Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-20 / 4. szám
Esténként — immár hónapok óta — vendégek érkeznek az állami lakások bérlőihez: lakásfelmérök. Számba veszik az otthonok felszereltségét, milyenek a bérlemény méretei. Ez a sok százezer lakást érintő precíz munka, amely egyébként már a vége felé jár, a májusig megállapítandó, és az esetleges fellebbezések figyelembe vétele után, július 1-től érvénybe lépő új lakbérek kiszámításához szükséges előkészítést jelenti. Üj lakbérek, lakbérrendezés? Már ennyi is elég volna az izgalomhoz, ahhoz is, hogy magyarázzuk, mi történt. De a párt és a kormány majd egy esztendővel ezelőtt napvilágot látott, a lakáspolitika új elveit tartalmazó határozata nyomán — amelyet azóta nagyszabású gazdasági, pénzügyi analízis és jogi kodifikáló munka követett — a közelmúltban megjelent a lakásépítés fejlesztéséről, a lakáselosztás és a lakbérek új rendezéséről szóló, a teendőket most már részletesen megszabó kormányhatározat is. Mint a címszavak is mutatják, sokkal többről van tehát szó, mint csupán a lakbérek új rendszeréről. S a közvélemény reagálása is ennek megfelelő. Ha a feladatokról részletesen szóló új rendelkezések alapelveit kutatjuk, ezeket hármas definícióban foglalhatjuk össze: 1. A lakáshelyzet gyorsabb megjavítása csak a lakásépítés növelésével érhető el. 2. A lakáskérdés megoldása az egész társadalom ügye. Ennélfogva jogos a kívánság, hogy minden dolgozni tudó állampolgár részt vállaljon a lakásépítés és a lakásfenntartás költségeiből. 3. A lakáshelyzet javítását célzó intézkedéseknek életszínvonal-politikánkkal összhangban kell történniük. Amennyire e cikk keretei megengedik, igyekszünk kitérni mindhárom alapelv megmagyarázására, az új kormányhatározat ismertetésére. Kezdjük a lakásépítés gondjaival, tetteivel. S talán mindenekelőtt számokkal, amelyek mutatják a mélységet, ahonnan elindultunk, és a magasságot is, amely felé törekszünk. 1940—41-ben nálunk a házaknak több mint 90 százaléka földszintes és a városok lakásainak 62,7 százaléka egyszobás volt S miközben még 1941-ben is ezrével álltak üresen drága lakások — a lakásépítés, a lakásgazdálkodás akkortájt nem volt állami ügy, hanem a tőke spekulációs törekvéseinek szférája — Budapesten például minden nyolcadik ember albérlőként vagy ágybérlőként lakott. S a munkáscsaládok keresetének 37—50 százalékát vitte el a lakbér. Aztán háború jött, bombázás, ostrom, pusztulás. Budapesten tizenötezer lakás ment tönkre, háromszor ennyi rongálódott meg. Győr, Sopron, Székesfehérvár kárai még tetemesebbek voltak. A háború után rögtön megindult a helyreállítás, az építkezés is. De a fokozódó iparosodás, az erőteljesebb népszaporulat nyomán a városokba áramlás is. A lakásgond szorítása tehát nem enyhült. Mindennél jobban bizonyítja ezt az, hogy noha 1946-tól 1960-ig 590 ezer lakás épült és ez a szám messze meghaladja a háború előtti két évtized építkezési átlagát, a városok lakósűrűsége tovább nőtt. Így érkeztünk el a mához, illetve az 1960-ban kezdődött, egymillió lakás megteremtését célul kitűző tizenötéves lakásépítési terv végrehajtásának korába. Lapunk egy másik cikkében már említettük: máig 600 ezer otthon falait húzták fel, új lakótelepek, magasházak emelkednek országszerte. A további 400 ezer felépítése — az építőipari kapacitás kibővítése, a negyedik házgyár, a lakosság építkezési kedvének felkeltése révén — az új ötéves terv feladata. Egyszóval a már meglevő lakásbázis — az ezer főre jutó új lakás tekintetében megközelítettük az európai középértéket —, másrészt az egész társadalmat érintő feladat nagysága megköveteli, hogy kilépjünk egy még elmaradottabb helyzetnek megfelelő, ma már fékező jogi és értékformációkból. Eme törekvést tükrözik az egyenlő teherviselést célzó, ösztönző intézkedések is. Eddig, miközben egyesek teljesen ingyen jutottak állami bérlakáshoz — s a minimális lakbérek még a fenntartás összegét sem fedezték —, mások nagyfokú takarékoskodás árán tudták csak gondjaikat enyhíteni. Más