Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)
1973-07-23 / 15. szám
Egy hajdani újságró emlékei III. A CAFÉ BOULEVARD MAQYAR VENDÉQEI - NEW YORKBAN ftutc/ifcuY' /yfo^a XX. es dk a természet atk&t... Székely Sámuel, a századfordulón élt magyar újságíró könyvritkaságnak számító, 1926-ban megjelent emlékirataiban, sokat ír az amerikai magyarokról is. Az 1904-ben rendezett Saint Louis-i világkiállítás alkalmából közöttük járt. Sajtótörténeti szempontból is érdekes, amit a századeleji — jobbára ma is megjelenő magyar lapokról ír. „Húsz évvel ezelőftt természetesen az amerikai magyarok szellemi élete is nagyon szűk keretek között mozgott. Csak kevés magyar lap és alig egy pár könyv jutott el Amerikába: hazai naptárok alkották a kulturális kapcsolatot a kivándorlotitak és az anyaország között... A magyar kormányok a kivándorlás évtizedeiben nem sokat törődtek az amerikai magyarsággal...” Az amerikai magyar sajtót akkoriban két lap képviselte, az Amerikai Magyar Népszava, amelynek Berkó Géza volt a szerkesztője, és a clevelandi Szabadság, amelyet Kohányi Tihamér szerkesztett. Mellettük néhány, jobbára egyházi lap élt mlóg. A legelterjedtebb Kohányi Szabadsága volt. Érdemes idézni e „hőskort”: „Keserves kínlódással tudta csak biztosítani a lap jövőjét a vállakózása sikerében bízó Kohányi. Hogy valahogyan megélhessen, az Űjpestről Amerikába került szerkesztő leszállt a bányák mélyébe és tajték, meg selmeci-pipákat, meg kostököt és egyéb hazai gyártmányokat adogatott el a föld alatt dolgozó magyaroknak. Csak mikor a közvetlen érintkezés révén megismerkedett honfitársaival, alapította meg a clevelandi hetilapot, melyet később napilappá alakított át. Az évek során szerzett ismerősök é$ barátok támogatták Kohányi lapját, de még sokáig kellett küzdenie magáért és a Szabadságért. Nagy segítségére volt egyik ügynöke, aki bányáról bányára vándorolva, fölkereste a dolgozó magyarok családjait, akiket a Szabadságra való előfizetésre csábítgatott. Az asszonyok arra való hivatkozásai, hogy előbb az urukkal kell megbeszélni a dolgot, eleinte húzódoztak az előfizetéstől, de amikor aztán a hazafias vigéc előszedte tilinikóját és mint valami középkori igric, mélabús magyar nótákat fuvolázott, Mrs. Kovács és Mrs. Farkás szeméből záporban hullottak az igaz magyar könynyek. És nem törődve az uruk esetleges neheztelésével, előfizetett az egyik meg a másik is... ... Az Amerikai Magyar Népszavát szocialista magyar munkások alapították, de mert nem bírták fenntartani, a lap csakhamar Berkó birtokába került. Berkó körül csoportosultak a new-yorki magyarok, különösen az intelligens elemek. Húsz évvel ezelőtt (tehát 1904, 1906 táján — a szerk.) az Amerikai Magyar Népszava már kétszer jelent meg hetenkint, néhány .év múlva már ez az újság is átalakult napilappá. New-yorki tartózkodásomkor én is írogattam a lapnak egypár cikket s ebből a kultúrállomásból alkalmam nyílott megfigyelni az ottani magyarság életét. Sok érdekeset tapasztaltam a redakcióbán. Különösen meglepett az a közvetlenség, mellyel az előfizetők és a lap szerkesztője érintkeztek egymással. Elég gyakori eset volt, hogy valamelyik vidéki bányász beküldte a Newyorkban elzálogosított ezüstóráról szóló zálogcéduláját, az előtte személyesen ismeretlen szerkesztő úrnak fölkérve, hogy váltsa ki a lejáróban levő cédulát. Sokszor még a pénzt sem küldte be a nyájas előfizető, hanem csak jelezte, hogy a megújítandó előfizetéssel Budapest: csendes nyári délelőtt a Bástyasétányon (Vámos László (elv.) együtt néhány nap múlva be fogja küldeni a kiváltási összeget is. A bevándorlás növekedésével együtt a magyar lapok száma rohamosan szaporodott s mert nagy volt közöttük a verseny, a newyorki szerkesztő kiváltotta vidéki előfizetőjének az óráját. S a pénze nem veszett kárba.” Székely Sámuel tudósítása szerint Amerikában a kávéházi életet is a magyarok honosították meg; ők nyitották meg az első New York-i kávéházakat, s ők lettek legszorgalmasabb látogatóik is: „E század elején a második avenuen már