Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-06 / 5. szám
ARCKÉPEK A MÁBÓL (MEGINT A MEDVE.) Legutóbbi napló jegyzeteimet február 2-án írtam, és természetesen azt találgattam, tud-e az a bizonyos mackó a népi hiedelemről? Tisztában van-e azzal, hogy neki február 2-án el kell döntenie, milyen idő lesz. Mint mindenféle medve és Micimackó régi híve, örömmel közlöm, hogy a gyertyaszentelői medvenéphit bevált: február 2-án havas eső esett, csúf, zimankós idő volt, tehát a medve nem bújt vissza barlangjába, és 3- ától kezdve valóban beállt a koratavasz. Űgyszólván minden délben süt a nap, olyan kék az ég, mint Itáliában, az utcán egy forintért árulják a hóvirágcsokrot, háromért az ibolyát, és a kertekben vidám felszólító módban közli a cinke, hogy „Nyitni kék, nyitni kék”. Az emberek tavaszias hangulatát fokozza a Téli vásár, ahol potom pénzért, legtöbbször féláron lehet kapni azokat a könnyű télikabátokat, amiről legutóbb írtam. Ez a magánháztartások tervgazdálkodása: ugyanakkor, amikor a legtöbb ember ebben a biztató, tavaszi derűben leveszi télikabátját és átmeneti kabátban kacérkodik az időjárással, vásárol jövő télre egy olcsó télikabátot. Ha közgazdász lennék, gondolkodóba esnék és nyilvánvalóan mindenféle bölcs következtetést vonnék le, de mivel számos más dolog mellett a gazdaságtanhoz is anynyit értek, mint hajdú a harangöntéshez, csak feljegyzem a naplómba: az embereknek van pénzük. Amikor efelől kérdezik őket, akkor természetesen mindenki sír. Érdekes természeti tünemény, és se a medvéhez, se a tavaszhoz nincs köze, hogy ha külföldi rokon kérdezi, akkor a belföldi rokon még jobban sír... A másik vigasztaló jelenség, amit az ember a tavasszal együtt vár: az évente szokásos két-három százalékos fizetésemelés és a nyereségrészesedés. Minden munkahelyen ezekben a napokban nagy összeadás és százalékszámítás folyik, kinek emelik fel a fizetését, mennyivel, és hogyan üt ki az idén a nyereségrészesedés. Ezek a legjobb tavaszi időjárás gondok. (SORSPROBLÉMÁK.) Vasárnap ezt írtam föl a naplómba: Kivágni az Illyés-levelet és betenni a Lukács-kötetbe. Azt hiszem, ha majd egyszer az emlékirataimat írom — ilyen koratavaszban szerény derűlátással úgy 30—40 év múlva... —, akkor minden feltevés nélkül tudni fogom, hogy Illyés Gyula nyílt leveléről van szó, amelyet Lukács Györgyhöz intézett a „Magyar irodalom — magyar kultúra” című kötetével kapcsolatban. Akik figyelemmel kísérik a magyar szellemi életet, tudják, hogy ezekben a hónapokban sorra jelennek meg a Gondolat kiadónál Lukács György válogatott tanulmányai művészetről, társadalomról, világirodalomról, és legutóbb egy gazdag gyűjteményes kötetben a magyar irodalomról és a magyar kultúráról. Azok, akik külföldi folyóiratokból tájékozódnak a magyar szellemi életről, Budapesten rendszerint titkolózva kérdik barátaiktól, mi van Lukács Györggyel. Ez velem sokszor előfordul és ilyenkor válasz helyett elő szoktam venni a telefonkönyvet, felütöm az L-betűnél, és megmutatom barátomnak: tessék, itt van Lukács György címe és telefonszáma, hívja fel és kérdezze meg tőle. Azok, akik úgy érzik, hogy filozófiai vagy irodalmi ismereteik elegendőek, ezt meg is teszik, és soha nem hallottam egyetlen esetben sem, hogy a magyar szellemi életnek, Európának, a világ kultúrájának ez a „nagy öregje” ne fogadta volna szívesen a. telefonhívást, ne látta volna vendégül egy-egy beszélgetésre tisztelőit. Lukács György elevenen élő hatóerő a mai magyar szellemi életben és magas kora ellenére is minden írásával, nyilatkozatával, kötetével a szellemi erjedés új meg új folyamatait indítja el. Ez történt most is a „Magyar irodalom — magyar kultúra” című kötetével. Mint minden író, könyve megjelenésekor egy-egy példányt elküldött barátainak. Természetesen Illyés Gyulának is, aki Lukács György mellett — és hadd tegyem hozzá, Déry Tiborral és Németh Lászlóval együtt — a magyar irodalom élő klasszikusa. Az irodalmi érintkezés szabályait természetesen éppen a legnagyobbak tartják meg legszigorúbban és ezért Illyés levélben megköszönte a kötetet és néhány megjegyzést fűzött hozzá. Erre Lukács válaszolt. A kérdések oly súlyosak, az érvek oly fontosak, a vita olyan országos jellegű, hogy Illyés Gyula viszontválaszát nyílt irodalmi levél formájában írta meg, és ezt közölte a Népszabadság február 14-i, vasárnapi melléklete. Illyés Gyula irodalmi levelének címe: „Sorsproblémák” és erre „A gpndok közösek” címmel a Népszabadság szerkesztősége néhány megjegyzést fűzött. A vita, mint a címe is mondja, a magyar sors problémáiról szól, közöttük Lukács Györgynek arról az elemzéséről, mi az oka, hogy a legtöbb nagy magyar költő és író küszködött a nemzethalál látomásával. Lukács azt fejtegeti, hogy erre a pesszimizmusra nem a magyar népnek, csak a magyar nemesi osztálynak volt oka: Az valóban el is pusztult, de a mai Magyarországnak nincs oka ilyen aggqdalomra. Illyés ezzel száll vitába és többek között hivatkozik arra a közismert tényre, hogy az öngyilkossági statisztikában, sajnos, az élen állunk, megemlíti azt, hogy gyengült a szellemi kohéziós erp, és fölveti a Magyarországon kívüli magyarok kérdését is. Ezt írja: „Nincs terem, hogy így mondjam, részletezni a hazán kívüli magyar anyanyelviek diaszpóráinak csökkenését — frigyláda nélkül — elszóródását. Vállat erre se vonhatunk. Tudhat bármi közösségi érzékről az, aki közömbösen veszi tudtul — tán épp e sorokból —, hogy például minden harmadik magyar a határokon kívül él, s nem egyhelyt hátrányt szenved, mert anyanyelvén kiviül mást nem ismer? S mi fórum volna fölpanaszplni ezt — például — Sidney-ben?” Alighogy most újra beleolvastam a cikkbe és elkezdtem belőle idézni, kedvem volna végigmenni az egész gondolatsoron, de erre nem megfelelő terep ez a napló és különben sem tudnék tömörebben fogalmazni, mint maga Illyés. A Népszabadság válasza a két nagy írónak és gondolkodónak nyújtott tiszteletadás egy formája. Érdekes az az érvelés, amellyel az öngyilkossági statisztikára válaszol, de ez is szétvetné most kereteimet. Égy mondatát idéze(n, mert ez az a gondolat, ami Magyarországon inpen és túl, igen sok embert foglalkoztat és a Lukács—Illyés levélváltásnak is egyik gyújtópontjában áll. Így ír a Népszabadság: „Mi itt arra teszszük a hangsúlyt, hogy a Duna-medencében élő nemzetiségek, magyarok és nem magyarok szempontjából döntőnek tartjuk, hogy azok testvéri országokban élnek, amelyekben szocializmus épül, s így nem burzsoá hatalmak, kapitalista rendszerek ellentétében, hanem a szocialista országok közötti kapcsolat keretében jelentkezik ez a kérdés.” A tavaszi pezsgéshez az ilyen nyílt, érdekes, a kényes problémákat meg nem kerülő viták is hozzájárulnak. A mai magyar szellemi életre ezek a viták jellemzőek. Sok ember egyszerűen szeret vitatkozni, én sem vagyok ez alól kivétel, de azzal is egyetértek, amit a Népszabadság ír megjegyzéseinek utolsó mondatában: „Hisszük, hogy az ilyen eszmecserékben is világosabbá válik, mit és hogyan kell tenni. Merthogy ez a cél — a jó, a közös cselekvés —, abban nincs vita e vitában.” c/hul&ii A ZALAI ERDŐ ÉS FAFELDOLQOZÓ QAZDASÁQ IQAZQAT ÓHELYETTESE RIPORTER: Hány éves? ANDOR: Negyven. RIPORTER: Melyik egyetemen végzett és mikor? ANDOR: A Soproni Erdőmérnöki Főiskolán, ezerkilencszázötvenháromban. RIPORTER: Gyerekkoromban el sem tudtam képzelni, mi az, hogy erdőmérnök. A fák nőnek. Az emberek kivágják őket és újakat ültetnek. Mit csinál egy erdőmérnök? ANDOR: E kérdés nagyon sok