Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-08-20 / 17. szám

varmmEivi'tfeteiz*?1'

.ló író, újságíró (Mexikó), dr. Kibédi Varga Áron egyetemi tanár (Hollandia) és a felesége

Egy kis beszélgetés: Boldizsár Iván, Kárpáti József, Sinor Dénes és felesége

'^zílg,£tfa a mayi^az tii/elmol fa imdalőmtol

vők ismeretében nem volt meglepő. Mint ahogyan valójában az sem volt meglepő, csupán örvendetes tapasztalat, hogy a meglehetősen különböző világnézeteket, eltérő kulturális és tudományos felfogást képviselő résztvevők milyen őszinte, olykor nagyon kemény, mégis mindvégig mértéktartó és vitaképes hangon és stílusban fejtették ki nézeteiket. A közvetlen — és természetesen nem egyik napról a másikra megmutatkozó — eredményeken kívül, e kerekasztal-konferencia vitathatatlan eredményei közé sorolandó két tapasztalat is. Az egyik az, hogy a világnézeti, társadalmi, életformabeli, sőt földrajzi távolságból, életkorinemzedéki eltérésekből származó

különbözőségeknek sem szabad megakadályozniuk a magyar irodalom, a magyar nyelv, a magyar kultúra ápolásának és megőrzésének kötelességét. Ez a kötelesség pedig csak közösen teljesíthető: hiába akar a szülőföld a maga szó szerint anyanyelvi lehetőségeivel segíteni a távolba szakadtaknak, ha e segítség elfogadása elöl az érdekeltek kitérnek; de elszigetelődésre, sorvadásra van ítélve minden olyan nyelv-megőrzési kísérlet is, amely eleve elzárkózik a bölcsőtől, ahol ez az anyanyelv él, és nap mint nap megújul.

A másik, nagyon fontos tapasztalata e konferenciának az volt, hogy akiket nem túlcsorduló indulat, idejétmúlt forrófejüség vezet, hanem az érveknek érvekkel,

gondolatnak gondolattal való ütköztetése, azok hamar megtalálják a közös nyelvet — különösen, ha egyébként is tolmács nélkül, közös nyelven beszélnek. E — mondhatni tudományos — tapasztalat, a múló napok folyamán közös élménye is lett a résztvevőknek, hazaiaknak és meghívottaknak egyaránt. Olyan élmény, amely az érvek és gondolatok mellett, ha úgy tetszik, immár érzelmileg is tovább élhet és hathat.

Némi példaként is, a tájékoztatás szándékán kívül, álljon itt néhány résztvevő nyilatkozata a konferenciáról, élményeikről — töprengéseikről.

Boldizsár Iván előadást tart a kerekasztal-beszélgetésen

(Vámos László felvételei)

SINOR DÉNES:

Lcl keltjeit ^ipifbvidk&dfat

gyár kultúra ápolása a céljuk. A kulturális kontaktust kell egymás között megteremtenünk, s ennek nem a bármelyik oldalról megnyilvánulóI. hisztéria, hanem csak az együttműködés lehet az útja. Számomra határozottan úgy tűnik, hogy a mai magyar kormányzat őszinte lépéseket tesz a magyar kultúra fenntartásáért a világban, és nem fűz hozzá politikai feltételeket — ezt a tényt kint is akceptálni kell.

— Az anyanyelvi konferencia beszámolói is bizonyították, hogy a magyar tudomány egyes területeken világszínvonalat elérő szinten áll. A magyar kultúra külföldön élő képviselőinek sokkal intenzívebben, intézményesen kellene bekapcsolódniuk a magyar tudományos és kulturális szervek és intézmények munkájába. A szervezési célokat tartom a legfontosabbaknak. Ha a kinti irodalmi és kulturális szervezőmunka elszigetelődik a hazaitól, nem juthat eredményre. Részben ezt bizonyítja a népszerű és közszeretetben álló Lőrincze Lajos nyelvészprofesszornak, a magyar nyelv ápolása egyik apostolának amerikai szereplése. Előadásainak hallgatósága Lőrinczét nagy szeretettel fogadta és sokat tanult tőle. Azonban a mi missziónk szándékát teljesen félreértve, egyes lapok indokolatlan és durva támadást intéztek az ilyen, lényegében teljesen politikamentes érintkezés ellen. Pedig nyilvánvaló, hogy édes anyanyelvűnk és kultúránk tehetséges munkásaitól való elzárkózás csakis a külföldön élő magyarság vesztesége lehet. A továbbiakban más, a magyar anyanyelv és kultúra szolgálatában álló. Magyarországon élő személyek meghívását tervezzük és reméljük, hogy őket nem ellenállással, hanem szeretettel fogadják majd.

— A konferencia eredményeként komoly, megvalósítható, mértéktartó és konkrét programokat várok, felelős személyekkel, akik a végrehajtást biztosítják. A következő konferenciára sok olyan további szakembert kellene meghívni, akik fenntartásaikkal együtt is elég tehetséggel és készséggel bírnak az együttműködéshez. A magam javaslatai a kialakítandó munkaprogrammal kapcsolatban a következők:

1. Nagy szükség lenne egy magyar középiskola felállítására Amerikában, amely részben magyar dotációval működne, részben pedig a kint élő magyarság támogatásával tartaná fenn magát. (Például az IKK A-haszonhoz csatolt és visszajuttatott hozzájárulás formájában.) Egy ilyen iskola óriási kulturális szervező erővel bírna. Aligha kellene attól tartani, hogy egy ilyen iskolától a magyar kultuszkormányzat „rendszerdicsőítő” eredményt várna, és a kinti magyarság se kívánná az ellenkezőjét. Ténylegesen kulturális jellegű intézmény lenne.

