Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-16 / 21. szám
JítcijQjpaMMzcu), a kjptnmej íiwJdwt LEHETŐSÉGEINK A MEZŐGAZDASÁGBAN Ha a magyar falu színeváltozását akarnánk egyetlen példával érzékeltetni, akkor nem gépekről, silótornyokról, nagyüzemi sertéshizlaldákról, hanem, úgy hiszem, az ABC-áruházakról kellene beszélni. Az igény határozott növekedése a korszerű élelmiszerüzletek iránt mutatja tehát, hogy a korábban önellátónak nevezett falu ma már éppúgy megköveteli a széles és változatos árukínálatot, mint a város. Ez következik abból, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott a falusi lakosság foglalkozás szerinti összetétele. Amit még idehaza se nagyon tudatosítottunk: jelenleg az ország ipari munkásainak csaknem jele, 47 százaléka a falun él. A társadalmi tudat csak lassan követi ezt a változást. A mezőgazdaságról és dolgozóiról sokan még mindig úgy vélekednek, mint a múltban, jóllehet, ha csupán a szövetségi politika oldaláról nézzük a kérdést, akkor ma már a munkásosztálynak nemcsak szövetségese van a falun — a szövetkezeti parasztság —, hanem magának a munkásosztálynak is igen tekintélyes része falun él. Ipari munkás és ipari munka teremtődött a falvakban, s mint dr. Romány Pál kandidátus egy tanulmányában kimutatta: ma az országban több száz olyan falu van, amelynek lakói között a mezőgazdaságban dolgozók csak egy elenyésző kisebbséget alkotnak. Az 1969-es statisztikai felmérés az ország községeinek 41 százalékát minősítette mezőgazdasági településnek, vagyis olyannak, amelyben a népességnek legalább 60 százaléka a mezőgazdaságból él. Ha a helyzet alig egy évtized alatt ilyen jelentősen megváltozott, akkor megfelelő alapunk van annak megállapításához, hogy ez az irányzat az előttünk álló évtizednek is fő jellemzője, meghatározója lesz. Egyfelől tovább indusztrializálódik a mezőgazdaság, másfelől új és új ipartelepek létesülnek a falun, ami a motorizálással, a falun is elterjedt tömegkommunikációs eszközök hatásával még tovább csökkenti a falu és a város közötti különbséget. A hetvenes években várható fejlődés vizsgálata előtt mindenképpen hasznos áttekinteni, hogy nemzetközi összehasonlításban hol tart most mezőgazdaságunk. Egy másik szakember, Almási István mutatta ki, hogy 1965 előtt, harminc esztendő átlagában nálunk a mezőgazdasági termelés növekedésének évi üteme mindössze 0,7—0,8 százalék volt. „Ez idő során a világ mezőgazdasága évi átlagban két százalékkal növelte a termelés értékét... 1965 és 1970 között — tehát a harmadik ötéves terv éveiben — a magyar mezőgazdaság bruttó termelési értékének évi átlagos növekedése megközelítette a három százalékot (2,8 százalék). Ez azt jelenti, hogy meghaladtuk a világ mezőgazdasági termelésének fejlődési ütemét. Azok a nagy erőfeszítések, amelyeket mezőgazdaságunk korszerűsítéséért tettünk, most kezdték beérlelni gyümölcseiket.” A jelentős eredmény mellett azonban nem hallgatja el, hogy még mindig nem érjük el a legdinamikusabban fejlődő országok termelésnövekedési ütemét. Indokolásában hivatkozik a Központi Statisztikai Hivatal egyik felmérésére, amely 17 ország mezőgazdaságát hasonlítja össze. E számítás szerint 1966-ban nálunk az egy lakosra jutó mezőgazdasági termelés értéke 143 dollár volt. A világátlag 57 dollár. A vizsgált 17 ország között szerepel az USA, a Szovjetunió, Dánia, Franciaország, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, az NSZK, az NDK, Belgium, Olaszország, Jugoszlávia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Románia, Ausztria és Magyarország mezőgazdasága. A 17 országból ötben nagyobb az egy lakosra jutó mezőgazdasági eredetű termelés értéke (Dániáé például 332 dollár), mint nálunk, tízben pedig (köztük Olaszországban 75 dollár) kisebb. Hozzáteszi azonban, hogy a gazdálkodás színvonalára jobban utalnak azok az -adatok, amelyek az egy hektár területre jutó termelési értéket jelzik. Ugyancsak a KSH kimutatása szerint nálunk egy hektárra számítva a mezőgazdaság 209 dollár értéket hozott létre. A 17 ország közül tizenegyben nagyobb a területi termelékenység (Hollandiában 630, Dániában 525, Belgiumban 516, az NSZK-ban 385, Csehszlovákiában 241, Ausztriában 220, Franciaországban 210 dollár), öt országban pedig kisebb. Nagyjából hasonló a helyzet akkor is, ha az egy mezőgazdasági keresőre jutó termelési értéket vizsgáljuk. Ha minden egyéb tényezőt figyelembe veszünk, akkor azt mondhatjuk, hogy „mezőgazdasági termelésünk ma még elmarad a nyugat-európai országokétól, a KGST-országokon belül viszont a fejlettek közé tartozik". A negyedik ötéves tervben és általában a hetvenes évtizedben tehát további jelentős erőfeszítésekre lesz szükség, különösen az egy hektárra jutó termelési érték növelése tekintetében. Jelenleg ugyan a növénytermelésben, legalábbis a negyedik ötéves terv időszakára nem irányoztunk elő gyorsabb fejlődési ütemet (2,7 százalék évente), viszont fokozni kívánjuk az állattenyésztés fejlődési ütemét évi 3,2 százalékra. Ez a mezőgazdaság szerkezetében is bizonyos változást jelent, mert az állattenyésztésnek a termelésen belüli részaránya az 1970. évi 41 százalékról a tervidőszak végére 43 százalékra nő s ezt még tovább emelni kívánjuk 1980-ra. A növénytermelés a terv szerinti mintegy másfél milliárd forintos termelésnövelést 2 százalékkal kisebb földterületen, intenzívebb gazdálkodással éri el. Természetesen beruházási átcsoportosítások is szükségesek. Amíg a harmadik ötéves tervben a beruházások több mint 38 százaléka jutott a növénytermesztésre és nem egészen 32 százaléka az állattenyésztésre, addig a negyedik ötéves tervben a sorrend megváltozik, a mezőgazdasági összberuházások 28 százalékát a növénytermesztés, 38 százalékát az állattenyésztés és 34 százalékát a gépesítés fejlesztésére fordítjuk. Hogy az évtized második felében ezek az arányok miként alakulnak, arra még nem lehet biztos adatokat mondani, mert sok függ az 1975-re ténylegesen elért helyzettől is. Üj gondok lépnek fel ugyanis, amit valószínűleg „a bőség zavara” kifejezéssel fogunk emlegetni. A mezőgazdasági termékbőség ugyanis kezd valósággá válni s még inkább az lesz 1975-re. A zavar abban mutatkozik, hogy a mezőgazdasági árukínálat nincs kellően széthúzva időbelileg, szűk a feldolgozó és tároló kapacitás és emiatt vannak időszakok, amikor a piacokon túlkínálat jelentkezik, és olyan időszakok, amikor kevés a termék. Az egyik jelentős feladat éppen a feldolgozó és tároló -kapacitás jelentős növelése és az élelmiszer-kereskedelem áruterítési hiányosságának megszüntetése. A harmadik ötéves terv végére a kenyérgabona-kérdés lényegében megoldódott. Az 1971-es eredmény kalászos gabonából kereken ötmillió tonna volt, 200 ezer tonnával több, mint az eddigi legnagyobb, 1969. évi termés. Ez azt mutatja, hogy országosan is elérhető az egy holdra számított 18 mázsás termés. A növénytermesztés területén tehát a fő erőfeszítést a kukoricára kell fordítani. Ebből ugyancsak el kell érni a biztosított évi ötmillió tonnán felüli termést. Jelenleg termőföldjeink hektáronként 35 mázsa kukoricát adnak, Franciaországban és az USA- ban viszont 50 mázsát. A jelenleginél gyorsabb ütemben kell tehát korszerűsíteni ezt a termelési ágat. A nemzetközi kukoricapiacot tavaly két fő irányzat jellemezte: csökkent az USA termelése, s rekordszínvonalat ért el a növény ára. A kettő összefügg, ugyanis Amerika változatlanul a legtöbb kukoricát produkálja s exportálja. Sokévi