Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-12-09 / 25. szám
Műfajából következően a film és a zene az a két művészeti ág, amely a legkönnyebben törheti ót az országhatárokat. Nyelvünk, irodalmunk még mindig nagyon elszigetelt a világban, de Bartók és Kodály zenéje, Kodály zeneoktatási módszere ma már sokhelyütt otthonos. A film csak a közelmúltban tette meg az első lépéseket ezen az úton. A nyelvi nehézségekkel itt is számolni kellett, az esetleges rossz szinkron sokat ronthatott, sőt teljesen megváltoztathatta egy-egy film értelmét. Néhány alkotásra így is felfigyeltek külföldön (pl.: Szőts István: Emberek a havason, Ének a búzamezőkről, Radvónyi Géza: Valahol Európában, Bán Frigyes: Talpalatnyi föld, Fábri Zoltán: Körhinta), de jelentősebb érdeklődésre nem számíthattunk. A hatvanas években hirtelen „magyar csodáról” kezdtek beszélni a külföldi kritikusok. Meghökkentően hangzott, hiszen Magyarországon évente csak húsz film készül, gazdasági lehetőségeink is korlátozottak a nagy filmgyártó államokéhoz képest. A Húsz óra, az Álmodozások kora, a Sodrásban, a Gyermekbetegségek, a Szegénylegények, a Hideg napok, a Tízezer nap, az Apa, a Csillagosok katonák, a Falak, a Szerelem, a Magasiskola, a Még kér a nép — hogy csak a legjelentősebbeket említsük —■ nemzetközi sikert ért el. Az érdeklődés növekedésének jele, hogy az 1968-ban Budapesten rendezett vitát a FIPRESC1, a filmkritikusok nemzetközi szervezete; „A fiatal magyar filmművészet” címmel. A hozzászólók véleményéből világosan kitűnik, miért ragadta meg őket a hatvanas évek filmtermése. Mindnyájan filmjeink társadalmi jelentőségét, tudatformáló hatását emelik ki. „A húsz óra és a Tízezer nap óta született magyar filmek zömét az egyes szerzők minden egyéni jellegzetessége mellett egy sokslkú, de mégis Összefüggő eszmecsere elemeinek tekinthetjük, amely beszélgetés az egyénről és a történelemről szól” — írja Lino Micciché (Olaszország, Avanti). Ugyancsak ő hívja fel a figyelmet: „Nyilvánvaló, hogy a magyar film ún. „csodájában” semmi csoda nincs”. A magyar film fejlődését konkrét társadalmi-történelmi tényezők határozzák meg. „A mai magyar film modern művészet a szó legkedvezőbb értelmében, világosan közelíti meg az ember és jövője, az ember és a boldogság, boldogságának keresése, az ember és hatalom kérdéseit. Felelős filmművészet, amely a nép lelkiismeretére, intelligenciájára, érzéseire, gondolkodására, képességeire appellál, még akkor is, ha nem mindig a helyes úton jár, ha néha tévútra vezetne is...” — mondja Philippe Haudiquet (Franciaország), a magyarul is kitűnően beszélő filmkritikus. „Az a néhány film, amelyet a napokban láttunk bizonyítja, hogy egyes filmrendezőknek sikerült kimondani — új módon, gazdag kifejezőerővel —, ami a jelen pillanatban a leglényegesebb .,. Megmutatni egy magát minden másnál jobbnak Ítélő, az emberi képességek korlátlan kibontakoztatását ígérő társadalom megteremtésének nehézségeit” (Sámuel Lachize, Franciaország, l’Humanité) Louis Marcorelles (Franciaország, Le Monde) Európában vezető szerepet tulajdonít a magyar filmművészetnek a szocialista országok „avant garde”-jának nevezi. Lucio Settimio Caruso a „Pro Civitate Christiana” nevű szervezet filmszakosztályának igazgatója így nyilatkozott: „Az új magyar film maga az élet. Állandó kapcsolatban