2. Szükség volna egy konzultatív testület felállítására itthoni és kinti prominens kulturális személyiségek részvételével.

3. őszinte együttműködésre van szükség az angol nyelvterületre ható könyvkiadás területén.

4. A magyar kulturális intézmények vegyenek részt a kinti magyar katedrák felállításában, anyagi, erkölcsi, szakmai és szakemberekkel való támogatásában.

5. Végezetül olyan folyóirat létrehozását javasolom, amely a cenzúrázatlan, de mértéktartó hangon folytatott dialógus fóruma lenne.

— A konferencia, bármely sokágú is volt, természetes, hogy minden kérdésre nem térhetett ki, ezeket majd a felállítandó kommunikációs csatornák révén keli felvetni és megbeszélni.

— Tapasztalataimat és terveimet az ismert közmondással szeretném zárni: hasznosabb gyertyát gyújtani a sötétségben, mint átkozni a sötétséget...

rpáfbu z&dAt kezdbwk

Sinor Dénes, a bloomingtoni (USA) Indiana University ural-altáji tanszékének vezető professzora:

— Az anyanyelvi konferenciát korszak-megnyitónak tartom. Először fordul elő, hogy egy ilyen jelentőségű és összetételű találkozót rendezzenek, amelyre a nyilvánvalóan rosszindulatú emberek kivételével politikai árnyalat nélkül hívták meg a résztvevőket. Akár a XVIII. századig is visszamehetünk a magyar történelemben, nem találunk rá példát, a szocialista Magyarország az első, amely a nem Magyarországon élő magyarok felé ilyen baráti kezet nyújt.

Párbeszédbe kezdtünk. Nehéz előre tudni, egy párbeszédnek mi lesz a vége, hogy a párbeszéd nem marad-e csak szócséplés, de én őszintén remélem, hogy ez a párbeszéd konkrét eredményekre fog vezetni. Az eredményekhez azonban az is szükséges, hogy megteremtsék a sok jó, okos terv gazdasági alapját is, amelyre azután a többi ráépülhet. Hogy egy konkrét példát is mondjak: régi tervem — nem először említem meg — egy olyan tudományos folyóirat létrehozása, amely kizárólag hungarológiával foglalkoznék, és a magyarságtudomány minden aspektusára kiterjed. Ennek egyszer már reális alapja volt., de sajnos, egészségi okokból, nem tudtam vállalni a vele járó munkát. De úgy vélem, ez nem személyes kérdés, és bárki foglalkozna vele, az ezzel kapcsolatos tapasztalataimmal szívesen állnék a rendelkezésére. Ha például az Akadémiai Kiadó nagyszerű nemzetközi renoméjával vállalkoznék a kiadásra, meggyőződésem, hogy olyan érdeklődést keltene a világon, amely a folyóiratot egészséges anyagi alapokra is helyezné.

A konferenciát két szempontból ítélem meg: egyfelől, hogy mit tehet a külföldön élő magyarok javára — se tekintetben célja azonos a Magyarok Világszövetségének alapvető céljaival; de a konferenciának lesz egy másik eredménye is: a külföldön élő magyarok ezután jobban látják, mit tehetnek ők Magyarországért. Nem hoci-nesze alapon, hanem a befektetett jóindulatnak, munkának, pénznek meg kellene hoznia a maga gyümölcsét az ország javára. Hadd hivatkozzam Kennedy elnök mondására: ne azt kérdezzétek, mit tehet az ország értetek, hanem arról beszéljetek, hogy mit tehettek ti az országérti

KIBÉDI VARQA ÁRON:

£ km^eiiclcL m&gJbfrpi (utdjq/íju lialíqntÁb

Kibédi Varga Áron, az amszterdami egyetem francia irodalmi tanszékének vezetője:

— A konferenciát elsősorban mint tényt tartom nagyon pozitívnak. Az elegáns hallgatást ez a konferencia megtöri; megismerjük egymást, egymás véleményét és tapasztalatait. Ez nekem feltétlenül tetszik.

A beszélgetések nagyon érdekesek és őszinték: hol a tudományos szint tekintetében, hol a felmerülő égető problémák vonatkozásában. A résztvevők olykor keményen megmondják a véleményüket egy-egy kérdésben. Hogy a konferencia konkrét eredménye mi lesz, ezzel kapcsolatban én egyelőre mérsékelten szkeptikus vagyok. Nem csak a konferencián résztvevőktől függ az eredmény — mi csak kis csoport vagyunk, mindkét részről, természetesen.

Az amszterdami egyetemen ősz óta megindult a magyar oktatás. Több anyagot kaptunk a nyelvi oktatás modern módszereihez, és sikerült felvennem a kapcsolatot olyan emberekkel, akiknek módjában áll további tanulmányi anyagot küldeni. Azt hiszem, ennek a találkozónak ez eddig a leginkább kézzelfogható eredménye: a kialakult személyes kapcsolatok emberekkel és intézményekkel, kiindulópont megteremtése a további találkozókhoz, illetve levelezéshez.

Mint író, irodalmár, főként tájékozódni jöttem. Arra voltam kiváncsi, hogy a hazai irodalomról távolból kialakult benyomásaim egyeznek-e a valósággal, és azzal a véleménnyel, amelyet az itthoni érdekeltek kialakítottak. Nos, Béládi Miklós előadása a mai magyar irodalomról alátámasztották a mi elképzeléseinket, és a viták úgyszintén fedték azokat.

Márton László, a Magyar Műhely szerkesztője. LENT; Cigarettasztlnet. Béládi Miklós és Benő Ede irodalomtörténészek