Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-08-18 / 17. szám
Shakespeare Vízkereszt című színműve a szentendrei Szabadtéri Színpadon. A képen: Lukács Sándor, Béres Ilona és Dózsa László (Mezey Béla felv.) BOLDIZSÁR IVÁN: A Szentendréin, természetesen. A szentéi endreí főtér láttára minden második külföldi, akit ide vezettem, felkiáltott: hiszen ez olyan, mint egy színpadi díszlet! A tér maga háromszögletű, egyik oldalát kis templom, másik kettőt régi patríciusházak zárják be, és a városi tanácsban volt annyi ízlés és játékosság, hogy a száz—kétszáz—háromszáz éves házakat különböző színűre festette. Van Mária Terézia-sárga, rokokó-zöld és pompei-piros is, ami másutt elviselhetetlen volna, de Szentendrén, ahol a Duna forrón veri vissza a nyári nap sugarait, jól esik a szemnek és derűvel tölti meg a szivet. Ezt a teret, ha nem is az isten, de az emberek valóban színháznak teremtették. A régi értelemben vett és most megint kedvelt színháznak, amelyben a színpadot és a nézőteret nem választja el függöny, a színészek és a nézők együvé tartoznak. Tehát nem „kukucskáló színház", hanem piac, búcsú, népünnepély, a környezet, a színhely, a hangulat valósággal csalogatta Szentendrére a színészeket. Már évek óta minden nyáron XVII. és XVIII. századi magyar diák-darabokat és piaci komédiákat játszanak itt. Iglódi Istvánnak, a fiatal színésznek és rendezőnek érdeme, hogy elhozta a szentendrei piactérre azt, ami otthonosan is érzi magát, az angolok „magyar klasszikusát", természetesen Shakespeare-t. Szentendre kocsin nincs messzebb a Lánchídtól, mint a Ferihegyi repülőtér. Tulajdonképpen Budapestnek a Duna felé kinyújtott karja. A fővároshoz tartozik és mégis egészen más világ, valósággal egy régebbi század. Szentendrei barátaim azt tanácsolták, a világért se csak este fél nyolcra, az előadás kezdetére érkezzem meg városkájukba. Szánjam rá a napot, vagy legalább is annak második felét, mert az ebéd utáni óráktól kezdve nemcsak a piactér, hanem egész Szentendre vidám búcsú, zajos piac, eleven színjáték, élő színház. Színészek és nézők az előadás kezdete előtt egy-két órával bejárják a várost, megállnak a mézeskalácsosok előtt, felesleges játékokat vesznek az elárusító sátrakban, amelyek a színpadi széksor háta mögött és a környező kis utcákban jó szimattal, valósággal a földből bukkantak elő. A mi korunkban sok gondolkodó és művész azon töri a fejét, hogyan lehetne a közönséget tétlen szemlélőből a kultúra részvevőjévé tenni. Például így. Akik Shakespeare-t nézni jönnek Szentendrére, azok délután bemennek a Ferenczy Múzeumba és megnézik a magyar művészet Ferenczy-családjának, szívesen mondom így: a Ferenczy dinasztiának kiállítását. Ferenczy Károlyt, a nagybányai művészt, akinek színvilága és mondanivalója az évek és évtizedek során nem távolodik tőlünk, hanem egyre közelebb áll ízlésünkhöz, és gyermekeit, a finomeCsetű Valért, a kárpitszövő mesterség európai rangú művészét, Noémit, és a legnagyobbat, Bénit, a szobrászt és festőt. Hogy a művészet hogyan élt a magyar társadalomban az elmúlt évszázadban, hogyan szárnyalt a magasba, hogyan járt a földön, hogyan tűnt el olykor búvópatakként: mind ezt nyomon követheti a figyelmes néző abban a múzeumban, amelynek épülete önmagában is a magyar későbarokk egy remeke. Fán még egy óra az előadás kezdetéig? Tessék választani, tessék besétálni, csak folyvást, folyvást, hölgyeim és uraim. Itt van a görögkeleti püspökség kertjében Magyarország egyetlen ikonmúzeuma, olyan kincsekkel, amelyekért más országokban külön elutaznak egyegy távoli városba a turisták. Vagy itt van maga a templomdomb, amelyről mintha a Földközi-tengerparti kisvárosokra látnánk, olyan zsúfoltak a háztetők, olyan érdekes szögben futnak öszsze, olyan kemény színhatásokat érnek el mértani alakzataikkal a házfalak és a háztetők, hogy az ember egyszerre megérti Barcsay Jenő mester szentendrei ihletésű festészetét. A hegyről leiövet egy jó kis borpince hívogat, valamelyik környékbeli termelőszövetkezet méri