Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-30 / 20. szám
Derkovits Az alapító. Lent: Hatvani professzor *4* m a m VARQA IMRE SZOBRAIRÓL A tihanyi apátság csöndes, napsütötte udvarán, ahol egykor esti imájukat mormolva sétáltak a szerzetesek, magába mélyedve, egy korlátnak támaszkodva áll a költő; Radnóti Miklós. Áll lehorgasztott fejjel, önmagába menekedve. Arcán szomorúság, fáradt, nehéz komolyság; magányos, emlékektől gyötört férfi, aki a rázúdított szenvedések között is a „kétszer kettő józanságával” méri fel a világot, mert ez hitének és reményének alapja. Mellette a festő: Derkovits. Megtört arcát a fénybe, az időbe tartja, szeme már nem is e világot kutatja, hanem a belső, a látomásos összegezés mélyére néz. A magyar Faust fölé lombkorona tart árnyékot: Hatvani professzor hanyag eleganciával ül az egyik sarokban és fenséges leereszkedéssel, bölcs nemtörődömséggel nézi a világ folyását. E három nagyméretű plasztika, Varga Imre szobrászművész tehetségének, új alkotó periódusának bizonysága a tihanyi apátság kertjében látható. S az emeleten — milyen méltó környezet a tihanyi múzeum e szobrok számára — gondosan megszerkesztve a művész eddigi pályáját bemutató munkák várják a látogató^ A kiállítás Varga Imre művészetét az első szépen, gondosan megmunkált, klasszikus nyugalmú szobroktól kezdve a máig követi. Bár az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején készült szobrok Varga tehetségéről árulkodnak, nevét mégis az utóbbi néhány évben ismerte meg a tárlatlátogató közönség. Hirtelen, de nem váratlanul, saját munkásságát tekintve szinte mégis előzmények nélkül születtek azok a művei, amelyek vitát és elismerést kiváltva számon tartottá tették. Ezt elsősorban Prométheus című, acéllemezekből hegesztett hatásos, szépen komponált szobrával érte el. De Varga Imre nem ragadt meg egy eredményes, mondhatni divatos szobrászati kifejezési formánál. Varga ugyanis nemcsak térélményt akar nyújtani, hanem egy művészi gondolat és szobrászati elképzelés részeseivé is kíván bennünket tenni. S mindezt azáltal, hogy maga a mű izgalmas, konvencióktól eltérő, a mai ember formai igényeinek megfelelő módon jelentkezik, de egyben úgy, hogy az alkotó képes felhasználni az ízlésbeli tradíciók jellemzőit. Ehhez legjobb példaként a már korábban is említett, jelentős személyiségeket felismerhetően ábrázoló szobrait hozhatnánk. Radnóti a modem magyar költészetnek éppúgy kimagasló alakja, mint Derkovits annak a festészetnek, amely a valóság új képi megjelenítésére törekedett. Mindkettőjük ábrázolása az individuális jegyek hangsúlyozásán túl valami másban is megmutatkozik, mégpedig abban, hogy alakjuk szimbolikus értelművé lényegül. Az egyéni sorson túl a XX. századi alkotóművész sorsának tragikusságát érezhetjük meg. Derkovits a szegénység, Radnóti a koncentrációs táborok poklait járta meg, s mindketten egy pillanatra sem hagyták abba a sorsukat pontosan felmérő művészi alkotómunkát. Gondolatilag ehhez a két műhöz kapcsolódik a magyar munkásosztály kezdeti harci apostolának alakját ábrázoló Táncsics szobor. Az alak itt is felismerhető, s hogy mégsem hagyományos köztéri szobor, az elsősorban a kompozíciónak köszönhető, annak az ötletnek, amely a különös szabású ruhadarabbal kibillenti a szobrot a mindennapi plasztikai látványok sorából, s egyben tartalmi mélységet kölcsönöz neki. A valóságnak és a legendának az ötvözete a Debrecenben felállított Professzor című szobor, amely az ottani egyetem egykori neves tanárának állít emléket. A kísérletező tudóst az egyszerű emberek szinte varázslónak látták, s ezt a varázslót idézi fel a mű. A professzor arcán jóság, de gőg is, és mintegy mindezek összességeként megfellebbezhetetlen bölcsesség látszik. Ezeket a benyomásokat fokozza a mű kompozíciója. A szögletes, nagyon is valószerűnek tűnő tárgyak között a hosszú, hajlékony testű professzor varázslónak hat. Ezekkel a kompozíciókkal Varga a hagyományos köztéri szobrászatot folytatja, de a ma szobrászati nyelvén. Egy olyan megújítást és megújulást kezdett el, amely szemben áll azzal a szobrászati gyakorlattal és elvvel, amely a szobor lényegét immár csak térformáló hatásában látja. így van ez még olyan munka esetében is, mint Az alapító, amely mint köztéri szobor érdekesen egyesíti magában az előbb említett szobrászati elképzelést és Varga újszerű törekvéseit. Itt nem valamely fölismerhető személyiséget látunk, hanem egy érzelmileg és gondolatilag is könnyen megfejthető szimbólumot, amelyből a magyar állam alapítását éppúgy érzékelhetjük, mint történetét, hiszen szinte minden újabb nagy történelmi alaknak az alapító programjával és rendet teremtő erejével kellett fellépnie. Hogy Varga újítói törekvései mennyire nem csupán egy irányba tartanak, arra számos munkáját hozhatnánk példaként. A kisplasztika világában merészen lép abba az irányba, amely figurális közvetítéssel akar iróniát, érzelmeket és érzelmességet, könnyed lírát nyújtani. Mindig egy-egy plasztikai ötlettel teszi teljessé, finommá az alkotást. Az Ülő nő ruházatát, egész alakját éppúgy áthatja a szecesszió, mint magát a széket, amelyen ül. Így a tárgy jellemzője lesz az embernek, aki szinte meghatározza annak „karakterét”. Az ebbe a sorozatba tartozó Táncoló lányokból a lírai, majdnem hogy festői bájt érezhetjük meg. A kompozíció ritmusa, a figurák mozdulatának összehangolt lágysága a komolyan vett játékot menti át a szobrászat megörökítő birodalmába. Varga Imrét a külföldi tárlatlátogató közönség szinte előbb ismerhette meg, mint a hazai, hiszen sok külföldi városban szerepelt szobraival. Bemutatkozott Bécs, Graz, Berlin, Oslo, Würzburg, Dortmund, Zágráb, Bergen kiállítótermeiben. Prométheusz című szobrát 1967-ben a Middelhemi Biennálén. állította ki. La Charogne című munkájával részt vett Párizsban 1970-ben a IV. Európai Plasztikai Biennálén. Professzor és Prométheusz című szobrait Antwerpeniben állították fel. Rács-kompozíciója az auschwitzi múzeumban látható. Egyéni tanulmányúton járt Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és a Német Szövetségi Köztársaságban. Varga Imrének ez az első összefoglaló értékű tárlata világosan láttatja, hogy a klasszikus fogantatású szobrászattól indult és a legújabb elképzelések művészetébe olvasztásáig jutott el. De mert számára a szobrászat nem cél, hanem eszköz, nem téved értelmetlen, érthetetlen formai játékokba. Az emberről akar beszélni a szobrászat eszközeivel. Harangozó Márta Apostol Radnóti Táncsics. Lent: illő nő, a háttérben: táncoló lányok (Vámos László felvételei)
