Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-30 / 11. szám

A LAKOSSÄQ bankja

A „bank” szónak valamikor nagyon rideg csengése volt Magyarországon. Maga a szó is kemény, kurta, zörögve kattog, mint a kulcs, amikor megfordul a zárban, vagy a kalapácsütés, ami pontot tesz valamilyen kínos processzus végére. A századfordulótól kezdve a két világháború közt elmúlt évekig a bank a szegény emberek lidérces álma volt, fenyegető rém volt az árvereztető hatalom, amelynek dobpergése úgy hangzott a falusi udvarokon, mint a koporsóra hulló hantok dübörgése.

1949. április 1-én megalakult Magyarországon az első bank, amelynek az volt a célkitűzése, hogy a banküzlet hagyományos ágazatait művelve megfordítsa a szó rideg jelentését, olyan bank legyen, amely az ország lakossága érdekében működik. Huszonegy évvel ezelőtt az Országos Takarékpénztár lépett a magánbankok, a kis vidéki takarékok helyébe. Az alakulás évében mindössze 35 fiókja dolgozott az egész országban és az első év végén 270 millió forint volt a betétállomány. Húsz évvel később 1969 végén 35 milliárd forint. A huszadik évben Magyarországon 525 takarékpénztári fiók dolgozott, amellett 3171 postai ügynökség és csaknem ötezer kölcsönös segítő takarékpénztár működött, vidéken pedig — különösen a falvakon — 350 takarékszövetkezet szolgálja a lakosság igényeit.

Érdekes, maga az az út, amelyet az Országos Takarékpénztár a hagyományos bankgyakorlatot követve, s mégis elszakadva e gyakorlat lélektelen, kizárólag üzleti jellegű tevékenységétől, megtett az elmúlt húsz év alatt, s valóban a lakosság bankja lett, az a pénzintézet, amelyhez nem szigorúan vett üzleti szálak, hanem a kölcsönös bizalom, a megértés szálai fűzik, amelyek olyannyira idegenek a banküzlet korábbi gyakorlatától.

Annak, aki nem ismeri az "Országos Takarékpénztár szervezetét és üzleti felépítését, úgy tűnik, hogy nem is egy hivatalos bankkal áll kapcsolatban, hanem olyan „spórkasszával”, amely az állampolgárok legkisebb és legnagyobb gondjaiban és vállalkozásaiban egyaránt segítséget nyújt. Húsz esztendő krónikáját nehéz egyetlen cikkbe összetömöríteni, különösen olyankor, amikor egy pénzügyi intézmény hatalmas felvirágzása és kiterjedése egyes fokozatait kellene meghatározni. Kevéssé valószínű, hogy sok bank van a világon, amely két évtizedes működése alatt olyan mértékben megsokszorozta volna betétállományát, mint a magyar OTP, és ennek az okát nyomozva, feltétlenül arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a majdnem 4 millió betétkönyvben elhelyezett sok milliárd a magyar átlagpolgár életszínvonalának egyenletes emelkedését jelzi, egyúttal bizalmát fejezi ki az iránt a pénzintézet iránt, amely nemcsak'átveszi és tisztes kamat ellenében forgalmazza megtakarított forintjaikat, de az állampolgár életének csaknem minden fordulatában segítséget is nyújt.

Nézzük tehát közelebbről, miképpen hasznosítja az Országos Takarékpénztár sok millió ügyfelének — úgyszólván az ország fele lakosságának — megtakarított pénzét. A betétállomány kamatai semmiképpen sem a bank gazdagodásának forrása, mert az Országos Takarékpénztár nem a tőkét felhalmozó intézmény, hanem olyan pénzintézet, amely a betétállományt a legrövidebb úton visszafordítja a lakosság javára.

1969-ben az Országos Takarékpénztár pénzügyi támogatásával és közreműködésével 38 ezer lakást építettek Magyarországon s ez a szám az elmúlt évben felépült lakások 61,8 százalékát jelenti.

Ha számításba vesszük azt az összeget, amelyet a tanácsi lakásépítés támogatására fordított az Országos Takarékpénztár, akkor csak 1969-ben 49 ezer lakás építésében vett részt s építési kölcsönre az elmúlt évben 2 milliárd forintot folyósított, amely összeg ebben az évben még tovább emelkedik.

