Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-16 / 21. szám
VAROSASZŐLŐK KÖZÖTT Heves megye címerében egy gólyamadár fél lábával szőlőfürtöt emel a magasba. Heves megye területén két hírneves szőlővidék fekszik: az egri és a mátraaljai, ez utóbbit a szakirodalom a legnagyobb magyar minőségi borvidéknek tartja. A Mátra hegyvonulatának védelmében, a vulkánikus és üledékes eredetű őstalajon, a napfényben gazdag déli fekvésű lejtőkön huszonkétezer hold szőlőültetvény fogja körül a Mátra fővárosát: Gyöngyöst. A legenda szerint a hétszer égett város határában, a köves-agyagos hegyoldalba vágott pincék olyan borokat érlelnek és őriznek, amelyek tüze perzselőbb a nagy tűzvészek lángtengerénél, talán perzselőbb azoknál a vulkáni kitöréseknél, amelyek e bortermő lávatalajt a felszínre vetették. Nincs még egy magyar város — talán az egy Tokajt leszámítva —, amelynek sorsa, történelme szorosabban fonódna a szőlőhöz, mint Gyöngyösé. A föld alatt húzódó gyökérrendszer, a napfényre nyújtózó venyigék s az ilyen érlelő őszidőn mézesen töppedő, sűrű mustot csurrantó szőlőfürtök majdnem ezer év óta határozzák meg Gyöngyös sorsát. A tudomány nem szíveli a találgatásokat s ez alól az annyi találgatásra alkalmas történelemtudomány sem kivétel, ily módon nem tudhatjuk teljes történelmi bizonyossággal, vajon kelták, trákok vagy jazigok ültették az első szőlőtőkét a gyöngyösi hegyoldalakba, mindössze a valószínűségre vagyunk utalva, amikor a keltáknak tulajdonítjuk az erényes cselekedetet, az első mívelhető szőlőskertek ültetését. Szóba jöhetnek még a kunok, erre utal a Gyöngyössel szomszédos Abasár elnevezése, amely kun eredetre vall, de perelhetnek a régvolt kunokkal a besenyők is, mivel Heves község és az egész megye elnevezése egyik besenyő vezér nevét őrzi. Alig száz éyvel a honfoglalás után már írások említik az Aba nemzetség birtokain földműveléssel foglalkozó jobbágyokat, a Saár községben épült zárdáról azonban már azt is följegyzik, hogy a klastrom birtokaihoz szőlő is tartozott. Maga Gyöngyös városa — az Árpádok korabeli nyelvén: Gengus — még jó kétszáz évig nem szerepel a szőlőbirtokosok között, nem játszik különösebb szerepet a politikai ármányokban sem, mindössze a XIII. század közepén történik említés Gyöngyöspüspöki falu szőleiről, valamivel később pedig gyöngyöshalászi szőlőket emleget egy birtokháborítási perben született okirat. Ügy tűnik, a tatárjárásig csak elvétve, kipusztult erdőfoltokon ültettek szőlőt az idevalósiak, a tatárdúlás után azonban a megfélemlített magyarok hozzáfogtak a lakóhelyek megerősítéséhez. Az erődítési munkák egész erdőket emésztettek meg s a kivágott mátraalji erdők helyét már terjedelmes szőlőkkel ültette be a lakosság, amely felismerte a lankákon termett borok andalító gyönyörűségeit. A XIV. század közepén már jó magyar szokás szerint pereskednek a gyöngyösi és gyöngyös környéki szőlők miatt a pereskedő kedvű magyar urak. A papság nem pereskedik, a papság egyszerűen kiveti a pápai tizedet a nemes nedűket szüretelő gyöngyösi és környéki szőlőtermelőkre, aminek a szőlőtermelők nem örvendezhettek nagyon, mert a magyar ember mindig megharagudott, ha adóval terhelték. Annyi hasznunk manapság mindenesetre van az egykori tizedkivetésből, hogy írásos emlékek alapján tudjuk: Gyöngyös, Debrő, Verpelét, Visonta és Márkáz már tizedet fizetett a bortermés után. Felvették a jegyzékbe Domoszlót is, de tizeddel nem nyomorították meg, amiből arra lehet következtetni, hogy a világhírnek örvendő domoszlói muskotály