Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-16 / 21. szám
A RÁKOS SEJTEK IMMUNOKÉMIÁJÁT KUTATJA Beszélgetés Nowotny professzorral tudományról, régészetről és Magyarországról A Magyar Kémikusok Egyesületének biokémiai szakosztálya a nyáron tartotta XII. vándorgyűlését Pécsett. Az ülésszak egyik legjelentősebb eseménye volt, hogy 15 év után újra megjelent a régi kollégák és a fiatal biokémikusok között dr. Nowotny Alajos professzor, a szakosztály alapítója és az első gyűlés rendezője. Nowotny professzor ma Philadelphiában él, a Temple Universityn immunokémiát ad elő, ott végzi tudományos kísérleteit is. Neve széles körben ismert, hiszen olyan területen dolgozik, amelynek egyre nagyobb a jelentősége: a rákos sejtek immunokémiáját kutatja. Pécsett is erről tartott referátumot. A profeszor egyébként az angolon kívül német nyelven tart előadásokat, de magyarul előadni — mint mondotta — mindig felszabadító érzés számára. Szívesen tett hát eleget a Kémikusok Egyesülete meghívásának éppúgy, mint 1966-ban és 67-ben, amikor endotoxin kutatásairól számolt be Budapesten. Az életút Életéről, kutatásairól nem sokat beszél, szívesebben mondja el impresszióit. Ami beszélgetéseink részleteiből összeállt, egy olyan ember élete, akit mindig a távolság, az utazás vonzott, ez akár szimbolikusan is érthető: minél több mindent akart megismerni. Minden érdekli őt, fiatal korában aktívan is foglalkozott irodalommal és festészettel, szabad idejében régészeti munkákat olvas. „Ha nyugdíjas leszek, beiratkozom valamelyik egyetem régészeti fakultására” — mondotta. Minden évben több hónapos körutakat tesz. Legutóbb Mexikóban az azték kultúra maradványaival ismerkedett. Barangolások Budapesten, a város újra felfedezése, utazás Gyöngyösre, szülővárosába, ahol 75 éves édesanyja él ugyanabban a házban, ahol ő nőtt fel. A régi ház alig változott, az emlékektől mozgalmas a csönd a régi szobákban. A középiskolát a gyöngyösi gimnáziumban végezte, majd Budapesten, a bölcsészettudományi karon a kémia szakon tanult. 1947-ben kapta meg a doktori címet, 1948—51-ig egyetemi tanársegéd volt, majd a Vérellátó Szolgálathoz került, ahol vörösvérsejt-kutatással foglalkozott. Ezt folytatta néhány évig a Német Szövetségi Köztársaságban a Max Planck Institut munkatársaként, de rövidesen áttért az endotoxin kutatásra. 1963-ban Kaliforniába költözött, s nem sokkal később a philadelphiai egyetemre nevezték ki, az immunokémia professzorává. Jelenleg egyre inkább a szervezet rák elleni védekezését tanulmányozza. Számtalan előadást, referátumot tartott különböző kongresszusokon, fél-fél évet dolgozott és tanított a lausanne-i és a heidelbergi egyetemeken, 1969- ben kiadott könyve, a „BASIC EXERCISES IN IMMVNOCHEMISTRY” megjelenése óta vezető helyen áll a szakirodalom népszerűségi listáján. Ez hát az életrajza, a tudósé és az utazóé, aki ha hazajön, falvakat indul fölfedezni, megkeresi a feldebrői altemplomot, a kisnánai várat és elutazik Vizsolyba, ahol régi freskókat tártak föl. Az idén járt Zsámbékon, és balatoni egyhetes üdülése során Felsőörsön és Aszófőn is. Jól ismeri régi emlékeinket, hiszen philadelphiai lakásának könyvtárában minden magyar vonatkozású útleíró és régészeti könyv megtalálható. Levelek haza A számos nagy hatású tanulmány írója minden héten elmaradhatatlan pontossággal ír levelet haza, mindenről részletesen beszámol, ami az eltelt hét alatt vele, körülötte történt. Felesége magyar — még Németországban házasodtak össze —, és egy tízéves kislánya, aki folyékonyan beszél magyarul; (csupán az igeragokkal boldogul nehezen, és kiejtésén érezni az angolságot.) A professzor és családja az idén egy hónapot töltött idehaza. A pécsi vándorgyűlés mellett hallgatóként részt vett a nemzetközi virológus kongresszuson, a többi időt pedig Gyöngyösön, Budapesten és a Balatonnál töltötte. Találkozott régi kollégáival, barátaival és sok új benyomással gazdagabban utazott el újra. Mint mindenhol, itthon is éles szemmel figyelte a változásokat. Arra a kérdésre, hogy van-e honvágya, így