Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-20 / 4. szám
Jladxm yi JltikáLyl HAJRÁ, MAGYAROK! A MAGYAR HÍREK TÍZEORDULÓS OLIMPIAI FEJTÖRŐJE 2. Már az elsőn. . . Pátinak, a szabad természetet jelképező mitológiai pásztoristennek hét hangon szóló sípja lehetne Ladányi költészeszetének szimbóluma. Sokszínű, mindenre szót, színt, hangulatot találó költő. Dévaványán született 1934-ben, s a falu kezdeti ihletésének nyomai minden időszakában fellelhető verseiben, ugyanúgy, mint később a városi, pontosabban a pesti élet hatásai. Szemléletére jellemző a Legkisebb fiú című verse, amelynek címe is a népmesék világát idézi: a legkisebb, a legfiatalabb fiút, a népmesék jellegzetes hősét, aki sok-sok nehézség és próbatétel után célhoz ér. Rendszerint elnyeri a királylány kezét és a fele királyságot. Ladányi célja látszólag nem hősies cél: ............a legkisebb fiú, nem rosszabb és nem jobb a többinél, kik szutykos álmok zsebében matatnak, irányelvek és imák zsivajában, csatornák közt, királyi árvaságban, meséimmel a mesétlen világban, szavamban a szegények igazával, szivemben a szegények vigaszával... Legelső kötetében (Az út kezdete)) jelmondatszerűen fogalmazódik életének, költészetének maga választotta feladata. Itt járok utam kezdetén, a jóra és Igazra készen, Emberségem a szőrcsuhám .,. A szerelem sokszor feldolgozott témája mellett már „az út kezdetén” megjelenik a világ egyéb jelenségeiről alkotott véleménye is. Üjra megfogalmazza költői feladatát, és elhatárolja magát a modernkedő költőktől, akik tetszelegnek abban, hogy verseiket nem mindenki érti meg. A „szőrcsuhás” költő életét teszi fel a költészet által kijelölt hivatására: MINDIG BÁTRÁN Mindig bátran elő a tollat, ha mégoly köznapi a téma s öröklétet nem szavatolhat! Így legyek én modern manapság a zsivajban, ahol zagyvasággá válik a költői szabadság, hol öreg múzsák nyálazzák a poétafőt... Fütyöljek én a hottentotta Parnasszusra! Világosan kell most beszélni, midőn még mindig s újra ölnek, hogy ne legyen, aki nem érti. Ügy kell dalolni, mintha holnap halni mennél és ezt a dalt még nem lehet, hogy el ne sikoltsad. További köteteiben tágul a közéletiség. Személyes témájú verseit is a világról alkotott képei szövik át. Egyben erősödik bíráló kedve is, hol kesernyés, hol csipkelődő, vagy éppen éles hangon mondja ki véleményét a szűkebb és a tágabb világ nem tetsző jelenségeiről. Igazi népszerűségét talán éppen azok a versek hozták meg, amelyekben a számára idegen jelenségeket veszi észre. Sokszor úgy tűnik, főleg ezekre van tekintete, főleg a hibákat akarja látni: Az árakat lesem a kirakatban, hogy szeretőm ne járjon meztelen. Féltem szegényt, elvész a zavarosban, ahogy felbukkant benne hirtelen. A Pánsípon című verse azonban elárulja, hogy az irónikus és gyakran keserű hang mögött fiús tisztaságú vágyakat őriz. A Pánsípon a tiszta szerelem utáni vágyódás hangzik fel: Nyisd ki kapudat, szerelem, Itt ácsorgók, harminckét éves leszek, orromba már felcsap az ősz szaga, elmegy a nyár, de nem mondtam le rólad, szép madár. Az eddigi „szerelmek” nem jelentették a teljességet: 0 szép mellek ragyogtak mindenütt, amerre mentem, bőkezű volt a kéz, bővérű volt a száj... És az érzelemszegény világban szégyenkezés nélkül mondja ki, mi az, ami eddig hiányzott és amiről nem akar lemondani: De valami lélekről beszélnek, mitől a szenvedély múltában is fel-felragyog. Nyisd ki kapudat, szerelem, kopottan itt téblábolok.., S a vers végén a szinte fájdalmasan őszinte magyarázat: Nyisd ki kapudat, szerelem, már meleged is akarom, nemcsak tűzed! 