Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-12-08 / 25. szám
bát, szakköri helyiséget, volt némi okuk az aggodalomra: Magyarország legkisebb megyeszékhelye ezzel az épülettel akkora művelődési központot kapott, amelyiket a kétmilliós főváros bármelyik — lélekszámban százezres nagyságrendű — kerülete megirigyelhetne, sőt irigyel is. Az aggodalmaskodók azonban nem ismerték a statisztika szenvtelen számait. Szekszárdi 24 333 lakosa közül minden ötödik érettségizett, minden huszadik diplomás és a különböző iskolák tanulóinak száma 1970-ben már majdnem elérte a négyezret. Más szóval: megváltozott az igényeket hordozó köseknek (képzőművészeti, fúvószenekar, bábos, kórusok) és tanfolyamoknak (audiovizuális nyelvtanfolyamok, titkárnőképző, szabó-varró, gyermektánc és még jó néhány). Számokkal az újságíró többnyire nem szívesen bíbelődik, mert az a szomorú tapasztalata, hogy az olvasó vagy átfut azokon, vagy egész egyszerűen nem ért a szenvtelen tények nyelvén. Tegyünk most mégis kivételt, s mivel az idei év e sorok írásakor még nem lezárt, lássuk az 1972-es esztendő adatait. Legsűrűbben a klubok, baráti körök jöttek össze. 829 rendezvényüket félmegyényi létművelődési ház adott helyet a Babits Mihály dunántúli ifjúsági versmondó verseny második fordulójának, a Magyar Írók Szövetsége itteni, második (azóta már a harmadikkal is megszaporodott) tanácskozásának. A művelődési központ hivatalos nevében szerepel a „megyei” szó is. A negyedmilliónál valamivel több lakosú Tolna megyében (az ország legkisebb ilyen közigazgatási egysége) a művelődési házak kiterjedt hálózata működik, természetesen jóval szerényebb keretek között. A központ szakemberei megyei kollégáiknak — a budapesti Népművelési Intézet támogaSzekszárdról az ország határain kívül édes keveset tudnak, és javarészt azokon belül is csak közhelyeket. Olyasmit, hogy sok a szőlő, jó a bor és az itteni bikavértől az ember természetesen „hóttig él”. Ezenkívül esetleg azt, hogy itt született és élt jó ideig Garay János, aki megírta Az obsítos-t, amelynek főszereplőjét — Háry Jánost — viszont nem kisebb ember, mint Kodály Zoltán tette halhatatlanná a zeneművészetben. Garay Jánost, a tisztes, jó költőt a szekszárdiak mindig megbecsülték. Nagyméretű bronzszobra már a múlt század vége óta áll, lakóhelyét emléktábla jelzi nevét gimnázium, tér, szálloda, termelőszövetkezet viseli és még Háry Jánosnak is jutott egy jóhírű: — borozó. A város irodalomtörténetileg öszszehasonlíthatatlanül jelentősebb szülötte, Babits Mihály sokkal nehezebben lopta be magát szeretett városa szívébe. A húszas évek városbeli intelligenciája nehezen bocsátotta meg neki „Halálfiai” című, itt játszódó, keserűen gyönyörű regényét. Emléktábla ugyan az ő szülőházán is van, de szobrot csak jó három esztendeje kapott. Ugyanakkor azonban kapott egy üvegpalotát is, amelyhez hasonlót a „kis város, nagy falu” se a költő életében, de jóval halála után se mert volna soha remélni. Ez a „Babits Mihály Megyei Művelődési Központ". Babits verssora a maga idején találóan festette az álmos parasztvárost, tán tucatnyi emeletes házával, a dombtetőn eget karcolóan kiemelkedő tornyú nagytemplomával, a gyönyörű Pollack-féle megyeházával és a jobbra-balra elnyúló parasztportákkal, a dombok oldalára felkúszó, a szurdékok partjait is követő présházakkal. Az idős szekszárdiak emlékeznek rá, hogy az első világháború derekán a múzeum épületével szemben még tehenek legeltek, ezt a romantikus képet egy koraNyelvoktatás a legmodernebb módszerekkel Kiállításra készül a fotószakkör beli levelezőlap-készítő is megörökítette. Akkor itt volt a város széle, most bármelyik irányba haladva kilométerekre van. Szekszárd lakossága az első világháború idején nagyközségnyi volt, 12 ezer körül járt. 1930-ban 15 ezer, 1949-ben 16 ezer és csak valamikor a hatvanas években lépte át a húszezres határt. A legutolsó, 1970-es népszámlálás 24 333 állandó lakost talált itt. Ez a szám napjainkra érte el a 27 ezret, ami bizonyára érzékelteti a fejlődést, hiszen az embereknek lakniuk, vásárolniuk és szórakozniuk, művelődniük is kell valahol. Lakótelepek, áruházak épültek, és 1970 tavaszán, a sétakert szélén átadták a költőről elnevezett művelődési házat. Túlzás lenne azt mondani, hogy a siker osztatlan volt. A túlnyomórészt üvegfalú, modernül egyszerű épület, a Próbál a népi táncegyüttes zönség összetétele. E sorok írója ismer ugyan olyan szekszárd-újvárosi idős gazdaembereket, akik szent borzadállyal tekintenek a moziba gyakran menőkre, a pénzüket színházbérletre, idejüket kiállítás-látogatásra prédálókra, de Szekszárdra már nem ez a jellemző. Színtársulata egyébként Szekszárdnak nincs, ez egy ilyen kis városban