A lakosság bankja furcsa pénzintézmény, különös helyet foglal el a világ bankjai között. Legfontosabb feladatának tartja a lakosságnak a bankkal szemben támasztott igényeit kielégíteni s ezért szüntelenül éber figyelemmel és érzékeny hálózatával figyeli és vizsgálja, miképpen változik a falusi és a városi lakosság igénye, mert alaptörvényei közé tartozik, hogy ezeket az igényeket a lehetőség szerint ki kell elégíteni. Az évek folyamán az Országos Takarékpénztár mindig újabb és újabb szolgáltatásokat vezetett be, amelyeknek alapját sohasem a bank, hanem mindig a lakosság igényei határozták meg.

Magyarországon és Magyarország határain kívül általában közismert, hogy az ország lakossága mindig több és több gépkocsit akar vásárolni. A kereslet ma is messze túlhaladja a kínálatot, bár az állami, gépkocsi-kereskedelem évről évre emeli az importot, mindig több és több

új gépkocsi érkezik Magyarországra. Az ország lakossága elfogadott egy sajátos, játékos módszert, amellyel a szerencsések a legkisebb anyagi befektetés nélkül autóhoz juthatnak. A gépkocsi-nyeremény betétkönyvekre befizetett összegek után az Országos Takarékpénztár kamatot nem fizet, a kamatokat új gépkocsik vásárlására fordítja, s a rendelkezésre álló autókat negyedévenként kisorsolja a nyereménybetétkönyvek tulajdonosai között. A gépkocsi-nyeremény betétkönyvben elhelyezett összeg sok milliárd forint, amely csak 1969-ben 770 millió forinttal növekedett, s 1969 végéig 6661 nyereményautó jutott a betevők birtokába.

A modern élet Sok apró gondot ró az emberre, s a lakosság bankja arra is vállalkozik, hogy az apró mindennapos gondokat levegye a lakosság válláról. Néhány évvel ezelőtt nyitotta meg az átutalási betétszámlát, amelynek birtokában a bank intézi az ügyfél lakbér-, telefon-, közüzemi díjainak kiegyenlítését, s ezekkel az időrabló apróságokkal a bank hétköznapi ügyfeleinek nem kell foglalkozniuk. Az országban ebben az időben mintegy 100 ezer ember hárította át ezeket az apró-cseprő gondokat a lakosság bankjára.

_ CÉLBA ERHET

AUTÓT NYERHET

GÉPKOCSI BETÉTKÖNYVVEL !

Autósorsolás

OTP társasház és fiók

(Vámos László íelv.)

Buda legmagasabb lakóháza az Alagútnál, öröklakásokkal

hhhhI

1 w

.«■■MM

—\

|^|M| |J

■mi ■UMHNS

J

wmmm

HMM■■

MMMÍ

i

i

ggggj gj |MMHH

■■I

VMHM

i

*1

:imimmm

=

m

2

:-f=F=mii

t

*2

Magyarországon az elmúlt években óriási kereslet alakult ki házhelyek és üdülőtelkek iránt, különösen Budapesten és környékén, a nagyobb vidéki városok környékén, a Duna-kanyarban és a Balatonnál,, és természetesen az országnak azokon a kellemes és szép tájain, amelyekre szívesen húzódik vissza a városlakó ember, hogy hétvégi házát felépítve időnként elvonulhasson a város kőrengetegéből. A lakosság bankja a telekértékesítésben is oroszlánrészt vállal. 1969-ben tizenhét és fél ezer telket adott el különösképpen a Balaton partján és a Duna-kanyarban, és még mindig nem sikerült minden igénylő kívánságát kielégíteni. A lakosság bankja napjainkban az ország egyik legnagyobb pénzügyi vállalkozása, amely áruvásárlási, személyi és mezőgazdasági hitelekkel az elmúlt évben 970 ezer ügyfél rendelkezésére állt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden tizedik magyar állampolgár valamiféle hitelüzletet bonyolított le az OTP-vel, akár egy hűtőszekrényt vásárolt részletre, akár autóvásárláshoz, házépítéshez, vagy öröklakáshoz kérte az OTP segítségét. Majd egymillió ügyfele van tehát ennek. az egész országot behálózó „népbanknak”, amely a magyar pénzügyi történelemben első ízben valóban a népet szolgálja. ,

Baróti Géza

®S

jj 4 FELSimt

:: ORSZÁGOS TAI

II

A LC

— Már ne haragudjon a szóért, Kovács úr, de maga egy pancser, hogyan tehetett ilyet?

— Mert a Keltex—Kazincbarcikát egyre vettem?

— Az a maga dolga. De a Komló—0. Dózsa nekem is szívügyem. Az Újpesti Dózsa úgy megveri a Komlót, csak úgy füstöl. Hogyan nem lehet a Dózsában megbízni, Kovács úr?

A vitakozók körül már egész csoport. Mindenki beszél. Hogy nem kell úgy felvágni a Dózsával, különben is nem az Újpesti Dózsa—Komló mérkőzés az „ismeretlen ló” a heti totóban, hanem a Piacenza— Ternana. Az ember azt se tudja, eszik-e vagy isszák. A füst már egészen belepte a helyiséget, szinte csak az emberek sziluettje látszik. De mit számít ez, amikor olyan érdekes a téma.

A terem, amelynek törzsvendégei úgy ismerik egymást, mintha együtt jártak volna iskolába, a József körúton van. Új színfolt Budapest életében a „totó-lottó"-iroda. A város minden pontján van belőle egypár. Itt lehet fogadni, hogy melyik csapat nyer vasárnap. Meg arról is vitázni, milyen lehetetlen számokat húztak — „biz’isten, ilyen számok nem is léteznek” — tegnap a lottón. Egyszóval klubhelyiség a totólottó-iroda, ahol jól lehet beszélgetni, vitázni. Többet ér, mint a kocsma, vagy az eszpresszó. S főleg olcsóbb.

Olcsóbb? Hát igen. Háromharminc a „reménység szelvénye". Ennyi az ára egy totóvagy egy lottószelvénynek. A lottó a népszerűbb. A totóból 1,5 millió fogy el hetente, a lottóból vagy négyszer annyi. Volt már eset, hogy majdnem hétmillió szelvényt adtak el. Statisztikai átlagra fordítva a szót: gyakorlatilag Magyarország minden felnőtt lakosa lottózik. Mondták már, könynyelmüségre neveli az embereket, sültgalamb várásra. Meg hogy az ilyesmi nem méltó hozzánk. Nagyképü erkölcsi prédikációk. Olyan embert még senki se látott, akit a lottószenvedélye pőrére vetkőztetett. Vagy az ingét is eladta — miként a lóversenyen megtörténik —, csakhogy lottózhasson. Játék a lottó, ártatlan játék.

Nem mai keletű, az bizonyos. Mondják, Genova dicsekedhet a szülőhely jogával. Ott kezdték vagy háromszázötven évvel ezelőtt. A politika adta hozzá az ötletet. Ugyanis a nagytanács kilencven tagjából ötöt minden esztendőben újjáválasztottak. Elkezdtek hát fogadni a derék genovai polgárok, hogy ki lesz az az öt, akit a vezetők közé juttat a szerencse. Innen már csak egy lépés volt a számok játéka. Genovából aztán az egész világra elterjedt.

1957 nyarán hozzánk is eljutott. A magyar lottón — mert hát ahány ország, annyi szokás — 90 számból 5-öt kell tippelni. Aki mind az ötöt eltalálja, valóban a szerencse fiának mondhatja magát. Jó esetben még kétmillió forint is ütheti a markát. De a négytalálatosok is súlyos ezreket vihetnek haza, a háromtalálatosok pár száz forintot, és még azok is kapnak valamit, akik csak két számot tippeltek jól.

