Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-30 / 11. szám
Boarding House. Ez a szó és a benne foglalt tartalom Magyarországon ismeretlen volt hosszú ideig. Egy ház, ahol az emberek ha magányosak is, az otthon légkörében élnek, kényelmükről népes személyzet gondoskodik, a háztartás mindennapi nyűgös terheit minimálisra csökkentve, sokáig ábránd volt, jóformán elképzelhetetlen óhaj. Az érdem, az első magyar boarding house megteremtésének érdeme, az Országos Takarékpénztáré. A város egyik szép táján, közel a Városligethez, a Bajza és a Damjanich utca kereszteződésénél 1964-ben megkezdték egy nyolcemeletes modern épület építését. A tervezők már a kezdet kezdetén figyelembe vették, hogy ezt a házat magányos, főképpen idős emberek lakják majd; a kis méretű lakások modern kényelme, a társalgók és olvasószobák rendszere a földszinten elhelyezett étterem e célt hivatott szolgálni. A lakók 1965 tavaszán költöztek be. Közöttük voltam én. magam is. Az Országos Takarékpénztár kedvező fizetési és törlesztési feltételeket biztosított a lakók számára, s már a beköltözést megelőzően szerződés jött létre a garzonház és az ott üzemelő vendéglátóipari és más különböző szolgáltató vállalatok között. Az eredeti elképzelések szerint az étterem konyháját liftek kötötték össze a ház különböző szintjeivel, így kívánták megoldani az étel szállítását, a folyosók és a közös helyiségek takarítását, kezdettől fogva a garzonház erre a célra szerződtetett alkalmazottai végzik. Természetesen első próbálkozás volt, kísérletről lévén szó, a kezdet kezdetén nem ment minden zökkenő nélkül, a lakók között sokan voltak olyanok, akik ragaszkodtak a megszokott életformához, nem akarták, vagy nem tudták kihasználni a boarding house előnyét. A magam részéről a beköltözés után attól tartottam, hogy itt a garzon-házban majd nem hagyják békében az embert. Annyira kiszolgálják, s annyira szemmel tartják majd, nehogy valami baja vagy kényelmetlensége essék, hogy ez már az egyéni szabadság rovására megy. Tévedtem. Békében hagytak. Csak az ismerőseimtől kérdezte meg a portás, hova igyekeznek. Mert a ház rendtartása szerint ide idegen be nem jöhet. Az a néni, aki reggel 7 óra felé szokott becsöngetni az ajtómon, hogy nem veszek-e jó friss tojást, most hozta Lajosmizséről, nem számított idegennek. Mindenki ismerte, mert gyakran jött, a hajnali órákban. Az első napokban WIT ORSI A 6 ÍARÉKPÉNZTÁK ) TTÓ Hátha szerencsém lesz . .. Neki már van: Schönberger Lajos, a csepeli motorkerékpárgyár szerelője átveszi az 1 millió 278 000 forintos nyereményét nek. Elégedett? Ma is mesélik B. K. néni esetét. A töpörödött szegény öregasszony teljesen berendezett lakást nyert. Még a szalámirudak is ott lógtak a spájzban. A néni mindent töviről-hegyire megnézett, aztán így szólt: „S a frizsider hol van?" Mert hát ami jár, az jár. Nem igaz? * Péntek, 10 óra 59 perc. Megszólal a budapesti rádió: „A nyertes lottószámok a következők ...” Mindenki a számokat figyeli, szerte az országban. Ügy tűnik, mintha a villamos is csendesebben járna. Az irodában megszólal Kovács úr: „Na, legalább egy kettesem van. Bezzeg ha ..Mert a péntek a „ha-nap", így mondják Pesten. „Ha az 5-ös helyett a 6-ost jelöltem volna, ha a 10-es helyett a 11-est..Nem baj, majd legközelebb sikerül. Nem kell sokat várni. Csak egy hetet. A QARZONHÁZ után mégicsak kialakult a ház speciális rendje, ha nem is az egykori terveknek, de a valódi szükségleteknek megfelelően. Az alagsorban a ruhatisztító vállalat kirendeltsége üzemel, az étterem személyzete telefonrendelésekre a lakásokba viszi az ételt, a ház szerelői mindenkinek a rendelkezésére állnak, a portások éjjel-nappal megszakítás nélkül teljesítik szolgálatukat, a telefonszámla befizetésétől