Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-08-20 / 17. szám
aj on hány magyar él távol a szülőföldtől, s túl a Kárpát-medence tájain is? Pontosan senki sem tudja, bár dicséretes törekvések tanúskodnak róla — bizonyíték rá a Magyar Hírek számos cikke —, vannak már, akik tudományos eszközökkel próbálják felmérni a diaszpórába szóródott magyarság számarányát, a különböző generációk kötődését az anyanyelvhez, nemzeti kultúránkhoz. De minden tudományos eredménynél szembeötlőbb, hatásosabb a mindennapok élménye. S akik megjárták Kanada magyar településeit, bolyongtak Amerika magyar negyedeiben, beszéltek Afrikába, Ausztráliába, vagy éppen az indiai szubkontinens távoli tájaira szakadt magyarokkal, akik olvassák leveleiket, amelyekben a haza mindennapjai iránt érdeklődnek, vagy szenvedélyes szavakkal szállnak síkra az anyanyelv megtartásának, ápolásának, igényének jogáért, s könyvet, lapot, a színjátszáshoz, tánchoz, a népi kultúra ápolásához kémek jó szót, tanácsot, segítséget, azok nem szabadulhatnak az élmény varázsától és az ösztökélő felelősségérzettől: nemzeti kultúránk áramába vonni a külhon magyarságát, segíteni, hogy megőrizze, ápolhassa anyanyelvét, nagy misszió, nagy kötelesség. E missziótudattól áthatva szervezte meg a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Tudományos Akadémia és a Művelődésügyi Minisztérium az első magyar anyanyelvi konferenciát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem immár nagy tekintélynek örvendő nyári egyetemén. Dr. Lőrincze Lajos, a magyar nyelvtudomány neves professzora, lapunk előző számában már vázolta a konferencia programját, szólt a tanácskozások iránt megnyilvánuló érdeklődésről, és a büszkeségről is, hogy vendégként köszönthetünk a világ különböző tájairól érkezőket, professzorokat, írókat, lapszerkesztőket, pedagógusokat, akik jóllehet, más és más módon vélekednek társadalmi problémákról, de egyben nincs vitájuk egymással, velünk: hírt adni a magyar nép munkájának eredményeiről, kultúránk sugárzásába vonni a külföld magyarságát, ápolni az anyanyelvet, amely a kultúra eszköze, hordozója, kapocs a hazához — mindannyiunk kötelessége. Azóta lezajlott a debreceni tanácskozás és véget ért budapesti szekciójának megbeszélése is, a kerekasztal-konferencia. Debrecen szeretettel fogadta kedves vendégeit, az érdeklődők sorában nemcsak a meghívottak voltak ott, kapva kapott az alkalmon számos debreceni is, hogy a magyar nyelv hazai és külföldi tudósainak előadásait, vitáját meghallgassa. Előadást tartott — anyanyelvűnk magyarságáról — dr. Bárczi Géza akadémikus, a magyar nyelvtudomány doyenje, dr. Lőrincze Lajos a nyelvművelésről, nyelvvédelemről, dr. Keresztury Dezső a magyar irodalomról, dr. Imre Samu a magyar nyelvjárásokról, dr. Szende Aladár nyelvünk gazdagságáról, dr. Deme László a jó magyar kiejtés kérdéseiről, de szó esett az énekkarok közönségformáló erejéről, az olvasásra nevelésről, a színjátszás, a népi tánc kollektívateremtő szerepéről, a művészeti nevelés módszereiről, a magyar helyesírásról, a szakmai tapasztalatok analíziséről, és tánc, ének, helytörténeti bemutató, zeneiskolai látogatás tette még élménydúsabbá a debreceni együttlétet. A budapesti szekció programjára főleg a szaktapasztalatok kicserélése, a hazai és a külföldi nyelvművelés, nyelvtanítás problémáinak taglalása, a gyakorlati teendők megbeszélése volt a jellemző. Szó esett a magyar irodalom külföldi tanításának kérdéseiről, nyelvtudományunk helyzetéről, az angol—magyar összehasonlító nyelvtani munkáról, és még sok másról. A konferencia a tájékozódás, az igények és szükségletek felmérésének nagy iskolája volt, nagyszerű élmény. Biztató kezdet hosszú évek még gazdagabb, immár reálisabbá váló munkájához. Az alábbiakban részletet közlünk dr. Bognár József akadémikus, a Magyarok Világszövetsége elnöke debreceni megnyitó beszédéből, egy interjúcsokorba kötve közreadjuk néhány külföldi vendégünk véleményét, képekben számolunk be a vendégsereg egy részének kirándulásáról, és néhány, a hazai tájakról, mindennapjainkról, irodalmunkról szóló könyvről, amely a közelmúltban jelent meg, dokumentumaként a missziónak, amelynek jegyében az első anyanyelvi konferencia is összeült. Az anyanyelvi