válaszolt: — Honvágy? Vágyom látni anyámat, rokonaimat, vágyom látni a barátaimat, akiknek száma egyre csökken. Szeretek visszatérni azokra a helyekre, ahol diákéveimet töltöttem. Ha ez honvágy, akkor van honvágyam. De azt hiszem sokkal erősebb az Európa-vágyam. Európai vagyok, az is maradtam annak ellenére, hogy minden hibájával együtt szeretem új hazámat. Az amerikaiak persze tudják, hogy európai vagyok, és nem várják el tőlem, hogy amerikai legyek. — Mi segítette ahhoz, "hogy megtartsa „európai”, illetve magyar voltát? — Talán úgy mondhatnám, életemben a származás alap és háttér. A minden másnál jelentősebbnek tűnő emlékek és az állandó figyelem minden iránt, ami otthonról jön, vagy valamilyen magyar kapcsolata van. És nagyon szeretem a történelmet, főleg a kultúrtörténetet, és ezt igazán csak Európában lehet tanulmányozni, akár építészetről vagy képzőművészetről legyen szó. Életformám centrumai eltérnek az amerikai életforDr. Nowotny Alajos, a philadelphiai egyetem professzora mától, például abban, hogy szeretek sétálni, de tulajdonképpen csak fokozatok ezek: a koncertek sűrű látogatása, a könyvek valahogy másképpen való szeretete. És hogy mi az, ami legtöbbet segít? Természetesen a nyelv. A magyar nyelv, és minden, ami ezen a nyelven született, íródott. Kapcsolat a magyar kultúrával — Tudom, hogy magyar származású felesége van. Milyen nyelven beszélnek otthon? — Magyarul. Elsősorban azért, mert fontosnak tartjuk, hogy kislányunk két nyelven nőjön fel. És persze azért, mert a magyar nyelvet — a hivatalos nyelvtől eltekintve — nagyon szépnek tartom. — Milyen kapcsolata van a mai magyar kultúrával? — Igyekszem lépést tartani. Sok új könyvet és hanglemezt vásárolok. Az idén például Bartók és Kodály népdalfeldolgozásokat vettem és — mivel gitározni tanulok — magyar népdalok átiratait klasszikus gitárra. Sajnálatosan mindig szezon végére érkezem, így a színházakról nem sokat tudok mondani. Kislányomat sikerült elvinnem még a „Víg özvegy” előadására és megnéztem a Szigeten a gyönyörű „Ecseri lakodalmas”-t. Rendszeresen olvasok magyar szépirodalmat, de kevés időm lévén többnyire csak verseket. A modern költők közül Weöres Sándort ismerem és szeretem. — Mi a véleménye általában kulturális életünkről? — örvendetes a könyvesboltok választéka, és az, hogy milyen nagy az antikváriumok vásárlóinak tábora. A magyar hanglemezek minősége sokat javult és a választék egészen kiváló. Az idén néhány múzeumot is megnéztem, legjobban a tihanyi lapidárium tetszett, áttekinthető, gazdag és szép elrendezésű kiállítás volt. A magyar múzeumok egyébként világviszonylatban is különlegesek és érdekesek. — Milyen változásokat tapasztalt Magyarországon legutóbbi itthonléte óta? — Változás? Igen impresszív az építkezés tempója és lehangoló a régebbi lakóházak állapota. Nagyszerű, amit a műemlékek megőrzésére áldoznak, és érthetetlen, hogy miért nő derékmagasságban a gyom és a dudva az útszéleken és csodás műemlékeink közvetlen közelében. Sok az ellentét. Az emberek kedvesek, segítőkészek, sokkal inkább, mint öt évvel ezelőtt. Ugyanakkor egy új és intenzívebb pénzhajhászás fedezhető föl sok emberben. Vagy az autósok. Ügy érzem, kétszeresére nőtt a forgalom két év óta, de a közúti morál korántsem kielégítő. Ha segíteni kell egy másik autósnak — nekem is volt ilyen kalandom —, készségesen segítenek, de a volánnál minden udvariasságukat elvesztik. Olyan ez, mint amikor a privát életben közvetlen emberek hivatali posztjukon gépiessé és kelletlenné válnak. — Mi tapasztalható a tudományos életben? — Ügy érzem, a fiatal kutatók aktivitása nem kielégítő. A magyar folyóiratok tudományos nívója is — most csak a szakmámról beszélek — lehetne magasabb. Bennünk régen valahogyan több lendület volt, több kutató hozta el évi munkája eredményét egy-egy kongresszusra. Ami alapvetően fontos lenne, az a minél szélesebb méretű személyes tapasztalatcsere. Kötelesség és életcél A professzor elmondta még, hogy a magyarországi kutatásokat állandóan figyelemmel kíséri, ö azonban immunokémikus, és