Magyar Hírek, 1973 (26. évfolyam, 2-26. szám)

1973-05-26 / 11. szám

MENSAROS LÁSZLÓ. MARGITTAI ÁGI MOLDOVAN STEFÁNIA MILLER LAJOS. FRIENDLY CIRCLE OF BRISTOL r/S, invites you to UNGAR1AN GALA-NIGHT j* JT4 r tX <^v PrM -I ” -^Hungarian Artists from Budapest vVp wMj A, f sth of May 1973 at 8.00 p.m. lg ' ’ v^^o°Vv«^^V,,LK HolJSE 40 PARK STREET BR,ST01-PATKÓ JÓZSEF •Jettelvárj főtatl Szá.nlő JUlkiÁJ : PETŐFIVEL AK AIVOOL VIDÉKEI „Ahány ház, annyi szokás” mondja a közmondás. Az an­gol iparvidék egyesületeit be­járva így módosíthatnám: „ahány Magyar Ház, annyi szokás”. Manchester Fiatal, aktív egyesület. Van táncegyüttes, zenekar, könyv­tár. Tele vannak lendülettel, ötletekkel. Az elnök gyárban dolgozik, évek óta éjszakás. A nappa­lain az egyesület gondjaival vesződik. Megvédeni és fej­leszteni, ami van. Ez nem mindig könnyű dolog. A mű­soros est után a sok munká­tól fáradtan és a sikertől bol­dogan így beszél az elnök: „Manchesterben és környé­kén háromezer körül lehet a magyarok létszáma. 1956 után volt egyesületi élet, klubház, de „széthordták”. Valamikor egy régi lutherá­nus templomban kapott ott­hont az iskolánk, ahová 29 gyerek járt magyarul tanul­ni; házról házra gyűjtöttük össze, vittük-hoztuk őket. A templomot közben lebontot­ták, az iskolát meg lehetet­lenné tették ugyanazok, akik az egyesületet is szinte le­rombolták. Szerencsére volt és van egy olyan csoport, amelynek szívügye egy hon­fitársi közösség építése. Most állandó helyiséget keresünk.” A titkárnak nyomdája van. Valaha rajzolni tanult, kari­katúrái kezdtek megjelenni a lapokban. Aztán eltemette álmait, de a tetszhalott vágy „a koporsóból kitör és eget kér”. Vagy legalábbis nyilvá­nosságot, összekötve a kelle­mest a hasznossal. Ügy érzik ugyanis, hogy az iparvidék magyar egyesületeinek szer­vezőmunkáját nagyban elő­segítené egy közös, helyi új­ság. A terv érdekes, feltétle­nül rokonszenves próbálko­zás. Bradford Néhány évvel ezelőtt már jártam a Magyar Házban. (Csak a hely ismerős és az emberek mosolya. Akkor is, most is, úgy érkeztünk meg. hogy „időjárás volt”, aminek következtében sem jövet, sem menet nem láthattam a városból semmit. A kettő közt pedig az egyesületi ve­zetőséggel beszélgettünk, vi­tatkoztunk.) Az első, amit a kis terem­ben megláttam, egy tábla volt, rajta egy-egy szó s hoz­zá kedves rajzok. „Ablak, ágy, béke, ceruza, csacsi”, így kezdődött a szöveg, amely a magyar ABC-t tanuló gyere­kek számára készült. Alkotó­ja egy bradfordi magyar hon­fitársunk lelkes, angol fele­sége: Mrs. Novak. Magyaros vendégszeretettel fogadtak, a kezdeti feszesség hamar eltűnt. Jó volt a be­szélgetés a vezetőséggel és fogékony, szinte áhítatos a műsoros est közönsége. A tit­kár ült mellettem és amikor Mensáros László Babits „Mi­­atyánk”-ját mondta, vele mormolta a verset. Amikor Moldován Stefánia a jelenle­vő olasz és angol feleségek kedvéért olaszul énekelte az áriákat, zúgott a taps. Ami­kor .Margittal Ági, Petőfi „Csokonai”-ját adta elő, ki­bontva a vers derűjét, humo­rát, csupa mosoly volt min­den arc. Miller Lajos Erkel­­számait újra meg újra ismé­telni kellett. A szünetben odahoztak és bemutattak egy férfiút és az első pillanatban csodálkoz­tam is, hogy annyian nézik feszülten a jelenetet. Gyak­ran ismétlődő, szokásos ese­mény: egy ismeretlen honfi­társ, aki megköszöni az él­ményt. Aztán kiderült, hogy az illető — enyhén szólva — eddig nem lelkendezett külö­mas látogatói az egyesület­nek. Férjeikkel nyaranta ha­zautaznak és az állandó érintkezés érlelte meg azt a kezdeményezést, amelynek hallatára lázba jöttem. Ti­zenkét angol feleség beirat­kozott egy esti iskolába és most szorgalmasan tanulnak magyarul. Kedves szokássá vált egy időben — remélhetően felele­venítik majd az esedékes polgármester-választás után —, hogy a magyar művészek műsoros estjére meghívták a város vezetőit is és a polgár­­mester rendszeresen fogadta a művészeket. (Egy ízben megkérdezték az akkori pol­gármestert, miért alakult így a dolog? ő a következő logi­kus és helytálló magyaráza­tot adta: „a város magyar la­kossága derék, becsületes Benkö honfitárs féltett kincse: az európai öregfiúk válogatottja. A képen: (álló sor, balról jobbra): Kopa. Sipos, Mátrai, Novák, L. Vernon (a csapat egyik szervezője), Mészöly, Grosits. (Guggolnak, balról jobbra) Benkö fstván, Puskás öcsi, Fontaine, Zebec. lom, hogy sokat versenyez, változatlanul a közönség kedvence. Húsvétkor a croy­­doni magyarok között volt és vele a nehézsúlyú boxolás profi európabajnoka, Joe Bugner, azaz Bognár Jóska. Jóska matyóbabát kapott és magyarul köszönte meg. Amikor a sporttémákat befe­jeztük, Benkö honfitárs ta­valyi magyarországi és erdé­lyi kalandjai következtek. (Közlésre átadta féltett kin­csét, a mellékelt képet. A kö­zéppontban a foci félistene: Puskás öcsi.) Az előadáson — a vihar ellenére — megjelentek a leghűségesebb egyesületi ta­gok. A hideg teremben forró volt a hangulat. Egy iskolás lányka bámulta a művésze­ket. beszédbe elegyedtünk. Magyarul. Tavaly Magyaror­szágon járt a szüleivel, sőt egy hónapig iskolába is járt otthon. A párbeszéd körül­belül így zajlott: — Nehéz volt? — Nem volt könnyű, de a tanítónéni és a gyerekek so­kat segítettek. — Otthon, a szüléiddel melyik nyelvet használod? — Most már inkább a ma­gyart, mert a szüleimnek így jobb. — Miért? — Mert törötten beszélnek angolul. A legkisebb után a legidő­sebbel folytattuk az ismerke­dést. Nyugdíjas már. Vala­hogy áradt belőle a szomo­rúság. „Hogy él az átültetett öreg fa a messzi Angliában? — kérdeztem. Legyintett. Az előadás alatt kis cédulát kül­dött az öregember, rajta a következő mondat: „nem minden élet, ami még nem halál”. Peregtek a számok, a színpadról a Tiszán innen, Dunán túl, dallama áradt szét. Az öreget néztem, az ar­ca megenyhült. Bristol A városban és környékén talán kétszáz magyar család él. A vezetőség lelkes, sokan dolgoznak, az egyesületi munkát ügyesen megosztják. Havonta egyszer találkozik a tagság. Itt is keresik az ál­landó helyiséget. Rajzanak a gondolatok, az ötletek, a ter­vek : filmvetítés, mozgó­könyvtár, újságok, művész­­csoportok, hanglemez-esték; hangszalagról a pesti rádió kabaréműsorai, kiállítások. Lassan összeáll a hosszútá­vú program. Félbeszakad a beszélgetés. A kupadöntőt kell megnéz­nünk a televízión. Körbe ül­jük a készüléket, megy az ugratás, a tréfa. A társaság egy része Kispestről, mások a Ferencvárosból valók és a múlt elkísérte őket. Honvéd szurkolók és FTC hívők ve­télkedőjét hallom, otthoni a légkör. A legtöbben a Sun­derland győzelmének örül­nek. Nemcsak azért, mert a másodosztályú csapat fegy­verténye rokonszenves, ha­nem azért is, mert itt játszik a népszerű, magyar szárma­zású csatár, Victor Halom. Előadás előtt, megnézzük a csodálatos függő hidat. Kí­sérőnk elmeséli a szegény, meghibbant Bojtos Jóska balladába kínálkozó történe­tét. Ügy szedték le a tűzoltók a híd láncáról az árvát, mint annakidején a pesti öngyil­kosokat az egykori Turulma­dárról. Bristol a turné utolsó állo­mása. A fáradt művészek el­csigázottan és sápadtan áll­nak a színpadon, de a néző­térről olyan forró áram ér­kezik, hogy leválik róluk a fáradtság. Árad a dal, a vers. Minden ötlet visszhangot ver, a ter­men áthömpölyög a hálás ne­vetés. Az énekes, az Egy ró­­zsaszált énekli: az énekszám utón egy pillanatra mélysé­gesen mély a csönd. Amikor pedig a Bánk bár Hazám, hazám száma következik, egyszerűen nem akarják le­engedni a színpadról a mű­vészt, hallani akarják újra meg újra. Montázs a műsoros estek programjaiból nősen a hazai művészek ang­­liai szereplésén, sőt, honfitár­saink hazalátogatásai ellen is keményen hadakozott. Egy kedves idős hölgy is könnye­kig meghatva dicsérte az elő­adást. Amikor éjszaka elköszön­tünk, az egyesület egyik ve­zetője még ezt mondta: „cso­dák történtek. Az ezredes­asszony és ... úr, mint lel­kes közönség. Egyszerűen nem hittem a szememnek”. Teesside Az egyesület kicsi, a vá­rosban és környékén kevés magyar él. Mégis rendszere­sen tartanak családi összejö­veteleket, ilyenkor lemezeket hallgatnak, beszélgetnek. A többség három műszakban dolgozó, fizikai munkás. Sok családban angol a feleség, akik férjeik kedvéért szorgal­polgárokból áll, letelepedé­sük nyereség nekünk. Felnőtt emberek nehezen vernek gyökeret, sokáig a magyaro­kon is érezhető volt a nyug­talanság. A magyar művé­szek hozta hazai kultúra, szinte gyógyszerként hat. Magyarországtól nemes gesz­tus, hogy elküldi művészeit, a magyaroknak pedig bol­dogság találkozni velük. Én örülök, hogy megismertem, mert megszerettem és nagy­ra becsülöm a magyar kul­túrát.) A volt titkárról. Mrs. Rie­­merről hat éve írtam. Azóta Skóciában élt a család, majd visszatértek. A mama haza­telepedett. A kislány meg­nőtt. Magyarul nem beszél, de ő adta át a művészeknek az egyesület virágait. Rajta mérhettem az idők változá­sait. Különben fújt a vad szél és hullámzott a tenger éppúgy, mint annakidején. Croydon Talán furcsa, hogy a vá­roskáról, amely London kül­ső övezete, ebben a keretben írok. Egy honfitársunk, Ben­kö István kis autóbuszán mentünk ki az egyesületbe. Olyan zápor zúdult az útra, hogy az ablaktörlő nem bírt a víztömeggel. Mi pedig be­szélgettünk rendületlenül Benkő barátunkkal, pontosan ott folytattuk, ahol 1967-ben abbahagytuk. Benkő honfi­társ szenvedélye a magyar sport, ezen belül is a szent labdarúgás és a szentek­­szentje, a Fradi-csapata. „Az Európa öregfiúk válogatott 5:4-re verte az angol Old boy-csapatot — mesélte. — Puskás öcsi volt a karmester. Ügy szidta a pályán Mátrait, mint otthon fénykorában.” Szakács Tiborról, a híres „fogd, ahol éred”-birkózóról érdeklődöm. Örömmel hal­TIZENÖT ÉVES A BÁRTÓK-KVARTETT Tizenöt esztendővel ezelőtt alakult meg a Bartók-vonósnégyes, amely e másfél évtized alatt a világ legjobb kvartettjei közé emelkedett. Bi­zonyítja ezt nem csupán a mindig elismerő kritika, hanem az a tény is, hogy évente általában, másfélszáz fellépésre kérik fel, s az im­presszáriók évekre előre kötik le őket. 1971. december 13-án Lissza­bonban volt az ezredik fellépésük. Az ezt követő esztendőben tizen­egy országban 172 alkalommal léptek fel, s befejezték Beethoven ösz­­szes vonósnégyeseinek felvételét a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában. Ez év január—februárjában az Egyesült Államokban és Kanadában harminc hangversenyt adtak, s még az idén várja őket Ausztrália, Üj-Zéland, a Német Szövetségi Köztársaság, Hollandia és a Bécsi Ünnepi Hetek. Az évforduló alkalmából, bemutatjuk olvasóinknak a Bartók-vonós­négyes tagjait. Komlós Péter Devich Sándor Német Géza Botvay Károly A kvartett tagjai Bartók Béla sírjánál New Yorkban Koncz Zsuzsa felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom