Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-05 / 3. szám

ARCKÉPEK A MÁBÓL BEMUTATJUK: Jlíu dót Békés megyének a Viharsarok nevet kiérdemelt tájáról, az agrárforradalmi mozgalmak földjéről került Győri László a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára. Szü­lőföldjének népi-forradalmi hagyományai és a budapesti kol­légiumi élet egyaránt nyomot hagyott költészetében. A sze­mélyes és a közéleti vonatkozások szinte észrevétlenül olvad­nak össze verseiben. A népballadák sejtelmes, ódon motívumait szürrealista jelképekké ötvözi, s a különös kapcsolódásból csendül ki emberi-költői programja: A holdvivő bárány Győri László Le hajlik havasan, hajlik a szivárvány, azon Jődögél le egy fekete bárány. Az üzenethozó lép a zúzmarában, farkasfej bóbiskol csipke-maskarában. Fólbajllk havasan, hajlik a szivárvány, azon mendegél föl egy fekete bárány. Mendegél, meg sem áU a fekete bárány, húzaks/ik a holdra, magas a szivárvány. Amikor a holdat túlfölQl tapodná, akkor az a bárány szarvaiba fogná. Nem ahogy a nyűgöt, nem ahogy a Jármot, nem ahogy foga közt árkon a bogáncsot, ahogyan a gyertya hordozza a lángot, úgy viszi a holdat, viszi a világot. Tudatában van a költői pályakezdés elke­rülhetetlen nehézségeinek, de a fiatalság hetyke bátorságával bízik fiatalsága erejé­ben: ... Mit a vizsga! csak ez a vers találja meg, akit keres! Ne mondja rá a szerkesztő gyönge, mint a lélekvesztő: erős ez, mint az Ifjúság: vörösrézharang, somfabot, husáng! Nem mindig ilyen magabiztos: „Kiver a láz, földem eltemet, / nem tudom, hogy mért vagyok beteg,” — panaszolja, sőt, Lidérc cí­mű versében letörtség szólal meg: „...be­­lénktaposó délibáb, / repülő vasgolyós füzér — / s mi hullunk, s mondjuk: nincs tovább.” Ezek a hullámvölgyek nem gyakoriak, in­kább a mindenkori őszinteséget, nyílt hangot példázzák. Bírálva figyeli életét, az országot, s újra meg újra a „szólás” erejének tudata hangzik fel: ... Könnyű hit? Elhagyott, akár a származás! Ahogy a lakást, bevallom haragom, föl fogok szólalni Uyen fiatalon! Verseinek gondolatvilága és változatos for­maválasztása egyaránt a modem költőt mu­tatja. Ugyanakkor a folytonosság tudatos vál­lalása, jellemzi. A népköltészet képei és tar­talmi elemei mellett a magyar irodalom és a magyar történelem tudomásul vétele és be­csülése is költészetének alkotó ihletőjévé vá­lik. A Száz éves ballada Petőfire emlékezik, iróniával emlegetve a régi időket, amikor „Nem rostálják meg az irodalmat”. Latinka című versében a magyar Tanácsköztársaság jelentős személyiségének, Latinka Sándornak állít emléket, aki nem volt hajlandó árulás­sal megváltani életét. Nemcsak a helytállás példamutatását értékeli. Látja és tudja a tör­ténelmi összefüggést múlt és jelen között: .........Gyerekkoromat, apámat, anyámat elfelejtem, életem bárhol, bárkinek kéretlen odaadom ingyen, hóhérok, öljetek, gyilkoljatok kötéUel golyóval engem, legyek örökké halállal 41 ruhás, nevem senki se ejtse, senki se írja, csak ez az egy soha: a testvér árulás! „Neki e tisztaság az erdőszéll halállal, a lélek erejével örökre megadatott, ezért lehet most kezemben könnyedén, egyszerűen e göcsörtős rózsafabot —” Költői és emberi hitvallása a Hűség világa. A korszerű, alig kötött formájú vers a mo­dern költő szép vallomását tartalmazza. „A mi dolgunk” nemcsak a mindennapi felada­tok elvégzése, ez nem elég, „kivet a föld”. „Hűséget, felelősséget hirdet „valami más­hoz, mint ami vagyunk”. Az ország, gondol­kodó része” nevében vallja ezt, de az „egy­ügyű sereg”-től várja a szabadítást, a feloldo­­zást, a tömegekért, a dolgozó népért akar költő lenni: Hűség világa Hatalmas a szántók ragyogása. .' Fölpirkad, mindig földuhog. Te, ki idejössz, idegen, s földem próbára tegzed: a kutat meghúzod, jószágnak inni adsz, fejűk veregeted, fölsöprőd az udvart, száz dologba kapsz — kisfiad oktatod, tyúkoknak szórsz magot, aratnak, aratsz, kapálnak, kapálsz, egyszóval zenged földem dicséretét — kivet a föld. Nem elég. Nem elég. Nem vagy becsületes, hagyd el a mesét, a mi dolgunk nem ez! A föld vet vagy arat, fölszántja önmagát, Jószág legel, iszik, a szekér elzörög, vagonok rakodnak, csépelnek gépek — a ml dolgunk nem ez! Nem ily félelmetes! Hűség, felelősség a földön a földért, valami máshoz, mint ami vagyunk. Ez az ország gondolkodó része, a fölbukó történelem, erkölcs ekevasa — és mint boronák fatönk-nehezéke: a súlyosabb haza. Es így élnek amott bolyban, elfeledve, fölszabdalt, elhagyott világon — munkások, kik tudják, a dolguk a munka s valami más, valami súlyosabb. A fölnövő, a kitanult vágy, ami otthonos vagy ami bújtogat. Ti, kik fölszabadultatok, hűségből, földből van szivetek. Ami van, számol vagy ragyog, de egyűgyű sereg. Oldozzátok föl magatok, ti szabadítsatok! A haladás mellett kiálló, a felelősséget tu­datosan vállaló költő vallomása ez. Érzelmei­nek őszintesége, költői eszközeinek változa­tossága, s ezekkel együtt a tenni és használni akarás méltán állítja a mai fiatal költők java közé. M. Kállai Magda Simáit c^ttitahié A NŐK LAPJA ROVATVEZETŐJE RIPORTER: Mi az ön fel­adata a lapnál? SIMON ANTALNÉ: Fel­adatomat, a levelezési rovat vezetését alig két hete látom el. De remélem, sikerül majd „megbirkózni” az új szerep­pel, hiszen huszonkét éve le­velezésben dolgozom, ebből tizenhét éve a Nők Lapjánál, a legnagyobb — 640 ezer pél­dányszámú — képes családi hetilapnál. Simon Antalné RIPORTER: Hány levelet kapnak havonta s mi a le­velek számának tendenciája? SIMON ANTALNÉ: Az időjárástól is függ. Télen, amikor a mezőgazdaságban kevesebb a tennivaló, több idejük van az embereknek foglalkozni életükkel, a köz­ségi és a társadalmi problé­mákkal, tehát több az érke­ző levelek száma is. Nyáron valamelyest visszaesik. Éves átlagban havonta 1200—1400 levél érkezik szerkesztősé­günkbe. Évszaktól függetle­nül észrevehetően felszökik leveleink száma, ha egy-egy rendelet megjelenik. Ilyen volt például a gyermekgon­dozási segély, a nyugdíjkor­határt elért továbbdolgozók ösztönző nyugdíjpótlékára vonatkozó rendelet, stb., mindazok, amelyek nagy tö­megeket érintenek. Olvasóink tőlünk várnak és kérnek egyéni esetükre tanácsot, út­baigazítást. RIPORTER: Kérem, be­széljen a beérkezett levelek jellegéről. SIMON ANTALNÉ: A le­velezési rovat munkatársai között „felosztottuk” az or­szágot, megyék és a főváros kerületei szerint. Négy-öt megye és körülbelül ugyan­ennyi kerület jut egy-egy munkatársra. Így világosabb képet nyerünk a „saját” te­rületünkön élők gondjairól, problémáiról, és — örömei­helyezése, új munkahelyek létesítése következtében az ilyen panaszok száma alapo­san csökkent. Egyébként nehéz lenne rö­viden meghatározni a levelek jellegét. Témáik ugyanis szinte minden olyan kérdést, tanácskérést, útbaigazítást felölelnek, amelyek egy tár­sadalom, közelebbről egy em­ber életében előfordulnak. Lakásgondtól kezdve a csalá­di konfliktusokig (válás, gye­rekelhelyezés, lakásmegosz­tás stb.), érzelmi kérdésektől (szerelem, csalódás, párvá­lasztás, stb.)) extrém esete­kig, például: „Hol zuhanyoz­zon munka után a kémény­seprőnő, amikor kizárólag férfizuhanyozó van a válla­latnál?” Vagy: „Milyen mó­don süsse ki a zsírszalonnát — ezt egy férfi olvasónk kér­dezte —, hogy mandulaízű zsírt nyerjen?” RIPORTER: Mit és hogyan segíthet egy hetilap olvasói­nak ügyes-bajos dolgaiban? Ha van karakterisztikus pél­dája, kérem, említsen egyet. Es talán olyat is, amikor nem tudnak segíteni. SIMON ANTALNÉ: Sokfé­leképpen. A levelekben fel­tárt közérdekű kérdésekre ri­portokban, glosszákban hív­juk fel az állam vezetőinek figyelmét, és érünk, illetve értünk el kedvező intézke­dést, rendeletmódosítást. Pél­dának hoznám fel, a gyermekgondozási segély életbelépését. (Az anyáknak a gyermek hároméves koráig havi 600 forint segély folyó­sításával olyan fizetés nélküli szabadságot biztosít, amely teljes értékű munkaviszony­nak tekintendő a munkavi­szony folyamatossága, és nyugdíj szempontjából.) Az alaprendelet a szülést köz­vetlenül megelőzően írta elő a 12 havi, napi 8 uras foglal­koztatásban igazolt munka­időt. Ez a kikötés sok kisma­mának jelentett hátrányt. Például olyanoknak, akik több éve dolgoztak ugyan, de a szülést megelőző 12 hónap­ban volt rövid munkameg­szakításuk. Cikkeink is segí­tettek a módosítás megszü­letésében, amely lényegesen kiterjesztette a gondozási se­gélyre jogosultak körét. Nehezen nyugszunk bele a kudarcba! Újból és újból ne­kirugaszkodunk egy-egy re­ménytelennek látszó problé­ma megoldásának. Ahol mégis inkább „zátonyra fu­tunk", az a bontóper során a lakás elhagyására ítélt fél (szinte kizárólag a volt férj) kihelyeztetése. Sikerünk itt sajnos elenyésző, legfeljebb csak a randalírozásában tud­juk némiképp megfékeztetni tanácsi, esetleg ügyészi, rend­őrségi beavatkozással a jog­cím nélkül lakó és családját üldöző embert. RIPORTER: Találkozik-e személyesen is levelező part­nereivel, alakult-e ki már közelebbi ismeretség vagy barátság? SIMON ANTALNÉ: A sze­mélyes találkozás rendszere­sített formában történik: a hét két napját kivéve tar­tunk fogadóórákat, és külön jogi tanácsadást. Az ilyen be­szélgetések — különösen, ha többszöri találkozást igényel az ügy — sok esetben alakí­tanak ki évekig tartó, közeli barátságot, gyakori találko­zásokat már nem hivatalos környezetben, hanem eseten­ként családi körben is. Ugyanígy kialakulnak és ki­alakultak a levélbeni „be­szélgetések” során szoros ba­ráti kapcsolatok. Igen sokan vannak, akinek a sorsát tíz­húsz éve kísérjük figyelem­mel, s akik akkor is hűek maradnak hozzánk, ha már rég megoldódott az a gond­juk, amellyel valaha hozzánk fordultak. RIPORTER: Olvassák-e férfiak is a Nők Lapját? Van-e férfi levelezőjük is? SIMON ANTALNÉ: A má­sodik kérdésre igenlő a vá­laszunk, s ebből következik az első kérdés igenje is. Mi­után lapunk címe mellett a családi lap jellegünket is ko­molyan vesszük, cikkeink, ri­portjaink témáiban — legyen az üzemi, társadalmi, mező­­gazdasági, családi természetű — ott vannak, ott kell, hogy légijének a férfiak is. Véle­ményüket, ellenvéleményü­ket, hozzászólásaikat, egyéni gondjaikat így szívesen „hoz­zák" elénk. RIPORTER: Kapnak önök külföldről is íeveleket? SIMON ANTALNÉ: Meg­lehetősen sokat. Főként a. szocialista országokból, de nagyon gyakran érkeznek le­velek a tengerentúlról, Ang­liából, Hollandiából, Ameri­kából is. RIPORTER: Szeret ön ma­gánlevelet írni? SIMON ANTALNÉ: A suszternek lyukas a cipője! Nem! Már mint magánleve­let nem szeretek írni. De kapni — jóllehet bőven van részem a szerkesztőségbe ér­kező „hivatalos” levelekből — igen! Hazatérve első dol­gom kinyitni a levelesládá­mat ... Ha üres, kissé csaló­dott vagyok. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál A Magyar Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János-szobor egyik mellékalakja, a költő egyik hires költeményének figurája: Toldi Miklós (Vámos László felvétele) ről. Hogy példával illusztrál­jam: a korábbi években a fő­ként nehézipari termeléssel foglalkozó megyékből (Ko­márom, Borsod-Abaúj-Zemp­­lén,) sok és jogos panasz hang­zott el a nők foglalkoztatott­ságának nehézségeiről. A gondosabb ipartelepítés, könnyűipari üzemek létesíté­se, fővárosi üzemek vidékre OiálL m enjdseml 1972 február—március: a Duna-Interkontinentálban rende­zik meg a hagyományos újságíróbált, a jogászok és a medi­kusok bálját. A Gellért Szállóban az autósok hálóznak, a Budapest Szállóban a biológusok, a Royal Szállóban lesz a cigány bál, a svábbál és a közgazdászok bálja, a Szabadság Szállóban pedig, március 4-én az IBUSZ-bál, amelyre több tucat országból érkeznek vendégek. „Lepje meg ma­gyarországi isme­rőseit! Megbízásait telje­síti, ajándék- és vlrágkflldeményeit ön helyett megvá­sárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGA­LAT! CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSI­­LINSZKY ÜT 20. TELEFON: 123—523, 290—290

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom