Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-10-28 / 22. szám
cÁ mÁqnmjöh Idiufijezise ^ő&tdíiyjmL HORTHY MIKLÓS ÉS BETHLEN ISTVÁN TITKOS IRATAI LELEPLEZIK AZ EQYKORI ALKL/T Néhány hónappal ezelőtt jelent meg Budapesten a Magyar Országos Levéltár és a Kossuth Könyvkiadó gondozásában két történeti forrásmunka, Bethlen István titkos iratai és a Horthy Miklós titkos iratai IV. kiadása. A felszabadulást megelőző negyedszázad két hatalmasságának bizalmas iratai bizonyára érdeklődésre tarthatnak számot a külföldön élő magyarság körében. Bethlen Istvánnak miniszterelnöksége idején keletkezett, úgynevezett félhivatalos iratai 1980-ban kerültek a Miniszterelnökségről az Országos Levéltár őrizetébe. A Horthy-írásoknak kalandosabb útja volt. „Mások — írta Horthy Miklós 1953-ban megjelent emlékirataiban —, akik szintén öreg korukban vetették papírra emlékeiket, naplók és levéltárak igénybevételével segítettek magukon. Én azonban nem vezettem naplót, azokat a hivatalos iratokat és magánf el jegy zéseimet pedig, amelyeket páncélszekrényemben őriztem. 1944 októberében történt elfogatásomkor részben megsemmisíteni, részben a budai Várpalotában visszahagyni kényszerültem.” A Várpalota kiégett, s talán a dokumentumok megsemmisülésének tudatában írta meg Horthy az emlékiratait. Az Íratok Horthy által el nem pusztított része azonban nem semmisült meg, 1944-ben Németországba hurcolták, és a szovjet hadsereg egyik alakulata, más iratokkal együtt, vagonba rakva talált rájuk. A Szovjetunió Központi Levéltári Igazgatósága 1959-ben a Magyar Népköztársaságnak adta át Horthy e bizalmas iratait, amelyek 1960-ban kerültek az Országos Levéltár megőrzésébe. Habent fata sua libelli. Ügy látszik, nemcsak könyveknek, egyes iratoknak is megvan a maguk sorsa. Az egykor titkosan kezelt iratok most a nyilvánosság előtt a történeti igazság felderítését szolgálhatják. A munkákból csak kél kérdéscsoportot emelünk ki. DÖNTÖ TÖRTÉNETI PILLANATOKBAN A legitimista magyar mágnások és Horthy, valamint Bethlen viszonyát világítják meg a kötetek iratai. 1919. június 29-én Windischgraetz Lajos herceg, aki IV. Károly volt magyar király legszűkebb tanácsadói köréhez tartozott (később a frankhamisítási botrány egyik főszereplője), Svájcból jelentkezett Horthy Miklósnál: „A legnagyobb örömmel hallottam — írta a Szegedre küldött levélben —, hogy a szegedi ellenkormányba beléptél... A kormányba való belépésed szerencsés óment jelent, mert a mai viszonyok között egyes-egyedül katonai eréllyel, illetve következetes irgalmatlansággal lehet még talán megmenteni valamit az ország múltjából és jövőjéből.” Ami az ország megmentését illeti, a levél keltezésének idején a Magyar Tanácsköztársaság hadserege Kassától és Eperjestől északra az antant tisztjeitől vezette cseh, keleten pedig a román királyi hadsereggel szemben tartották a frontot. Néhány héttel később, 1919. november 7-én, IV. Károly egy másik bizalmasa, Boroviczény Aladár, felkereste Horthy Miklóst Siófokon, az ellenforradalmi hadsereg főhadiszállásán. Itt Horthy kifejtette előtte azt az elgondolását, hogy a békekötésig a trón betöltését nyitva kell hagyni, mert jobb békefeltételekre lehet számítani, ha a szomszéd államok remélhetik, hogy nem Habsburg lesz a király. A békekötés megtörténte után, úgymond, feltétlenül vissza kell térnie a megkoronázott királynak és 5, „mint őfelsége leghűségesebb katonája, aki szakadatlanul hordja a császár kabátját”, mindent el fog követni ennek érdekében. Horthy egy héttel kormányzóvá történt megválasztása előtt Révhegyi Béla kapitányt hasonló értelmű üzenettel küldte ki Svájcba IV. Károlyhoz. A magyar mágnások ajánlották a szegedi ellenforradalmi kormányba Horthyt, mint a Habsburgok feltétlen hívét. Horthy Miklós fiatal tengerésztisztként került a bécsi udvarba, mint Ferencz József szárnysegédje. IV. Károly az Osztrák—Magyar Monarchia magas rangú tengerésztisztjeinek és tengemagyjainak szigorú rangsorában a 38-ik helyről emelte ki Horthyt és tette általános meglepetésre a haditengerészet főparancsnokává. 1920 elején Horthy a nemzetgyűlés ellenállásával szemben nemcsak a tiszti különítmények terrorjának, hanem a mágnások feltétlen támogatásának is köszönhette megválasztását. Kormányzóvá választásának első pillanatától kezdve pedig a grófok követeltek Horthy számára mind nagyobb hatalmat a nemzetgyűléssel szemben. Megválasztása után alig egy évre Horthy kétszer akadályozta meg, hogy IV. Károly újra elfoglalja a magyar trónt. A kormányzó magatartása megmagyarázható. Az alig megízlelt hatalmat nem akarta kiengedni a kezéből. De hogyan tudta a tapasztalt mágnás politikusokat két évig félrevezetni, s a döntő pillanatokban így becsapni? 1919 őszén, 1920 elején Magyarorszá gon KÜLÖNLEQES HELYZET ALAKULT KI, o Tanácsköztársaságnak idegen fegyveres erővel történt leverése után a magyar uralkodó köröknek a munkásosztállyal szemben egyetlen politikája volt: a börtönök, az internálótáborok, a gyilkosságok, a fizikai terror politikája. Nemcsak a kommunista pártot üldözték, de — szinte válogatás nélkül — a szociáldemokrata párt tagjait is. A terror hatására a szociáldemokrata párt az 1920 januári nemzetgyűlési választáson való részvételéről lemondott. A munkásosztály politikai képviseletét az ellenforradalom — Horthy tiszti különítményére támaszkodva — 1920 elejére teljesen kiszorította a legális politikai életből. Horthy „következetes irgalmatlansággal” lépett fel a munkásosztály ellen. A magyar ellenforradalmi rendszer stabilizálásának első lépései azonban ellentmondásos viszonyok között mentek végbe. Az uralkodó osztály, ha a magyar néppel szemben végül is győztes lett, az antant hatalmakkal szemben — amelyeknek ezt a győzelmet köszönhette — vesztes fél maradt. Az általuk diktált feltételek között kellett uralmát megszilárdítania. Az antant pedig, hogy a nyugati közvélemény előtt fedezze a Horthynak nyújtott politikai támogatását, ragaszkodott az általános titkos választójog alapján, de a terrorkülönítmények fedezete mellett megtartandó nemzetgyűlési választásokhoz. A választásokon — a terror ellenére — a kisgazdapárt szerezte meg a legtöbb szavazatot. A „királyhű” magyar arisztokrácia, amely 1875 óta négy évtizeden át megszokta, hogy teljes parlamenti többséggel rendelkező kezes kormánypártra támaszkodjon, szinte értetlenül állt szemben az új helyzettel, hívei kisebbségben maradtak, és a kisgazdák majorizálták a parlamentet. Ha voltak is valaha hangok a magyar parasztság királyhűségéről, ezt már ötven évvel ezelőtt, az ellenforradalmi viszonyok közt létrejött nemzetgyűlés is alaposan megcáfolta. A parasztság az utolsó úrbéri rendezés óta fokozatosan elfordult az idegen dinasztiától. Ezt a hangulatot még 1920-ban sem tudta hatásosan ellensúlyozni a katolikus egyház papjainak a dunántúli parasztság körében folytatott legitimista agitációja. Az uralkodó köröknek nemcsak a munkásosztállyal, de a parasztsággal szemben is Horthyra kellett támaszkodniuk. A mágnások csak Horthytól remélhették e nemzetgyűléssel szemben is restaurációs törekvéseik megvalósítását. Ezért támogatta Andrássy Gyula gróf Horthy jogainak kiterjesztését a nemzetgyűlés jogköre rovására, ezért követelt számára szinte korlátlan házfe’ószlatási jogot. Annak a paradox helyzetnek, hogy a királypártnak csak legjelentősebb ellenfelükre, Horthyra építhetik számításaikat, egyszerű a magyarázata : NEM VOLT BÁZISUK A MAQYAR TÁRSADALOMBAN. IV. Károly hívei 1921-ben, az utolsó királypuccs idején, ezért nem tudták és nem akarták a paraszti tömegeket mozgósítani Horthy katonáival szemben. A nagybirtokos arisztokrácia tagjainak eszébe sem juthatott az idegen dinasztiát gyűlölő és saját birtokaikat követelő földéhes parasztokra apellálni. Ez határozta meg IV. Károly visszatérési kísérleteinek, az 1921. évi operettháborúnak a kereteit. „Az eddig elért eredmények — IV. Károly egy évvel azelőtt még így írt Horthynak — megerősítik bennem azon rendíthetetlen bizalmat, mellyel mindenkoron viseltettem személye iránt... Kérem, hogy eddigi hűségével és odaadásával készítse elő visszatérésemet, támaszkodva azon kedvelt híveimre, akik a koronás király iránti hűségükben, az ön példáját követve, sohasem tántorodtak meg.” Horthy és Bethlen fegyvert ragadtak a király ellen, megalázó körülmények között adták át az angoloknak, és Andrássy Gyula grófot társaival együtt börtönbe zárták. Vajon a klérus, a trón legszilárdabb támasza és a kiráiv „azon kedvelt hívei”, „kik a koronás király iránti hűségükben” nem Horthy példáját követték, ezek után szakítottak-e Horthyval és Bethlennel? Alig öt hónappal a királypuccs után, az új nemzetgyűlési választások előtt Bethlen a következő ajánlatot kapta légii imista mágnásoktól: „Közelednek az általános választások, és a meginduló választási mozgalmakkal ismét éledni kezd az a szellem, mely 1918 őszének végzetes eseményeihez, és azokon keresztül a bolsevizmus fertőjéhez Vezetett. Megmozdult a radikalizmus is. És mindezekkel a veszedelmekkel szemben a történelmi társadalmat megosztja a királykérdés, amely pedig külpolitikai okokból most megoldhatatlan... Ha a konzervatív elemek így megosztva indulnak a választási harcba, a radikalizmus és a demagógia kilátásai rendkívüli mértékben javulnak és magunk egyengetjük ellenfeleink sikereinek útját.” Néhány nappal e levél előtt Bethlen István miniszterelnök a legnagyobb bizalommal fordult Csernoch János hercegprímáshoz „... arra kérem eminenciádat — írta —, méltóztassék a nevezett (Karafiáth Jenőről van szó) választókerületének papságát (Szob, Nagymaros. Ipolytölgyes, Vámosmikola, Nagybörzsöny, Márianosztra) bizalmasan felszólítani, hogy öt, kinek értékes és komoly irányú parlamenti működésére a jövőben is nagy súlyt helyezek, teljes erejükkel támogatni szíveskedjenek.” Horthy 1921 végén elűzte a királyt, de létezett a nemzetgyűlés, a többségi kisgazdapárt, amely mögött ott sötétlett a jelentéktelen földreformmal elégedetlen parasztság tömege, és érvényben maradt a titkos választójog. A király elűzése után három hónap alatt Horthy miniszterelnöke, BETHLEN ISTVÁN QRÓF MEQOLDOTTA azt, amit eddig az uralkodó körök vezetői közül senki sem tudott, amit a legitimista mágnások IV. Károly restaurációja után akartak véghez vinni: a nemzetgyűlés felszámolását, a kisgazdapárt likvidálását és a titkos választójog eltörlését. A mágnások közül Bethlen értette meg leghamarább, hogy csak a Habsburgok restaurációjának feláldozásával lehet a régi rendet helyreállítani. Bethlen a teljes összeomlás után is át tudta menteni a régebbi magyar rendszer két legfontosabb elemét, a magyar nagybirtokot, és a nyílt szavazásos rendszert. Ezért egyezett ki az arisztokrácia Horthyval és Bethlennel a királypuccsok után is. S az egység a húszas években még tovább szilárdult. 1919 őszén a többi arisztokratával együtt Bethlen sem örült annak, hogy a nép elnyomását biztosító, egyetlen katonai erőt kezükben tartó dzsentri csoport, Horthy, Gömbös és társai önálló politikai ambíciókat is képviselnek. De Bethlen időben meglátta, hogyan lehet ezeket az erőket megosztani, Horthyt elszigetelni a hatalmi aspirációit állandóan tüzelő környezetétől, a „mellékkormánytól”, ahogy annak idején ezt a csoportot nevezték. S amikor Bethlen leszámolt a Kisgazdapárttal, egyben már kezében voltak azok az eszközök, amelyekkel visszaszoríthatta a dzsentri erőket a dualizmuskori helyükre: az államapparátusba. Ez volt a Eethlen-féle restauráció harmadik, de a magyar arisztokrácia részére szintén nem lebecsülendő eleme. Ezért bizonyult olyan tartósnak Horthy, Bethlen és a legitimista arisztokrácia kiegyezése. A létrejött politikai rendszer — ebből a nézőpontból — a nagybirtokos arisztokrácia uralmát (és a finánctőke uralmát — ezzel a vonatkozással itt nem tudunk részletesen foglalkozni —) király nélkül, és Horthy uralmát a dzsentri uralma nélkül képviselte. Szinai Miklós (Folytatjuk) <WVWV>/VWVWWWN/WVWWVWVVWSAA«^VWWVWVWV Óink Károly: Kilátás a Rózsadomb alján, egy lakóház ablakából A FIAP három kifünfeteftje A Federation International Artist de Photographye (FIAP), a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetésével, oklevelével és jelvényével díjazta három kiváló magyar fotóművészünket eddigi munkásságukért. A három fotóművész: G i n k Károly, Langer Klára és Z1 n n e r Erzsébet. A FIAP-nak ezt a kitüntetését eddig magyar fotóműszek közül csak Vadas Ernő kapta meg. A kitüntetés alkalmával közöljük a kitüntetettek egy-egy képét. Langer Klára: Makarioaz érsek Glnk Károlyt Lukács György
