Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-10 / 1. szám

Nemrég hírül adtuk, hogy az IBUSZ lovastúrákat Is szervez. Azóta számosán érdeklődtek — A. K. Torontóból, M. K. Trelleborgból és mások —, többet Is szeretnének tudni e ro­mantikus sportról, szórakozásról. Ügy véljük hűségesebb lesz válaszunk, ha közreadjuk egyik kollégánk, Kertész Klára — maga is gyakorló sportlovas — képes beszámolóját a legutolsó őszi túráról. Talán mondanunk sem kell, hogy — bár a hegye­ket még hó borítja — a tavaszi túrákat máris szervezi az IBUSZ. Hogyan jutunk el a Mátra, Bükk és a Bakony erdőremgete­­geibe? Gyalog hosszadalmas, kocsival képtelenség, de van egy harmadik lehetőség: lóháton. Az egri Park Szálló halijában külföldiekből álló lovas­csoporttal találkoztunk. Mert hát az IBUSZ programjában már évről évre megtalálhatók a több napig tartó lovastú­rák, s e távlovaglásokra ma már nemcsak Európából, ha­nem a tengerentúlról is sokan érkeznek. Bálint Sári, az IBUSZ idegenvezetője, egyben e lovascsoport kísérője. El­mondja, hogy lovasai Hollandiából, Franciaországból és az NSZK-ból érkeztek a meghirdetett mátra-bükki túrára. Hét napja vannak lóháton, az út nagyobb részét már meg­tették. A túra résztvevői az alagi sportistállónál szálltak lóra, Kerepesen, Hatvanon, Gyöngyösön, Domoszlón át ér­keztek Egerbe. Most aztán újra lóra, a következő állomás már Szilvásvárad, utána Csipkéskút, Felsőtárkány követ­kezik. A kis mikrobusz — a lovascsoport hűséges kísérője, a poggyász és a finom falatok szállítója — közben megra­kodva indul a monosbéli erdőbe. Mire a lovasok oda­érnek, egy kis tisztáson a Park Szálló pincérei már jó ✓ ebéddel várják az éhes társaságot. S aztán, mivel a kedves invitálásnak nem tudtam ellenállni, programot változtatva — lovasriporterként — magam is lóra ültem. Tiszta leve­gő, csodálatos színek, mintha mesevilágba csöppentem volna. Délután érkeztünk Szilvásváradra. Fogatokkal to­vább a lipicai méneshez. A hatalmas réten legelésző álla­tok érkezésünkre körénk sereglettek, és nagyra nyitott, kí­váncsi szemmel méregették az ismeretlen társaságot. A ménest az ötvenes években Bábolnáról telepítették át, mert ennek a fajtának az itteni talajviszonyok jobban megfelelnek. A legszebb járású lovak. A szilvásváradi lipi­cai ménes i.zéú is híres, mert a fajta mind a hét vérvonala megtalálható benne. De búcsúzunk a nemes állatoktól, az erdő széléig kísér­nek minket. Sötétedésre érünk Szalajkavölgybe. Gyertya­fény mellett fogyasztjuk Simon Karcsi bácsi híres piszt­ráng-vacsoráját. Másnap Csipkéskút. A tenger színe felett 827 méter. Itt a csikóménessel ismerkedünk. A romantikát kedvelő turisták kérésére szállás a csip­késkúti istállóban. A puha szalmán, a hálózsákok védelmé­ben jól telt az éjszaka. Másnap reggel esőben indultunk Felsőtárkányba. A nagy köd és a felázott talaj miatt irányt változtatva az út nagyobb részét országúton tettük meg. „Túrapartnereink”, a mezőkeresztesi lovak hősiesen visel­ték az autóforgalmat. Aztán: Mezőkeresztes, végállomás, az Aranykalász Termelőszövetkezet lovasiskolája. Dísze­sen felszerszámozott négyes fogatokon robogtunk végig Mezőkeresztesen az Aranysas vendéglőbe, búcsúebédre. K. K. fa „Öfiéö fifr Balra: Találkozás a lipicai ménessel Jobbra: A szerző, meg ogy Jó barát Lent: Ebéd Domoszlón (Ludwig Wlndstosser. Stuttgart, felvételei) Azután így szóin: „Vitéz! nddsza kezed: Te sem hóntól soha, én sem sértettelek.’' Erre u cseh nyújtó vaskeszlyüs tenyerét, Hogy öss/eroppantsa vele Miklós kezét; Észrevette Miklós a dolgot előre, S a cseh barátságiit jókor megelőzte S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul, A házak ereszén a jégcsap meg csordul Úgy csordáit ki a vér minden ujja végén. Elszörnycdt a bajnok Toldi erősségén. Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel, Rángató a csehet szörnyű erejével. Ropogott keze közt, elolvadt a teste; Végre így könyörgött a cseh térdre esve: „Kérlek édes fiam! ne kívánd halálom. Minden vagyonomat lm neked ajánlom. .Tizenkét vitéznek drága sok marháját. Vitézié magammal minden apródságát.’ Toldinak a szive hajlott a kérésen, „Legyen úgy" felelte, „marhádat elveszem. De azt is korántsem magúmnak kivánom, Két vitézt megöltél: az anyjoknak szánom. Most, mint alamizsnát, megadom életed. Hanem tégy hit alutt erős ígéretet: Hogy habár mély tenger nyélé el hazádat, A mi országunkra mégsem teszed lábad." Mindent elfogadott a bajnok ijedten, S békével mentek a csónak felé ketten Hát egyszer u nagy cseh, nekihúzakodva. Toldihoz hátulról hozzáváe orozva. Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében Meglátta s megkapó a kardot kezében. S amely kardot ő az álnok cschtől elvett, Avval adott néki örökös kegyelmet. Toldi felmutatja a fejet a kardon ... ARANY JANOS elbeszélő köl­teménye nyomán összeállította Cs. Horváth Tibor, rajzolta Korcs­­máros Pál. ...Nagy livalgás támad kétfelöl a parton: Tapsolnak, kiállnak, zászlót lobogtatnak; Buda nagy hegyei visszakurjongatnak. Semmit se mondhatna s adhatna királya, Ami Toldinak ily örömet csinálna, És hogy örömében ne maradjon hiány. Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván. A hőst diadalmenetben kisérik a király sátrához. Miklós térde borul Nagy Lajos előtt, felfedi kilétét és meg­­vallja bűnét. Várja a kegyelmet vagy a büntetést bátyja szolgájának meggyilkolásáért. A király, fiatal korát meghazudtoló bölcsességgel már rég átlátott Toldi György álnokságán. Kegyelmet ad Miklósnak és neki ado­mányozza kapzsi bátyja birtokrészét is. A bajnok kijelenti, hogy nem vágyik György vagyonára ... Lelkemből lelkezett gyönyörű magzatom, Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom; Be szép vagy! be nagyon illel leventének! Isten sem teremtett tégedet egyébnek. [fsak azon könyörgök I mostan felségednek: ■Vegyen be sergébe, csupán közembernek. Warmest Toldi Györggyel lakhelyet cserélünk, O Xagyfalubu megy. mi pedig itt élünk: Valaha tán ö is hozzám édesedik; Ha nem, irigykedjék, míg el nem temetik. Királyi fejemhez választalak téged S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed. Ha történetesen katedrát állítanánk valamelyik egyetemünkön, ahol azt oktatnák, miként töltsék idejüket a nyugdíjasok, hogy min­dig frissek, rugalmasak, tevékenyek és derűsek maradjanak, feltétle­nül a 76 éves Zsigmond Ferencet javasolnánk a professzori székbe. — El is vállalnám szívesen, még doktori disszertációban is kidol­goznám — nevet Zsiga bácsi. — Nem töprengek, nem tépelődöm, mi­tévő legyek, szoros, mindig ismétlődő heti programot terveltem ki, s aszerint osztom be az életemet. — Hétfőnként a lányom látogat meg, vele töltöm a délutánt. Télidő­ben kedden, csütörtökön és szombaton a Rudasban úszom. Nyáron na­ponta a Lukács uszodába járok. — De most tél van, méghozzá kemény tél. A legjobb ilyenkor egy könyvtárban olvasgatni. Rendszeresen járok a Szabó Ervin Könyv­tárba, végigolvasom Shakespeare összes drámáját, a legtöbbet erede­tiben. — A péntek a sakkozás szent napja. Amint látják, itt ül velem szemben állandó partnerem Kovács Ferenc barátom. Vele a Belvárosi Kávéház sakk-klubjában ismerkedtem meg másfél évvel ezelőtt. Akkor határoztuk el, hogy a lakásomon rendszeresítjük a sakkot. Most egy kicsit dühös ránk ... Milyen nap van még hátra? — A vasárnap! A vasárnapot egy sógornőmmel töltöm, nyáron ki­rándulunk a hegyekbe, télen sétálunk, kiállításokra járunk, ha min­den kötél szakad — nézzük a tévét... — Magam takarítok, s mint vizsgázott amatőr szakács, főzök is. Remek érzékem van a sütéshez, főzéshez, erre talán még az ausztrá­liai penzió-kosztosok is emlékeznek. S miközben a sakkpartner kicsit zsémbesen, de mély beletörődéssel tudomásul veszi, hogy a nagy játszma félbeszakadt, Zsiga bácsi el­mondja a következőket. Mint a Szeszforgalmi Vállalat dolgozója 52 évi munka után ment nyugdíjba. Felesége meghalt. 1959-ben vándorolt ki húsz éve Sydney­ben élő fiához. Nyitottak egy kis penziót. Az étlapon bécsi szelet, töl­tött káposzta, töltött paprika... Közben esti ápolói tanfolyamot vég­zett kiváló eredménnyel, osztály második lett. Erről szépen kalligrafált bizonyítvány is tanúskodik. Pszichés betegekkel kellett törődnie, be­szélgetni velük, s beléjük plántálni az ő életszeretetét. — Aztán... aztán amilyen arányban nőtt az anyagi jólét körülöt­tem, ugyanilyen arányban szürkültem legbelül. A hazatérési enge­délyt minden nehézség nélkül megkaptam, a személyazonossági iga­zolványom három nap alatt a zsebemben volt. 4400 dollárért sikerült megszereznem ezt a kis öröklakást itt Budán, a Maros utcában, a lá­nyom segített berendezni. Igazán szerény. A lakás is, a gazdája is. Es most egy nagyon boldog öreg fiú ül itt önök előtt, a sakktáblának ezen a felén. — De a legfontosabbról majd elfeledkeztem. A magyar állam vissza­adta a nyugdíjamat. Igazán nem nagy összeg, 1040 forint havonta — az új rendelet szerint hamarosan 1.100 lesz —, de én kijövök belőle. Ennek bizonyságául sűrűn teleírt több évi adatokat tartalmazó ház­tartási könyvet szed elő Zsiga bácsi, s büszkén mutatja az „átviteli” és az „áthozatot", az év végi összesítést, amely kimutatja, hogy tavaly­ról 43 kemény forintot hozott át erre az évre. — A háztartási könyvelés is a napi programhoz tartozik. Hasznos is, szórakoztató is. Búcsúzáskor egy másik hatalmas paksamétát nyom a kezembe. La­pozgassam, ha lesz egyszer időm. Visszaemlékezéseinek feljegyzése több fejezetben, a címe: „Képek Ausztráliából...” Az imént beleolvastam: ...... 1966 áprilisában szálltam újra hajóra, a szépemlékű Aurélia nevű olasz tengerjáróra, mely hét évvel ezelőtt kihozott... Színes szerpentin-szalagok borították a nagy hajót. A szalag egyik végét fent, a hajókorlát mögött a távozók fogták, a másikat lent a parton, az ottmaradók ...” H. M. Péntek, a sakkozás szent napja ... Zsigmond Ferenc nyugdíjas és partnere, Kovács Ferenc (Novotta Ferenc felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom