Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-29 / 9. szám
t Magyarországon forgatott francia tévéfilmet Kempelen Farkas báróról Christian- Jacque Lóra! Könnyedén, gyorsan! Kis vágta után hirtelen leugrani! Franciául és magyarul pattognak a vezényszavak a városligeti Vajdahunyad várának udvarán, a kápolna előtt. A „lovasok”: Nagy Frigyes porosz király katonái fekete egyenruhában, fejükön a halálfejes sisakkal, újra és újra lóra pattannak, majd a kastély vasrácsos kapuja előtt hirtelen megállnak ... Aztán elölről az egész, újra próbálják a jelenetet... A francia Pathé cég megbízásából egy tízrészes tévésorozat egyik epizódját forgatja Magyarországon Christian-Jacque, a „Királylány a feleségem”, „Ha a világon mindenki ilyen volna”, „Babette háborúba megy”, „Fekete tulipán”, „Fantasztikus szimfónia” és más, több mint száz, világszerte sikert aratott film rendezője. Az epizódok mindegyike egy, a történelemből ismert hős kalandos, izgalmas menekülését viszi képernyőre. A Városligetben forgatott film: a „Sakkjátékos” cselekménye 1776-ban kezdődik, amikor Woronsky lengyel hazafi szervezni kezdi az ellenállást a porosz megszállók ellen. Christian-Jacque a forgatás egyik szünetében szívesen beszél a forgatókönyvről: — A poroszok egy ütközetben megsebzik Woronskyt, aki elmenekül. A magyar Kempelen Farkas báró, az automata gépek feltalálója rejti őt el, méghozzá egy állítólagos sakkautomatában. Woronsky ugyanis verhetetlen mestere a sakkjátéknak, s az automata acélkarját ő irányítja, a gépben elbújva. Csakhogy a porosz Glüker őrnagy, aki ismeri Woronsky ragyogó sakkjátszmáit, és tudja, hogy balkezes, mint a gép — gyanút fog... Kempelen engedélyt kap Frigyes királytól, hogy a sakkautomatát Magyarországra vihesse . .. Glüker tisztjeivel üldözőbe veszi Kempelen hintóját. Izgalmas hajsza, lövöldözés után sikerül az automatát és benne Woronskyt Magyarországra juttatni... — Feltételezem, hogy a cselekmény magyar vonatkozásai miatt jött ide forgatni? — Csak részben emiatt. Valóban az a gondolatom támadt a forgatókönyv ismeretében, hogy a magyar Kempelent alakítsa magyar színész — Magyarországon. De ennél komolyabb és nyomósabb érveim is voltak az idejövetelre. Néhány évvel ezelőtt forgattam először Magyarországon, a „Lady Hamiltont”. Akkor, a film producerét kizárólag anyagi szempontok hozták ide. Én viszont annyira megszerettem Szentendrét, Budapestet és a magyarokat, hogy azóta is visszavágyom. Negyven éve filmezek, bejártam a világot. De sehol azt a kellemes, soha nem tolakodó, kulturált vendégszeretetet, amitt itt — nem tapasztaltam. Talán nem vagyok szerénytelen, ha úgy érzem, a felém irányuló barátságos fogadtatásban része van a magyarok közismert, rokonszenves lelkesedésének a francia kultúra iránt... — Ismeri a magyar filmművészetet? — Hogyne. Ez is oka annak, hogy idejöttem. A magyar filmművészet a világ ranglistáján a legjobbak közé került. Franciaországban komoly baráti tábora van a magyar filmeknek, magam is sokra értékelem Fábri Zoltán, Makk Károly, Jancsó Miklós, Szabó István munkáit. Nos, ott forgatni filmet, ahol ilyen komoly a művészeti'élet, ahol a tehetségek fejlődésére ilyen nagyok a lehetőségek — jó dolog. Mondhatnám azt is: könnyű. Nem kell alapfogalmak magvarázgatásával bíbelődnöm, szakmailag, technikailag ragyogóan képzett, félszavakból is értő, az én művészi elképzeléseimre könnyen, gyorsan reagáló munkatársakat találtam ... — Kik a színészek? — „Voltaire-t” és „Napóleont” magammal hoztam, ők franciák — a többi szereplő majdnem mind magyar. Kempelen báróra ideális színészt találtam, Latinovits Zoltán alakítja. Ragyogó tehetségű, vonzó külsejű, szellemes, lobogó, nagy belső átéléssel játszó művész, akit annál is közelebbnek érzek magamhoz, mert amint hallom, ő is, akárcsak jómagam, tanult építész, s a rajzasztalt hagyta ott a művészetért. Mécs Károly játssza Woronskyt, ő is nagyszerűen idomul a szerepéhez, akár a többiek: Ínke László, Suka Sándor, Pethes Sándor... — Milyen helyszíneken forgatnak? Christian-Jacque mosolyog: — Említettem, hogy milyen sokszor vágytam vissza Szentendrére, ebbe a különös bájú, hangulatú, Duna menti