szóval az ingyenes és olcsó bérű lakások terhét — a dolgozóknak mintegy fele lakik ilyenben — az egész társadalom fizette. Ezentúl: ingyen lakást senki sem kaphat. Aki új bérlakáshoz jut, építési hozzájárulást fizet, a megüresedett lakásba kerülő új bérlő pedig lakáshasználatba vételi díjat. Az igazságosabb teherviselés irányában hat a lakáscsere szabályozásának új rendje is. A bérleti jog — mint már az eddigiek is mutatják — ezentúl értéket képvisel. A cserélők tehát törvényesen megfizethetik egymásnak a lakások minősége közötti értékkülönbséget, az állam is megfizeti ezt, ha valaki lemond a lakásáról. A lakás nagyságától és komfortjától függő lakbérek is tükrözik az igazságosabb teherelosztást, az egész társadalom válláról arra hárítva a nagyobb terhet, aki értékesebb lakáshoz jutott. De ha csupán az eddig említett elvek önmagukban érvényesülnének, az igazságosabb teherviselési tendencia mellett is, sértenék a kormányzat életszínvonal-politikáját. Ezért a kormány egy sor egyéb intézkedést is elhatározott. Ilyen például az állami lakbérhozzájárulás. Arról van szó, hogy miközben az új határozat a reformpolitikának megfelelően a lakások bérét a tényleges értékhez közelíti, s az igazságosabb teherelosztás tendenciáját segíti, lakbérkiegészítéssel akadályozza meg, hogy a dolgozó életszintje csökkenjen. A nyugdíjasok, a keresőképtelenek ezt a kiegészítést életük végéig megkapják, a dolgozóké viszont úgy csökken, ahogy jövedelmük emelkedik. Egy másik és egy harmadik segítség — mindkettő a népesedéspolitikát is segíti: a bérlők, a gyermekek, az eltartottak számarányában kapnak kedvezményt a lakáshasználatbavételi díj fizetésénél, és nyílt, fokozott dotációt, ha építkeznek, ha fiatalok, ha „előtakarékoskodnak”. Negyedik és ötödik segítségnyújtási módszer: a komfort nélküli lakásokra a lakbérrendezés nem terjed ki, limitálja az új szabályzat a lakbér kiszámítása szempontjából figyelembe veendő alapterületet is, nem bünteti tehát azokat, akik önhibájukon kívül régi építésű, korszerűtlen, jószerint ki sem használható lakásokban kénytelenek élni. A rendelet — támaszkodva az egész társadalom összefogása révén várhatóan javuló lakáshelyzetre — a háború utáni kényszer szülte társbérleti rendszer megszüntetését is előrevetíti, újat nem lehet létesíteni. A bérlakások zsúfoltságát enyhítendő, a jogszabály bizonyos korlátokat állít az albérlők befogadása elé is, a lakbéruzsorát csökkentendő, a társbérleti díjakat is limitálta, de az egész kormányhatározatban érvényesülő felismerésnek megfelelően — nevezetesen, hogy semmiféle adminisztratív rendszabállyal sem lehet, csupán lakásbőséggel, megoldani a gondokat —, máris épülnek az első úgynevezett „albérlők házai", ahol nem házas fiatalok, átmenetileg nagyobb lakást szerezni nem tudók olcsóbb bérű otthonhoz juthatnak majd. Az új kormányhatározat még számos olyan pontot tartalmaz, amely szociálpolitikánk, a demokratizmus és a reformpolitika szellemét tükrözi (vállalati bérlakások, vállalati építési hozzájárulás, növekvő állami hitelek stb.), de feladatunknak csak azt tekintettük, hogy megmagyarázzuk: egy, a nemzeti közvélemény igazság- és jogérzetének megfelelő, a dolgozó néprétegek érdekeit figyelembe vevő, a fejlődést elősegítő, a nagy gondot, a lakáshiányt mindannyiunk összefogásával mielőbb legyűrni akaró politika útján lépünk újra tovább. Arcképek a mából rßafuß CJiejmu papp Ferenc A DANUVIA KÖZPONTI SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKGYÁR ÜZEMQAZDASÁQI FŐOSZTÁLYVEZETŐJE RIPORTER: Hány éves? PAPP FERENC: Harminckilenc. RIPORTER: Képzettsége? PAPP FERENC: Okleveles közgazdász. RIPORTER: Hogyan lett közgazdász? PAPP FERENC: Nem készültem tudatosan erre a pályára. Szerettem tanulni. Középiskolai eredményeim az átlagosnál jobbak voltak. Amikor a Közgazdasági Egyetemre iratkoztam, a továbbtanulás vágya vezetett. Ahogy visszaemlékszem, az ötvenes évek elején a közgazdasági pálya korántsem volt olyan vonzó, mint manapság. Azóta a közgazdaságtudomány