konferencia tanácskozásaira még visszatérünk, beszámolónkat a következő számban is folytatjuk, és tanulságainak, következtetéseinek, nagyszerű programjának a továbbiakban is helyt adunk. O/ •• •• 0 rr JLaizatita ELMONDTA DR. BOGNÁR JÓZSEF AKADÉMIKUS, A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK ELNÖKE (Részlet) A Magyarok Világszövetségének elnöksége és az egész magyar társadalom nevében szeretném köszönteni az I. anyanyelvi konferencia résztvevőit. E konferencia megrendezése során számolnunk kellett a résztvevők nagyon különböző igényeivel, hiszen közöttük a magyar vagy finn-ugor nyelveket egyetemi fokon tanító személyiségek, középiskolai tanárok és lapszerkesztők egyaránt megtalálhatók. Ennek következtében arra törekedtünk, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt mindenfajta igényt legalább részlegesen kielégítsünk. Nemcsak a magyar nyelv életére, történetére és legújabb fejlődésére vonatkozó előadások hangzanak el, hanem kerekasztal-konferenciák is megrendezésre kerülnek, ahol feltehetően párbeszédekre és vitákra is sor kerül. Sokan felteszik a kérdést, hogy mi ennek az anyanyelvi konferenciának a végső célja? Általában megszoktuk, hogy ilyen kérdéseket a társadalomban, az úgynevezett célracionális gondolkodás törvényeinek megfelelően válaszolunk meg. Ennek a gondolkodásmódnak a túlhajtása azonban nem indokolt, hiszen sok olyan cselekvést is végrehajtunk a társadalomban, amelynek az általunk elfogadott értékrendszer a rugója, az elért eredményektől függetlenül. Nem hiszem, hogy helyes lenne a célt túl merészen vagy túl konkrétan megfogalmazni, hiszen a magyar nyelv úgynevezett megmentésének gondolata további kérdések egész sokaságát vetné fel. Nyilvánvaló azonban, hogy a nyelv az egyik legfontosabb összekötő kapocs közöttünk, magyarok között, akik e hazában vagy e haza határain kívül élnek. A nyelv azonban több mint egyszerű összekötő kapocs, kommunikációs csatorna is, amelynek áteresztő- és vezetőképességétől az érintkezés intenzitása és színvonala is függ. Ha a külföldön élő magyarság egy része csak „konyhanyelvként” beszéli a magyart, azaz a korszerű élet fejlett fogalmait csak idegen nyelven képes kifejezni, akkor a magyar nyelvnek külföldön nem lehet hosszú élete. Ha azonban ez a kommunikációs csatorna elég fejlett és árnyalt, akkor maga az érintkezés, információk és eszmék cseréje is hozzájárul ahhoz, hogy mindenki megőrizhesse a magyar nyelvben, rejlő értékeket. Érthetőnek és helyesnek kell tehát azt minősítenünk, hogy mindkét oldalon: az itthon élő és a külföldön élő magyarok között egyaránt erőteljes az igény és a követelés, hogy a közöttünk kialakuló szellemi kapcsolatokat erősítsük. Engedjék meg, hogy állításom bizonyítására két olyan magyar kiválóságot idézzek, akik nem vettek soha részt a külföldön élő magyarok különböző mozgalmaiban és egyesületi életében. Polányi Károly az egyik és Szent-Györgyi Albert a másik, akit szeretnék tanúként megidézni. Polányi Károly mintegy 45 esztendei távoliét után 1963-ban jött el a szocialista Magyarországra, hogy meglátogasson bennünket. Magyarországi tartózkodása alatt, majd itt szerzett élményei nyomán, magas intellektuális képességének megfelelő választ keresett arra a kérdésre, hogy mit adott neki a magyarság? Mint tudjuk, olyan ember volt, aki gondolkodásmódjában gazdaságtörténészként és szociológusként egyaránt évezredeket tudott ugrani a történelemben és aki a legegyszerűbb és legprimitívebb társadalmi kapcsolatoktól a legbonyolultabbakig mindent megértett. Polányi Károly magyarsághoz való viszonyáról az alábbiakat írta: „Az emberiséget mindjobban fenyegető válság éveiben tértem visza újra a szocializmushoz, amely most már nemcsak a munkásosztálynak, hanem az egész emberiségnek ügye, létkérdése■ Nem kis része volt ebben a magyar hazának. A szemszög ma már véglegesen hazámé, amelynek mindent köszönhet az, akinek ifjúságát a magyar sors formálta.” Szent-Györgyi Albert éppen ezekben a napokban adott nyilatkozatot a magyar sajtó képviselőjének, ami meg is jelent a Magyar Nemzet című lapunkban. Nagyon érdekes és megható volt számomra olvasni, hogy e Nobel-díjas nagy tudós, aki a mai társadalom és fejlődés sorsdöntő kérdéseivel foglalkozik — hiszen ma