városba. Nos, visszatértem oda. Szentendre kis utcácskáiban, s a főtéren forgattunk, továbbá a gyönyörű, hangulatos, régi bútorokkal berendezett nagytétényi Kastélymúzeumban, a Farkashegyen, s itt, Vajdahunyad várában ... — Az ön véleménye szerint mi a filmművészek szerepe, kötelessége? — őszinte vagyok, megtehetem, hiszen a pálya sajnos, nem előttem, hanem mögöttem áll. A százhét film közül, amelyet készítettem, ötvenet tartok magam is jónak. Azokat, amelyekben valóban sikerült megvalósítanom örök célkitűzésem: szórakoztatni a közönséget, feledtetni vele gondjait, bajait, olyan élményt nyújtani neki, hogy ne sajnálja a jegyért kiadott pénzt. De a szórakoztatás mellett, vagy azzal együtt, valamit adni is akarok a nézőnek, valami üzenetet, mondanivalót közvetíteni neki emberségről, szeretetről, jóságról. Bármiről, ami hozzájárul ahhoz, hogy a világ jobb és szebb legyen. Körülbelül ennyi a művészi meggyőződésem, s ebből világosan következik az is, miért találok Magyarországon rokon-problémákra. Pontosan azért, mert itt igazán nem az anyagi, hanem a művészi, emberi szempontok irányítják a filmesek munkáját. A költészet mindig bizonyos szükségességből keletkezik: szavakkal, rímes öltésekkel kifejezni, létresegíteni egy gondolatot, egy jelzést, amely bennünk a világról, az élet apróbb-nagyobb mozzanatairól kialakult, formát keres magának. A mai költő azonban már többre hívatott: nemcsak kifejezni akar, nem csupán mondani valamit az őt körülvevő és foglalkoztató „ősi sorsfolyam”-ról, hanem tenni is az érdemes célokért, és cselekvésre indító szándéka mondatja vele mindazt, amit megvallani fontosnak érez. A mai katolikus költészet is — az egyetemes magyar irodalom részeként — ezt tartja feladatának. Egyfelől folytatását jelenti az elődök — mindenekelőtt Sík Sándor, Harsány i Lajos és Mécs László — munkásságának, másfelől pedig a kor áramkörébe kapcsolva, annak feszültségeit, teremtő energiáit méri fel s közvetíti figyelmeztetőleg vagy a résztvevő felelősségével. Az Ecclesia Kiadó, a katolikus lírai hagyomány ápolása és újraértékelése mellett, nagy gondot fordít az újabb költői nemzedék bemutatására és megismertetésére. Ez az úgynevezett harmadik generáció közvetlenül a második — Rónay György, Pilinszky János, Csanád Béla, Balássy László és mások — nyomdokaiba lép, próbálgatja szárnyát, s igényli az előző nemzedéktől költői fejlődésének irányítását, támogatását. A Tiszta kút című kötet négy költő: Ágoston Imre, Fazekas Lajos, Megyeri Ábel és Szabó Géza verseit gyűjtötte csokorba. A szerzők különböző tehetségű, érdeklődésű és másmás hangon megszólaló költők. Közös vonásuk azonban a katolikum, melyet a humánum szolgálata, a világ és a haza gondjainak vállalása s erkölcsi-közéleti elkötelezettség táplál. Ágoston Imre szerzetes-tanár, aki hosszú ideig Poór Bernát néven írt, életkorát tekintve tulajdonképpen még a második generációhoz tartozik, de az a szoros érzelmi-gondolati közösség, amely a fiatalokhoz fűzte, indokolttá teszi, hogy vele kezdődjék a kötet, s utápa sorakozzék a legfrissebb évjárat. Az 6 lírája emelkedik ki az antológiából, nyújt hiánytalan élményt. Az egykor szürrealista látomásokkal birkózó költő utolsó poéta-korszakának termését közli, megőrizve és kiteljesítve költészetének változatlan értékeit: az emberszerető derűt, józan lendületet és meghittséget. Hitével nem dicsekszik, szemérmesen hallgat róla, de legtöbb versében ott érződik két világrend — ég és föld — határának tudata és harmonikus összeillése. „Mosolyogva belemerült a kék éjszakába / s onnan néz a boldog új világra” — írja a Kath Onga Mba énekel című versében az afrikai néger költőről, de akár önmagáról is megállapíthatta volna. Életprogramját így summázza: „Tőlem hozzád már annyi csak az út / mintha a lelkem mélyén / halkan / önmagámnak / kinyitok egy kaput.” Egyetemességre törekvését, amelyhez szervesen kapcsolódott hazaszeretete és rokonszenves történelem-látása, a mai Magyarország problémáiban és sikereiben való ősztozás érlelte teljes ívűvé. Akár az ország tájainak szépségeit zengi (Téli reggel a Balatonon, A Tárná partján, Dunántúli táj), akár a világ sorsát kíséri szemmel (1944, Áradó