Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-22 / 4. szám
ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT Az ötven évvel ezelőtti február végén az egész országban igen enyhe az időjárás. A hőmérséklet maximuma a dunántúli városokban a 15° Celsiust is eléri. A politikai életben azonban éppen nem az enyhülés érződik. Egy párizsi tudósítás ugyan beszámol a kamara külügyi bizottságának üléséről, hol Clémenceau végre kijelentette, hogy az előzetes béketárgyalások március 15-én elkezdődnek. A várható eredményekről a hazai lapokban a legkülönbözőbb kombinációk szerepelnek. A belpolitikai élet legnagyobb izgalmát a kommunista vezetők letartóztatása jelenti. Az okot — vagy ürügyet? — egy munkanélküli tüntetés közben kialakult provokáció adta. Ennek során a tüntetés a Népszava ellen fordult, és a rendőrség is beavatkozott. Az összecsapásnak halálos áldozatai voltak. Az Est hatalmas terjedelmű, megrázó hangú tudósításban számol be a már letartóztatott Kun Béla elleni brutális rendőrtámadásról. A Népszava — miközben „álkommunistáknak, álbolsevikieknek” bélyegzi azokat, akik miatt a tüntetés elfajult — cáfolja a Kun Bélával történteket, és laptársát szenzációhajhásznak minősíti. Az Est riadtan mentegetőzik, és biztosítja a Népszavát teljes egyetértéséről. Egyidejűleg a minisztertanács elhatározza, hogy a legeredményesebb akciót fogja megindítani a „jobboldali ellenforradalom vezetői ellen, ugyanolyan módon, ahogyan a baloldaliakkal tette. Ez irányban már legközelebb nagy jelentőségű események várhatók.” Február utolsó napjaiban már valóban jelentős nevek szerepelnek az őrizetbe vett vagy internált személyek sorában: báró Szurmay, báró Szterényi és mások. A kormány reménytelen harcot folytat az árdrágítók és a spekulánsok ellen. A harc néhol fegyveres összetűzéssé fajul. Kiskunfélegyházán a piaci kofák „fellázadtak a tojás árának maximálása ellen, és a városi csőcselékkel előkészítették a zavarokat”. A zavargások napokig folytak, az össze-vissza lövöldözésnek az újságok szerint 10 halálos és 30 sebesült áldozata lett. Végül a katonák és a szervezett munkások együttes fellépése állította helyre a rendet. A spekuláció új formákat talál. A „Magyarország” hosszú cikket közöl „Százezrekért vásárolnak bélyeget a spekulánsok” címmel. Mint írja, eddig is „öreg emberek, gyerekek, fiatal lányok ... valami furcsa mohósággal vásárolták a levélbélyeget. Van, aki csak királyosat kér, van, akinek csak köztársaság’ kell. Ezek a filatelisták... Am mostanában olyanok jönnek, akiknek mindegy az érték, a szín, 5000—10 000 koronáért vesznek levélbélyeget. Volt, aki egyszerre 60 000 koronáért vásárolt.” A főposta illetékes vezetője szerint „gyermekektől kegyelmes urakig a legkülönbözőbb rangú és rendű emberek spekulálnak a bélyeggel”. A kormány tehát a súlyos gazdasági problémákkal is nehezen birkózik. A leszerelt katonákat is csak részben tudja megnyugtatni. Az Est tudósítása mértéktartó hangon számol be arról, hogy a kormány „a jövőben is a legnagyobb jóindulattal fogja képviselni a leszerelt katonák érdekét,... de nem adhat nagy végkielégítést, mert az csődbe kergetné az államot”. Ezek a napok azonban más, újszerű történelmi eseményeket is hoznak. A hónap utolsó hetében megkezdődik a földosztás. Károlyi Mihály 28 000 holdas Heves megyei birtokán ünnepélyes keretek között sajátkezűleg vezeti be az igényjogosultak