1969-ben megjelent kötete, „A túloldalon”, a kiforrott szemléletű költőt mutatja. Bár sokszor emlegeti megfáradtságát, a versek friss erőről tanúskodnak. Formájuk modernebb, képei gyakran meglepőek, de az új formák, a látszólag szabálytalan sorok között a régi tisztaság, a hajdan kitűzött cél követése bukkan elő. A költői képek érdekesen idézik a népi eredetet: Elmennek éveim elhagynak asszonyaim keserű órák ökrei cammognak rajtam a szomorúságnak annyi csülke tapossa életem hogy aki utolsóként rámmered akár egy öreg országúira nézne ... S az éles, hetyke hang a világ bajait szólaltatja meg. A képmutatást, a látszólagos, programszerű humanizmust veszi célba, amely mögött embertömegeket gyilkolnak naponta. Nem mond ítéletet, nem kínál megoldást, a mindennapi, jelentéktelennek látszó jelenségeket a nagyszabású, nagy tömegeket tragikusan sújtó jelenségekkel szinte egyenrangúként sorolja fel, és éppen ezzel ébreszt indulatot: SZERETET, SZERETET Szeretet, szeretet, teljesen elöntöd az év ötvenkettedlk hetét, mint az áhítat a kofák arcát az imaórán. A lelencházban az adakozni Igyekvő jólelkűek rólad suttognak a csipás kisgyereknek, akinek korábban felakasztották az apját, az anyja meg öngyilkos lett az elmegyógyintézetben. Szeretet, szeretet boldoggá teszed csillogó tükröcskélddel az ámuldozó bennszülötteket a gyarmatosítás meghitt perceiben, és a kedves csokoládészobrokat is te nyújtod át a rácsokon, és te nyitod meg az Embervédő Egyesületben a jótékonysági teaestét táncmulatsággal egybekötve, és szeretet, szeretet te adod a világnak a bombázási szünetet. Ladányi Mihálynak eddig hét kötete jelent meg, versei minden irodalmi folyóiratban, a hírlapok irodalmi rovataiban megjelennek. A hivatalos elismerés jeleként megkapta a József Attila-díjat. A legnagyobb elismerés azonban értő és szerető közönsége. M. Kállai Magda Ladányi Mihály kötetei: Az út kezdete (1959) Utánad kószálok (1990) Öklök és tenyerek (1961) Mint a madarak (1963) Dobszóló (1967) A túloldalon (1969) Élhettem volna gyönyörűen (Válogatás) Már az elsőn ott voltunk! Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen hol nem vagyunk mit ott? Meglehet, ezeket a sorokat, amelyeket én, Drukk Ernő élszurkoló most budapesti lakásomban egy totószolvény, a vasárnapi sportprogram és kedvenceim fényképének társaságában írok, néhány hét múltán valahol Kanada őserdeiben, Ausztrália sivatagában, vagy egy japán függővasúton olvassa valamelyik honfitársunk. Mert mi mindenütt ott vagyunk. Éppen az első újkori olimpián ne lettünk volna ott? Ma is emlékszem a napra... (Mire ne emlékeznék én?!) Nyolcvanezer görög tombolt az utcákon, negyvenezer a stadionban — amelynek felépítését az athéni ókori Herodes Atticus stadion helyén egy gazdag görög kereskedő vállalta, bizonyos Georgisz Averoff (lesz még szó róla!) —, amikor a király megnyitotta az első újkori olimpiai játékokat. Másfél ezer esztendő után, éppen ezer ... ezernyolcszáz ... Na, hányban is? Pedig mondom, pontosan emlékszem a napra is, éppen szerda volt, ott álltam a lelátón... Tessék már egy kicsit Segíteni: mely év és hó, melyik napján történt ez? (1. kérdés) Pedig nem ment egyik napról a másikra... Egy berlini tanár, Ernst Curtius 1852-ben szóba hozza, hogy érdemes lenne ásót nyomni az olümposzi földbe, s felszínre hozni a múltat. Az ötlet, ha nem is azon nyomban, de annyira megfogan, hogy nemcsak a múlt kőemlékeit hozzák felszínre, hanem szellemét is: Pierre de Coubertin báró, francia történész-irodalmár sorsdöntő előadást tart Párizsban, amelyen javasolja, hogy újítsák fel az olimpiai játékokat! A népek közt való barátságos érintkezés megteremtése céljából az ógörög olimpiáknak megfelelően