történelem, Üzenet vietnami barátnőmnek) vagy az öregedés kínjait sírja el (Betemetett lábnyom, Kifut a hajó, Csillaghullás), nem lesz hűtlen belső törvényéhez: „...ami örök benned, az él csak / s belesimul a végtelenbe.” Fazekas Lajos költészete Simon Istvánéval rokon. A falvat a várossal felcserélő költő ízes nyelvezettel, nemritkán a népköltészet áradó erejével, tiszta egyszerűségével fogalmaz. A percek kínálta tapasztalatok ihletik, nem a mélységekből bukkan föl mondandója, az élmények mozaikjából áll össze minden verse. Érzelmeit még nem tudja fékezni ; zabolátlan őszinteséggel rendeződnek versszakokká, hangulatokká, nyugtalan képekké. Tiszta kút című költeményében így vall önmagáról. „Isten arcába simulok mélyen, / mint sápadt tárgyak síkjába a nap; / hogy ne legyek egyedül egészen, / mosolyába merítem arcomat.” A Csak aki építben a hivő társadalmi felelősségét hangsúlyozza: „Csak aki épít, az lehet velünk. / mert éber az, ki félti álmait — / amit játszottunk, s amit tervezünk: / a rakéták szép száguldásait!” A Scala Sántában pedig mintha élete értelméért indítana fohászt: „A teljesség nem lehet életemé. / Csak anynyit adj belőle, hogy boldog / érkező s boldog távozó legyek.” Megyeri Ábel dunántúli pap verseiben főként a lelkipásztor és népének kölcsönösségét, hazában, hitben való összetartozását fejezi ki nagy műgonddal, megkapó elevenséggel. Tél végén című költeményében így vall erről: Élni, s teremni a törvény, nem maradhatsz csupaszpőrén; kifogni a balsors tőrén: izgató, nagy feladat. A jelen krónikásaként megírt békét féltő, az emberi értelemhez apelláló versei közül különösen figyelemre méltó Téli Balaton befejező soraiban az aranykort hívja, az emberiség áhított álmát idézi; A parton kopár, égre emelt karok imádkozzák, esdik, múljatok viharok, és jöjj, értelem, a meddő, feszült viták után erős kor, mit a béke szült. Megyeri Ábel a kötetben műfordítóként is bemutatkozik. Rangos, értő tolmácsolásában először jelennek meg magyarul J. H. Newmannek, a neves angol konvertita bíborosnak a költeményei. Az antológia négy költője közül talán Szabó Géza, a főváros egyik peremkerületének lelkipásztora támaszkodik leginkább a katolikus költői hagyományokra. ízlésesen megformált költészet az övé, mély érzelmeket megszólaltató és tematikailag is sokszínű. A külvárosi munkás hétköznapjai éppúgy szerephez jutnak verseiben, mint a XXIII. János pápa szellemét őrző emlékezés vagy a képzőművészeti és zenei alkotások ihletéséből származó meditáció. Nála a legkifejezettebb a Sík Sándor-i „kettős végtelen”: a való világ és a transzcendencia aranymetszésének megfogalmazása. Legszebb költeményei — köztük a Karácsonyfa a váróteremben, Radnóti Miklós utca, Üjpest, Télikikötő, Kórház előtti virágárus — az élet jelenségei iránt fogékony költői lélek tanúságtételei. Jogosan vetődik fel végezetül a kérdés: vajon csupa hibátlan verset tartalmaz ez a gyűjtemény? Aligha. De hadd idézzük erre vonatkozólag Balássy Lászlónak, a Tiszta kút szerkesztőjének a kötet előszavában írt sorait: „Hogy egy vers magán viseli-e az igazi költőiség jellemző jegyeit, azt minden — a költészethez értő, azzal foglalkozó — szakember megállapíthatja. De hogy egy vers remekmű-e, átesik-e a maradandóság rostáján vagy fennakad, annak eldöntése nem a kortárs-költő vagy a szerkesztő feladata. Az íróiművészi értékről, rangról minden méltatásnál mértékadóbban dönt az olvasó — mégpedig nem ma, hanem az idő távlatában.” Hegyi Béla EURÓPÁBA UTAZIK? MAGYARORSZÁGRA UTAZIK? Béreljen autót a legalacsonyabb áron cégünktől, bármely európai országban. Az ön által választott bérautó megérkezésekor a repülőtéren fogja várni. Csak kifogástalan állapotban levő bérkocsikat tartunk. Árainkból a MAGYAR HÍREK olvasói 10% engedményt kapnak. Kérjen ingyenes tájékoztatót és árjegyzéket cégünktől. EUROPA SERVICE 39—38 58th Street Woodside, N. Y. 11377 U. S. A. A hídon, a Városligeti tó felől autó közeleg. Az „őrszemek” megállítják. Vissza kell fordulnia, hiszen Vajdahunyad várát porosz katonák tartják megszállva, néhány órára odaköltözött a XVIII. század. Pongrácz Zsuzsa Báró Kempelen kastélyában Latinovits Zoltán
