Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-30 / 20. szám
UTAZZON VELÜNK a képzelet szárnyán ALASZKÁBA BALÁZS DÉNES hátizsákkal alaszkától a tüzföldig U BALÁZS DÉNES hátizsákkal „ alaszkától a tüzföldig g az OLIMPIÁRA KAHLICH • GY PAPP-SUBERT OLIMPIAI JÁTÍKO l NO iO OS ■ 4 ' * jjj 0,> Síi MAGYARORSZÁG és a NAGYVILÁG Magyar nyelvű útikönyvek és minden Magyarországon megjelenő könyvújdonság megrendelhető a KULTŰRA külföldi terjeseinél vagy közvetlenül a KULTÚRÁNÁL: Budapest 62. p. o. b. 149. 20. FEJEZETEK EQY HAJDANVOLT NYOMDÁSZATI SZEDŐLEQÉNY KÉPZELT NAPLÓJÁBÓL SfülÁgju A krónikás nem minden megilletődés nélkül teszi le a hajdanvolt nyomdász, Malatin Antal nevében költ naplót, mégha e naplót maga kompilálta volt is, más, értőbb és avatottabb tollak nyomán. Hónapokig bőrébe bújva, szellemi rokonná lett Malatinnal, kinek nevére és életére a hallatlan szorgalmú tudós, Hatvány Lajos Petőfi-könyvében bukkant Giersch G. Lajos, Prohászka József és Träger Ede nevének társaságában. Valamennyien a Länderer nyomdában dolgoztak és nem csak tanúk, hanem tevékeny részesek is voltak a szabad sajtó első termékeinek kibocsátásában 1848 március idusán. A krónikás közülük azért választotta ki éppen Malatin Antalt, mert tanúságot talált arra, hogy a Nemzeti dal első szedése, legalább is részben, bizonyosan az ő kezétől származott. (Egy versszakot Petőfi maga diktált egy Kohn József nevű szedőnek, akinek élete története azonban homályba veszett, míg Malatiné fennmaradt.) E képzelt napló, bár sok mindenre alkalmas lehetett, a dolgok rendje szerint, nem láthatott, csak a múltba; s a derék nyomdász nap-, jai tűntével. magától értetődően, megszakadt. De nem szakadhatott meg hősének, Petőfi Sándornak élete. Nem a testi mivolta szerint való, hanem a költő élete, amely a halhatatlanságé immár. Csonka emlékezés lenne, ha ott hagynánk abba, ahol a napló végződik, ama talmi ragyogású ezredéves évfordulón. Majd egy század azóta is eltelt, s hozott oly változásokat, amelyekről, mint mondani szokás, akkor még nem is álmodtak ... Valóban nem? Idézzük csak vissza: „A mi ,a királyokhoz’ című versemet illeti, mely népszerűtlenségem fő oka, az a republicanismus első nyilvános ' szava volt Magyarországban, és határtalanul csalatkoznak, akik azt hiszik, hogy az utolsó is egyszersmind. A monarchia Európában a vége felé jár; a mindenható isten sem mentheti meg többé. Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani. És ilyen most a republica eszméje.” A forradalmi republikanizmus és a plebejus radikalizmus az, amely Petőfi Sándort a magyar polgári forradalom motorjává tette, és egyben az is, amiért és ahová a kényszerűen nemesi fogantatású polgári forradalom őt következetességében nem követhette. Petőfi zászlója volt a nemzeti függetlenségnek és ezért magasra emelték; de zászlója volt a demokratizmusnak is, és ezért elejtették. Petőfi nagyságát többé letagadni nem lehetett, de t e 1 j e s nagyságát felfogni sem tudták. Ha felfogják, önmaguknak mondanak ellent. Petőfi Sándor „utóélete” ezért sokban hasonlatos rövid valóságos életéhez. A monarchiával kiegyező liberalizmus és, a mégiscsak kibontakozó magyar kapitalizmusba fanyalogva beépülő birtokososztály uralkodásának évtizedeibe nem illett bele a harcos forradalmár költő képe; így lett Petőfi a népdal és a bordal, az Alföld és zsáner költője, máskülönben összeférhetetlen és izgága egyéniség, aki politikai türelmetlenségében és izgatottságában durva és szélsőséges verseket is írt. Ezért utóbbiakat sajnálkozva kiiktatták életművéből, ha összegyűjtött verseinek kiadványaiból nem is lehetett. A magyar líra története sajátos — történelmileg és irodalmilag sajátos —, jól követhető és értelmezhető fejlődésvonalat ír le: Csokonai Vitéz Mihályon kezdve, Petőfi Sándoron, majd Ady Endrén át folytatva, József Attiláig. Ha tehát valaki azt keresi, hogy a kiegyezett Magyarországon ki mutatta fel először az igazi