Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-12-25 / 26. szám
Reményi Vera (Vámos László felv.) Magyar zenesiker Chilében A messzi Chilében igazán csak egy-két évtizede bontakozik ki az európai színvonalra törekvő és pezsgő zenes élet. Sok odaszármazott muzsikus vállal úttörő szerepet ebben, s két esztendeje a Magyar Hírek is megelégedéssel regisztrálta, hogy magyar művészek is vannak köztük. Akkor látogatott haza, s szerepelt a televízióban Reményi Vera zongoraművésznő, aki diplomáját a budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerezte, később pedig a miskolci zeneművészeti szakiskola tanára lett. Chilében él férjével, s jelenleg Santiagóban a Zenei Egyetemen működik. A chilei előadóművészek életéről, lehetőségeiről, munkájáról, nem utolsósorban a magyar zenekultúra népszerűsítéséről számolt be annak idején lapunk hasábjain. Reményi Vera legutóbbi hangversenye, ame - lyet Chile ismert előadótermében, a Nemzeti Könyvtár épületében tartottak meg, igen nagy figyelmet keltett. A tekintélyes zenei rovatáról ismert El Mercurio című lap hoszabb beszámolót szentelt a hangversenynek, amelyet briliánsnak nevez. Az est első részében Schumann-művek szerepeltek a műsoron, a továbbiakról így ír a lap: „A program második részében Reményi Vera néhány honfitársának, kiváló magyar zeneszerzőknek a műveit mutatta be. Frissen és elragadóan hangzott Weiner Leó három magyar tánca, Kodály világszerte ismert Meditationja pedig finoman árnyalt előadásra adott alkalmat." A santiagói német nyelvű újság Bartók szvitjének (Op. 14.) bemutatását méltatja, amelyben, mint írja gyengédség és technikai csillogás egyesült. Liszt- és Dohnányi-szerzemények zárták be az estet, amely — így összegezi a El Mercurio: „a magyar zongoraművésznő kivételes tehetségét bizonyította”. V. J. f gyermekkorom kedves emlékei közé tar■_ tozik, hogy a hosszú téli estéken édesapám mesélt nékem. Nem tündérmesék voltak ezek, óh nem, hanem igaz történetek életéből, kortársainak életéről, vele, velük történt eseményekről. Ezek között is a legizgalmasabbak voltak az első világháború viszontagságait elbeszélő történetek, a messze távoli országokat bemutató elbeszélések. S ilyen estéken sokszor szóba kerültek azok is, akik a rokonságból, iskolatársak közül messze földre mentek, túl a nagy Óceánra, túl az Úperenciára. Mentek kenyeret, otthont keresni, mert akkor itthon sem kenyere, sem otthona nem volt, nem lett sok-sok magyarnak. Sokszor messze szállt az elbeszélővel együtt az én képzeletem is: Vajon hol van, vajon milyen lehet az az új ország túl az Óperencián? Gyermekkoromban, sőt ifjúságom idején sohasem gondoltam, sohasem hittem, hogy egyszer odajuthatok, sőt én lehetek majd az az első tiszáninneni (miskolci) református püspök, aki az Abaújból, Zemplénből, Ungból, Gömörből, Tiszahátról, Dunántúlról odaverődött magyarokat meglátogathatja. Amire nem számítottam, az ebben az esztendőben valóra vált. Tavasszal baráti hívás szólított, hogy látogassam meg az Amerikába szakadt magyar reformátusokat. Mondanom sem kell, hogy a testvéri szó szíven ütött és nem sok gondolkozás után igent mondtam. Augusztus 21-én délben már a repülőgépen is ültem és este y28 órakor (ottani idő szerint) már az Airport Kennedyn landolt a gép. Nem volt könnyű az út. Hiszen Amszterdamban már teljesen elmaradt mellőlem a magyar szó. Meglepetésül ott még két magyar mondatot kaptam ajándékba, amikor útlevelem látva és német érdeklődésem hallva magyarul igazított útba egy holland repülőtársasági egyenruhát viselő hölgy. Sokszor repült gondolatom viszszafelé. A gép szelte az utat a fehér felhők felett, s én családomra, otthonomra, Budapestre, Miskolcra és a Tiszahát kicsiny falvaira, fehér házaira gondoltam, és az új több szobás, búcsúzunk Zitzer gyulától Most ért el hozzánk a hír: Zilzer Gyula festőművész — akire innen a távolból oly büszkék voltunk — 72 éves korában Neio Yorkban elhunyt. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy műveiben tovább él, művei ébren tartják emlékét. De — ámbár ez nála is érvényes — én rá, az emberre emlékszem. Azok közé az erős művészegyéniségek közé tartozott, akik pusztán személyiségükkel is hatnak, egy-egy gesztussal, szóval, pillantással plasztikus, élményszerű nyomot hagynak maguk után. Ügy emlékszem rá, úgy áll előttem-, amint néhány esztendeje — amikor a Világszövetség vendégeként járt itthon — a külvilágot, a fényt, a színeket különös erővel magábaszippantó tekintete mohón és gyöngéden simogatta az ismerős hazai tájakat. Ahogy a Duna-kanyarban, Nagymaroson, Visegrádon fiatalos lendülettel ugrott ki a kocsiból. Ma is hallom, amint felkiáltott: „Igen! Ez az!” Szinte bizonyos volt: agyában a művész sajátos felvevőkészüléke pillanatok alatt rögzíti a meghitt környék minden kis részletét, hogy egyszer majd visszaadja a világnak. S csakugyan, később New Yorkból megírta, hogy hazatérve tüstént megfestette emlékezetből a Dunakanyart. Benne van hát ez is az életműben, amely valamikor a húszas években kezdett nőni, növekedni, amikor elhagyta Horthy fullasztó levegőjű Magyarországát. Párizsba ment, s hamarosan Picasso, Mondrian, Brancusi baráti körébe került. Majd áttelepedett az Egyesült Államokba, ahol rajzait, vízfestményeit a Metropolitan Museum, a Museum of Modern Art, s Rockefeller kormányzó magánmúzeuma őrzi. Néhány esztendeje Budapesten volt kiállítása. Ennyi, ami röviden elmondható, s még talán Zilzer Gyula (G. D. Hackett felv.) a végső esemény: temetésén felesége, festőművész leánya mellett ott voltak a New York-i magyar festőművészek szövetségének, a legtöbb amerikai magyar újságnak és szervezetnek a küldöttei, s nagykövetségünk is képviseltette magát. Furcsa, s hihetetlen, hogy nincs többé. Bennünk az a friss, gyermeki vidámsága él tovább, amellyel Visegrádon kiszállt a kocsiból. És az a világot magához ölelő lendület, amelyből a képei születtek, teszi lehetővé, hogy csakugyan köztünk marad, tovább él. S. M. Lengyel József: Ezsau mondja — — — — 13,50 Ft Tóth Bálint: Nehéz örökség — — — — — 17,—Ft Thurzö Gábor: Tetszés szerint — — — — 19,50 Ft Benedek István: Párizsi szalonok — — — 38,— Ft Örkény István: Novellák — — — — — 26,— Ft Mesterházi Lajos: Vakáció — — — — — 34,— Ft Az új könyvek megrendelhetők a KULTÜRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi vállalattól (P. O. B. 149. Budapest S3) vagy külföldi megbizottaitól HELYREIQAZiTÁS Lapunk 1969. november 29-i számában az amerikai nyugdíjak átutalásáról közöltünk cikket. amelybe sajnálatosan hiba csúszott. Magyarországon élő magyar állampolgárok ugyanis akkor kaphatják meg amerikai nyugdíjukat, ha nyugdíjjogosultságukat 1956. december 31. napját megelőzően szerezték. A sajtóhibáért olvasóink szíves elnézését kérjük. A LÓSPORT A nagy példányszámban megjelenő Vollblut című német folyóirat októberi száma a magyar lovak nemzetközi sikereivel foglalkozik. A képes beszámoló elismeréssel szól a magyar szakemberekről. Részletesen foglalkozik a győztes lovak származásával és a magyar telivértenyésztéssel. A cikk szinte csodálattal állapítja meg, hogy a világháború után majdnem megsemmisült magyar lótenyésztés és versenyzés milyen rövid Idő alatt heverte ki veszteségeit. Az ügetőpályán befejeződtek, az 1969. évi amatőrversenyek. A legjobbak futama, az „Amatórderby" az újságíróknak hozott sikert. A 2000 méteres versenyben Sípos Tamás, a Magyar Rádió és VILÁGÁBÓL Televízió munkatársa győzött. A győztes ló. Pandúr l.30- as, kitűnő időt ügetett. A második és harmadik helyet az élsportolók foglalták el, Ferdlnándy Géza és Kunsági György révén. Az előbbi Pillangót, az utóbbi Jelest hajtotta. A Nagyvázsonyi Lovasiskola nemzetközi túrát rendezett a Balaton körül. A 250 kilométeres távon 33 lovas vett részt. A természetes és mesterséges akadályokkal nehezített út első felét hiba nélkül vették a lovasok, de az utolsó kilométereken több bukás is történt. A végcél Keszthely volt, ahol látványos vadászlovaglással fejezték be a túrát. Képünk: a Balaton körüli lovastúra résztvevői a festői Bakonyban. SZ. L. 