Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-07-23 / 15. szám
//A tizennégy év síében lement „Az Alföld délkeleti részén, a dél-tiszántúli löszháton, Békés megyében, a mezőkovácsházai járásban, a Mezőhegyesi Állami Gazdaságban négy fiatal pár egyszerre tartotta esküvőjét. A lakodalmon az ezer főnyi vendégsereg két mázsa sertéssültet, 500 kiló marhahúst, 400 kiló baromfit, egy mázsa kolbászt, 1100 fej salátát, 500 tortát, temérdek apró süteményt, ezer liter bort, ezerötszáz liter sört fogyasztott, és három zenekar húzta ... Nézem a kezemügyébe akadt, kissé elsárgult újság dátumát: 1959. május 17. Egy híján tizenöt esztendeje... Vajon mi lett a fiatal házasokkal, miként boldogultak, s egyáltalán: megtaláljuk-e őket ennyi év után. A MEZŐHEGYESI ÁLLAMI GAZDASÁGRÓL - DIÓHÉJBAN Ha e nevezetes ünnepség színhelyéről, az ország legöregebb 1785-ben létesített állami gazdaságáról, akár csak dióhéjnyi összefoglalót is adnánk, kezdve attól, hogy II. József alapítólevelével itt hozták létre a később világhírne-Kovács Mátyás traktoros családjával 1973 nyarán vet szerzett ménest, és folytatva a ma több mint huszonkétezer-ötszáz holdas, hat kerületet magába foglaló gazdaság dúsan termő földjei, rétjei, takarmány- és húsfeldolgozója, versenyló-tenyésztése, hatalmas sertéstelepe, tehenészete, vadrezervátuma, tejkombinátja, jól felszerelt laboratóriuma, gépjavítója, hazai és export kereskedelmi hálózata vagy akár szociális intézményei helyzetének ismertetésével — s felsorolásunk még korántsem teljes —, vajmi kevés idő jutna az emberekre. A gazdaság kétezer dolgozójából azokra, akik miatt ide utaztunk. Mert rájuk vagyunk kíváncsiak. AZ ELSŐ PÁR: KOVÁCS MÁTYÁS ÉS FELESÉGE/ HOLOVÁR ILONA — Hogy mi történt a lakodalom óta? Tulajdonképpen semmi különös — mondja a férfi. — Dolgozunk kérem, dolgozunk. Igaz, most nálunk is bevezették a kéthetenkénti szabadszombatot, több idő jut a családra, az otthoni munkákra. Amikor egybekeltünk Ilonkával, mindketten növénytermesztők voltunk. Ezt azóta felcseréltem a traktorral. Az állami gazdaságba kihelyezett tanfolyamon 1970-ben három hónap alatt megtanultam kezelni a gépet, s most 50 lóerős traktort vezetek. Évi átlagban havi 2500 forint a kereset, ehhez jön még egy kevés havi pótdíj és a nyereségrészesedés — az idén 2000 forint volt —, továbbá a 600 négyszögöl illetményföld. Az itt mindenkinek kijár. A feleségemet és a két kislányt fejenként 200 négyszögöl illeti. A gazdaság területén kijelölt földünket a gazdaság beveti, a kapálás a mi dolgunk. Tavaly 40 mázsa kukorica termett. A termést mindenkinek a gazdaság kocsija szállítja haza. Nincs panasz. Kovácsné veszi át a szót: — A lakásunk meglehetősen messze van a központtól, 12 kilométerre innen, és nem valami fényes. Régi, soros szolgálati lakás, egy szoba, konyha, kamra, egy kevéske krumpliföld, virágoskert. Negyedévre 90 forint bért fizetünk. Van két disznónk, 13 süldőnk, 150 csirkénk. Gondozni, ápolni kell őket. Így én csak a nagy dologidőben segítek a répakapálásnál, kukorica-címerezésnél. — Szórakozás nemigen van, csak a rádió meg a televízió. Azt megtalálják majd minden házban. — Bizony, gyorsan elszaladtak ezek az évek. 66 forint. A fizetés nem túl magas. A kislányunk az óvodában napi 4 forintért tízórait, ebédet és uzsonnát kap. Én meg magunknak gyorsan megfőzök, sokféle megterem itt a kertben. Mindketten szeretjük ezt a mozgalmas életet, a sok fiatalt itt magunk körül, de persze legjobban a mi két édes gyermekünket... Kovácsné veszi át a szóit: — Nagyon sokait tanakodtunk, mielőtt rászántuk magunkat, hogy odahagyjUk Mezőhegyest. Bevallom, én erőltettem a dolgot. Kislányunk, Klárika miatt. Hetedikes a gyerek. Ha jövőre elvégzi az általánost, itt a városban nagyobbak a lehetőségek, a legkülön-Kovács Mátyás és Holovár Hona, Bánhidal János és Duska Júlia, Sárközi György és Fejes Erzsébet, ifj. Kovács József és Horváth Rozália a négyes esküvőn, 1959 májusában Húsz sem voltam, amikor férjhez mentem. Egy majorban dolgoztunk a férjemmel... úgy kezdődött ... Most meg a két kislány lassan a fejünkre nő. Ilonka 13 éves, Erzsiké 12 lesz. Ha elvégezték az általános iskolát, varrni tanulnak Mezőkovácsházán. Jó szakma, kedvük van hozzá. A MÁSODIK PÁR; BÁNHIDAI JÁNOS ÉS FELESÉGE, DUSKA J\>LIA Itt születtünk Mezőhegyesen, itt dolgoztunk a gazdaságban, másutt már nem is tudnánk elképzelni. 1951 óta vagyok a gazdaság alkalmazottja, a törzsgárdához tartozom. És a Bánhidai Jánoséknál is megnőttek a gyerekek törzsgárdatagokat, mint mindenütt, nálunk is nagyon megbecsülik. Két gyermekiünk van, János fiam 13 éves, ha elvégezte az általános iskolát, szobafestő lesz, a megye iparitanuló-intézetében helyezi el a gazdaság, megígérték, segítenek majd. És mindene a foci. Jobböszszekötő. Juditka még csak hatéves, az Erdőgazdaság óvodájába jár. Én az állami gazdaság és a MEDOSZ — a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete — közös sporttelepének vagyok a szertárosa. Nagy itt a sportélet és sok százezer forintot áldoznak mifelénk évente a sportra. De megéri. A futballcsapatunk jó. Van serdülő, ifjúsági, és felnőtt csapat, és a helybeli lányokból alakult gárda is mindig szépen szerepel. Már játszottak Battonyán, Szarvason, Kondoroson, sőt Pesten is, 9:l-re nyertek. Persze a labdarúgáson kívül hagyományos a lovassport, most lesz nemzetközi lovasverseny. Sok fiatal kézilabdázik és birkózik. A jó sportteljesítményt a gazdaság balatonszárszói üdülőjében kéthetes díjtalan üdüléssel jutalmazza. — A mi életünk itt zajlik a sporttelepen — folytatja Bánhidainé. — Amíg a férjem a motoros fűvágóval rendben tartja a pályákat és a fiacskám kint rúgja a labdát, az én birodalmam az öltöző, a folyosó, a klubhelyiség. — Itt mindig mindennek ragyogni kell. Főleg a szereléseknek. A gazdaság mosodája kimossa a dresszeket, én vasalom, kiosztom, beszedem, és ez így megy nap nap után. Még szerencse, hogy a lakásunk is itt van a sporttelepen. Nagy lakás, több szoba van, mindegyik szépen bebútorozva, csak képtelenség átfűteni. Ezek a régi gazdasági épületek itt a környéken mind hidegek. A bére negyedévenként A HARMADIK PÁR; SÁRKÖZI GYÖRGY ÉS FELESÉGE, FEJES ERZSÉBET — Idevalósi vagyok, apám, anyám is az. A feleségem 1950-től mezőhegyesi. Szomszédok