Petőfit, akkor abban találja meg, aki folytatta is, amit Petőfi elkezdett. Petőfi nem alkuszik — írta Ady Endre e folytonosság jogán, megtisztítva költő elődje forradalmi hitét és igazát a rárakódott és rárakott salaktól. Ady megértette és magáénak vallotta a forradalmár, a republikánus Petőfit, a politikus Petőfiben a politikus-költő Petőfit. Természetesnek és egységesnek tartotta benne a költő-lángészt és forradalmár lángészt. Többet ennél nem tehetett. Petőfi ideje még nem érkezett el. Az első világháború elsöpörte az önmagát túlélt monarchiát, de nem söpörte el a mind anakronisztikusabb „úri Magyarországot”. A készülődő fasizmus árnyékában a forradalmi líra staféta-fáklyáját az ifjú József Attila vette át: „Petőfi Sándor, Téged ünnepel — a jajgató nép s a süket Elnyomás, — de nagy lelked tüzét, az Eszmét, — cifra hideg lobogás takarja. — Ö, ünnepelvén, mélyre temetnek el! — Petőfi Sándor, ámde azért nyugodj: — Az Eszme ég az elnyomottak — büszke szívében örök dalodra." Ha Malatin Antal képzelt naplóját visszalapozzuk, senki se vélheti azt, hogy írója az elhallgatott Petőfi felidézése közben maga hallgatott volna a táj, a szerelem, a bor költőjéről : nem kisebb ő azokban sem. Amily hiábavaló kicsinyelni a köz Petőfijét, oly ostobaság lenne elválasztani belőle valamiféle „másik” Petőfit. Költői nagysága éppen abban rejtezik, hogy a szerelemről a szabadság jut eszébe, a tájról a haza, a falujói a nép sorsa. Benne ezek mind egyet jelentenek. Amivel pedig kora és kortársai, sőt sokáig utókora és utódai fölé emelkedik, az mérhetetlen tisztánlátása. Nem azért volt „vátész”, jós, mert sorsát, halálát előre énekelte meg, hanem mert felismerte a történelem lényegét. Hadd ismételjük el: „Ha valamely eszme világszerűvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani." Száz esztendeje született. Hazájában, amely most emlékezik rá, végre a teljes Petőfit tisztelik. S nem csak koszorúkkal. Tanulni kell tőle. Jüiétá szép ? A Magyar Hírek pályázatot hirdet Petőfi-szerető, irodalbmkedvelő olvasói számára: kérjük, írják meg, miért tartják szépnek az itt közölt költeményt? Milyen érzéseket kelt olvasása, esetleg milyen személyes emléket, élményt idéz fel Önökben? A Magyar Hírek címére beküldött írás legalább tíz, de legfeljebb száz sor legyen, és kérjük, a beküldő tüntesse fel a borítékon, vagy levele elején, hogy a MIÉRT SZÉP? pályázatra küldi. A pályázatnak a fenti terjedelmi korlátokon kívül nincs semmilyen megkötése, bárki pályázhat, akár minden közölt vers után is. A legjobb, legszebb írásokat folyamatosan értékes könyv- és hanglemezjutalomban részesítjük és a legjobban sikerűiteket részben, vagy egészben, a Magyar Hírekben is leközöljük. Várjuk olvasóink válaszát Petőfi Sándor versére: MIÉRT SZÉP? PETŐFI SÁNDOR: SdilÄl&IAmim, Itt születtem én ezen a tájon Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával vón tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár, „Cserebogár, sárga cserebogár!” Ügy mentem el innen, mint kis gyermek, És mint meglett ember úgy jöttem meg. Hej azóta húsz esztendő telt el Megrakodva búval és örömmel... Húsz esztendő... az idő hogy lejár! „Cserebogár, sárga cserebogár!” Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem, Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, Hogy vállamon huszonöt év van már... „Cserebogár, sárga cserebogár!” Mint nyugtalan madár az ágakon, Helyriil-helyre röpköd gondolatom. Szedegeti a sok szép emléket, Mint a méh a virágról a mézet, Minden régi kedves helyet bejár... „Cserebogár, sárga cserebogár!” Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kíván, Megitattam, gyí, lovam, gyi Betyár ... „Cserebogár sárga cserebogár!” Megkondúl az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Hazamegyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom s félálomban vagyok már... „Cserebogár, sárga cserebogár...” Félegyháza, 1848. június 6—8. WWW. 8