négyévenként tartsanak nagy versenyeket és ezekre hívják meg a világ minden művelt nemzetét! — hangzott Coubertin felhívása, és nem is maradt visszhang nélkül. Másfél esztendő múlva nemzetközi kongresszust hívott egybe a Francia Atlétikai Sportegyesületek Szövetsége, amelyre tizenhárom ország küldte el képviselőit. Jelen volt a meghívottak között Magyarország képviselője is, akit azután a megalakuló Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjául megválasztottak. Bár a szurkolókat gyakran vádolják elfogultsággal, állítom, hogy egy igazi drukker — egy Drukk Ernő például, hogy ne menjek messzebb — nem csupán a balszélsők és győztes kalapácsvezetők nevét jegyzi meg évtizedekre visszamenően, hanem a sport csendesebb, de éppoly szorgalmas és áldozatkész híveiét is, mint „Lepje meg magyarországi ismerőseit! Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágküldeményeit ön helyett megvásárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGALAT! CÍM: BUDAPEST, VI., BAJCSY-ZSILINSZKY ÜT 20. TELEFON: 123—523, 290—290 volt a NOB első magyar tagja, egri reálgimnáziumi igazgató is... (2. kérdés) Az elhatározástól a megvalósításig sok minden nehezítette a jó szándék útját. Különösen anyagi nehézségek támadtak szép számmal, s csak kevesen (köztük persze én!) emlékezünk már arra, hogy még Magyarországnak is felajánlották az első újkori olimpia megrendezését. Az akkori kultuszkormányzat azonban hosszas töprengés után udvariasan elhárította az ajánlatot, hallgatva arról, hogy sok pénze neki se lenne rá, de szerényen hangoztatva, hogy a magyar sport nincs még felkészülve ekkora feladathoz. A végül mégiscsak Athénban megnyíló verseny lett hivatva eldönteni, hogy mennyire indokolt ez a szerénység? Mai szemmel visszatekintve, bizony szerény volt az egész versenysorozat, noha lelkesedésben és drámai összecsapásokban nem volt hiány. A híres sportember angolok még nem ismerték fel a verseny jelentőségét, az amerikaiak számára inkább csak látványosságnak tűnt, mindössze néhány egyetem küldte el versenyzőit, a németek is habozva indultak el. Tizenhárom ország száz versenyzője találkozott végül a versenyhez még korai, hűvös tavaszi időpontban, de az újkori olimpiák gondolata így is diadalt ült. Magyarországon külön bizottság alakult a részvétel előkészítésére és a válogatásra. A kultuszminisztérium 1000 forintos segélye mellett az egyesületek járultak hozzá a költségekhez és részben saját pénzét is hozzátéve, végül nyolc magyar versenyző utazott el az első magyar olimpiára. „Versenyzőink gyászmagyarkák lesznek, akik teljes vereséggel, tiszta kudarccal fognak visszatérni...” — írta a Sportélet című lap, bizonyítva, hogy egy valamirevaló szurkoló már akkor is csak a saját holtbiztos tippjeinek hihetett. Mert ime, mindjárt a legklasszikusabb futószámban, a 100 méteres síkfutásban Szokolyi Alajos a harmadik helyen végzett! (De szép is lenne ma egy iciri-piciri 100 méteres bronzérmecske...) A hármasugrásról Szokolyi Athénban hallott először. De azért próbaképpen ugrott egyet, és azzal negyedik lett. Dáni Nándor második helyen végzett 800 méteren. Tornászaink már nem jártak ilyen sikerrel. Hanem az úszás! Volt ott egy műegyetemista srác, mindössze tizennyolc esztendős, tőle várta minden magyar szurkoló az első győzelmet! Pedig akkor nem csempézett medencében uszikáltak a fiúk, hanem gőzösre rakták őket és kifuvarozták a tengeröböl közepére: egy bójákhoz feszített kötél volt a rajthely. A mi srácunk mégis végig vezetve nyerte meg a százméteres úszást. Konstantinosz trónörökös felvonta a versenybíróság hajójának főárbocára a magyar zászlót, és először