akkori termelői minden valószínűség szerint elrejtették az illatos bort a pápai tizedet összeíró hatóságok elől. Ha ugyan termett már akkor muskotály Domoszló szelíd hegyoldalain, mert a borokat csak értékükben ítélték meg a derék adószedők, a borok színe és neve nem szerepel a kézzel írott árkusokon. A történelemírás jóvoltából tudjuk, hogy a XIV. század közepén a hálás Róbert Károly kiváltságokkal jutalmazta Gyöngyös város polgárainak hűségét a királyi trónhoz, mivel Gyöngyös nem hódolt be Csák Máté híveinek, hanem a király hívének vallotta magát. Nem tudjuk, miképpen törtek borsot a sértett oligarchák a gyöngyösi polgárok orra alá, annyi azonban biztos, hogy a királyi kiváltságlevél többek közt hozzájárul, hogy a gyöngyösiek szabadon kereskedhetnek a város határában termett borral. E borok minőségéről szintén hallgat a szemérmes korabeli krónika, de nem lehettek valami hitvány lőrék, mivel a kiskirályok hatalmának megfékezése után a király ugyanolyan kiváltságokat adományozott Gyöngyösnek, mint amilyenek birtokában volt a királyi székhely, Buda vára... A török hódoltság persze ismét visszavetette a gyöngyösi szőlőművelést, bár a borukhoz és mesterségükhöz ragaszkodó gyöngyösiek iparkodtak kijátszani a dézsmaszedő török agákat, akik dacolva Mohamed szigorú tilamával, vastagon követelték a dézsmát a gyöngyösi pincék kincseiből. A 146 évig tartó török uralom alatt fel is gyújtották a várost, mivel üresen találták a dézsmára kiszemelt pincéket s ezzel a bosszús gyújtogatással kezdődött Gyöngyös égéseinek drámai sorozata. A hatvani török városparancsnokon kívül az egri püspök is adóztatta a gyöngyösi szőlőművelőket, akik nehezen bírhatták ezt a kétoldalú adóztatást. Bár még érvényben volt a királyi kiváltságlevél, amelynek értelmében a gyöngyösiek szabadon árusíthatták boraikat, annyian részesedtek a termésből, hogy a szőlőterület zsugorodni kezdett, a XVI. század végén alig tizedannyi bort termett, mint a mohácsi vész előtt, jószeri vél csak annyi, amenynyit a török idők előtt egy adószedő kivetett a gyöngyösiekre. Egyetlen haszna volt a törők időknek a gyöngyösi szőlőkben, hogy a kipusztult szőlőültetvényeket kadarkával kezdték pótolni, amit a népnyelv török szőlő néven ismert s ami még hosszú időkig az uralkodó borfajta volt Gyöngyös vidékén, mígnem elkezdett más vidékek felé húzódni s ma már véletlenül is alig találni kadarkatőkét a Mátra lankáin. A történelem regényes fordulatait és siralmas csapásait nehezen bár, de mindig kiheverték a gyöngyösi szőszőlőskertek. Megsarcolták a város pincéit a törökök, a magyar király és az egri püspök, irtották a labancok, és teljes közönnyel viseltettek iránta új birtokosai, a császári kegyencek, még a szabadságharc után is megzsarolta a gyöngyösieket a császári hatalom, majd a XIX. század végén a filoxéra itt is elvégezte a maga végzetes pusztítását. Majdnem száz év kellett ahhoz, hogy Gyöngyös és közvetlen környéke kiheverje a filoxérát. Ebből a száz évből több mint húsz esztendő a szövetkezeti szőlőművelés korszakában telt el, újjáteremtve a szőlőskerteket s új fajták meghonosításával végleg megalapítva a gyöngyösi borok hírét, világraszóló rangját. Napjainkban a Gyöngyös-vidéki muskotály, az olasz rizling, a hárslevelű annyi aranyérem és nemzetközi elismerés birtokosa, mint Európa bármelyik nagy szőlőtermő területe, ha nem több aranyat őriznek a gyöngyösiek. Ehhez azonban a természeti adottságokon kívül olyan megszállott emberekre is szükség volt, mint akiről következő írásunk szól. Baráti Géza Gyöngyös egyik jelképe: a borosfiaskó EQY LUQ Mikor végre megismerem, pár perc türelmet kér, mert éppen a lugasát „értékelik ki”. Ez abból áll, hogy az Egerből gépkocsin érkezett szakértő körüljáratja tekintetét a ház előtti utcarészen, bejön a mély kapujáraton, megnézi a kerti lugast, végül megáll a verandánál és elgyönyörködik e különös kerti szőlőépítmény vonalaiban. Halovány, duzzadt szőlőfürtöktől roskadozik a három lugas. A tanár úr pedig elbeszéli, miként és hogyan, milyen rajzolattal és művelési móddal alakította ki, és nevelte föl három lugasát. Mikor a verseny szakértő távozik, leülünk az egyik lugas alá, hogy végül annyi hívás, tervezgetés után, megismerjük egymást. Már tíz éve hívott, mikor a fiáról írtam, aki gimnazista korában föltűnő pályamunkát küldött be a budapesti Néprajzi Múzeum és a Tudományos Akadémia országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatára. Volt, hogy kerestem, nem találtam otthon. Most azután, hogy Gyöngyös került sorra a magyar kisvárosok sorozatában, váratlanul toppantam be hozzá, a tízesztendős meghívással kissé megkésve élve. Kecskés Péter tanárral úrról, a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium pedagógusáról sok legendát hallottam már, de anélkül, hogy Kecskés Péter ismertem volna őt. Hogy híres szőlősgazda. Külföldi államférfiak keresik borait. Jeles magyartanár. Már a tanítványai is egyetemi tanárok. Hogy Kodály, ha időről időre Gallyatetőre ment, soha nem mulasztotta el, hogy meg ne álljon a szőlőlugasos Kecskés porta előtt. Még Amerikába is a Kecskés-féle aszúból vitt magával, másokat megajándékozandó. A legendás ember most itt ül végre szemben velem, a lugas alatt, s meglep már az első közlésével is. Nem is tudom, mikor láttam ilyen gyönyörű kertet Magyarországon. A kis családi ház udvara pedánsan tiszta. Mindenfelé nyitnak a sziklakerti virágok. A kert hátterében vagy negyven fajta szőlő bokrosodik, s mikor a tanár úr metszőkéssel eltűnik és egy jókora tányéron szőlőiből kínál, olyan ízeket kóstolok, amilyenekkel régen találkoztam. Pedig szoktam szőlőt csipegetni. Az ízek ilyen felséges zamatával piaci szőlőknél nem találkozom. A vendégszeretet, a kínálgatás fesztelen kedvességre utal. Az pedig, amit bevezetésül mindjárt közöl, meg olyasmire, amelyhez én még hasonlót sem hallottam az elmúlt esztendők során. A tanár úr országos lugasversenyben vesz részt. Mi több, egy kertészeti szaklap ezt a versenyt azután írta ki, hogy a főszerkesztő meglátta Gyöngyösön az Egri út 17-es számú Kecskés-porta három gyönyörű szőlőlugasát. — S mi lett ifj. Kecskés Péterből, a tanár úr nagyobb fiából, akiről valamikor, még gimnazista korában, írtam? — ilyen harmonikus, tiszta fészkek nagyröptű madarakat szoktak nevelni. Nem csalódtam ebben a gondolatban. — Néprajz—magyar szakos lett az egyetemen, a budapesti Néprajzi Múzeumban dolgozik, az első magyar skanzen, a szentendrei szervezésén dolgozik, s most készült el doktori disszertációjával, amelyben a Mátraalja szőlőkültúráját dolgozta föl. Azután, a szőlőt gyakran fogyasztgatva, elbeszélgetünk a lugas alatt a tanár úr elveiről, pedagógiai módszereiről, s arról a harmóniaépítésről, harmóniateremtésről, amely tanári pályája és magánélete nagy törekvése volt. A lugast is azért szereti, mert e kedves kerti építmény szépséget, egyensúlyt lehel. Az ember vonzó környezetet igyekezzék teremteni. Már kezd terjedni lugaselmélete az egész Gyöngyösön. Élete vitelében van sok más gyakorlata még. A Mátra szálló 12