emberben felmerül, mivel Magyarországon az erdészeti szakma nem tartozik a legnagyobbak és legismertebbek közé. Ennek oka elsősorban hazánk erdősültségének viszonylag alacsony (16,3) százalékában található. Másrészt, ebből következően az erdő és az azzal összefüggő fagazdaság a nemzeti jövedelemben két százalékkal részesedik. Nyilvánvalóan más az erdőgazdálkodás súlya olyan országokban, mint például Finnország, Svédország, a Szovjetunió, Kanada, az Egyesült Államok, ahol az erdősültség 30—60 százalék között mozog. Az erdő szerepe elsősorban gazdasági, mi erdészek a lignumért, a fáért dolgozunk, amely a bútor-, építő- és papíripar, továbbá a vasút, a bánya fontos nyersanyaga, és ma még, részben a lakosság fűtési eszköze. A fa sokoldalú felhasználását érzékletesen fejezte ki az egykori plakát, amely azt mutatta, hogy a fa az embert a bölcsőtől a koporsóig szolgálja. E gazdasági hatóerő mellett számtalan vonatkozása van az erdőnek, amely a nemzeti jövedelemben közvetlenül nem mérhető. Így a levegő tisztítása, üdülés, kirándulás, talajvédelem. Az erdőt csak céltudatos, műszaki és gazdasági előrelátással lehet tervezni, telepíteni, nevelni, kitermelni és feldolgozni. Külön feladatunk az erdő esztétikumának megteremtése. Mindezt csak kultúrmérnök képzettségű szakember irányíthatja, aki ugyanakkor jól ismeri az erdő természetibiológiai sajátosságait is. Egy erdőmérnöknek jól kell értenie a fafajokhoz, talajviszonyokhoz, az erdő neveléséhez, a gépesítéshez, az út-, vasúttervezéshez, építéshez, magasépítéshez, villamosításhoz és a korszerű feldolgozáshoz, sőt a kereskedelmi-közgazdasági tevékenységhez is. Különben hazánkban az erdészeti szakma régi hagyományokra tekinthet vissza. Hiszen már 1735-ben Mária Terézia megalapította a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémiát, amelynek Sopron városa adott otthont a trianoni békekötés után. Az erdészek ezért hűek is a „Civitas fidelissima” városához. RIPORTER: Milyen Zala megye erdőállománya? Területére, uralkodó fafajtájára és a gazdálkodás irányára kérdezek. ANDOR: Zala megye erdőállománya az ország erdeinek sok vonatkozásban a javát adja. Míg az ország erdősültsége 16,3 százalék, addig megyénk 26,5 százalék erdőt mondhat ■ magáénak. Területünkön találhatók az ország legjobb erdei fenyvesei, bükkösei és részben tölgyesei. A zalai erdőgazdálkodás a fenti uralkodó fafajták fenntartásáért és területi növeléséért dolgozik, Minthogy erdőterületi fejlesztésre viszonylag kevés a lehetőségünk, ezért legfőbb célunk a meglevő állomány termőképességének fokozása. Megyénkben az erdőgazdaság szerepe nagyobb az országos átlagénál, és az olaj, a mezőgazdaság és ipar mellett az egyik legfontosabb gazdasági tényező, Megyénk vezetőinek célszerű gazdaságpolitikája arra irányul, hogy az itt termelt faanyagot a megye bútorgyáraiban és más fafeldolgozó üzemeiben használják. RIPORTER: Általában kikből lesznek erdészek? ANDOR: Saját tapasztalatom és megítélésem szerint elsősorban azokból, a.kik valamilyen személyi kapcsolatuk folytán közel kerülnek az erdőhöz. Márpedig, aki az erdőhöz közel kerül, az könnyen megszereti, hivatásává lesz. Aki bekerül az erdészek nagy családjába, az nehezen válik meg attól. RIPORTER: Igaz-e, hogy az erdészek egészséges emberek? ANDOR: Általában igen, habár nagyon sok kollégánk szenved gyomor- és ízületi betegségekben, amelyek sajnos a szakma velejárói. A tarisznyázás és az időjárás viszontagságainak következményei. Ezt ellensúlyozza a tiszta, jó levegő és a szép környezet. Még akkor is, ha a sok munkától, a sok fától néha alig látjuk az erdőt. RIPORTER. Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál MAGYAR TÁJAK A Hortobágyon Börzsönyi erdőszélen (Vámos László felvételei)