszaladt ujjam a Bükkön, a Mátrán, azután lekanyarodott a Duna vonala mellé, innen balra térve a Dunántúlt böngésztem: melyiket szeressük, melyiket válasszuk? Háromezer falunk közül melyikbe utazzunk el ünnepek előtt? A nagy téli csendességben, a térkép abroszáról föltámadva és kilépve, úsztak felém a zengő falunevek, amelyeknek csak magyar fül számára érthető muzsikájuk van; amelyek más nyelven kimondhatatlanok; amelyek idegen számára megközelíthetetlenek, s megközelíthetetlenül érthetetlenek. Csak nekünk szépek, mert nyelvünk dallama visszhangzik bennük, anyanyelvűnk lejtése kápráztat el bennük, szavaink visszahozhatátlan szépsége bontakozik ki elnevezésük sajátos magyar ágyazatából. Vajon akad-e a világon svéd, vagy holland, aki ki tudja ejteni ezeket a neveket: Röjtökmuzsaj, Csákánydoroszló, Lickovadamas, Iklódbördőce? Szülőföldünk szép határán olyan falvak élnek és virágzanak, mint Szabadszentkirály — az ötvenes évek elején meg is kérdezte tőlem a postafelvevő, mikor ajánlott levelet küldtem oda: „Nem lesz egy kicsit sok? Szabad is? Szent is? Király is?”, s elmosolyodott a postai üvegablak mögött. Még a magyar ajkú is külön etimolókiai, külön filológiai nyomozásba kell hogy kezdjen ahhoz, hogy megfejtse egy-egy falunevünk eredetét-történetét. Néhány éve a Magyar Hírek hasábjain fölfedeztük Kemendollárt, hazatért amerikás magyarok települését sejtettük e sajátos név mögött és azt hittük, hogy valamikor Keménydollárnak keresztelték el falujukat, csak az ékezet, s az ipszilon esett ki a névből az idők során. Kitűnt, hogy sem a kemény, sem a puha dollárnak nincs köze a falunévhez, amely úgy született, hogy egy Kemend és egy Ollár nevezetű falut egyesítettek és a nevet összevonták. Egy-egy magyar falunévnek már meg sem fejthető eredete és története van. Hátha még visszamennénk a múlt századi Bach-korszak faluelnevezéseihez, mikor is egyszerűen szolgain németre fordították a magyar faluneveket, a magyar elnevezésnek még az irmagját is irtva. így lett Wütender Armenier egy magyar faluból, miután Böszörményt bősz örménynek értelmezték. Itt tartottam éppen a falunevek vizsgálatában, mikor a Dunántúl szélén, Dunaföldvár közelében megakadt az ujjam egy falunévnél: Nagykarácsony. Felütöttem a Pallas lexikont: nem volt benne. A Révait. Abban sincs. — Akkor ilyen falu vagy nincs, vagy olyan fiatal, hogy a múlt századi lexikonok nem is tudhattak róla — mondtam társaimnak és az ünnepek küszöbén útrakeltünk fölfedezni Nagykarácsonyt. Dunaföldvár után, kis bekötőút mentén, mikor már föltűntek a piros tetős házak füstölgő kéményeikkel, megállítottunk egy öregembert, akit az útszélen haladt: — Hova vezet ez az út? — Sehova — felelte az öreg. — Nagykarácsonyról előre nem lehet már menni, csak vissza. Az út visszafelé vezet. Szabályos négyzet alakú, vadonatúj falu állt előttünk, a közel kétezer lakosú Nagykarácsony. — Ki alapította ezt a falut? — kérdezem a nagyon szép, csupa-zöld, csupa-virág tanácsházán Szúrnia Katalintól, a tanács igen fiatal titkárától. Megszokva, hogy falvainkat királyi levelek, császári pátensek hozták létre. — Ezt nem alapította senki. Ez lett — feleli. — Ügy nőtt ki a földből, varázsütésre, mint a mesék lilioma? — kérdezem. — Körülbelül — feleli Szurma Katalin, a tanácstitkár, aki olyan fiatal, hogy alig lehet idősebb