Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-02 / 18. szám
„A HOLD SZOBOSZLÚ FELETT VILÁGÍT" „Az én édes hazámban Szoboszló a legédesebb. Mert én Szoboszlón voltam gyerek. A szoboszlói nyelvet tanultam meg beszélni, Szoboszlón hallgattam a harang szavát, meg a csordás dudáját... Szoboszlón tanultam meg, mi a tavasz, a nyár az ősz a tél... Szoboszlón jártam az életnek elemi iskoláját is, a világot, az embert ott kezdtem tanulni. Szoboszló volt nekem a Mindenség." így vall Szép Ernő gyermekkora városáról, a század eleji Szoboszlóról. Könyvével a kezemben utaztam el a Hortobággyal szomszédos városba, a Kösely-ér partjára. Milyennek látta a költő, s milyennek látja az újságíró Hajdúszoboszlót? A könyvből és a riporter jegyzeteiből vett szemelvények, a teljesség igénye nélkül villantják fel a régi és mai város életének egy-egy darabját. Afféle kistükör szeretne lenni ez az összeállítás arról: milyen is ez az öreg város a Kösely partján? Piac ^ Üj ház a régi városban Csúcsforgalom a strandfürdőben (Révész Tamás felvételei) tem, mikor Szoboszlón artézi kutat fúrtak, abból is melegen, gőzösen ömlött a víz, be kellett a verembe hűteni, úgy itták. A szoboszlai fürdőnek ma már országos híre van. Holnap európai híre lehet, világra való híre holnapután. Karlsbadból se lett egy nap alatt Karlsbad. Szoboszlón az én gyerekkoromban tizennégyezer lelket számláltak." A hőforrás azóta naggyá tette, s mind nagyobbá teszi a várost. Amiről Szép Ernő csupán álmodozott, az ma valóság: Hajdúszoboszló európai hírű, s — tegyük hozzá — európai rangú fürdőváros. De akkor se mondunk nagyot, ha azt állítjuk: híre a tengeren túlra is eljutott, ezt bizonyítják a szállodái előtt parkírozó, utcáin robogó amerikai rendszámú gépkocsik is. Lakosainak száma a századforduló óta majdnem megduplázódott, Debrecen mellett az egyetlen város Hajdú megyében, amelynek lélekszáma növekvő irányzatú. Idegenforgalma 1971-ben meghaladta az egymilliót. Vagyis lélekszáma nyaranta, ha nem vetekszik is Londonéval, de Brüsszelével — igen. „Kösi”. „Annak tudniillik a rendes, becsületes neve Kösely, ezt írták Hajdú vármegye térképére, a mellé a folyó mellé, amelyik átal vándorol Szoboszlón. Hanem mielőtt én még térképet néztem életembe, csak úgy hallottam gyerektől, embertől egyformán, hogy az a szoboszlai víz a Kösi.. Mivel a költő gyermekkorában ez az ér a gyerekek szinte egyetlen kedvelt játszóhelye, „strandja” volt, először, a gyerekektől kérdezem: mutassátok meg, hol folyik a Kösi? Értetlenül néznek rám. Kösi? Talán a Köselyre tetszik gondolni? Kiderül: Kösinek már csak az öregek mondják, a gyerekek a rendes irodalmi nyelven, Köselynek nevezik, vagyis a szoboszlai nép köznapi nyelvéből lassanként kikopik az i, s elfoglalja helyét az e. Persze azért megvan még a Kösely, de korábbi hírét, rangját alaposan megtépáztak Szoboszló határát átszelő Keleti-főcsatorna, vagy ahogyan errefelé mondják: a nagycsatorna. Érthetően, hiszen a Kösely mellett valóságos Tiszának tűnik: hajózható, nagy híd ível át rajta, vizével öntözik a határt, két partján pedig a hűs lombok alatt szebbnél szebb hétvégi házak sorakoznak. Kenyér. „Melegszik a szívem tája, büszke vagyok: a szoboszlai kenyérről beszélhetek... A ml kenyerünk úgy elhiresedett azon a leaáldottabb kenyértermő Debrec entájon, három vármegye piacaira indultak hajnalonta a szoboszlai szekerek, a szoboszlai kenyérrel... Olyan kenyér volt az, se fehér, se barna, az az igazi kenyérszin. Formája nedia annak a megsütött jó nagy kenyérnek kerek volt és domború... A mi házunk kenyerét anyám maga sütötte, maga dagasztotta a két karjával, két öklével.” Augusztus 20. tája, Szent István király es az új kenyér ünneplésének ideje jó alkalom arra, hogy beszéljünk a kenyérről. Szoboszlón bolyongva nem kis aggodalommal kérdeztem