Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-22 / 4. szám
Ez a szombat délután az újságíróklubban, az évente ismétlődő kis ünnepséggel, a filmkritikusok díjainak kiosztásával olyannak indult, mint az előző években. De másképpen fejeződött be. Váratlanul megérkezett ugyanis Kecskemétről — ahol forgat — Jancsó Miklós, aki Csend és kiáltás című filmjéért az egyik nagydijat kapta. Vele együtt érkeztek legújabb filmjének francia főszereplői: Marina Vlady, Jacques Charrier és Eva Swann. Azért jöttek — kicsit fáradtan és törődötten az egésznapos forgatás után —, hogy találkozzanak a magyar újságírókkal. És ez a rövid kis találkozás tette ezt a délutánt különösen kedvessé. Míg a magyar művészeknek juttatott díjak kiosztása tartott, beszélgettem Jacques Charrier-val. A világhírű filmszínész most 32 éves (egyébként Brigitte Bardot első férje, de erre nem nagyon büszke; a házasságukból született kisfiút ő neveli, két kicsi lányával, akik a mostani házasságából születtek). Híresen „szépfiús” arca megférfiasodott. Ennek annál is inkább örül, mert nem akar többé „szépfiút” játszani. így mondja el találkozását Jancsóval: — Tavaly tavasszal ismerkedtem meg személyesen Jancsóval, akit már filmjei révén ismertem és nagyon tiszteltem. Jancsó Csillagosok, katonák című filmje a szerencsétlenül félbeszakadt fesztivál nagydíjának egyik esélyese volt. Ezt az ismeretséget én kerestem, főleg miatta utaztam Cannes-ba. Minden vágyam az volt, hogy ezzel a nagy művésszel együtt dolgozhassam. Cannes-ban meg is kezdtük a tárgyalásokat a közös munka lehetőségeiről. Nem akartam az időt húzni producerkereséssel. A leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás az volt, hogy magam lettem a francia—magyar koprodukcióban készülő filmnek nemcsak főszereplője, hanem producere is. A forgatókönyv kiválasztását Jancsóra bíztam, aki hamarosan eljuttatta hozzám Hernádi Gyula könyvét, a Sirokkót. És pár hónappal később, azaz pontosan tegnap meg is kezdtük a forgatást. Külön örültem annak, hogy a tárgyalások miatt négyszer kellett Budapestre jönnöm ... megismerkedhettem egy néppel, amelyről eddig mindössze annyit tudtam, hogy valahol a Balkánon él, szépek az aszszonyai és a népviselete. Most már, fölösleges mondani — ugye? — ennél jóval többet tudok... A két francia művész Kállai Ferenccel, a Nemzeti Színház tagjával a díjkiosztás estjén (Itt jegyezzük meg, eddig már két francia—magyar koprodukciós film készült. Az első Keleti Márton rendezésében: A fekete szem éjszakája, a második a francia Yves Allegret rendezésében: a Germinal.) Marina Vlady most 30 éves, 45 film főszerepét játszotta, 14 évesen állt először a kamera elé. ő már régi barátként érkezett hozzánk; először 1962- ben, egy francia filmdelegáció tagjaként volt nálunk egy hétig. Mielőtt idejött, megszakításokkal kilenc hónapot töltött Moszkvában, egy Csehovról készülő film főszerepét játssza. Moszkvában kapta kézhez Jancsó és Charrier ajánlatát. — Jancsó filmjeit ismertem, s ezért azonnal igent mondtam, még mielőtt a forgatókönyvet olvastam volna, amit még soha sem tettem. De Jancsóban fenntartás nélkül bízom, mellette, vele dolgozni rendkívüli élményt ígér. Éva Swann 22 éves, egyetlen filmben játszott eddig, őt Jancsó Párizsban választotta. Törékeny, zöld szemű, hosszú, barna hajú lány, érdekes, modern szépségű arca izgalmas ellentéte Marina Vlady aranyló szőkeségének, szoborszerű szépségének. A rövidke beszélgetéseket másnap, Kecskeméttől 26 kilométerre, Lakiteleken, a Tőserdőben, a forgatás színhelyén folytattuk. Ragyogó, már-már a tavasz közeledtét idéző napsütés fogadott, a hatalmas fák kopár ágai feketén rajzolódtak ki a tiszta levegő