voltunk. S még le sem tette az iskolatáskát, már udvaroltam neki. A többit tudják... — Hát ami a mai napot illeti, meglehetősen fárasztó volt. Ne is haragudjanak, ha most csak erről beszélek. Képzeljék, öreg fejemmel pótvizsgáztam. Most jövök Békéscsabáról. Nekem, mint az állami gazdaság mezőgazdasági gépész-szakvizsgával rendelkező traktorosának újra le kellett tennem a vontatói vizsgát. Az történt ugyanis, hogy négy évig mint raktáros dolgoztam és időközben nem újítottam meg a lejárt jogosítványomat. Remélem, újra traktorra kerülök és meglesz a havi 2500 vagy 2800 forint. Az asszony is hoz valami pénzt a házhoz. — Kétezer forintot — nevet Sárköziné. — Azelőtt a gazdaságban dolgoztam, egy éve a textilgyárban tilolok. Itt jobb az időbeosztásom és el tudom látni a családot. Igaz, mosogatni nem szeretek, az a férjem reszortja. De ma nem bántom, mert megszenvedte a mai napot. — Inkább elmondom, hogy milyen rendes, jó kisfiam van. Hetedikes. Hogy mi lesz, még nem tudom, kedvenc időtöltése most a következő: a szilfán, vagy ahogyan nálunk mondják a szunyogfán ül és olvas. A falu háromezer kötetes könyvtáirában mindig akad Gyurinak kedvére való indián történet. — Azt hallották-« már a többiektől, hogy a négyes esküvői párból három kismama A Sárközi família. Gyuri most kivételesen nem a szunyogfán ül egyszerre feküdt a kórházban annak idején? Az egyik én voltam... A NEGYEDIK PÁR: IFJ. KOVÁCS JÓZSEF, ÉS FELESÉGE, HORVÁTH ROZÁLIA — Néhány hónapja költöztünk Tatabányára. A mesterségem szobafestő. Mezőhegyesen, az Állami Gazdaságban 18 évig dolgoztam. Most a Szénbányászati Trösztnél gépeket festek. 2300 forint a fizetésem és ahhoz a természetbeni juttatás. Nem panaszkodom, megbecsülnek — akárcsak Mezőhegyesen —noha időnként érzem, még idegen vagyok a régiek, az idevalósiak között. Dehát ez természetes. bözőibb szakmák között választhat. A tanulási élőmenetele már most jobb, mint odahaza volt, a szávaióvensenyen a második lett, jutalmul egy hónapra Csillebércre viszik, az úttörőtáborba. — Egyébként mi egyáltalán nem szakadtunk él Mezőhegyestől. Időnként „hazaszaladunk”, vagy a szüleim látogatnak ide. A nyári szabadságot is otthon töltjük. Igaz, csak néhány hetet, mert az állásom engem is idekiöt. Az erőmű konyháján délelőttönként kisegítek. Nem nagy állás, de nekem megfelel, kapok 1200 forintot és kosztol Meleg ételt haza is hozhatok, egy adag 4 forint 50 fillér. Így még főznöm sem kell. — Az elmúlt években nagyon szerényen éltünk, takarékoskodtunk, 18 ezer forintért szép új bútort vásároltunk, zeneszekrényt, tévét, mindenünk megvan... csakhát a lakájunk — albérlet. Ezen mindenképpen változtatni szeretnénk. 50 ezer forintot már befizethetnénk szövetkezeti lakásra, de ez sem olyan egyszerű. A régi tatabányaiak is jobb lakásra pályáznak, így a szövetkezeti lakásépítkezéseknél is van bizonyos sorrendiség. Mi itt újak vagyunk, vámunk kell... De ezt nem panaszképpen mondom. — Végül is, ez a tizennégy év szépen lement ... Szöveg: Hernádi Magda Képek: Novotta Ferenc Ifj. Kovács Józsefről és feleségéről Tatabányán készült ez a kép Kovács Klárika is már nagy hölgy