átlagban 100 millió tonnát állítanak elő a farmerek, s ebből 11—12 millió tonnát juttatnak külföldre. Mivel az USA 1970. évi termelése 12 millió tonnányi csökkenést mutatott, a világpiaci ár megugrott. Mégpedig olyan magasra, amilyen az utóbbi évtizedekben nem volt: tonnánként 82 dollár volt 1970 októberében a londoni terménybörzén a kialakult ár. (1969 utolsó negyedében 56—60 dollár között ingadozott.) Az európai tőkés piacon az egyik legbiztosabb exportcikkünk a kukorica lehetne, a szarvasmarha mellett. És ez átvezet a hősprogramhoz. A negyedik ötéves terv végére 25 százalékkal nagyobb vágóállatermeléssel számolunk, mint a harmadik ötéves terv utolsó évében. A sertéshústermelés nagyban és egészben ugyancsak megoldottnak tekinthető, hiszen a sertésállomány 1971. június ' 30-án több mint 8,1 millió volt. Nem kedvező viszont a helyzet a szarvasmarha-állomány tekintetében. Országunkban nagyon alacsony az ezer lakosra jutó szarvasmarha-állomány. Amíg Lengyelországban 340, Csehszlovákiában és az NDK-ban 300, Romániában és Jugoszláviában 280 darab jut ezer lakosra, addig Magyarországon kétszáznál kevesebb. Ez az ágazat a legelmaradottabb mezőgazdaságunkban. Pedig, ha tekintetbe vesszük, hogy a vágómarhaexportunk egymilliárd devizaforintot hoz, a gépiparunk viszont csak 252 millió devizaforint értékben adta el termékeit a tőkés országokban, akkor látható, hogy külkereskedelmi szempontból is milyen jelentősége van ennek. A szarvasmarhaprogram megvalósításának fő akadálya az, hogy a jelenlegi érdekeltségi rendszer nem ösztönzi a vállalatokat az állomány növelésére. A szarvasmarha tenyésztésében ugyanis a ráfordítások 4—5 százalék körüli nyereséget hoznak, a sertéstenyésztésben viszont 8, a baromfinál pedig 10 százalékot. Éppen ezért már a negyedik ötéves tervben jelentős változások mutatkoznak ezen a téren. Végül ami a gépesítést illeti, a negyedik ötéves tervben 18 milliárdot fordítunk mezőgazdasági gépberuházásra és egyben új területeket is nyitunk — a zöldség-, cukorrépa- és dohánytermesztésben — a gépesítés előtt. A traktorállomány jelentős fejlesztésére is szükség lesz. A terv 50 000 traktor beszerzésével számol. A 70-es évek második felében ezt az ütemet is növelni kell, mert a traktorsűrűség még mindig kisebb, mint a fejlett tőkés országokban. Országunk legnagyobb természeti kincse a termőföld. A hetvenes évek központi célja e termőföld védelme és minél korszerűbb hasznosítása. Pethő Tibor Kállai Gyula beszédet mond az alakuló ülésen (MTI felv.) , ///unkái kiüljünk eíjijntt Megalakult az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága Szeptember 30-án, a Parlament Vadásztermében tartották meg az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának alakuló ülését. Részt vett a tanácskozáson és az elnökségben foglalt helyet dr. Bartha Tibor református püspök, az Elnöki Tanács tagja, a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke, a Béke-világtanács elnökségének tagja, dr. Brezanóczy Pál egri érsek, a magyar katolikus püspöki kar titkára, Erdey- Grúz Tibor Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint politikai és társadalmi életünk számos más kiválósága. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke (a bizottság elnöke), beszédében emlékeztetett az Európában megszületett béke-világmozgalomra, s ezekben a szocialista országok kezdeményező és meghatározó szerepére. A mai Magyarország népi-nemzeti érdekei minden előző időszaknál egyértelműbben követelik a békét, hiszen szocialista építőmunkánk elválaszthatatlan külső feltétele a biztonság és a népek, államok közötti gyümölcsöző együttműködés. Ez a meggyőződés vezet bennünket, amikor — a testvéri országokban és a nyugati országokban élő barátaink hasonló törekvéseit ismerve — elhatároztuk, hogy létrehozzuk az egész népünk békeakaratát reprezentáló bizottságot: az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságát. A bizottság elsőrendű feladata — mondotta Kállai Gyula —, hogy szervezze és serkentse azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet a magyar társadalmi szervezetek folytatnak az európai biztonság előmozdítására; a bizottság létrehozása új lehetőséget nyújt, hogy a magyar társadalom még fokozottabban kapcsolódjék az európai párbeszédbe; feladatának tekinti, hogy egész népünket képviselje az európai országok hasonló bizottságaival való kapcsolatokban, s hozzájáruljon az európai népek konferenciájának összehívásához. A hatvantagú bizottság egyhangúlag elfogadta a Felhívás a magyar néphez című dokumentumot, amely a többi közt hangsúlyozza: „Földrészünk valóban tartós békéjéért, a népek nyugodt, biztonságos és boldog jövőjéért vívott küzdelem nem lehet csupán a kormányok ügye. Ez a mindenki sorsát alapvetően érintő ügy a társadalom legszélesebb köreinek cselekvő részvételét igényli... Munkálkodjunk együtt földünk, kontinensünk és hazánk békéjének, biztonságának javára!" BREZSNYEV BUDAPESTED Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Jugoszláviából érkezve rövid ideig Budapesten tartózkodott. Tárgyalásokat folytatott a párt és a kormány vezetőivel, s időt szakított arra is, hogy megtekinse a nagy sikerű vadászati világkiállítást. Képünkön: Leonyid Brezsnyev Kádár János és kormányférfiak társaságában (MTI felv.) KÁDÁR JÁNOS TOLNÁBAN Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szeptember 29-én Tolna megyébe érkezett. Már a megye határán, majd Pakson, Szekszárdon is nagy szeretettel köszöntötték. A párt első sitkára ezután a megyei vezetők társaságában meglátogatta a pálfai Egyetértés Termelőszövetkezetet, utána pedig a község lakóival falugyűlésen találkozott. Beszédében az Egyetértés tíz év alatt elért eredményeiről is szólva kitért a falu szocialista átalakulásának mai kérdéseire, és érintette hazánk majd minden jelentős bel- és külpolitikai vonatkozású problémáját. A pálfai látogatás után Kádár János megtekintette a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának szekszárdi gyáregységét is. KÉPÜNKÖN: Kádár János Krammer Jánosnéval, a Mérőműszerek Gyára gyáregysége Garay Jánosról elnevezett szocialista brigádjának vezetőjével beszélget U Thant üdvözlete a magyar népnek New York-i tapasztalatairól, nyilatkozott dr. Brezanóczy Pál egri érsek Dr. Brezanóczy Pál egri érsek, a magyar katolikus püspöki kar titkára, az Országos Béketanács tagja képviselte hazánkat abban a magas rangú BVT-küldöttségben, mely U Thanttal, aZ Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával folytatott tárgyalásokat. Hazaérkezése után dr. Brezanóczy Pál elmondotta, hogy az ENSZ és a BVT főtitkárának dialógusát követően a békemozgalmi küldöttség valamennyi tagja szót kért. — Jómagam — mondta az egri érsek — a többi közt azt fejtegettem, hogy a békemozgalom Magyarországon népi jellegű, széles társadalmi bázisra támaszkodik. Mindenkit csatasorba állít, aki felelősséget érez a boldogabb holnapért. Kis nemzetként is rendkívül hathatós békemunkát fejtünk ki. Elmondtam azt is: a magyar békemozgalom tekintélyét, megbecsülését jelenti, hogy a New York-i delegációban Magyarországot és népét egyházi férfiú képviselheti... Megnyilatkozásomra U Thant rendkívül szívélyességgel reagált, aláhúzta a hivő emberek békeszolgálatának a jelentőségét, amelyet — szavaival szólva — ő mint buddhista, mélyen átérez. Felidézte magyarországi látogatásának emlékeit, élményeit, s arra kért, adjam át forró üdvözletét, jókívánságait a magyar népnek. 3 f