kékjében. Az erdő közepén hangulatos vadászház — az erdőgazdaságé —, ehhez építtettek díszletben Jancsóék még egy kisebb épületet, a cselekmény jelentős része itt zajlik. Éppen szünetelt a forgatás, felhőkre vártak. Charrier a filmben „szereplő” lovak egyikén száguldozott, a magyar szereplők, Madaras József, Bujtor István kis körben futva pisztolyokat dobáltak egymásnak, gyakorolták a következő jelenetet. — Miről szól a Sirokkó? Jancsó Miklós a kérdésemre mosolyogva, de kicsit kelletlenül felel. Lehet azt tudni, a forgatás második napján, hogy miről szól egy Jancsófilm? Hiszen a kecskeméti Aranyhomok szálló — itt van Jacques Charrier a filmbeli vadászkastélyban a szállásuk — szobáiban esténként sokszor parázs viták zajlanak, Jancsó ilyenkor szokta munkatársaival és a főszereplőkkel megbeszélni, ha kell, átgyúrni a másnapi jelenetek anyagát. Hát azért nagyjából... — A film alapja — mondja Jancsó — a történelem, de nem törekszik történelmi hűségre. 1933-ban játszódik, Dél- Magyarországon. A horvát nacionalistákról, usztasákról szól, akik Magyarországon készítették elő a jugoszláv király, Sándor meggyilkolását. A Sirokkó hőse, akit Charrier alakít, ugyancsak harcolni akar az elnyomó uralkodó ellen. Indítékai azonban egészen mások, mint a fasiszta usztasáké. Egy jugoszláviai, rosszul sikerült merénylet után menekítik őt Magyarorságra, itt kerül az usztasák közé, és nem is tud többé élve szabadulni... A vadászkastélyban, tehát itt, két nő ügyel rá, az usztasák megbízásából: Marina Vlady és Éva Swann ... Talán érdekes momentum, hogy Sándor király meggyilkolását egy korabeli híradóból láthatja a közönség. Végre megjelennek az anynyira várt felhők. Marina Vlady, csizmában, haja kontybán, félhosszú, derékra simuló irhabundában, fegyelmezetten tartja arcát az utolsó simításokra. Charrier — hosszú barna köpenyben — leszáll a lóról, a köpeny gallérja mögé rejtett mikrofonon keresztül beszél valakivel, aki bent van a házban. Éva Swann elhelyezkedik a kastély egyik ablaka mögött. Az előbb még üres térségre lovasok vágtatnak, előreszegezett pisztolyokkal. Aztán lövések zaja hallatszik. És különös módon, már itt, a helyszínen, a forgatásnak második napján is megérez valamit a véletlen néző a film hangulatából. Jancsó jellegzetes, semmihez sem hasonlítható filmstílusa, a pillanatnyi szünetet sem engedő, szigorú koreográfia szerinti állandó mozgás, az egész jelenet puritán egyszerűsége kelti talán azt a sajátságos feszültséget, ami a két főszereplőt is lenyűgözte. — Mik a további tervei — kérdezem később Charriertől. — Még nem tudom — feleli —, de boldog lennék, ha azt mondhatnám: egy újabb francia—magyar koprodukció, Jancsó Miklóssal. Pongrácz Zsuzsa Jancsó Miklós, Jacques Charrier és Marina Vlady a forgatás szünetében. Jobbra: A Sirokkó egyik jelenete (MTI felv.) t'tndluujijÁ karrier E. G. Molnár festőművész budapesti látogatásáról Bécsben él, de minden gondolatával a régi szülővárosra, Budapestre emlékezik E. G. Molnár festőművész és költő, akinek első budapesti bemutatkozó kiállítását a Kulturális Kapcsolatok Intézete nemrég rendezte meg a Fővárosi Művelődési Házban. A megnyitón ott volt a többi között Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a színészvilág számos ismert képviselője, írók és hírlapírók, régi társak, jó barátok. Kíváncsiak voltak a képekre, egy rendhagyó művészi karrier dokumentumaira. E. G. Molnár ugyanis, akit hosszú évtizedeken át ebben a városban, mint Molnár Györgyöt ismertek — egész életében mindennel foglalkozott, csak festészettel nem. Budapesten író és költő volt, a Pen Club tagja, a felszabadulás után, mint a Magyar Téka könyvkiadóvállalat vezetője, kitűnő