vezetőktől és dolgozóktól, háziaszszonyoktól és eladólányoktól: milyen most a szoboszlai kenyér? Mindenki azt feleli: jó. Kivált az úgynevezett régi típusú, gémeskenyeret (házi kenyeret) dicsérik igen nagyon. Ám ma már ezek a házi kenyerek is inkább csak „házias” kenyerek, mivel pékműhelyekben sütik őket, s közülük is a legkiválóbbakat a Kossuth Lajos utcai sütödében. Háziasszony már nem bíbelődik kenyérsütéssel, a fiatalabbja meg nem is ért hozzá. Így aztán a régimódi kenyérsütés eszközei — dagasztóláb, keresztfa, lapocka, szakajtókosár stb. — hovatovább az öreg házak padlásainak és kamráinak ismeretlen rendeltetésű tárgyaivá válnak. Hangok. „Sajnálni tudom a pesti gyereket, sose hallja virradat után a dudát, akit én annyit hallottam Szoboszlón. A csordás dudáját, azt a hosszú, hajlott tehénszarvat, avval toborozta a csordás a teheneket: gyertek, gyertek ki a legelőre ... Lónyerítést, cslkónyihanást egész nap hallhattunk. Nyári estéken a meleg csendességben, odahallatszott a Kösi-part kaszálójáról a sűrű tücsök is...” Hangok ... Magam is eleget hallgatózom, fülelek, hogy felfogjak valamit az említett jellegzetesen falusi hangokból. Tulajdonképpen még valamennyi hang élő, eleven valóság Szoboszlón. Csak már utánuk kell menni. A csordának például kijelölt járása van a városszélén, a Hajdú utcában. A kakasszót és a rucahápogást elnyomja a motorberregés. Lónyerítésért pedig alighanem valamelyik tsz-istállóhoz kellene kibandukolnom, de helyette beérem az autótülköléssel. Ebből viszont kijut bőven, mert az autópark — a nyári szezonban — nagyvárosi méretűvé duzzad, ugyanakkor a tülkölést semmiféle szabály nem korlátozza. No, és a tücsökzene? Este kimegyek a Kösi-partra. Azonban a mai Szoboszló, a Tó vendéglő elektromos zenekarának képében, ide is utánam jön, óriási hangerővel bömböli, hogy: Isten veled édes Piroskám... Isten veled te megváltozott Szoboszló! Nem tudom, költőfiadnak ma ugyanúgy tetszenél-e, mint fél évszázaddal ezelőtt? Bizonyára szívből gratulálna sikereidhez. De talán halkan, lehet, hogy azt tanácsolná: hagyjatok meg valamit a Kösi csendjéből. És óvjátok a tücsökzenét is ... Ari Kálmán A .szoboszlai kenyér Sv.nhnszliS énftkerfk Magasságok. „Mikor én gyerek voltam, két emeletes ház volt Szoboszlón, a városháza meg a Kisbika fogadó. Az állomás is emeletes volt, de azt, nem tudom, Szoboszlóhoz számithatom-é. Szóval nem vagyok éppen falusi gyerek, azt is tudhattam már hátulgombolós koromban, mi az az emelet. A templomokat persze nem számítom, a templom nagyobb, mint az emelet, a torony az meg majdnem égig ér. Legnagyobb templom volt a református templom, annál kisebb volt a pápista templom, a zsidó templom volt a legkisebb ... Szoboszló rendezett tanácsú város, gyermekkoromban is az volt." Keresem a szóban forgó két emeletes házat: a városházát meg a Kisbikát. Mindkettő áll még. A városházából tanácsháza, a Kisbika fogadóból Délibáb nevű eszpresszó lett. De már csak külsejükben emlékeztetnek ama régi épületekre, belülről korszerűsítették, csinosították őket. Ám ezzel együttvéve sem kelhetne^ versenyre azokkal az emeletes házakkal, amelyek az utóbbi tíz-tizenkét évben nőttek a szoboszlai síkság fölé. öszszeszámlálásuk még Pankotai Gyula tanácselnöknek is némi gondot okoz. Nem is csoda, hiszen évről évre szaporodnak, s köztük már a híres SZOT Béke gyógyüdülő sem a legmagasabb. S bizony a református templomtorony is eltörpül az ezer köbméteres új víztorony mellett, amely ötvenhét méter magas betonóriás. Szoboszló egyébként a városok ranglétráján is magasabbra rukkolt: rendezett tanácsú városból járási jogú várossá lépett elő. Hőforrás. „Van még valami nevezetessége Szoboszlónak, mindenki tudja: a hetvenhárom fokos hőforrás. A gyógyító fürdő, me-1/tiof n 1cnr6 forofn.toff.olc. HntonyfomAnq l.oh.ot-
