Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-02 / 18. szám
ÉBEN: II. ANYANYELVI KONFERENCIA Ferenc ausztrállal tanár Ifjabb Bartók Bélával beszélget Miklós akadémikus, dr. Kolossváry Béla fizikus (USA) és dr. bos I. Ferenc tanár (Ausztria) Kodály Zoltánná beszámol a Kodály-szeminárlum munkájáról. Mellette dr. Szamosközi István református pilspók, dr, Lörlncze Lajos egyetemi tanár és Nagy Károly egyetemi tanár (USA) Zoltánná és Hőnyi M. István re- A tanácskozás szünetéből: dr. Bánk József váci megyéspüspők, dr. Szamosközi István református püs' us püspök w pők és dr. Kálmán Béla egyetemi tanár A tanácskozás résztvevői közül: Lónyai László tanár és Moór János főtanító Ausztriából (Novotta Ferenc felvételei) fiamat egy évre”... * Beszélgetés Lotz János professzorral Lotz János professzor az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tagja. Az általános nyelvtudomány egyik legkiválóbb tudósa. Az USA-ban született, szülei szegény sorsú magyar kivándorlók voltak. A 30-as években — visszatérve — az Eötvös Kollégium diákja volt és ez' az Indítás egy életen át őrzi sugárzó hatását. „A legjobb Intézmény, amely valaha működött” — mondja a professzor, aki olyan társakkal tanulhatott együtt a kollégiumban, mint Lőrincze Lajos, Sőtér István, Szabó Árpád, Váyer Lajos, Kosáry Domokos, és sok más kitűnő alkotó. A Magyar Hírek munkatársa az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és Előkészítő Bizottsága kibővített ülése Idején beszélgetett a professzorral. Professzor úr a tanácskozás során érdekes hozzászólásában taglalta azokat az intézményi lehetőségeket, amelyeket az Amerikai Egyesült Államokban — 1959-ben, majd 1968- ban — elfogadott oktatásügyi törvények biztosítanak a különböző bevándorló etnikus csoportok számára. Mi volt az oka annak, hogy a 20-as években uralkodó „olvasztótégely” koncepciót a második világháború után új gyakorlat követte? — A kivándorló — még a befogadó ország nyelvének birtokában is —■ nehéz helyzetben kezdi új életét. A magyarok, többségükben iskolázatlan parasztemberek lévén, nem tudtak angolul. A gazdasági érvényesüléshez kellett az új nyelv, akármilyen elemi fokon, de az irodalom és a kultúra már elérhetetlen volt számukra és valljuk be, hogy nem is volt napi szükséglet. A hatóságok részéről nem nehezedett rájuk kényszer, hogy elhagyják a magyart, de a későbbi nemzedékek mindenekelőtt beilleszkedni akartak és a magyar nyelvnek részükre nem volt gyakorlati haszna. — A második világháború Idején először 4 Lotz János és Nagy Pál, a Magyar Műhely egyik vezetője a konferencia szünetében (Novotta Ferenc felvételei) a hadsereg keretei közt merült fel, mint szűk • séglet, a háborús tereppé vált országok népeivel való érintkezés és ehhez e nemzetek nyelvének ismerete. Első ízben alakult ki olyan helyzet, amelyben a bevándorlott csoportok anyanyelve előny és érték forrása lett. A változás a háború után tovább tartott, Kelet-Európa jelentősége nőtt. A Columbia Egyetemen, ahova meghívtak 1947-ben, szűk keretek közt, de megindult a magyar tanítás. Aztán tovább fordult a világ: az első szputnyik okozta sokk meggyorsította az események menetét. Fontossá vált „a másik oldal”, és az egész világ tudományos és társadalmi teljesítményeinek ismerete és ehhez e népek nyelvének alapos tudása kellett. Egyetemünkön önálló intézet alakult, a dotáció megsokszorozódott. Tíz év alatt 150 ezer dollárt költöttünk magyar könyvek beszerzésére. Előadókat hívtunk meg; ötven-hatvan hallgató, akinek fő tárgya a magyar volt, szerzett doktori diplomát. (Tanszék és könyvtár fenntartása tíz éven át dollárban is milliós befektetést követel, ezért is naiv elképzelés, jámbor illúzió társadalmi alapon szervezni hasonló intézményeket.) — A 80-as években az amerikai nevelésügy felismerte azt, hogy például az indián, a puertoricói és más hasonló nemzetiségi csoportok iskolai starthelyzete — egy új kultúrába való beilleszkedés a megfelelő alapok nélkül — konfliktusokkal terhes társadalmi