üzenetek átvételéig, a legkülönbözőbb megbízatásoknak eleget tesznek, valóban rengeteg, mindennapos tennivaló terhét magukra vállalják. Mindez a lakóknak a fűtést és a melegvízszolgáltatást is beleszámítva havi 300 forintba és némi borravalóba kerül. Az eltelt időben gyakorta tapasztaltam, hogy idős emberek keresik fel a ház gondnokát, szeretnének ideköltözni, az első budapesti boarding house kitűnő hírnévnek örvend. Az első lakók közül a fiatalabbak jó része azóta már nagyobbra cserélte el a lakását, nekem nem sok kedvem van ilyen akcióra, megszoktam a kényelmet, az otthonosság légkörét; magányos elzártság ebben a házban nemigen létezik. Rengeteg előnyét felsorolhatnám az itt kialakult életformának: ha betegség jön, a portás-szolgálat minden szükséges tennivalót elintéz, egyetlen mozdulat kell ehhez: felvenni a telefonkagylót. A kérésre mindig szívélyes válasz érkezik. Az ember így megszabadul a mindennapok apró-cseprő gondjaitól; nem csönget rá a portás, nem zavarják a villanyszámlával, nincs gondja mosásra, takarításra, életkedvét, erejét ilyesmire nem fecséreli. Néha arra gondolok, sok ilyen ház kellene. — Mi is gondolunk arra — mondja Baráth Mihály, az OTP sajtóosztályán. — Vannak elképzeléseink ilyen házak építésére, a jövő egyik útja megítélésem szerint valóban az ilyen rendszerű lakóépületek tervezése kell, hogy legyen. A lakáshelyzet pillanatnyilag olyan, hogy a meglévő igényeknek nehezen tudunk eleget tenni. A legtöbb öröklakást készpénzért adjuk el, arra is van lehetőség, hogy a külföldiek valutáért vásároljanak. Ezek a most épülő OTP- öröklakások gyönyörűek. Mintha a cég csak a magyar építőipar színe-javát foglalkoztatná. Hiába — úgy mondják —, ahol a pénz, ott a szerencse. vonja be az egész fürdőszobát. Később, arra kezdtem gondolni, hogy a boarding house semmiben sem különbözik a többi háztól. De hát akkor mért van ilyen különös neve? És mire vágnak fel az angolok? Vagy én tévednék? Az első emeleten egy idős asszony él. Hozzátartozói nincsenek. Járni nem tud. A reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját pincér viszi fel a szobájába. — Más házban tudna élni? — Nehezebb volna. Mióta rossz a lábam, mozdulni sem tudok. Itt van az ajtó mellett a csengő, ha valamire szükségem van, a portára csengetek. A látogatóimat a portás engedi fel, odaadtam a kulcsom. Nem tudok ajtót nyitni. Ha máshol laknék, folyton kellene mellém egy ember. így magamban is elétek, és mégsem vagyok egészen egyedül. öreg hölgy, régi bútorok közt. a modern házban. A beszéd is nehezére esik. Magányos. De a csengő összeköti a világgal. Mégis ér valamit a boarding house? Az évek során némi vita, sok összezördülés, félreértés láttam csak idegen arcot, egy férfi keresett fel, szereucsére otthon voltam, mert hajnali fél ötkor csengetett. Riadtan nyitottam ajtót. „Vegyen fregolit” — mondta. „Nem veszek” — feleltem. „Egy ilyen új lakásban pedig szükség van rá. A felesége haragudni fog érte, ha nem vesz” — figyelmeztetett. „Nincs feleségem.” „De még lehet, he-he — veregetett hátba. — Mindenkit érhet baj, ugyebár? Akkor vegyen előszoba-falat fogasokkal.” „Nem veszek.” „Nem gondol a vendégeire? Csináltasson névtáblát.” „Nem kell, kiírom kézzel.” „A gyerekek levakarják.” „Honnan tudja?” „Tudom.” „Itt nincs gyerek. A házba csak gyermektelenek költözhettek.” „Szóval, nem vesz fregolit?” — kérdezte fenyegetően. „Nem.” „Akkor csináltasson az ajtóra biztonsági zárat. Wertheimrendszer, 76,50. Két kulccsal.” „Bízom az emberekben.” „Uram, gondolja meg — szólt felemelt kézzel, ezzel is jelezve, hogy van még remény. — Holnap ugyanebben az időpontban visszajövök. Gondolja meg.” Másnap hajnalban valóban visszajött és felajánlotta, hogy műanyaggal Cs. I. Kristóf Attila