ezen a területen alig vagy másképpen folynak a kutatások. Nowotny professzor felajánlotta, hogy szívesen hív meg magyar ösztöndíjasokat egyetemére. Szeretném ezzel kapcsolatban még egyszer őt idézni: — Minden egyetemi tanárnak az a feladata, hogy fiatal tudósokat képezzen ki, akik majd továbbviszik az általa elkezdett munkát. Jelenleg 25, különböző nemzetiségű doktoráns dolgozik mellettem. Nagyon szeretném, ha magyar kutatók is megismerkednének munkámmal. Erre a célra biztosítani tudok ösztöndíjat magyar kollégáknak egy-két évre, olyanoknak, akik immunokémiával akarnak foglalkozni. Azért is ajánlom ezt fel, mert öröm lenne számomra, ha eredményeimet egy honfitársam használná fel és fejlesztené majd tovább — ezt életcélomnak és kötelességemnek is tekintem. Molnár Gergely cÁ Q Laftha Amikor először találkoztam vele, nem vettem észre mást, mint a fejét, vállát elborító szőke hajzuhatagot. A mélyén két riadt szem ült, s az volt az érzésem, ha félrehúznám a fürtöket, nem találnék mást, mint ezeket a lesben álló szemeket. Akkor már tudtam, kicsoda ő. Tudtam, hogy négyéves korában már megnyert egy gyerekrajzversenyt Japánban, később Indiában két Nehru-díjat, s több más kitüntetést kapott festményeiért, tudtam, hogy többször szerepelt kiállításokon, nagy magyar mesterek társaságában is, tudtam, hogy rajzol, hogy fest. Olvasóink is ismerik őt. Hétről hétre találkoznak rajzaival „Otthon”-rovatunk sarkában. Az aláírás csak ennyi: Kürthy Hanna rajza. Ki ez a Kürthy Hanna, kit bújtat a szőke hajrengeteg? Most nyílt meg első önálló kiállítása a Műegyetemen. A diákklub minden helyiségében az ő színes-bohókás rajzai, festményei, s időnként egy-egy olyan tusrajz, vagy grafika, amely témára talán nem komolyabb a többinél, de mégis, egy pillanatra megállásra kényszerít szelídségével, mélységével. Ott vannak régi festményei, zavart, expresszív foltrengetegek, s ahogy idősödött, ahogy érett, úgy egyszerűsödtek, tisztultak rajzai. Azt mondtam: érett. Húszéves. Másodéves építészhallgató. Tervezni szeret, a matematikát utálja. Jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára is, de nem vették fel, a rossz nyelvek szerint azért, mert túl egyéni volt a stílusa. Evek óta illusztrátorkodik. Most jelent meg Kubinyi Ferenc: Harmincán a császár ellen című könyve, az 6 illusztrációival. A történelmi regényt, amely Noszlopy Gáspárnak, a szabadságharc egyik hősének állít emléket, a nekünk már ismerős vonalú figurák színesítik. Valami sajátos képessége van, hogy a legköznapibb dolgokat úgy fogalmazza meg, mintha egy nagy mese részei volnának, a néző érzi is a mesét, s mégis, valóságként látja. Húszéves korában képes bűvészkedni a hangulatokkal. Nem tartja magát zseninek. Szeretne valami újat próbálni, talán egy új stílust, talán csak egy másféle felfogást. Régen festett, nincs rá ideje. Küzd a matematikával, statikával. Evez, rajzol. Nagyon szereli a zenét. Többször megpróbálta már lerajzolni azokat az impressziókat, amelyek zenehallgatás közben érik. Kedvence A kékszakállú herceg vára. A kiállításán láttam egy képet, Judit volt a címe. A Kékszakállú Juditja. Egy lány áll zergeként a sziklák csúcsán, s mész A KÉP ÉS AZ ALSO KETTŐ: A harmincán a császár ellen című kötet illusztrációi nézel lám j révén néz a dübörgőén hatalmas Napba. Meglepődtem. Az operában nincsen ilyen utalás. Aztán néhány lépéssel arrébb megláttam a „Gondolkodom” című képét. Ugyanaz a lány, ugyanaz a Nap, csak más helyzetben. Akkor értettem meg őt is, festészetét is. Egész kis húszéves életét, gyermek- és kamasz-tapasztalatait festi bele képeibe, de csak ritkán vallja be. Felhasználja, átszínezi, átlényegíti a világ tárgyait, jelenségeit, azokat rajzolja, s magát festi bele. Még nem érett, de már őszinte. Minden képe, szóljon az középkori lovagról, öregasszonyról vagy virágokról, egy-egy önarckép. Legtöbb rajzán elöbújik a Nap. Azt mondják, aki a Napba néz, megvakul. ö is azt tette, de nem vakult bele. Ám nem tudja a szemét többé levenni róla... Sós Péter Önarckép Kürthy Hanna: Gondolkodom (1968)