a biológiai tudományok fejlődése veti fel a sorskérdést a legtöbb ember számára —, az „örült majom” című művének sikerét jelentős részben annak tulajdonítja, hogy a Szülőföldem című rádióadás több mint egyórás terjedelemben ismertette. Nyilvánvaló, hogy a kiváló tudós nagyon szeréhy volt, amikor ezt a nyilatkozatot tette, de Jóleső érzés arra gondolni, hogy a szerénység és az udvar isság mellett talán a magyarság iránti érzések is szerepet játszottak abban, hogy a Szülőföldünk adásának jelentőségét könyve sikerével kapcsolatban ennyire túlértékelte. Ügy gondolom, hogy nyilatkozatának további részei alapot adnak e feltételezés megkockáztatására. hiszen rendkívül sok szeretettel és barátsággal beszél arról, hogy művészeti és tudományos tekintet ben a magyarság mit adott a világnak, és azokról a körülményekről, amelyek ennyi érték megteremtését lehetővé tették egy kis nemzeten belül. Mindkét nagy személyiség saját szavaiból megállapíthatóan büszke arra, hogy a magyarságból indult el, de a magyar büszkeség egyiküknél sem nacionalista alapon elfogultságból vagy provincializmusból születik, hiszen mindketten a mai társadalom, a mai világ és a mai emberiség legdöntőbb kérdéseit kutatták és kutatják mindenkinek a javára. Csak nagyon röviden szeretnék utalni arra, hogy a mai Magyarországon is mennyi szellemi kiválóságunk emelte fel szavát annak érdekében, hogy a hazai és a külföldön élő magyarok közötti kapcsolatokat erősítsük. Inkább csak neveket szeretnék említeni, hiszen a személyek mindenki számára ismertek. Néhai Kodály Zoltánt szeretném megemlíteni, mindnyájunk tanítómesterét, aki mint a Világszövetség elnökségének tagja is, majd 1965-ös amerikai útja után is bátorított, buzdított és lelkesített bennünket annak érdekében. hogy erősítsük tevékenységünket. Legnagyobb élő költőnkre, Illyés Gyulára szeretnék utalni, aki gyakran és nagy nyomatékikal tett hasonló utalásokat. Ilyen gondolatokat öntött formába Váci Mihály is, az a költő, akinek a közelmúltban történt távozását mindannyian oly nagyon sajnáljuk. E nagyoknak a szellemében cselekszünk és ezen óriások nyomdokain járunk, midőn az anyanyelvi konferenciát megrendezzük és azon részt veszünk, és ilyen konferenciákat — meggyőződésem szerint — mindaddig létre kell hozni, amíg e most körvonalazott és legjobbjaink által megfogalmazott kétoldalú igény fennáll. Az előadó: Szabolcsi Miklós Irodalomtörténész, mellette Bognár József és Kárpáti József, a Magyarok Világszövetsége elnöke és főtitkára Dr. Rácz Vidám hangulatban. Elöl: Czigány Lóránt (Anglia) Szünetközi vita: Szántó Miklós, Bognár József és Czigány Lóránt 3C erekasídal- / Egy héten át, minden délelőtt, irodalomtörténészek, nyelvészek, tanárok, újságírók találkoztak a budapesti Fészek Klubban és üdvözölték egymást új — sok esetben azonban régi — ismerősként. Pedig első alkalom volt, hogy ilyen határozott céllal gyűltek össze a világnak minden tájáról: megismerni és megvitatni a mai magyar irodalom helyzetét, a magyar nyelv tanításának és megőrzésének problémáit idegen nyelvterületen. A tudomány neves hazai tekintélyei ismertették a magyar oktatás és kutatás eredményeit, gondjait, válaszoltak a sűrűn feltett, olykor fölöttébb fogas kérdésekre. A viták élénkek és magas színvonalúak voltak, ami a jelenle-ÉRTAVY-BAR ÁTH JÓZSEF: Tf/azth Ertavy-Baráth József, a buffalói állami főiskola associate profeszszora, a New York állami egyetetemek kelet-európai és orosz tanulmányi programjainak elnökhelyettese : — Fenntartásokkal jöttem haza. Ezek nagyrészt oszladozó ban vannak. Kívülről nézve egységesnek, lezártnak, változtathatatlan „gömbnek” láttam az itthoni világot. Bejőve tapasztalhattam, hogy relációk vannak, az élet telve van mozgással, súrlódással, tervekkel, vitákkal, harcokkal, amelyek mind a felemelkedést szolgálják. Engem örömmel lepett meg a hazai polarizáció és demokratizálódás. Mi, kintiek úgy látjuk, hogy van sok kérdés, amelyet másként ítélünk meg, és amelyekről egyhamar aligha győznénk meg egymást. Ezeket a kérdéseket legjobb, ha félretesszük egy szelencébe — a vita felettük nem azok feladata, akiknek a ma-A felszólaló: Czigány Magda művészet-A külföldi vendégek egy csoportja. Előtérben Értavy-Barath József történész 4
