Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-12-09 / 25. szám
I LEONYID BREZSNYEV ÁTADJA A EENINRENDET KÁDÁR JÁNOSNAK L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja vezetésével a magyar párt és kormány meghívására szovjet párt- és kormányküldöttség látogatott Magyarországra. A két párt- és kormányküldöttség hivatalos tárgyalásokat folytatott. A látogatás alkalmával nyújtotta át L. I. Brezsnyev a Lenln-rendet Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának. (MTI felv.) PILLANTÁS AZ LTRA Két év után Aki először jár egy utat, annak időről időre ellenőriznie kell, arra halad-e, amelyre célja vezérli? Érdemes volt-e megtenni a maga mögött hagyott távot? Nem vétette-e el az irányt? Ez nemcsak a messzi utat járó ember logikája. A történelem országútján haladó társadalomé is. S a haladás parancsszava azok számára, akik vállalták az útjelző felelősségteljes szerepét.” Így kommentálta egy budapesti újságíró — kilépve a magyar párt- és állami vezetők legmagasabb szintű tanácskozásáról — azt az eseményt, amely a közelmúlt.ban a Duna-parti pártszékházra vonzotta a hazai és a külföldi közvélemény figyelmét. A párt vezető testületé, a Központi Bizottság legutóbbi ülésén valóban az útra vetett egy pillantást. Arra, amelyet az ország már maga mögött hagyott, s arra is, amely még előtte áll. Megvonta a haladás mérlegét és előretekintett. Erre az adott alkalmat, hogy a „politikai időszámítás” szerint éppen „félidőhöz” érkezett a párt: két év telt el a legutóbbi kongresszus óta, és előreláthatólag két év múlva hívják majd össze a következő kongresszust. A mérleg nem hozott szenzációkat. A kongresszus 1970-ben sem ígért „szenzációs” változásokat. Nem zárt le egy fejlődési szakaszt és nem nyitott újat. Az új társadalom építésének „hétköznapibb”, „szürkébb”, de mindenképpen nehezebb, bonyolultabb tennivalóit tűzte a magyar párt, s ezen keresztül — minthogy a párt a társadalom vezető ereje — az ország elé. Ezek a tennivalók nem egy-két évre, hanem hosszabb időszakra szóltak, megvalósításukat nem is lehetett most teljességgel számon kérni. A Központi Bizottság nem is ezzel az igénnyel ült össze. Csupán arra vállalkozott, hogy megvizsgálja a határozatok végrehajtásának folyamatát. M errefelé billent a mérleg nyelve? Budapesten mindkét serpenyőjébe súlyos tényeket helyeztek. Az egyikbe a dinamikus gazdasági fejlődést, a korszerűsödő gazdasági irányítást, a szélesedő szocialista demokráciát, a fejlődő közgondolkodást és az aktív külpolitikai tevékenységet; A másikba a gazdasági aránytalanságokat, az irányítási rendszer reformjának egynémely negatív tapasztalatát, a közélet néhány kedvezőtlen vonását, az elavult gondolkodás és a túlhaladott erkölcs maradványait. S a mérleg nyelve mégis pozitív irányba billent ki. Nem az önigazolás vagy az önmegnyugtatás kedvéért, hanem azért, mert az az igazság. Az ország gondokkal, nehézségekkel dacolva, de előrehalad. A haladó új és az elavult régi harcában fokozatosan az új győz. Ami hiányzik, s ami hiba, az kétségtelenül nehezíti a haladást, de nem bénító erejű. Hiszen ma ott tartunk, hogy az egykor elmaradott, mezőgazdasági ország már az iparilag közepesen fejlett államok sorából is elkívánkozik, s reálisan tervezi, hogy az iparilag fejlett államok csoportjába emelkedik. Ennek megfelelően kívánja növelni — túl az évi egy főre jutó 1000 dolláros szinten — nemzeti jövedelmét. De hazánk sok olyannal is büszkélkedhet, amit nem lehet tonnákban vagy kilowattokban mérni. Az életkörülmények javulása, a létbiztonság, szociális gondoskodás, a kulturális élet és az élet kultúrája — megannyi örvendetes jele változó valóságunknak. Mindebben benne van az elmúlt két év története is. Mindaz, ami bizonyította, hogy a magyar párt 1970 novemberében, X. kongresszusán helyes irányt szabott az ország építésében. De hát a hibák, a fogyatékosságok? Azok nem az irányt kérdőjelezik meg, hanem azt, vajon mindenütt betartották-e. Nem mindenütt, amit maga a Központi Bizottság is megfogalmazott: „A kongresszusi határozatok végrehajtásában egyes területeken elmaradás van, sőt helyenként a végrehajtás nem a kívánt irányban és módon történik.” A gondok tehát a végrehajtás gondjai, amelyeket Budapesten természetesen nem becsülnek le, de nem is nagyítanak fel. Ennek jele, hogy az ország sorsáért felelősséget érző kommunisták alapos elemző és értékelő munka után, nagyfokú