hangzott fel a magyar himnusz olimpián! Egy órával később a gyerek elindult 1200 méteren is. Hajóról ugrottak a nyílt tengeren az alig tízfokos vízbe a versenyzők. Hősünk faggyúval kente be a testét, hogy a hideg ellen védekezzék, és mire az öbölbe értek, már vezetett. Több testhosszal győzött. Így kezdte nemzetközi pályafutását a „magyar delfin”, akinek a nevét én le se írom, hiszen mindenki tudja. Gondolom, önök is. (3. kérdés) Múltkor szóba került a maratoni futás is. Hadd meséljem el, hogyan zajlott le az újkori olimpia első maratoni futása, amelyet a marathóni csatatérről indítottak, és több mint negyven kilométeres távot tett ki. (Talán mondanom sem kell, a verseny annak az ókori görög harcosnak az emlékére indult, aki időszámításunk előtt 490-ben a perzsák felett aratott nagy győzelem hírét vitte Athén piacára, s ott a kimerültségtől összeesett és meghalt.) Az első újkori próbatételt is számos versenyző feladta még a cél előtt. Csak a görögöket hevítette a nemzeti büszkeség: ha semmit, de ezt a versenyt nekik kell megnyerniük! Huszonöt versenyző állt rajthoz, közöttük a görögök a dicsőségen kívül, mint a mesében, a stadionépítő Averoff lányának kezéért és a vele járó hozományért is. Averoff ugyanis mindkettőt felajánlotta, ha görög futó nyeri a versenyt. Arról nem szól a krónika, mit szólt a hölgy az ajánlathoz. Gondolom, nem minden szívdobogás nélkül szemlélte a versenyt. A gyakorlott középtávfutók rendre kidőltek, mert erősen kezdtek, és a végsőkig csigázott közönség elé a stadionba Szpiridon Luisz huszonöt éves görög postaküldönc futott be elsőnek. Edzésmódszere egyszerű, de hatásos volt: futva járta be környéke falvait a postával. Nemzeti hősként ünnepelték és élete végéig köztiszteletben állott. Averoff kisasszony pedig ismét szabad lett, mivel az ifjú győztes már nős, sőt családos ember volt... Mi köze ehhez egy magyar szurkolónak? Csak annyi, hogy a versenyben elindult Kellner Gyula is, aki ugyan nem görög lévén, csupán dicsőségre vágyhatott; nem is maradt el, mert a külföldi versenyzők közül egyedül ő állta meg a helyét: negyedikként érkezett a stadionba! És mit tesz isten, bekocognak a szemtanúk, s elmesélik, hogy a harmadik helyezett Velokasz, egy bokros kanyarban, ahol senki se látta, felcsüccsent egy szekérre és elhasalt a suba alatt. Így tette meg a táv nagy részét, hogy nem sokkal a cél előtt megint kiugorjék. De már ekkor rajtakapták (Kellner Gyula maga is látta, de persze nem az ő szava döntött, hiszen érdekelt volt). Így lett a magyar versenyző harmadik. Nem bronzérmes, mivel akkor hivatalosan csak az első két helyezést hirdették ki. De már ezen ne múljék — mondom én, DRUKK ERNŐ * Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a „Hajrá, magyarok!” olimpiai fejtörő megfejtéseit, az eddigi fejtörőinktől eltérően, folyamatosan lehet beküldeni, és minden két hétben sorsoljuk ki az értékes könyv- és hanglemeznyereményeket, függetlenül attól, hogy a megfejtés a legutóbbi, vagy egy korábbi fordulóra vonatkozott. Így távol lakó olvasóink sem kerülnek hátrányba. Tehát: mindenki mind a tíz fordulóban részt vehet és szerencsés esetben többször is nyerhet. De egy résztvevő egy megfejtést természetesen csak egyszer küldhet be. Azok között, akik mind a tíz forduló helyes megfejtését beküldték. külön díjakat osztunk ki, függetlenül attól, hogy az egyes fordulókban kedvezett nekik a szerencse, vagy sem. A legszorgalmasabb megfejtők ezenkívül vigaszdíjban is részesülnek. Kérjük a megfejtéseket a Magyarok Világszövetsége, illetve a Magyar Hírek címére küldeni, ráírva a levélre: Olimpiai fejtörő! Sok sikert minden olvasónknak! 9