egymás mellett sorakoznak a magyar kávéházak, amelyekben az újonnan érkező magyarok egy része tovább folytatja azt a léha, renyhe életet, amiért a fényes budapesti kávéházaktól meg kellett válniuk.” Legelegánsabbnak a Café Boulevard-ot találta, amelyet egy felső-magyarországi tanítóból lett kávés, Rosenfeld Ignác vezetett, s amelyben a párizsias bohémszellem és a vidéki magyar kávéházi cigányzenés mulatozás egyformán önmagára lelhetett. Ámbár többnyire csak a prímás volt igazi, tőről metszett cigány, a többi csupán hordta a zsinóros formaruhát. Itt találkozott Székely a híres bácskai náböbbal, Lazareviccsel, aki minden pénzét Karolára, az orfeumtündérre pazarolva, Amerikába vándorolt, s a cigánybanda bőgőhordozójaként tengette életét. A Café Boulevard-ot népszerűsítette az amerikai politikában a kor egy különös, jellegzetes figurája, Braun Márkus is, aki az amerikai magyarság életében egy ideig jelentős szerepet játszott. A Budapesten született bádogoslegény Amerikába vándorolt és a hajón kölcsönkapott száz dollárral harmincezret nyert el egy kártyás milliomostól, majd Amerikában újságíróskodni kezdett. Bizalmába férkőzött az akkori New York-i rendőrfőnöknek, bizonyos Theodore Rooseweltnek, mintha megérezte volna, hogy lesz belőle még az Államok elnöke is. Ellentétben más ország kivándorlottjaival, a magyarok addig nem játszottak jelentős szerepet az amerikai politikai életben. A Roosewelt szárnyán magasratörő Braun Márkus azonban megszervezte a Hungarian Republican Clubot, hogy honfitársait és szavazataikat a republikánus párthoz hajlítsa. Sikerült is az addig többnyire demokratákra szavazó magyarok többségét átpártolásra bírnia. S tekintélyét bizonyítandó, nagy politikai bankettet adott, az akkor még csupán állami kormányzó Roosewelt tiszteletére — természetesen a Café Boulevardban. Az elnökjelöltségre pályázó politikus megígérte, hogy viszonozni fogja a magyar szavazók támogatását. A vacsorának — s mellékesen a kávéháznak is — Braun nagy sajtónyilvánosságot szerzett. Mint tudjuk, a választásokon Mac Kinley lett az elnök, Roosewelt pedig az alelnök, de egy merénylő megölte Mac Kinleyt, s elérkezett az ígéretek beváltásának napja. Jól járt Braun, de jól jártak hívei is. A jó napokban Braun Márkus nem feledkezett meg honfitársairól sem — emlékezik Székely. — Összeköttetései révén sikerült elérnie, hogy a bevándorlási hivatalban, a városi közigazgatásban, az adó- és vámhivatalokban s egyebütt is körülbelül kétszáz magyart tudott elhelyezni. „Az amerikai magyarok politikai befolyása Braun Márkus idejében érte el tetőfokát — írja Székely. — Sajnos, a világháború kitörésekor már nem élt Roosewelt, Braun Márkus pedig lassankint visszasüly- Ivedt eredeti jelentéktelenségébe.” Végezetül, annak illusztrálására, hogy az akkori magyar vezető politikusok, mennyire tájékozatlanok voltak az amerikai viszonyokban. egy történetet mond el Székely Sámuel. Baltimore-ban tűzvész pusztított, s gróf Tisza István magyar miniszterelnök tízezer dollár segélyt küldött a tűzkárosultaknak, nagy gondot okozva ezzel az ottani magyar követségnek, amely jól tudta, amit a gróf nem, hogy az amerikaiak nincsenek berendezve gyűjtéseken alapuló segítségre és annál kevésbé külföldi támogatásra”. Sőt, bizonyos mértékig sértésnek tekintik, mivel a maguk erejéből kívánnak talpraállani. A követség nem tudott mit kezdeni Tisza pénzével, amely ráadásul .....nagyon csekély összeg a tűzkár rettenetes arányaihoz képest és az amerikaiak nagyot fognak nézni, ha megtudják, hogy a magyar államot képviselő gr. Tisza István miniszterelnök 10 000 dollárral akarja Amerika egyik legnagyobb városát megsegíteni”! A pénzt azonban visszaküldeni sem lehetett. A magyar főkonzul végül. Székely elbeszélése szerint az ő tanácsára, a tűzkárosult baltimore-i szegény magyaroknak juttatta a pénzt, amely így végül is, jó helyre jutott. Igaz-e, nem-e, hogy az ötlet az újságíróé volt, ma már mellékes. Egy bizonyos: gróf Tisza István magyar miniszterelnöknek nem jutott eszébe. Pontosabban, mert a magyar nyelv szórendje oly kifejező tud lenni: eszébe sem jutott... Bogáti Péter 8 Századunk elején megjelenik irodalmunkban az a prózaíró, akinek művészete áttörte a határokat a „művelt” és az „egyszerű" olvasó között: Móricz Zsigmond. A legnépszerűbb, a legolvasottabb és egyben a korszak legjobb írója lett. Származása érdekes kettősséget mutat: okos, erőteljes paraszt-apa és nemesi származású papleány-anya. Életem regénye című nagyszerű önvallomásában így elemzi származását: „... a Móriczok az ismeretlen magyar néptenger mélyéből emelkedtek felfelé, míg a papné ivadékai az ismeretlen magyar feudális magasságokból hullottak egyre lejjebb, mint a meteor-törmelék.. írói érdeklődését is e két irányban lehet nyomon követni, mindegyikben otthonos, mindegyikről realista képet ad, de feltétlen rokonszenve mindig a paraszti világ, a paraszti hősök oldalán érezhető. Móricz fiatalkorában többféle életút felé próbálkozik: volt református teológus, minisztériumi tisztviselő, írt gyermekmeséket, néprajzi tanulmányokat, míg azután 1908-ban ráébredt írói mivoltára. A kor leghaladóbb irodalmi folyóiratának, a Nyugat-nak főszerkesztője, Osvát Ernő ismerte fel benne az induló nagy írót, és sorra közölte novelláit. Magára találásában része van Ady Endrének, akinek új hangú és új tartalmú, modern, forradalmi költészete ösztönző hatással van rá, amit erősít kialakult barátságuk is. Büszke rá, hogy együtt, egy célért küzdhet vele. Már harminc éves, amikor első nagy írói sikerét átéli, a Hét krajcár című novellával. Gyermekkori emléke elevenedik meg, a hallatlan nyomorúság, amelyben éltek, s amelyben a keményen dolgozó apa és a betegen is. varrogató anya kis jövedelme nem tudja eltartani a családot. Hét krajcár kellene, hogy szappant vegyenek az apa ingének kimosásához. Minden fiók és zseb átkutatása után is csak hat krajcár kerül elő, pedig már esteledik. Ekkor beállít egy koldus. A tüdőbeteg anya. aki a keresgélés közben mókázott, hogy a gyermek ne vegye észre, milyen keserves, amit csinálnak, a koldus kéregető szavára felkacag és megmondja, hogy nekik éppen egy krajcár hiányzik a mosáshoz. A- koldus adja oda a hetedik krajcárt, de már az sem segít, mert közben besötétedett és petróleumuk sincs. Remekmű a könnyed párbeszédek, a gyermek szemével játékosnak látott keresgélés drámai feszültsége, a betegségét titkoló anya nagyszerű alakjának néhány vonással történt ábrázolása. Az első siker, a szerkesztők és olvasók érdeklődése nyomán sokoldalú, gazdag életmű indul el: regények, elbeszélések, drámák, riportok, cikkek, tanulmányok követik egymást, életközelségben, a témákhoz választott műfajokban, a műfajhoz szabott stílusban, mindenkor a valóság, egy tiszta lelkű író nemcsak szórakoztatni, hanem segíteni akaró szándékával. Kezdetben főleg a paraszti élet foglalkoztatja. A Sárarany című regényében a nagybirtok szorításában fuldokló magyar falu tárul fel. Főszereplője Túri Dani, vérbő, tehetséges parasztember, aki személyében is érzi a fojtogató szorítást: nem tud előbbre lépni, tehetségét, erejét méltatlanul elfecsérli, sorsa tragikumba hullik. A modell legalább részben az író apja volt, mint ahogy legtöbb szereplőjében családtagjai jelennek meg. (Nem mindig fogadták szívesen a megörökítést, mert az éles rajzokban mindig felismerték magukat. Második felesége nem is volt hajlandó életéről és családjáról mesélni, nehogy őket is megjelenítse élesen figyelő szemével, élesen ábrázoló tollával.) Falusi téma A fáklya is. amelyben egy fiatal református pap küzd a falu felszabadításáért. A nép vezetője akar lenni, de végül nem elég erős ahhoz, hogy az önzéssel, a maradisággal megküzdjön. A magyar falu és a magyar kisváros a színtere drámai töltésű novelláinak is. Megrázó erejűek az első világháború éveiben készült elbeszélései, amelyek új témát hoznak: az ölésre szoktatott, öntudat nélkül lázadó és elbukó szegény parasztok sorsát. Az 1918-as és 1919-es forradalomnak, s a Tanácsköztársaságnak lelkes híve, hiszen látja, hogy a béke és a nép, a parasztság sorsának felemelése a cél. Riport- és cikksorozatok, novellák adnak képet az új eseményekről: a földosztás, az új termelőszövetkezetek, a parasztságból származó vezető emberek jelennek meg írásaiban. A Tanácsköztársaság bukása után őt is, mint annyi más haladó írót és költőt, üldözi a fehér terror. írásai alig jutnak nyilvánossághoz. Amikor oldódik a nyomás, elkeseredés, lehangoltság, részben kiábrándultság tükröződik a 20-as évek műveiben. A Légy jó mindhalálig című — sokáig tévesen ifjúsági regénynek tartott — műve gyermekhősében egy valóban gyermekkori emléke kapcsán felnőtt önmagát vetíti ki, sóvárgását a tisztaság, a jóság, az igazság iránt egy sötét, igazságtalan világban. Móricz Zsigmond Ugyanakkor a múlt felé is fordul, mintegy magyarázatot keresve a jelen problémáira. Az Erdély-trilógiában szembe állítja a kétféle vezető típust: a szenvedélyes, szertelen, fellángoló, de meggondolatlan Báthory Gábort és a higgadt, engedmények árán lassabban, de szívósan munkálkodó Bethlen Gábort. A történelmi eseményeket emberi problémával szövi át: a nagy egyéniség keservesen vergődik a családot képviselő, de a tehetséges férj szárnyalását akadályozó feleség és a szépséget, az érzékiséget képviselő másik asszony között. A harmincas évek táján több műve foglalkozik a sajátos magyar jelenséggel, a dzsentrivel. Móricz is, mint korábban Mikszáth, eleinte jóindulattal szemléli ezt a réteget, tragédiáit külső okoknak tulajdonítja.. Az Űri muri hőse, Szakhmáry Zoltán valami jobbat szeretne teremteni, birtokát modernizálná, hideg úriasszony feleségétől a fiatal parasztlány tisztának hitt szerelméhez próbál menekülni. Környezete gátolja, gúnyolja, lehúzza, a friss szerelemben is csalódik. Felgyújtja tanyáját, ahol éppen „úri muri” hangoskodik, és öngyilkos lesz. Hasonló problémákkal foglalkozik Móricz más műveiben is. A Rokonok főszereplőjéhez, Kopjáss Istvánhoz azonban már nem köti rokonszenv: Kopjáss is kezdetben valami újat, jót tervez, reformokra készül, a nép sorsának némi javítására gondol, de mint városi ügyész az erős kísértések, nyomás és saját jellemhibái miatt korrumpálódik. Végső választás: teljes megalkuvás vagy öngyilkosság. Ez az alternatíva az író ítélete egyben: a dzsentri már nem életképes. Ahogy a dzsentritől elfordul, visszatér az eredeti, a leaiobban szeretett típushoz, a paraszthoz. A Boldog ember érdekesen szerkesztett, lírai szépségű regény, amelyben a műfaj formai megújításához is eljutott Móricz: elbeszélés és riport, önvallomás és szociográfia egyben. Joó György mondja el keserves életét. Kiderül, hogy mindig csak küszködött, igazságtalanságok sorát szenvedte el, kihasználták, kijátszották, embertelenül megdolgoztatták, mégis ez volt életének boldog korszaka. A jelenből utólag látja így, mert most már nincs szükség rá, nem jut munkához. Az utolsó éveiben alkotott kétkötetes Rózsa Sándor regény nem az eötvösi betyár-romantika megújulása, hanem annak a kifejezője, hogy az író a demokratikus paraszt-forradalomtól várja és kívánja a társadalmi problémák rendezését. A regény megírásának ideje — 1940—1942 — mutatja, hogy az előre tört és megerősödött fasizmussal szegezi szembe ezt az alternatívát. A legtisztább eszközökkel próbálta megtenni azt, amit író tehet a társadalomért: tükröt tartott kora elé, feltárta az általa felismert összefüggéseket, elsősorban a nép kiszolgáltatott sorsát. Szereplőinek jelleme, beszéde, dialógusai mintha a köznapi életben, a valóságban hangoznának el. „így csak a természet alkot!” — mondta róla Kosztolányi Dezső, a nagyszerű kortárs-költő. Hol mesélően terjedelmes, áradó mondatokban, hol drámai tömörséggel szól az olvasóhoz, a téma szerint, de mindig az élet hangzik soraiból, keserűen vagy derűsen, s mindig érdekesen, változatosan. Ezért meggyőző és szórakoztató egyidejűleg Móricz Zsigmond minden írása. Napjainkban is az olvasott írók között tarthatjuk számon, s nem egy műve kel életre a képernyőn. Jelenleg éppen összes műveinek új, gyűjteményes kiadása indul el. M. Kállai Magda