nem kifizetődő. Színházi előadás azonban annál több van, mert a pécsi Nemzeti Színház, a szegedi Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a veszprémi Petőfi Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház küldi ide együtteseit a legkülönbözőbb darabokkal. Tavaly 52 előadást 32 950 ember nézett meg és ma a bérletrendszer legalább annyi gondot okoz, mint amennyi örömet szerez. Ugyanis, aki a kezdetnél bérletet váltott, az évről évre megújítja és ilyenformán a bérlettulajdonosság úgy öröklődik az esztendők során, akár a nemesség. Viszonylag kevés hely jut a nem bérleteseknek. Ezen az üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek egész előadások megvásárlásával igyekeznek segíteni. Nemcsak színházi estéken népes azonban a művelődési ház, sőt van, amikor jobban „zeng”. Ez az ifjúsági klubnap ideje, amikor inkább fiatal, mint idősebb füleknek kedves hangerővel szól a tánczene. Olykor elég bajos helyet teremteni a legkülönbözőbb kluboknak (Fiatal Utazók. rejtvénykedvelők, Húszon felüllek, Nyugdíjasok, Várostörténeti klub, Ifjú horgászok klubja), köröknek (film, fotó), csoportoknak (néptánc), művészeti együtteRészlet a fúvósegyüttesből (Gábor Viktor és MTI felvételei) szám, 121 010 vendég látogatta. Szakkörök: 3686 vendég, műkedvelő művészeti csoportok: 14 799, nagyobb műsoros rendezvények: 48 540, tanfolyamok, ismeretterjesztő előadások: 11 050, kiállítások: 96 417, hivatásosok hangversenyei: 7370, más rendezvények: 40156. Ha mindehhez a színházba járók már említett adatát is hozzászámítjuk: 375 978 a végeredmény egyetlen esztendőben. Persze szép a számok bűvölete, de fel lehet tenni más jellegű kérdést is. Elsősorban azt, hogy mindezt miért? A megyei művelődési központ nem tartja el önmagát, bár bevételei természetesen vannak, de üzleti haszna semmi, az állam millióiból gazdálkodik. Remélhetőleg a fentebb csak vázlatosan körvonalazott tények is bizonyítják, hogy ha az igények kielégítésére lehetőség nyílik, akkor újabb és újabb igények ébrednek. A Babits Mihály nevét (kis betűkkel) viselő homlokzat mögött tucatnyi egyetemi, főiskolai képzettségű szakember, vagy nagy tapasztalatú népművelő dolgozik, akiknek az a feladatuk, hogy ezeket az igényeket irányítsák és jó gondolatokkal, ötletekkel segítsék, serkentsék. Néhány példa, ismét az 1972-es év gyakorlatából. Dózsa György születésének félezer éves jubileuma alkalmából játszották a színházban Illyés Gyula: Testvérek című drámáját. A 150 éves Petőfi-jubileumra a ház filmesei húszperces hangosfilmet készítettek „Petőfi Tolnában” címmel. Az épület földszintjén szeszmentes (Szekszárdon!) és népszerű ifjúsági klubpresszó nyílt. A tásával is — elvi iránymutatói, módszertani tanácsadói. Az elvhez gyakorlat is csatlakozik: előadók, együttesek szállítása a különböző községekbe, amihez a központnak egy mikrobusz és egy saját nagy, farmotoros Ikarusz áll rendelkezésére. Befejezésül szeretnénk eloszlatni az olvasóban netán ébredő illúziókat. Nem történt csoda Szekszárdon, csak változás. A présházak ma is ott virítanak a Bakta, az Előhegy oldalában és a sok völgyben. Bor több terem, mint valaha, és a nagyüzemiek mellett örvendetesen szaporodnak a házikertnél alig nagyobb méretű szőlőparcellák, a munka utáni kikapcsolódás ráfizetésesnek egyáltalán nem mondható színterei. Ugyanakkor a művelődési központban sem megy mindig minden úgy, mint a karikacsapás. Műsorpolitikáról, szervezési problémákról folytak már éles viták a helyi sajtóban, s ugyanígy megjelentek cseppet sem barátságos kritikák egyikmásik előadásról. Szekszárd régi és új jellege azonban nem zárja ki egymást, békén megfér. Akadt példa arra, hogy a művelődési központ szakemberei Üstökűket vakarva álltak egy lepedőnyi kockás papírlap előtt, amelyen rubrikák és négyzetek jelölték a különböző szobákat, termeket, a szöveg pedig a használati igényeket. Ilyenkor nemegyszer elhangzott a fohász: — A csuda vinné el, kicsi már ez a nyomorult ház! Ami óvodáskorban van, hiszen alig múlt három éves. Ordas Iván A jazz duó hozzá tartozó alacsonyabb, lapos kiállítótermi szárnynyal, hamar kivívta a jóhumorú népnyelv adományozta jelzőt: — Akvárium! (A benne dolgozók nyaranta inkább az „Üvegház” elnevezésre szavaznak, mert légkondicionálására egyelőre még hiányzik a pénz.) A rosszakaratúak úgy vélték, hogy: — Kong majd az ürességtől! A még rosszabb akaratúak pedig a túlzottan modemkedő és a nagy kezdőbetűket kicsire spóroló felirat nyomán leszögezték, hogy — Kis „babits”, kis „mihály”, kis „művelődés".. Azoknak, akik az ürességtől féltették a hatalmas színháztermet, a több, mint félezres befogadó képességű mozit és a tucatnyi klubszo-A művelődési központ bejárata SZEKSZÁRDON /