tulajdon falujánál. Ez a falu húsz éve falu. Húsz éve alakult. — Kik alapították? — kérdezem Nyuli Ferenciül, az általános iskola helyettes igazgatójától. — Cselédek és sommások. E végtelen síkságon, ezen az istenáldotta jó termőföldön állt a zirci apátság, a cisztercita rend negyvenezer holdas uradalma. Előszállás volt az uradalom egyik központja, Nagykarácsony az egyik majorja. Nagykarácsonyon nem volt más, mint egy templom, egy kastélynak nevezett udvarház, az intézőlakás, két hatalmas cselédház közös konyhával, két hosszú tehénistálló és egy sertésistálló. Volt egy major a közelben, azt meg Kiskarácsonynak hívták. Ott is állt néhány cselédház, s néhány istállóépület. — Mikor negyvenöt után a „kastélyt” kiutalták óvodának és plébániahivatalnak, s én Nagykarácsony első plébánosaként megérkeztem ide, elszomorodtam: hol a falu? — kiáltottam fel. Tóth Tibor Józsefnél, Nagykarácsony plébánosánál vagyok a „kastélyban”. — Mert templomot láttam ugyan, de falut sehol. Hova kerültem? De még most sem értem, mi történt itt? Hogyan „lett” Nagykarácsony? — Együtt éi>ült velem — közli a plébános. — Hogyan született ez a falunév: Nagykarácsony? Előkeresi a minden plébánián rendszeresített história domus-t, a fő történeti könyvet, a ház históriáját, amelyet 1945 óta vezet. Nem találja benne a falunév történetét. Előkeresi az első anyakönyvet is: Nagykarácsonyon először keresztelt 1945. május 27-én. Végigjárjuk a szabályos, szép nagy falut a hideg csendességű kék ég alatt. Megnézzük a művelődési házat, a könyvtárat, az iskolát, a tanácsházát, a templomot, az óvodát, a „kastélyt”, a mértanilag kimért utcákat, a vadonatúj házakat, amelyek piros cseréptetők alatt állnak, beszélgetünk az emberekkel, akik elmondják, hogy szép falu ez, jó falu ez, módos falu, a Kossuth Termelőszövetkezet igen derekasan fizet. Ha elnagyoltan és kereken háromezerre tesszük falvaink számát, hogyan született ez a háromezeregyedik ? — Az uradalomban kétféle ember dolgozott: a nagy karácsonyi, kiskarácsonyi cselédek és az évről évre ideszegődött sommások. A cselédek meg a sommások 1945-ben egyszerűen elfoglalták Nagykarácsonyt. Az első családi ház még úgy épült, hogy szétvertek egy cselédházat, a régi téglákból fölépítettek egy új házat. Ez volt itt a második honfoglalás. Az elsőben, több mint ezer éve, hont lelt egy nép, amely vándorolni kényszerült. A másodikban, ebben, hazát is lelt a honban. Megtalálta — háza, földje lett, gyarapodhatott — tulajdon honát. Mikor szaporodni kezdtek a házak, s megtörtént a földosztás is, megjelentek a mérnökök, kijelölték az utcák helyét és sorát és 1952-re már úgy fölépült a falu, hogy ki kellett mondani megalapítását. Azóta önálló falu ez a település. — De ki nevezte el Nagykarácsonynak? S mikor? — erre már alig tud felelni valaki. A tanácsházán a tanácstitkár sem tudja. A plébános sem tud válaszolni. Nincs följegyzés róla. Nyúli tanár úr végül is régi írásokra emlékezve, egy sajátos falulegendát beszél el. Mintha még a nomád, a vándorló magyarság ősidejébe veszne ez a legenda. A rideg állattartás régvolt korszakába. Hajtották a marhát a nehéz télidőben, a végtelen síkon a ridegpásztorok. Az első menedék egy szálláshely volt, el is keresztelték Előszállásnak. A második megálló e mai falu volt, állataikkal ide tértek a ridegpásztorok az ünnep küszöbén. El is nevezték e helyet Nagykarácsonyszállásnak. Vándoroltak tovább, új A fiatal tanácstitkár évre elértek arra a helyre, amelynek Kiskarácsonyszállás lett a népi neve. Onnan mentek Kisgyörgyszállás és Nagygyörgyszállás felé. Sárkányölő Szent György napja, április 24-e már fordulat volt a régi paraszti világban: véget ért a régi elszegődés, kezdődött az új. „Szentgyörgynapkor jönnek értem szekéren .. De ez nagyon régen volt, talán nem is úgy igaz, ahogyan én hallottam, s ahogyan én elbeszélem. De Nagykarácsony gyönyörű szép faluját két szememmel láttam, ennek születése, létezése, virágzása igaz. Mert meggyőződtem róla. Olyan ez a friss, szép, vadonatúj, ifjú magyar falu, akár egy karácsonyi ajándék. Jelképesen oda is lehet tenni Magyarország ajándékasztalára, a Parlamentben évről évre felállított hatalmas karácsonyfa alá. Itt kezdődik Nagykarácsony Mi lehetne természetesebb állapot a gyermekvilág számára, mint a várakozás, a szorongásokkal teli készülődés valamire, valamiféle ünnepi aktusra vagy eseményre, amely megbontja a szürke hétköznapok egyhangú füzérét, s úgy tűnik elő a gyermeki képzelet sűrűjéből, mint az egységesen behavazott bokor ágain a piros bogyók. Ha jól meggondoljuk, a gyermekvilág időbeosztását sokkal inkább ezek a felhevült várakozások szabályozzák, mint a felnőttek hagyományos naptári időbeosztása, habár az is kétségtelen, hogy e várakozással telített napok valamiképpen kapcsolódnak a „szabályos” ünnepekhez, de a gyermekek számára maradandóbb, teltebb, érzékletesebb és izgalmasabb a várakozás, mint maga az ünnep, dehát ez a gyermekiélek úgynevezett rejtelmei közé tartozik. a lélekbúvárok minden bizonnyal találnak rá megfelelő és elfogadható magyarázatot. A közelgő karácsony többszörös vetületben ábrázolja ezt a szerény és minden tudományosságot nélkülöző megállapítást, amely abból indul ki. hogy a krónikás is volt gyermek, egyidőtájt falusi gyermek, s ha el is múlott a gyermekkor időszaka óta jó negyed század, még élénken élnek emlékezetében azok a pirosbetűs napok, amelyeket a világ semmiféle kalendáriuma nem jelöl piros betűkkel, dehát vegyük tudomásul, hogy a gyermek teljes joga azt a napot, vagy napokat avatni ünneppé, amely neki a legjobban tetszik. A karácsony eljövetele — azon túl, hogy karácsonyestét, fénylő díszekkel ékes karácsonyfát, ajándékozást is jelent — ígéretes közelségbe hozza a téli szünetet, az iskolaév első felét lezáró vakációt, a teljes szabadság és gondtalanság tombolását. A karácsonyi iskolaszünet örömökben dús fogalma együtt jár a tél beköszöntésével, az első kiadósabb havazásokkal, szigorú fagyokkal, emez időjárási törvényszerűségek pedig a szánkázással. korcsolyázással, hóember építéssel. Amint látjuk, a dolgok logikus füzérben tűnnek elő, s krónikásnak, aki egy terebélyes magyar falu gyermekeinek gondolat- és érzelemvilágát óhajtja kifürkészni, más dolga sincs, mint szóba elegyedni Nagykarácsony ifjú lakóival, már akit ebben a havazást ígérő időben el lehet érni és szóra lehet bírni, felhasználva az újságíró mesterségének valamennyi fortélyát és furfangját. Mert az a krónikás már bölcsen tudja, hogy a kihagyó emlékezetű, a világra enyves könnyel kipillantó százéves öregembert néha könnyebb szóra bírni, mint egy nyolc-tíz éves gyereket, aki — A plébános Utcarészlet bmkmí
