Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-08-19 / 17. szám
István a költik között «Hl Magyar király nevéhez talán sohasem tapadt ennyi, egymásnak ellentmondó Jelzó. Harcos és békeszerető, kegyetlen és megbocsátó, hirtelen és türelmes, hatalmaskodó és alázatos... Vajon valóban a tűz és a víz soha nem békfilő elegye volt-e, hol Ilyen, hol olyan, aszerint, hogy alkotóelemei közül, amelyekből összegyúrva volt, melyik bírta le épp a vele ellentéteset, vagy pedig „csupán" nagy ember volt, aki érzékenyen észlelte, mit követel tőle kora, s o bölcs-engedelmesen teljesítette e néma parancsokat? Vagy egyéniség volt, sok színből és tulajdonságból összetett, belső ellentmondásoktól tépelődő és tépett, de ezeken úrrá lenni is képes, s nemcsak a história áramlatait jól kifürkészni, s azokon baj nélkül hajózni tudó, hanem magát a történelmet is kormányozni bíró, már-már emberfölötti ember? Az emberóriások sorsát ő sem kerülhette el. Legendává lett. Mindig annak a kornak és eszmének a legendájává, amelynek hősi vagy éppen kegyes eszményekre, keménykezű vagy éppen megbocsátó példaképre volt szüksége. A történetírók, a politikusok a maguk meggyőződésének lencséjét mindig éppen arra a tulajdonságára irányították, azt nagyították ki a többi közül — e többit ezzel törpítve s olykor láthatatlanná is téve —, amely számukra pillanatnyilag Időszerű volt. Oe még a költők, közöttük a legnagyobbak is, többnyire az aktuálishoz igazították és szürkítették egyben István egyéniségét, mert nem annyira róla, mint Inkább az ő ürügyén óhajtottak valamiről vagy valakiről szólni. .„Üle István szent király fejedelmi székén, / A soknyelvű nemzetet bírja vala békén;...” — írta Arany János az István örökje című töredékében, a megbukott szabadságharc utáni években, nyilvánvalóan az ugyancsak soknemzetiségű monarchia urának magyarországi politikájával állítva szembe az államalapító bölcs türelmét. Az első világháború kezdetén, a győzelmet ígérő nagyhatalmi jelszavaktól belázasodott Juhász Gyula egy kifejezetten militarista István-szobrot faragott: „Hol vagy István király: / Énekeltük árván, / Rontó béke útján / Botorkálva járván... / Ott vagy István király, / Hol a hadak járnak / Vágva széles útját / Nagy Magyarországnak.” (Oj ének István TT királyhoz). E« nébán. .«sxtendővel később, a hódítónak Indult vesztett háború tanulságait a készülő újabb világégéssel szembeállítva egy másik költőóriás, Babits Mihály, Imre herceg című históriáé énekében már egy másik Istvánnal példázza: „...mert ma is, levágva orrunk és fülünk, / koldulunk és árván kárveszékelünk, / mint. ama gyászhírű balga magyarok / s bosszúszóval átkozzuk a vesszős Nyugatot, / holott István atyád, első szent király / nem átkot, nem bosszút rendelt és kívánt, / hanem bölcs alázat hűvös fürdejét, / mosni a kudarcbatört magyar láz fejét.” És nem tett másként a fiatal József Attila sem. Nem István emlékét sérti a Fiatal életek Indulójával egy időben írt, egyazon mondanivalójú A Szent Jobb ünnepén című költeményében, sem pedig a keresztény hit fölvételének, vagy a lázadó Koppány, Gyula, Ajtony leverésének történelmi szükségszerűségét vitatja. 0 is a korról, saját koráról, s a korhoz, saját korához szól; az egyházzal összefonódott félfeudálls renddel, a nemzetvezetést békés megadással tűrő alázattal pőrlekedik: „Kereszté-, nyék, ti hajtsatok fejet — / a mai nap az örökéltű Szent Jobb / mulasztja száll g a hivő lelkeket / megedzi. Zengjen zsoltárunk — ott fent jobb /■ •pF lesz élni majd, ha bús fejünk felett / az Or hatalmával vigyáz a Szent Jobb — / oh áldjuk, áldjuk százszor e kezet / s emelkedjünk fel Krisztushoz, ki lent volt. / De ti, pogány ősöknek vérei / nagy daccal mégse szálljaiok Neki / e kéz apáinkat halomra ölte / s Hadúr e népet akkortól veri, / mikor hitének gyáva lett örökre, / mikor e kéz erős hitünk kiölte.” Sokféle, sokszínű zászlóra hímezték hát nevét s vélt vagy megtörtént tetteit. A nagy embereknek általában ez a sorsuk. Éppen a nagyság egyik bizonysága, hogy, akár ezer év után is, élő és ható példa, hogy mindig be lehet vetni a mérleg valamelyik serpenyőjébe, olykor hamis súlyként Is. A krajcárt nem, csak a nemesfémből vert érmét hamisítják... r i "...A Hj ■j ül m 1Akkor tehát csak „viszonylagos” vagy éppen a napi időszerűségbe belevetített Szent István kép létezik? A történelem folyamán ülepítő és tisztító vízáram. Mai történelemszemleletünk István portréja saját korába helyezi a nagy királyt, és elévülhetetlen történelmi érdemelt. így kapja meg az István-kép történelmi hitelét és korszerűségét is egyben. Az Oj Magyar Lexikon ezt írja róla: „István erős akarattal, a korában szokásos kegyetlen eszközökkel fejezte be az államalapítást... Alakja a magyar népben az országépítő királyként élt.” G. L. * Varga Mátyás: Szent István iff?if AB