ki saját termésű borait. Megkóstoltam a muskotályt, nem kellett félnem a leheltetéstől, hiszen mire vége lesz az előadásnak, elpárolog belőlem a két deci szesz. (Helyesbítek: végül négy deci...) Es most már jókedvűen, szárnyrakapva bekukkantok még egyszer Szentendre. Pest megye és az ország legújabb múzeumába: a Kovács Margit gyűjteménybe, az egykori szentendrei patrícius Wastagh-ház ódon falai közé és remekül átalakított sziklapincéjébe. Egy nagy magyar művész álomvilágának és földi élményeinek egyedülálló összhangja ez a kiállítás. De most már sietnünk kell. Csak annyi időnk van hátra, hogy az egyik sátorban bekapjunk egy lacípecsenyét, nincs ennél jobb és stílszerübb a piactéri színház előtt. Harang kondul, fél nyolc van, még nincs egészen este, de már jól világítanak a fényszórók. Micsoda díszlet! A nemlétező színpad lépcsői a templom lépcsői, oldalbejárata egy kétszáz éves ház kőkerítés kapuja az egyik oldalon, a másikon egy velencei keskenységű sikátor, le a Duna-partra. Ilyennek képzelhette Shakespeare a sohanemvolt országot, Illyriát, ahol a Vízkereszt, vagy amit akartok játszódik. A tér másik felét betöltik a székek, amelyeknek hátsó sorai kissé fölemelkednek, hevenyészett tribün gyanánt. Még helyezkedünk a székeken, amikor már a tér minden oldaláról beszalad a színre Illyria„ népe, vidám, nagyon színes ruhába öltözött fiúk és lányok, fiatal színészek és színinövendékek, síppal, dobbal, nádihegedűvel, fuvolával, klarinéttal és — uram és Shakespeare bocsá’ — elektromos gitárral is. A komédiát olyan zene hangjai vezetik be, amelyek egyszerre idézik meg Shakespeare évszázadának reneszánsz zenéjét és a mai fiatalok pop és rock és beat muzsikáját. Nagyon jól illenek egymáshoz, és erősen tetszenek a közönségnek, amely — és ennek külön örülök — jó háromnegyed részében fiatal, fiatal, fiatal. Ez a komédia, a hajótörést szenvedett ikerpárról, a fiúruhába öltözött lányról, az elveszettnek hitt fivérről,'a bonyolult szerelmi kapcsolatokról, amelyben az apródnak öltözött lány beleszeret a hercegbe — hiszen emlékeznek ... —, viszont a grófnő, akihez a herceg lánykérőbe küldi a fiú-lányt, belebolondul a fiúnak vélt lányba. A régi játék egyszerre új ízeket, felhangokat, lélektani izgalmakat kap mai, szerelmileg oly felszabadult és gyakran öszszekuszált világunkban. És amíg Böffenő Tóbiás, Keszeg Tamás és a Bohóc bolondoznak és bölcselkednek, amíg a három, szerelmileg összebonyolódott főszereplő itt a piactéren megengedheti magának azt, hogy a színész az alakja mögül összekacsintson a karnyújtásnyira álló nézővel: én is tudom, hogy ez a történet hihetetlen, de gondolkozzunk csak egy kicsit tovább, milyen furcsa mélységekbe mutat. És milyen mai és örök alak Malvolio, a felfelé udvartó, lefelé taposó udvarmester, akinek bukásán egyszerre nevetünk és összeomlását sajnáljuk is, hála öze Lajos alakításának, amely Szentendre piacteréről egyenesen bekerül a magyar színháztörténetbe. Jobba Gabi remekül játssza meg a lányt, akibe egy másik lány szerelmes, és a „fiút”, aki, egy férfiba. Béres Ilona mint tartózkodó és szerelmes grófkisasszony olyan szép, hogy Shakespeare annak idején szonettet írt volna hozzá, ha... nem fiúhoz írta vala szonettjeit. Mindez eszébe jut a nézőnek a piactéren, de közben elmerül a komédiába, kedve volna felszaladni a nézőtérről és együtt ugrálni a fiatalokkal, és amikor a környező házak ablakai, a templom bejárata, tornya és harangja is részt vesznek a játékban, olyan eggyé válik Shakespeare művészetével, mint talán még soha. TARKA LEPKE A Tanka lepke című játékos nyelvkönyv a külföldön élő magyar családoknak, hétvégi iskoláknak és kluboknak készült, s a hat-nyolc éves gyermekek magyar tanulását indítja meg. A gyermekek életkoruknak megfelelő szókincset sajátítanak el a könyv használata során. Megismerkednek és megtanulják a hasonló korú magyar gyermekek által ismert meséket, mondókákat, dalokat, játékokat. Költőink, íróink művészi alkotásaiból is megismernek néhányat, hogy felébredjen