lajstromába Antal János hadirokkant katona, 30 éves földműves nevét. Ezt követően a gödöllői királyi birtokon is földosztás kezdődik. A kulturális élet érdekes jelenségeket produkál. A Magyar Hírlap arról tudósít, hogy Szép Ernő, „Lila ákác” című regényének második kiadása készül, és azt írja, hogy „a gyönyörű regény első kiadása négy hét alatt elfogyott.” (A regény színpadi változatát egyébként a tavalyi színházi szezonban mutatták be Budapesten.) A Magyarország közli a főváros tanácsa közoktatásügyi osztályának felhívását, amely szerint a középiskolákban a tanítás március 1-én megkezdődik. A külpolitikai és belpolitikai viharzó események közepette egy meghatóan kedves, a normális életre áhítozó kezdeményezés kér szót. Az Egri Újság közli az egri földműves lányoknak a lap szerkesztőségéhez intézett levelét: „Tisztelt Szerkesztő úr! Nagyon kérjük mi, egri földműves lányok, hogy mióta háború van, igazán nem tudtunk szórakozni az egri földműves legényekkel. Sajnos ránk nézve, hogy a háború elmúlott, és még mindig nincs bál a földműves fiatalságnak. Es mi lányok sok időn át vártuk a legények visszajövetelét. Es már itthon vannak, s még mindig nincs bál, hogy ismerkedjünk meg velük? Nagyon szépen kérjük a kormánybiztos urat, hogy változtasson helyzetünkön, mert így elmúlik az idő felettünk és lányok maradunk.” Február utolsó napján a minisztertanács üléséről szóló tudósítás az elkövetkező események ismeretében különös jelentőséget kap: Károlyi Mihály elnök szóvá tette a letartóztatott kommunistákkal szemben elkövetett brutalitásokat. „Erről a legelítélőbb hangon nyilatkozott, és felszólította a belügyminisztert a vizsgálat szigorú folytatására és a brutalitások megtorlására. Felemlítette, hogy nála járt a Galilei-kör egy küldöttsége, amelynek ő szintén megígérte a túlkapásokkal szembeni állásfoglalást.” Az elnök kijelentette, hogy a letartóztatottakat politikai foglyokként kell kezeim. », „... . M. Kallai Magda Ausztráliai vendég járt a minap a Magyarok Világszövetségében, Nagy Ferenc úr, aki közismert pártfogója több ausztráliai magyar egyesületnek. Munkatársunk ebből az alkalomból interjút kért Nagy úrtól. — Milyen alkalomból látogatott haza? — Betegszabadságon vagyok, és édesanyám meglátogatására jöttem. De felhasználom az alkalmat arra is, hogy régi iskolatársakkal, barátokkal találkozzam. 1964- ben jártam utoljára itthon ... Nagy úr ezután lelkes szavakkal beszélt arról, hogy milyen rohamos fejlődéssel találkozott Magyarországon. Különösen a külső kerületekben folyó építkezések méretei ragadták meg, de egyben az épületek szépsége is. Dicsérte a magyar kulturális élet színvonalát is. Feltűnt neki — úgymond —, hogy Budapesten századrész anynyi hippit és hasonlót látott, mint más országokban. — Ismerősöket, barátokat említett, akikkel találkozott. Kit tudna megemlíteni közülük? — Mindenekelőtt Bognár József professzor urat, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főtitkárát, a Magyarok Világszövetségének elnökét, aki régi, szombathelyi iskolatársam. A közben eltelt hosszú idő ellenére, Bognár professzor úr rendkívül szívélyesen fogadott, és a régi emlékek felelevenítése után mindjárt azt kérdezte tőlem, mivel lehetne segítségére az Ausztráliában élő magyaroknak? Én a következő problémát vetettem fel: örömmel olvastuk a Magyar Hírekben, hogy lehetőség nyílik külföldön élő fiatalok számára egyetemi tanulmányaik Magyarországon való folytatására. Azonban Ausztráliából a magas útiköltség, és egyéb költségek a felhívásban megjelölt tandíjat gyakorlatilag a négyszeresére duzzasztják. Ezen, véleményem szerint, csak az segíthetne, ha az arra érdemesek valamilyen ösztöndíjhoz juthatnának. Bognár professzor szerint ennek elvi akadálya nincs, és a Magyarok Világszövetségének elvileg megvan a módja arra, hogy bizonyos számú ösztöndíjjal támogassa külföldön élő honfitársaink Magyarországon tanulni akaró gyermekeit. Hasonló a helyzet a diákcserével is. — Véleménye szerint mennyire tájékozott az Ausztráliában lakó magyarság a mai Magyarország élete felől? — Hangsúlyozni szeretném, hogy magánemberként járok Magyarországon, és véleményem is a magánember véleménye. Benyomásom az, hogy az érdeklődés a mai Magyarország iránt igen nagy, különösen kulturális és sportvonatkozásokban. Azt is tapasztalom, hogy az ausztráliai magyar sajtóban ma már jóval kevesebb a támadás az óhazával szemben, mint korábban. Mi is haladunk. Ha tetszik, ha nem, a történelem kilométeres léptekkel megy előre, s ha erről nem veszünk tudomást, túllép rajtunk. Amellett egyre több látogatócsoport utazik Magyarországra, s ők már a konkrét valóságot látják itt. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik visszajövet nincsenek megelégedve a Magyarországon látottakkal. Ezen az sem változtat, hogy természetesen vannak dolgok, amelyekben nem tudnak egyetérteni, hiszen más az életformánk. És végül is: meg kell találnunk a közös platformot. A világnak meg kell értenie, hogy miközben hazánknak hű állampolgárai vagyunk, érzelmileg Magyarországhoz tartozónak is véljük magunkat. — Véleménye szerint, mi a további teendő annak érdekében, hogy a reális kép Magyarországról még inkább megerősödjék? — Nagyon sok segítséget várunk a Magyarok Világszövetségétől, kulturális vonatkozásban elsősorban, de a tájékoztatás tekintetében is. Sajnálatos, hogy Magyarországnak nincs közvetlen diplomáciai kapcsolata Ausztráliával. Tudom, hogy ez nem csupán Magyarországon múlik. A magasabb politikai érdekeken túlmenően, nekünk, magyaroknak is nagyon sokat jelentene, hiszen családi kapcsolatainkban sok probléma leegyszerűsödne. Mert ismétlem: mi, ausztráliai magyarok jó ausztráloknak tartjuk magunkat, de sosem feledjük, hogy a bölcsőnket Magyarországon ringatták. b. p. A METRO BECSBEN A Metró-együttes és Zalatnay Sarolta táncdalénekesnő január végén Bécsben vendégszerepeit. Fellépésüket nagy érdeklődés előzte meg. „Az előadás jobban sikerült, mint reméltük” — mondta Sztevanovity Zorán, a Metró-együttes vezetője, amikor hazatérve beszámolt a bécsi Collegium Hungaricumban megtartott ifjúsági estről. — A közönség szűnni nem akaró tapsa háromszor hivott vissza bennünket a pódiumra. Természetesen, együttesünket nagy örömmel töltötte el a szívélyes fogadtatás.” Képünkön: a Metró-együttes tagjai, középen Sztevanovity Zorán. (Szalay Zoltán felv.) KjÍLméiea fa egfaiz énben népművészeti tárgyakat, herendi porcelánt, hangszert és egyéb cikkeket, magyar konzervés italkülönlegességeket előzetes devizaátutalás alapján eljutatt Önhöz az IKKA Kérjen árajánlatot: OTP-IKKA Osztálya Budapest, V„ Széchényi utca 5 Nagy sikerű magyar nótaestet rendeztek a Milánói Magyar Egyesületben. A műsort Lakatos György és zenekara adta, Gaél Gabriella és Madarász Katalin énekelt (felső kép).