antifasiszta regényeket jelentetett meg. De a képzőművészettel mindössze az volt a kapcsolata, hogy szenvedélyesen gyűjtötte a fiatal magyar művészek képeit. És 57 éves korában, szinte máról holnapra, nekikezdett a piktúrának. Amíg Budapestre nem érkeztek a római, bécsi, müncheni kiállításainak kritikái, mindazok, akik hallottak arról, hogy Molnár György már nemcsak verseket ír, hanem érdekes színhatású, modern kompozícójú képeket fest, azt hitték, hogy ez nem más, mint egy művészetet szerető ember hobbyja. Amikor azonban egymás után érkeztek a kritikák és a Bécsben járt magyar festőművészek is megismerkedtek Molnár kompozícióival — köztük a Kék barlang csodálatos színhatásával — akkor már sokan tudták, hogy ez nem hobby, hanem egy kései művészkarrier elindulása. Ezt a véleményt támasztotta alá a kiállítást megelőzően Molnár György új kötete, a Bécsben megjelent „Színek, formák, ritmusok” is, amely a művész harminc olajképének kitűnő reprodukcióját, valamint a festményekhez írott verseit tartalmazza. A költő-festőművész könyve és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének budapesti kiállítása közel hozta hozzánk a Bécsbe szakadt Molnár Györgyöt, akinek képeiből sugárzik a színek, a formák, a ritmusok harmóniája. Bécsben él, de a Fertő-tó tájait örökíti meg és egyik legszebb festménye az Idegen ég alatt címet viseli. „Nem, nem vagyok vendég Budapesten” — mondta egy meghitt baráti beszélgetés során. Nem is, ide köti ezer szállal ifjúságának minden emléke, az adja művészetének gyökerét is. A művész képei előtt Zsadányi Oszkár (Vámos László felvétele) Levél érkezett szerkesztőségünkbe M. J. Hollandiában, Nijmegenben élő honfitársunktól. Izgalmas kérdéseket feszeget. Egyik kérdése a magyar állampolgárság megtartásával, illetve az elbocsátás kérdésével foglalkozik, a másik azzal, hogy aki magyar állampolgárnálc számít, s még katonaköteles korban van, azt hazalátogatás esetén vajon behívhatják-e katonai szolgálatra. Mielőtt válaszolnánk, szeretnénk valamit megjegyezni. Mindkét problémának — a honpolgárságnak és a katonakötelességnek is — két oldala van. Egy törvényszerűjogi oldala, és egy emberierkölcsi oldala, Az a tapasztalatunk, hogy azoknál, akik hozzánk fordulnak aggályaikkal, kétségeikkel, általában az emberi mozgatórugók a döntőek, nem azt várják, hogy formulákat, cikkelyeket idézzünk, hanem, hogy emberközelből vizsgáljuk meg nyugtalanító kérdéseiket. Néhány esztendeje ugyanezzel a problémával fordult hozzánk egy apa — Bátki György — az USA-ból, akinek, mint írta, meggyőződése volt, hogy látogatóba hazaérkező 21 éves fiát nem hívják be katonának, csupán felesége megnyugtatására kért tájékoztatást. Annak idején a Magyarok Világszövetsége akkori főtitkára, az azóta nyugalomba vonult Beöthy Ottó az emberien meleg hang, a finom irónia s a tények szintéziséből ötvözött választ. Levelét lapunk 1964. július l.-i számában köz tűk. A többi közt ezeket ta: „Olyan eset nem v nincsen s nem is lesz s< egy sem, egyetlen egy sí amikor egy Magyarorszá> érvényes útlevéllel rendel ző külföldi állampolgár, magyar vízumot kapott útlevelébe, vízumának és tartózkodási idejének lej takor, avagy óhaja szét előbb és bármikor, aka lyozva lett volna abl hogy elutazzék." Lopt ugyancsak közölte — a let író hozzájárulásával — Bt György válaszát, amelyi megköszöni Beöthy C megnyugtató sorait s azt ja: „Jól esett levelét őszinte és emberi hangja Kilátás a Gellért szobor m Rendszeres támogatás — IKKA Alkalmi ajándékozás — IKKA Életjáradék — IKKA Külföldről Magyarországra, Magyarországról külföldre irányuló küldemények és egyéb szolgáltatások közvetítését gyorsan, megbízhatóan bonyolítja az IKKA 4