érdeklődésük a magyar irodalom és általában az olvasás iránt. Mivel a gyermek életeleme a játék, a mozgás — a tankönyv olyan szituáció megteremtését mutatja be és javasolja egy-egy témakörrel kapcsolatosan, amelyben minden tanuló aktív tevékenység közben tanulhatja a nyelvet. A tankönyv azonban nem nyelvi játékokat közöl, hanem a játszás adta lehetőséget használja fel tananyagként. A játékban minden tanuló szívesen vesz részt, és a játékok nyelve azonos társalgási szintre hozza a gyermekeket, akik a spontán beszélgetés alapjait tanulják meg, anélkül, hogy nyelvtanilag meg tudnák magyarázni a „miérteket”. A módszert az teszi indokolttá, hogy a beszélni tanuló kisgyermek itthon sem nyelvtani alapon tanulja az anyanyelvét, hanem társalgás formájában. Ha játékos keretben tanulnak, több esély van rá, hogy szeretettel, szívesen és nagy kedvvel sajátítják el a tanulandó anyagot. Ezek után érthető, miért szerepel olyan sok kézimunka, színezés, rajzolás, ragasztás, dalszöveg és játék-leírás a könyvben. A felnőttek fellelhetik benne gyermekkoruk kedves emlékeit, és bizonyára szívesen vezetik, irányítják a foglalkozásokat, amelyekhez Útmutató készült. (Jól használható még a nyári táborok részére összeállított óravázlat-sorozat is.) A gyermekeket jelek, rajzos útmutatók irányítják, de ezek nem pótolhatják a felnőttek szeretetteljes, játékoskedvű segítségét. A tankönyv öt egységből áll. Először a gyermek közvetlen környezetét ismerteti magyar nyelven, a tanuló gyakorolhatja a családtagok, a játékszerek, az állatok nevét, a fogalmak elsajátításával egyidejűleg megtanul rövid mondatokat, képről olvas és munkaeszközökkel bánik, ez utóbbiak nevét is megismerve. Ezután a könyv kicsiny olvasói találkoznak az ábc-vel. A hangok és betűk megismerését is az előbbi témakörhöz tartozó szavak segítik, valamint dalok és játékok, amelyeknek szóanyagában gyakran előfordul az éppen tanított hang. Az ábc után a gyermek életét betöltő témák követik egymást. Ezek bővebb szókinccsel és bonyolultabb nyelvtani szerkezetben jelennek meg, mintegy összefoglalva az eddig tanult kifejezéseket. A szókincs felhasználósával a gyermekek megtanulnak kérdezni, válaszolni, kérni és köszönni. Köztudott, hogy a gyermek tele van kérdésekkel: ajánlatos ezt az életkori sajátosságot a tanulásnál-tanításnál figyelembe venni. A játék kiindulópontja lehet a kérdések feltevésének: Ki játszik? Mit játszunk? Ki a fogó? Lehet a tanult játékszöveg a minta: Hol jártál bárányként? Hol az olló komámasszony? A gyermek tevékenység közben is kérdez: Mit rajzoljak? Mit vágjak? Hova ragasszam? Jó így? A kérés a beszédtanulás másik alapja. Mivel a kisgyermek életét a felnőttek irányítják, ők gondoskodnak testi, szellemi jólétéről, tehát a tanuló játék, munka közben is kérésekkel fordul felnőtt környezetéhez. Ha ilyenkor is magyarul beszél, gyarapodik szókincse, nő beszéd- és kifejezőképessége. Szemelvények, mesék, versek találós kérdések szerepelnek á témakörökre bontott társalgási anyag után. Ezek az olvasási készséget fejlesztik, és felkeltik az érdeklődést más mesék, olvasmányok iránt. A tankönyv végén kép- és szókántyatáblák találhatók. A képeket a gyermekek kivághatják, a szavakat a képekkel párosítják, ragasztják. A tanítás nincs osztályhoz, pádhoz kötve. Tanulhat a gyermek otthon, a lakás meghitt sarkában, a kertben vagy másutt. Tanulhat egyedül, felnőtt segítségével, tanulócsoportban. A könyv mindegyik tanulási formát figyelembe vette. De döntő, hogy ahol tanul, ott legyen módja játszásra, kézimunkára. A kézimunka pontosságra, rendszeretetre, fegyelmezett munkára szoktatja a tanulókat. A közös játék alatt a sikerélmény segíti egyéniségük alakulását. Szerénységgel párosulva a szervezőkészség is fejlődik bennük. És nem utolsósorban: az eredményes munka közepette megszeretik a magyar nyelvet, megszokják az öntevékeny tanulást. Frittmann Lászlóné A Ferenczy Károly Múzeum nyitott bejárata szinte csalogatja a ven (légeket Szentendrei háztetők (Garami László felvételei) 9