tárgyilagossággal és őszinteséggel vizsgálódva, végső soron egyértelműen kiálltak a párt immár több mint másfél évtizedes, egyenes vonalú, elvi politikája mellett. Ebből szinte magától értetődő a válasz arra a kérdésre, amelyet a Központi Bizottság ülésének minden részletét hitelesen tükröző, csaknem 40 gépelt oldalnyi nyilvános közlemény áttanulmányozása után itthon és külföldön sokan feltettek maguknak: marad-e a mai politika Magyarországon? Hát persze, hogy marad, hiszen semmi sem indokolja módosítását. S ezt a hazai közvélemény megnyugodva veszi tudomásul. Ma az országban az emberek mindennél jobban kívánják, hogy a jelenlegi, kiegyensúlyozott, nyugodt és emberséges politikai vonal folytatódjék. Nyugalom, stabilitás. Ez valóban tetszik az embereknek. De vajon ez az állandóság nem jelent-e mozdulatlanságot, konzervativizmust? Nem lett-e állóvíz a sebes sodrású politikai folyamból? Abban az országban, ahol bátran megreformálták a gazdaságirányítás rendszerét, még nagyobb lehetőségeket adtak az állampolgároknak a közügyekbe való beleszólásra, továbbfejlesztették az oktatási rendszert, rugalmas a külpolitika, és újabb reformtervekkel foglalkoznak, szó sem lehet „állóvízről”, konzervativizmusról. A magyar párttól ez már azért is idegen, mert forradalmi pártnak tartja magát, márpedig az a párt, amely elveszíti érzékenységét az újra, s nem tudja a követelmények szintjén tartani a politikáját, az elveszíti forradalmiságát is. *A kkor hát állandó vagy változó a magyar politika? Mind a kettő. Bizonyos kérdésekben állandó, másokban változó. Ezt is lemérhetjük a Központi Bizottság legutóbbi üléséből. Nem módosul például a párt és a munkásosztály vezető szerepe, a tervgazdálkodás, a demokrácia terebélyesedése és a szocialista szövetségesekkel együtt folytatott külpolitika. A nagyon kritikus, sőt önkritikus elemzés ugyanakkor kimutatta, hogy szükség van a gazdasági egyensúly megszilárdítására és a gazdaság-irányítási rendszer továbbfejlesztésére. Időszerű feladat a tervszerűség fokozása és a gazdaságosság növelése. Elkerülhetetlen a megfelelő ár- és bérarányok kialakítása. Társadalmi érdek a közgondolkodás és a közerkölcs javítása. A magyar kommunisták tehát még az alapjában sikeres politikai folyamatban sem válnak elbizakodottá s szükség esetén maguk állnak elő a változások követésével. Nem visznek-e jobbra vagy balra ezek a változások? Nem, Magyarországon — minthogy a belpolitikai élet kiegyensúlyozott, a nemzet egysége erősödő és a munkáshatalom szilárd — nincs táptalajuk a szélsőséges nézeteknek. Ma az országban nem lehet sem jobbra, sem balra forgatni a kormánykereket. De ebből nem valamiféle „aranyközépút” adódik, hanem egyenesvonalú haladás. Az országnak azonban nemcsak a belső feltételek érlelésével kell biztosítania fejlődését. Szüksége van kedvező külső körülményekre is. Nos, a magyar párt vezető testületé mostani ülésén is arra bíztatta a magyar diplomáciát, hogy a legkedvezőbb nemzetközi feltételek megteremtéséért a jövőben is a Szovjetunió oldalán, a szocialista szövetségi rendszer keretében, minden haladó békeerővel összefogva harcoljon. E mellett szól ugyanis a történelmi tapasztalat: a szocialista világ léte, a Szovjetunió barátsága, a nemzetközi szolidaritás az a tényező, amely biztosítja a magyar népnek is a nyugodt, békés alkotómunkát. S ez: az alkotás, a béke, a haladás a leghőbb vágya a mai magyar társadalomnak. S ezért fűti a tenniakarás. P. T. FIIMlPARMl év alatt több változott, mint a háborút követő negyed- LimUrHDHIl században. Azt is mondhatnánk, hogy ma Európában új; politikai struktúra kialakulásának jelei figyelhetők meg. Olyan egyezmények j jöttek létre, amelyek már jogi, politikai és gazdasági alapra helyezik egyrész- ' ről a Német Szövetségi Köztársaság, másrészről a Szovjetunió, Lengyelország és a Német Demokratikus Köztársaság kapcsolatait. Nem túlzás azt mon- ! dani, hogy Európa új szakasz küszöbéhez érkezett, hiszen Helsinkiben megkez- ; dődött 32 európai és két észak-amerikai állam részvételével az európai biztonsági és együttműködési konferenciát előkészítő megbeszélés. De változások ta-' pasztalhatók a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszo-! nyában is, Nixon elnök moszkvai tanácskozásai és az első SALT-megállapodá- ! sok aláírása óta. Egyre több szó esik a vietnami fegyvernyugvásról és az azt kö- ; vető politikai rendezésről, A jövő év januárjától