szerepe hazánkban megnövekedett. Abban az időben, amikor végeztem, tehát 1955-ben, a vállalatok sem érezték még a közgazdászok szükségét. Ez abban is megmutatkozott, hogy a vállalatoknál nem is mint közgazdászt, hanem mint ügyviteli dolgozót fogadtak. RIPORTER: Hányadik munkahelyén dolgozik? PAPP FERENC: A Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár az első munkahelyem. Tizenöt éve dolgozom itt. RIPORTER: Ha most választana pályát, hogy döntene? PAPP FERENC: Éppen az előbb említettek, a pályakezdés tapasztalatai után azt mondhatom, hogyha újra kezdeném, talán más szakmát választanék. Azóta azonban sok minden történt. Az első évek nem váltották be az egyetemi évek alatt felfokozott várakozásaimat. Olyan munkákat végeztem, legalábbis érzésem szerint, amelyhez nem volt szükség közgazdasági végzettségre. Néhány év vállalati gyakorlat és tapasztalat kellett ahhoz, hogy a rossz érzésem eltűnjön, s a gyakorlat is megváltozzon. Evek tapasztalata kellett ahhoz, hogy megértsem, az egyetemi diploma önmagában nem elég egy nagyüzem problémáinak gyors áttekintéséhez. Körülbelül három év múlva bíztak meg önálló munkakörrel és vezető beosztással. Vállalati belső ellenőr lettem. Néhány évvel a gazdaságirányítás reformja előtt már érezhető volt a vállalatnál a közgazdasági munka iránti igény megnövekedése. Ez az általános változás engem is érintett; egyre felelősségteljesebb munkákkal bíztak meg. Olyanokkal, amelyekben közgazdasági képzettségemre számítottak. Ezt a munkát megszerettem, és úgy érzem, hogyha most kellene döntenem, ismét a közgazdaságot választanám. RIPORTER: Munkaköre? PAPP FERENC: Ezerkilencszázhatvannyolc január elseje óta üzemgazdasági főosztályvezető vagyok. Főosztályom munkakörébe tartozik a vállalati tervezés, a vállalat gazdasági tevékenységének elemzése, a munkaerő- és a bérgazdálkodás. RIPORTER: Személyes tapasztalatai a gazdaságirányítás új módszereiről? PAPP FERENC: Jelenlegi beosztásom egybeesik az új gazdasági irányításra való áttéréssel. Már a kinevezésemben is közrejátszottak a reform szempontjai, amelyek megkívánták a közgazdasági munka súlyának emelését. A reformhoz igazodva megváltozott vállalatunk belső irányítási rendszere is. A korábbi évekhez viszonyítva a reform legfontosabb változása a tervutasításos rendszer megszüntetése. A vállalat önállóságának növelése, ami azt jelenti, hogy a vállalatnak önállóan kell dönteni számos olyan kérdésben, amelyet korábban központilag irányoztak elő. Ez a változás különösen előtérbe helyezte a közgazdasági elemző munkát. Konkrétabban az éves tervek kidolgozását megelőző elemzésekre gondolok, amelyek érintik az üzem műszaki fejlődését, a munkaerő-gazdálkodást és más alapvető problémákat. Vagyis a fejlődés lényeges elemeit. Űj feladatként jelentkezett a munkaerő- és bérgazdálkodás, továbbá az egész vállalat anyagi ösztönzési módszereinek kialakítása. RIPORTER: Munkája megköveteli-e, hogy kövesse a közgazdaságtudomány fejlődését? PAPP FERENC: Feltétlenül megköveteli. Hiszen olyan változások mentek végbe a vállalat munkájában a korábbi évekhez képest, hogy a régi módszerekkel és ismeretekkel ezeket nem lehetne megoldani. Három évvel ezelőtt iratkoztam be az okleveles könyvvizsgálói tanfolyamra. Igyekszem lépést tartani a közgazdasági szakirodalommal. RIPORTER: Mire jut ideje magánemberként? PAPP FERENC: Gazdasági munkám mellett tevékenyen részt veszek a társadalmi munkában. Szeretem a zenét és a színházat. Szabad időmben szívesen kertészkedem és nagyon kedvelem a ház körüli munkákat. Ezek a foglalatosságok, a konkrét hasznosságukon túl pihenésemet és kikapcsolódásomat biztosítják. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál Tevan Margit A'magyar ötvösművészet egyik kiváló egyénisége Tevan Margit. Alkotásai nemcsak Magyarországon, az egész világon ismertek. Az ősi népművészet keveredik bennük a modern formákkal. A dekoratív dísztárgyak ugyanúgy megtalálhatók közöttük, mint a modern használati eszközök. Ezekből mutatunk be néhányat. 6