állapotokat teremt. Ez indította arra a felismerésre a szakembereket, hogy helyes lenne az átmenetek biztosítása érdekében az első — a szülői házban szerzett — kultúra megtartása és felhasználása. Emellett a kétnyelvűség előnyei nagyon kézenfekvőek. Az amerikai társadalom közérzetének romlása lelassította a különböző etnikai csoportok homogén társadalommá válásának folyamatát; ez is hozzájárult a szülői házban magukba szívott kultúra és az etnikumtudat pozitív szerepének elismerésében és tudatos felhasználásához. Most jó lenne a legutóbbi törvény által adott kereteket kitölteni a magyar nyelv megőrzése és ahol megvan az alap, ápolása érdekében is. Ha az angol nyelv mellett második modern nyelvként az iskolákban lenne tanítható minden szinten a magyar, ez jó lenne minden családnak és személy szerinti érdeke minden magyar származású fiatalnak. Jelenleg mindenfelé vannak helyi próbálkozások és ezek sok lelkesedést követelnek és nagy terheket lónak a fiatalokra. Ha pedig a gyerek úgy érzi, terhére van a sok külön nyelvóra, minden meghiúsulhat. Amikor én elemista voltam, szüleimmel magyarul beszéltünk, de német iskolába járattak, olyan erős volt a vallási kötöttség. A helyzet most kedvezőbb. Az új törvény felhasználásával elérhetnénk, hogy a szülői házban, az első hat-nyolc évben elsajátított magyar nyelvet ne veszítsék el a fiatalok, sőt ha otthon nem magyar lenne a házi nyelv, az iskolában magyarul tanuljanak. Az iskolai keretek biztosítanák, hogy az érintett fiatalok a magyar nyelv által a továbbtanuláshoz szükséges pontokat szerezzenek, a tanulás helyzeti előnye nyilvánvalóvá válna. — Az eredmény azonban nem hull majd sült galambként az amerikai magyarság szájába, nagyon komoly szervező munkát igényel a megoldás. Az eredmény megéri az erőfeszítéseket és a sikert nem szábad kockára tenni és veszélyeztetni a különböző politikai, felekezeti érdekcsoportok marakodásával. Milyennek látja professzor úr az anyanyelv művelésének az Anyanyelvi Konferencián és azótá kirajzolódó elképzeléseit? — Hadd kezdjem személyes példával. 1960- ban nyolc hónapot töltöttem egy tervmunkán Magyarországon, elhoztam a családomat is. Kisfiam hároméves volt és rövid idő alatt folyékonyan beszélt magyarul. (Azóta elfelejtette. amit tudott, csak néhány szó maradt meg: ha a hosszú haja miatt azt mondjuk rá, kislány, azonnal és mérgesen, magyarul felel. „Nem kislány vagyok, hanem kisfiú”. Az idősebb gyerek nyolcéves volt annak idején, most is beszél magyarul.) Még ott is, ahol a két szülő magyar, vagy a magyar nagyszülők foglalkoznak a gyerekkel és a hatás erős, fokozatosan gyengül a befolyás az iskolás és a serdülő korral. A vegyes házasságokban, és ez a többség, az alaphelyzet egészen más. A legr több esetben nincs miért tanulni, gyakorolni a magyart. Amíg a munkát kereső, szerencsét próbáló magyarság az USA-ban, Kanadában magyar negyedekben élt, és évről évre új kivándorló hullám érkezett, ezek által megújult a nyelvtudás. A két világháború közt felnövekvő nemzedékek már nem kaptak iiyen „saját vér injekciót”. Hosszú szünet után az 1956-osok jelentették a legutolsó hullámot. A megsokszorozódott jelenlegi érintkezés, a kapcsolatok állandósulása új helyzetben éri a különböző nemzedékeket. A különböző városokban folyó iskolán kívüli tanfolyamok, a vasárnapi iskolák hasznos és nélkülözhetetlen formák ugyan, de csak előtanulóst, kedvcsináló foglalkozást jelenthetnek. Csupán a rendszeres hazalátogatás, az állandó kapcsolatok erősödése jelent valódi alapot. Ez adja egyedülálló jelentőségét például a nyaralással egybekötött nyelvművelő balatoni táboroknak. Akik tehát elszigetelnék a külföldön élő magyarságot Magyarországtól és a kapcsolatok ellen hadakoznak, a magyarságtudat fenntartását alapjaitól fosztják meg. Én is szeretném hazaküldeni a fiamat egy évre; járjon iskolába Magyarországon, éljen magyar gyerekek között: így egy életre szólóan megtanulja majd a magyar nyelvet. S*. M. Lotz professzor a tanácskozáson {