kezdve ténnyé válik a Közös Piac kiszélesedése, a hatok helyett immár kilencekről beszélünk majd, s ez ugyancsak a viszonylatok sokfajta megváltozását vonhatja maga után. Ha más nem, maga a nemzetközi helyzet is szükségessé tette volna, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága két kongresszus felező ide- | jében részletesen megvizsgálja az eddig elért eredményeket, a helyzet állását és a feladatok meghatározását. Es erre a novemberi hónapra esett a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet pártós kormányküldöttség magyarországi látogatása is. Mi sem lehet természetesebb, mint hogy a két ország vezetői alaposan áttekintették a nemzetközi helyzetben végbemenő változásokat, s konzultáltak a közeli jövő feladatairól. Ezt az alkalmat választotta ki Leonyid Brezsnyev arra is, hogy ; átnyújtsa Kádár Jánosnak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által adományozott ; Lenin-rendet, a Szovjetunió legmagasabb kitüntetését. Üdvözlő beszédében töb- j bi között ezt mondotta: „ön alkoió tervekkel, friss energiával telve érkezett hatvanadik Születésnapjához. Páriunlc, minden szovjet ember és a magam nevében kívánok, önnek, harcostársunknak és elvtársunknak hosszú évekre jó egészséget és aj sikereket a szocialista Magyarország javát szolgáló tevékenységében, a szovjet—magyar barátság további erősítésében". fl KÉT ORSZÁG VEZETŐI — mint ez a hivatalos közleményből is kitűnik — érintették a különböző nemzetközi kérdéseket, különös tekintettel az európai biztonságra. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának november 14—15-i ülésén elfogadott határozta először a nemzetközi kérdésekkel foglalkozik és Európával öszszefüggésben az alábbiakat állapítja meg: „Kezdettől fogva tevőlegesen részt vettünk az európai béke és biztonság megszilárdítását célzó erőfeszítésekben. A ! Magyar Népköztársaság részt vesz az ez év november 22-én Helsinkiben kéz- j dődő sokoldalú előkészítő megbeszélésen, s mindent megtesz annak érdekében, < hogy az európai biztonsági értekezlet 1973-ban végre megkezdhesse munkáját". 1 „A hidegháború maradványainak eltüntetése, az államok közötti ésszerű kap- ! csolatok fejlesztése megköveteli a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság egyenjogú kapcsolatainak és mindkét német állam ENSZ-tagságénak mielőbbi rendezését. A béke fenntartására és megszilárdítására irányuló törekvéseinket szolgálva, a Magyar Népköztársaság részt vesz a genfi leszerelési tanácskozásokon, és támogat minőén nemzetközi kezdeményezést és megállapodást, amely a népek békéjét, biztonságát erősíti.” Magam, akinek módjában állt figyelemmel kísérni a helsinki konzultáció kezdeti szakaszait, mint szemtanú állapíthattam meg, hogy bizony Európában az utóbbi két évben sok minden megváltozott. Az Otaniemi szigeten (ahol húsz évvel ezelőtt az olimpiai falu voltj áll a műszaki egyetem Dipoli nevű kultúrpalotája, amelynek dísztermében, hatszögletű asztalnál foglalnak helyet a 34 ország delegátusai. A két Németország képviselői egymás mellett ülnek, mind Berlint mind Bonni nagykövet reprezentálja, ami azt is jelenti, hogy időközben Finnország diplomáciailag teljesen elismerte a Német Demökratíkus Köztársaságot. A helsinki konzultációnak négy feladatot kell megoldania: ki kell jelölnie az európai biztonsági és együttműködési konferencia helyét, idejét, ügyrendjét é3 napirendjét. A két elsőt könnyebb elrendezni, az ügyrend körül mindig lehet diplomáciai csatározásokat várni, a napirend viszont mindenképpen kemény diónak bizonyul, főleg az a kérdés, hogy szerepeljen-e a napirenden egy állandó euiópai szerv létrehozása, amit. a konferencia eredményeként hívnának életre. Ilyen szervezet, vagy bizottság felállítását a szocialista országok javasolják, egyes nyugati hatalmak viszont — legalábbis egyelőre — határozottan ellenzik. Mindenesetre, ha a helyzet az elképzeléseknek megfelelően alakul, maga a tulajdonképpeni konferencia a jövő év közepén összeülhet. UCI CIUIII uralkodó általános hangulatából egy dolgot vitathatatlanul meg ntLOinm lehetett állapítani: a második világháború befejezése után ilyen összejövetel még nem volt, az esemény tehát történelmi jelentőségű. 3 hadd tegyük hozzá azt is, hogy az elsősorban a szocialista országok céltudatos és rugalmas politikájának, valamint az európai közvélemény mind erőteljesebb fellépésének az eredménye. Pethő Tibor 3