van a valósággal. Milyen is hát korunk valósága? Kétségtelenül az ideológiák sokfélesége jellemzi, és az az igény, hogy a különböző ideológiák hívei megtalálják a véleménycsere módjait. És e találkozás alapja az emberiség szeretete és tisztelete lehet. Mivel pedig megtalálom ezt a magyar filmművészetben, így akár a véleménycsere művészetének is nevezhetném.” Kétségtelen, az idézett nyilatkozatok hiányossága, hogy elragadtatva a filmek „mondanivalójának” hatásától elválasztják a formát a tartalomtól, pedig közhely, hogy mint minden művészet, a film is, maga alakítja kifejezési eszközeit. Jogosan figyelmeztet erre az egyoldalúságra Giani Toti (Olaszország, Rinascita) Talán ő fogalmazta meg legjobban a magyar filmművészet lényegét: „Üj látásmódot igyekezett kialakítani... amely elengedhetetlen velejárója az új létformák megszületésének, a régi gondolkodásmód kényszerei alól való felszabadulásnak.” Toti jól látja a további feladatokat is: „A rendezőknek... tovább kell haladniuk a filmművészeti kísérletezés terén... Jaj lenne a magyar filmművészetnek, ha megállna az eddig elért színvonalon, és ha az új gazdasági mechanizmust úgy értelmeznék a filmgyártásban, hogy belső és nemzetközi piacon nagy haszonnal kecsegtető termékeket kell előállítani. (Ebben az esetben a szocialista filmművészet tönkremenne, és nem is volna olyan nagy kár érte.)” Valóságformálás magas művészi fokon — így foglalhatjuk össze az „új magyar film” célját. A film természetesen ennek a munkának csak egy részét végezheti el. A külföldön és itthon élők között pedig a „hídverés”-nek lehet hatékony segítője. öry Magda (Folytatjuk) Fábri Zoltán: Húsz óra Gaál Istvánt Sodrásban A 170 éves Magyar Nemzeti Múzeum éremgyűjteményének legszebb darabjait mutatja be az Éremkincsek címmel megjelent kötet a Magyar Helikon/Corvina kiadásában. A szerzők, B. Sey Katalin és Gedat István, a múzeum éremtárának munkatánsai nemcsak a gyűjteménynek, hanem a ritka és érdekes pénzeknek is elmondják a történetét, kezdve attól, hogy Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója a múlt század elején a magyar nemzetnek ajándékozta érem- és könyvgyűjteményét. A 2679 darabból álló Éremtár anyaga az elmúlt időkben mintegy negyedmillióra szaporodott, s ha anyaggazdagságban a világ legnagyobb múzeumaival, az Ermltázzsal, a British Museummal és a Louvreval nem is veheti fel a versenyt, nem sok múzeum éremgyűjteménye előzi meg. Néhány témában pedig az egyik legteljesebbet mondhatjuk magunkénak: a magyar anyagon kívül például a legjobbak közé tartozik a barbár és délszláv, valamint a pápai emlékéremgyűjtemény, s igen gazdag a korai osztrák és a Habsburgtartományoké. Az Éremtár gyarapodásának történetéhez hozzátartozik, hogy Széchényi tettén fellelkesült az ország, s történelmünk emlékeit sokan EREMK örömmel adták át a múzeumnak. Adakozó jobbágyok, főurak, tanárok, diákok nevét örökítik meg a leltárkönyvek és nemzeti összefogással, A kötet borítóján Maxlmlanus Hercullus császár Szár községben Utált arany multlplumá- Maxlmlanus Hercullus medaitonjának hátlapja (ldönak előlapja számításunk 294. évéből) Bakócz Tamás esztergomi érsekről készült emlékérem (XV-XVI. század) II. Ulászló magyar király aranyveretének hátlapja 1500-ból Szabó látván: Apa Kósa Ferenc: Tízezer nap Kovács András: Hideg napok