'fZZZ***' Öp*&£/V®i4/V Irta: Ráski Sándor református püspök összkomfortos új házakra, amelyek most épülnek. S estére már túl voltam az Óperencián. Milyen kicsi lett mára a nagy Óceán. A XIX. század végén a kivándorlók százezreinek milyen óriási volt. Hány nap, hány hét kellett ahhoz, hogy átszeljék azok a füstös, kormos, szénszagú „tengerjáró gőzösök". Most pedig még 12 óra sem telt el s a repülőtéren már vártak is barátaink, Hamza András, dr. Harsányi András, Vitéz Ferenc amerikai magyar lelkipásztorok és a presbiteriánus egyház külügyi hivatalának vezetője. Ok voltak első kalauzaim New Yorkban, s első szállásadóm is Hamza András volt. Farmjára hajnalban érkeztünk a hosszú út után, családja kedvesen fogadott, s felhangzott — ez külön öröm volt a szívemnek — az itthonról származó puli csaholása. Utam baráti hívásra történt, s a baráti hívásból hivatalos látogatás lett. Magyarok közül magyarok közé érkeztem ötven napra az Egyesült Államokba. E felejthetetlen ötven napról már itthon is beszámoltam több alkalommal, írásban a Reformátusok Lapjában négy folytatásban. S most a Magyar Hírekben itthonról az ottmaradottaknak számolok be arról, mit hoztam haza, milyen érzésekkel gazdagodtam az amerikai magyar reformátusok között. Tudom, ez a beszámoló nem teljes. Hogyan is lehetne. Hiszen magyar szívvel magyarok között járni oly gazdagságot jelent, hogy azt leírni sohasem lehet, csak újra meg újra végig élni. Mozaikok lesznek ezek, de tudom, ahogyan e mozaikok nekem teljes képet adnak, néktek is, akik olvassátok soraim mozaikjait, e cserepekből teljes kép alakul. Igen nagy élmény volt amerikai magyarok között a magyar nyelv. Ez a fogalom természetesen nem ugyanazt jelenti az első, vagy a második, illetve harmadik generáció számára. Az első még itthonról vitte az anyanyelvet. A második, vagy harmadik generáció viszont már ott tanulta nyelvünket. Nem mindenkinek sikerült egyformán, nem mindenkinek van módja egyformán gyakorolni ezt az örökséget. De mindenki illendőnek tartotta, ajándéknak szánta, hogy hozzám, az óhazából érkezetthez édes anyanyelvűnkön szóljon néhány szót. Talán csak egy köszöntést, esetleg egy haza szóló üdvözletét. Néhány szó ismétlődött sokszor egy-egy ilyen búcsúzás, elköszönés alkalmából. Aki csak ott állt annyit hallott: „Isten hozta, köszöntjük az otthoniakat, adja át köszöntésünket minden magyarnak!” De nekem nemcsak ennyit jelentett. Hazánknak, Magyarországnak itthon igen sok vidékét bejártam már. A „szóból ért a magyar”mondást úgy is értem, hogy a kiejtésből már szeretem kihallani, hogy ki a dunántúli, ki a palóc. Ki jött Abaújból, Cserhátról, vagy máshonnan. Itthon mennyit kell utazni, messze tájra menni, hogy ezek a szépségek hallhatók legyenek. Az Államokban viszont ez egy-egy helyen együtt volt. Itthon széles mezőn pompázó rét a magyar nyelv sokfélesége és szépsége, ott mezei csokorba szedett virágkoszorú. S bármerre megy az ember, a magyar szóra jelentkeznek emberek. Akár a Niagaránál tanácskozott kis csoportunk, vagy a repülőtéren tanakodtunk, ismét és ismét voltak, akik néhány szóra megálltak, érdeklődtek, ismeretlenül is, a nyelv kapcsai révén jelezték hozzánktartozásukat. De nemcsak ez az élményem a magyar nyelvről, öreg amerikás magyarok egy sajátos nyelvet is kialakítottak. Clevelandban az amerikai Magyar Református Egyesület irodájában voltam és. vártam, míg az egyesület titkára, György Árpád nagy«awasAhiWZaílkj MAGYAR GYÁRTMÁNYÚ eredményhirdető tábla szállítására írtak alá szerződést az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat képviselői, a Wiener Stadthalle igazgatójával, 60 ezer dollár értékben. A berendezés a híres bécsi Práter-stadionba kerül, az 1970 augusztusi évnyitón már ez hirdeti a mérkőzések eredményeit. A berendezést a Villamos Automatikai Intézet tervezi és gyártja. * 19 MÉTERES mélységben értékes grafitot találtak Edelényben, a szén után kutató geológusok. A grafitvagyon megtalálása után tovább mélyítik az aknát, most már grafit-kutatási céllal. * KÉT ÉV alatt megkétszereződik a magyar pezsgőgyártás — mondotta a Magyar Állami Pincegazdaság vezérigazgatója az ünnepi felkészülés előtt. Nemcsak belföldön kedveltek a magyar pezsgők, jelentős mennyiség kerül Angliába, Brazíliába, Svájcba, Belgiumba, Olaszországba és Hollandiába. * SZÁZNÁL TÖBB országban értékesíti a magyar textil- és ruházati ipar készítményeit a Hungarotex. 'Tizenhat tőkésországban saját küldöttje van, Moszkvában önálló irodája működik. Az angol képviselet egy részét a magyar-angol ügynökségi vegyes vállalat vette át, amelyet azért hoztak létre, hogy a kétmillió fontnyi beviteli kontingenst nagyobb mértékben kihasználják. Jövőre az NSZK-ban és Spanyolországban szándékoznak az angliaihoz hasonló képviseleti ügynöki vegyes vállalatot létrehozni. Angol típusú automata cigaretta-szívó gép működik Debrecenben. a Magyar Dohányipar kutató laboratóriumában. A gép meghatározott szlváskörülmények között vizsgálja a füstszűrők hatékonyságát és a különböző égéstermékeket * Urban Hansen, Koppenhága főpolgármestere (középen) megtekintette a 43. számú Állami Építőipari Vállalat egyik házgyárát, amely dán Ucenc alapján dolgozik. Balról: Bartos István, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. A vendégeket Bodó László főmérnök kalauzolta Egy angol cég korszerű kikészítő gépsorával szerelték fel a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai gyárát (MTI felv.) tiszteletű úr hivatalos ügyeit elintézi, hogy továbbmenjünk a „szomszédba”, Washingtonba (mert ilyen „kis utakban" kellett tanulnom ott gondolkozni), amikor egy több mint ötven , esztendeje ott élő magyar asszony érkezett az irodába. Bemutattak. Mindkettőnknek igen nagy volt az öröme, hogy óhazai magyar és új hazájában élő magyar így találkozhat. Megy minden szépen, értjük egymást, örülünk egymásnak. S utána intézi, amiért érkezett. S én csak fülelek. Magyar szavak s közöttük valami, amit már nem értek. Hiszen a biztosítással kapcsolatos szakkifejezéseket ő már másként mondja. A ragok, képzők, kötőszavak magyarok s mindezt angol szavakhoz ragasztja. De fontos, hogy ő érti, a másik magyar is, és a dolgát elrendezte. Az ötven nap alatt 12 államot jártam be. Mindazokat, ahol magyarok is laknak. Az engem kalauzolókat mindig megkértem, menjünk el abba a városrészbe, ahol valamikor az első magyar kivándorlók letelepedtek, ahol azok laktak, akik elsők voltak ebben a nagy országban Detroitban, Clevelandben, Perth Amboyban és sok más helyen nem kis áhítattal jártam ezekben, az első magyarok által „lelakott" utcákban. De McKeesportban már Nagy Lajos volt püspök nem tudta ezt a „régi világot” megmutatni. Azóta lebontották, s itt is, ott is új házakban, most már nem olyan zárt utcákban laknak a magyarok akik ismerik egymást, tudnak egymásról, számon tartják így is egymást. Két ilyen városban nemcsak a régi telepeket járhattam végig, hanem a polgármester is , gondolt rám. McKeesporton és Clevelandban a „város díszpolgárává” választottak. McKee- ' sporton Mayor A. Elko, Clevelandben Carl B. Stokes polgármester ajándékozott meg a város aranykulcsával. Igen nagy megtiszteltetés mindkét város első emberétől. Lakásomban kiemelt helyen őrzöm ezt a két megtisztelő jelvényt, a két város kitüntető szeretetének és bizalmának bizonyságát. (Folytatjuk)