Az emberek mindig kételkednek. A kétkedés a lottót sem kerülte el. Hogy igazságos-e a játék, nincs-e valami suskus a dologban. Aki ismeri a lottószelvény útját, jól tudja, kár próbálkozni. Íme, a szelvény vándorútja. Miután a fogadó — hosszú tollszárrágás után — a számtáblás szelvény mindhátom részén x-el jelölte a szerencsésnek vélt számokat, bedobja cettlijét a gyűjtőládába. A szelvénygyűjtő ládákat bizottság üríti ki. A kiértékelő helyre kerülő cédulákat, számsorrendbe rakva, 200—200 szelvény tartalmú kötegekbe rakják. A kötegelt szelvényeket még a nyerőszámok kihúzása előtt vágógéppel két részre szelik, elkülönítve az ellenőrző szelvényt a fogadási szelvényrésztől. Az ellenőrző szelvényekről levágják a jutalomsorsolási sorsjegyrészt — mert nemcsak pénzt lehet nyerni, hanem havonta egyszer ráadásul tárgynyeremény-sorsolás is van —, és ezeket a jutalomsorsolásig leplombált zsákokban helyezik el. A kötegek oldalát elvágásuk után különleges vegytintával is befestik. Az ellenőrző szelvények kötegelt azután a sorsolásig kettős zárral ellátott páncélszekrénybe zárják. Az egyik zár kulcsát az OTP, a másik zárét a Pénzügyminisztérium megbízottja kezeli. A páncélszekrényt még a közjegyzői pecséttel is ellátják, s a szekrényt csak egy bizottság jelenlétében szabad kinyitni. A fogadási szelvényeket azután pénteken

— a sorsolás izgalmas napján

— kiértékelik, kiemelik a nyertes szelvényeket. Szombaton pedig, a Pénzügyminisztérium ellenőreinek jelenlétében, öszszehasonlítják a nyertesnek minősített fogadási szelvényekről készített jegyzéket a megfelelő ellenőrző szelvényekkel. Ha egyezik, a bizottság nyertesnek minősíti a kiemelt lottószelvényeket. Kicsit komplikált, ugyebár? De hát csalni? Így?

A sorsolásról persze ne feledkezzünk meg. Nem azért, mert valamilyen különleges attrakció — hatalmas szerencsekerekekben forgatják a kis gömbökbe zárt számokat, itt is bizottság van, ellenőrzés, miegymás —, hanem mert ez egy különleges népszórakozás nálunk. Mindig százak lesik lélegzetet visszafojtva, melyik lesz a nyertes szám. A sorsolást más és más városban rendezik, ne legyen egyetlen város se mostoha. Tavaly, emlékszem, az egyik Balaton parti fürdőhelyen hatezer ember izgulta, nevette, kiabálta végig a vidám műsorral gazdagított sorsolást.

Aki a lottó történetének megírására vállalkozna, sok érdekes storyt, meglepetést jegyezhetne fel az utókornak. Előfordult, hogy az egyik játékhéten — az 1960. esztendő 15. játékhete a nevezetes — három öttalálatos is volt. Az is, hogy négytalálatosra 700 ezer forintot fizettek. 1970-ig 87 ötös találat gazdagította a nyerteseket, és a jutalomsorsolásokon 423 lakás — külön „lottóház” is van, csupa nyertes lakóval —, 370 autó, 129 családi és víkendház, külföldi társasutazás, hogy csak a legfontosabbakról szóljunk. Mert vagy 1000—1200 nyereményt sorsolnak ki a havi jutalomjátékon, a különleges, rendkívüli sorsolásokat most nem is említve.

Az élet vidám pillanatai közé tartozik jelen lenni egy-egy főnyeremény kiosztásánál, amikor a szerencsés kezű lottózó bőröndben viszi haza a bankókat. Nem mindennapos eset, de azért elég gyakori. Villannak a fotomasinák, hogy megörökítsék a mosolyt. Már amikor villannak. Mert az is elég gyakori, hogy Fortuna dédelgetett gyermeke így szól: „Nem engedem, a nevemet se írják ki. Még mit nem? Hogy szétszedjenek az adomány kérők?"

Ilyen pénzrengetegről szólva, számoljunk is el vele, summázva. A lottóbevétel 60 százalékát nyereményekre fizeti ki az OTP, tavaly Fortuna kegyeltjei között 497 millió forint került szétosztásra. S a havonta megrendezett juta lomsorsolásokon 96 millió forint értékű tárgyat osztottak ki a boldog és elégedett nyertesek-