Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-10-27 / 22. szám

Évi negyvennyolc millió palack bor és ötmillió palack pezsgő — ez a magyar borászat világhírnevének az alapja. Ennyit bocsát útjára a Hungarovin Borgazdaságok Export Vállalata. Költők ódái, világversenyek aranyér­mei, növekvő eladási statisztikák bizo­nyítják, hogy Magyarország nagyhata­lom a borászatban. De a kedvező éghaj­lati és talajviszonyok, a napsütés és az eső, az ászokhordók gondosan kiválasz­tott faanyaga még nem elég a jó bor­hoz: igazi titka az ember szaktudása és ügyessége. Generációról generációra öröklődött e titok, az évente megismét­lődő szertartás mágiája, a jó bor készí-Burospince, anno 1973 tése. Ilyenkor, szüret táján egyaránt forr a must a családi házak pincéiben és a nagy állami gazdaságok mammut­­hordóiban. Pezseg a jövő itala. A Hungarovin nagyüzem. Cseppet sem emlékeztet a régi borpincékre, az ember inkább valami műszer-gyárnak nézné, kívülről. Tiszta, áttekinthetően elrendezett épületek, fehérköpenyes la­boránsok, csillogó vezetékek, fehér csempék. Csak a palackozó és a raktár árulja el az üzem igazi célját. Itt ugyan-Az 1972. évi bor-világverseny nagy aranyérmei is pontos rendben boros- és pezsgőspa­lackok ezrei állnak glédában, elszállí­tásra várva. Útirány: Budapest és a nagyvilág. A vállalat igazgatója, dr. Halmai Ró­bert tárgyilagosan sorolja az adatokat. A Hungarovin vállalat 1973. július 1-én alakult meg ezen a néven, s az export­ra kerülő borok és pezsgők gazdája lett. ötven országba szállít: többek között Kanadába, az USA-ba, a Német Szövet­ségi Köztársaságba, Angliába, a skandi­náv országokba. Még Franciaországba is, a borok hazájába. — Melyek a legkeresettebb borfajták? — Elsősorban az Egri bikavér, a Deb­­rői hárslevelű és a Badacsonyi szürke­barát. Ezekből szállítunk a legtöbbet. A szakma az egész világon ismeri a na­gyon szigorú magyar bortörvényeket, az állandó jó minőséget, ezért minde­nütt bíznak bennünk. S igyekszünk rá­szolgálni a bizalomra. Most például több, mint 80 millió forint költséggel felújítjuk pezsgőgyárainkat, egy-két esztendő múlva már sokkal több, és jobb pezsgőt fogunk gyártani. De meg­maradunk a klasszikus, a champagne-i technológiánál. — Vannak ebben a szakmában is új­donságok? — Vannak új termékeink. Az idei év slágere például a tokaji aszú-esszencia. Ez még az ötputtonyos aszút is felül­múlja zamatban, illatban, minőségben. Nem árulok el titkot, hogy az aszúesszen­cia egyik vevője az angol királyi udvari borszállító. Nagy István üzemvezető-mérnökkel együtt járjuk be a „borgyár” részlegeit. Az üzem lelke természetesen a pince. Hatalmas, csempézett folyosókon já­runk, csillogó fémcsövek között. A fal: boroshordó. Hektoliterek ezrei érnek a csempék mögött. — Ide az ászokhordókban való érle­lés után kerül a bor — magyarázza Éles István, a pince vezetője. — Itt szűrjük, stabilizáljuk a bort, itt kapja meg vég­ső ízét, zamatát. — Nehéz szakma a pincemesterség? — Eléggé. Nagyon sok múlik a pince­mester ízlésén, szaktudásán. A legkivá­lóbban előkészített bort is elronthat egy ügyetlen pincemester, nagy hát a felelős­ség. — ön, úgy nézem, elég fiatal... — Huszonhat éves vagyok. Az ország egyik legfiatalabb pince vezető je. — Honnan ez a gyors karrier? — Szeretem a mesterségemet. Apám, nagyapám, minden ősöm a szakmában dolgozott. Én elvégeztem a borgazdasági technikumot. Előbb egy kisebb pincét vezettem, s nemrégen kerültem ide. — Mennyit keres? — Háromezer-kétszáz forintot. Plusz prémium. Kilenc emberrel dolgozom, és én viselem a felelősséget. A borért, a gépekért, az emberekért is. A borpalackozóban hatalmas csatto­gás, dübörgés. Gépek, üvegek csöröm­pölnek. És mindenütt nevetés. Csupa nő dolgozik, itt, s többnyire fiatal. Jóked­­vűek. Váradi Jánosné 1957 óta dolgozik a palackozógép mellett. Már többször változott az üzem neve, vezetősége is, még az épület sem a régi, csak ő áll ki­tartóan a gép mellett, az üvegek futását figyelve. — Annyira szereti a bort? — Meg nem iszom. Sem én, sem a férjem. Még a járandóságomat sem vi­szem haza. — Mi tartja itt tehát? — A szakma. A gép. Tudja, ennyi idő alatt hozzánő az emberhez. Már szinte oda sem kell figyelnem, a fülem jelzi a hibát. Mikor a fiam megszületett, azután kerültem ide. A lányom — mert két gyerekem van — már unokát is szült, s még mindig itt vagyok. Csicsics Erzsébet a Hungarovin sztárjaival Eles István, a pince vezetője 9*1,1., nfwml' *//(// Dr. Halmai Róbert igazgató A napsütésben csillognak a szállító­autók, ahogy odaállnak a raktárépület végéhez. A ládákon felirat: Monimpex, Budapest. És a cél: idegen cégek, távoli városok. Búcsúzóul az igazgatótól kérdezem meg: mit tart az alkoholizmusról, ko­runk egyik divatos betegségéről. — Én magam nagyon szeretem a bort, de csak mértékkel. Nincs egészsé­gesebb, mint egy-egy pohár ital ebéd után. Mint igazgató, azt tudnám felel­ni: mi kiváló minőségű borokkal harco­lunk az alkoholizmus ellen. Mert aki a nemes borban talál élvezetet, a bor szí­nében, ízében, aromájában, — az már nem leli kedvét a lerészegedésben. Sós Péter János riportja Novotta Ferenc felvételei Száz év magyar sajtójának történetét mutatja be a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban nyílt kiállítás, amelyet Barcs Sándor, a Magyar Ojságirók Országos Szövetségének elnöke nyitott meg SZÁZ ÉV MAGYAR SAJTÓJÁNAK TÖRTÉNETE A két világháború között megjelent napilapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom