Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-09-06 / 18. szám

SZABOLCSI BENCE HTJÁN

fellegi “Terí Pesten

— Mit látott Magyarországon?

— Kimentem Szentendrére és megnéztem az új Teátrum elragadó előadását. Most láttam először Psota

Augusztus 2-án töltötte be 70. évét a magyar zeneélet s a magyar zenetudomány nemzetközi hírű vezető-személyisége: Szabolcsi Bence. Születésnapja tiszteletére a „Magyar Zenetörténeti Tanulmányok” sorozatának új kötetét adta ki a budapesti Zeneműkiadó, Bónls Ferenc szerkesztésében. E kötetben huszonnégy zenetudós írásai olvashatók a magyar muzsika történetéről, a középkortól a XX. századig: megannyi „hozzászólás” azokhoz a témákhoz melyeket Szabolcsi Bence, félszázados munkássága során, felvetett. Addig is, amíg a kötet eljut olvasóinkhoz, itt közöljük — kivonatosan — előszavát, mutatványként — és a jubiláns Szabolcsi Bence professzor köszöntéséül.

Szabolcsi Bence abból a Bartók és Kodály példáján fellelkesült tudósnemzedékből való, mely 1920 táján tűnt fel a magyar szellemi életben s amely az azóta eltelt fél évszázadban lerakta a modern magyar zenetudomány alapjait. E generáció legidősebb tagja, Molnár Antal, a korszerű zeneesztétika úttörője volt magyar földön — egyúttal a Bartókkal és Kodállyal foglalkozó esztétikai irodalom úttörője is. Major Ervin a magyar zenetörténeti filológia új kutatási módszereit dolgozta ki s ért el velük messzeható új eredményeket. Tóth Aladár a magyar zenekritika és zenei esszé-írás terén állított fel új mértéket, a kulturális haladás messze tekintő, ékes és éles szavú apostolaként.

Szabolcsi Bencére kettős feladat várt: a modern magyar zenetörténet-írás megteremtése s ezen felül annak a közegnek a megteremtése, melyben maga a zenetörténet-műfaj közüggyé, általános igénnyé, a magyar irodalom s a magyar tudomány elismert ágává lehetett. Hogy mit tett az utóbb említett feladat teljesítéséért, arra csak néhány adatot említünk itt meg: szerkesztette a Zenei Szemlét és a Zenei Lexikont, (Major Ervinnel, illetve Tóth Aladárral, 1926—1929, illetve 1930—1931), előadásokkal és zenei feldolgozásokkal népszerűsítette a régi magyar zenét a II, világháborút megelőző években, 1946 óta tanít a Zeneművészeti Főiskolán, ugyanitt ő szervezte meg Kodály Zoltánnal és Bartha Dénessel a zenetudomány tanítását 1951-ben, szerkesztette a Zenetudományi Tanulmányok köteteit (Bartha Dénessel, 1953—1963), szerkeszti a Stúdia musicologica című idegen nyelvű zenetudományi folyóiratot (1967-ig Kodállyal), 1961-ben megalapította a Bartók Archívumot, amelyből

1969-ben a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete kifejlődött.

Magyar zenetörténeti munkásságát — se hasábokon ezt kell min.denekelőtt hangsúlyoznunk — korszakalkotóan újjá teszi, hogy az ő személyében vállalkozott első ízben az egyetemes zenetörténet nemzetközi rangú tudósa a magyar zenetörténet teljes feltérképezésére. És ennél is többre: arra, hogy valaki, aki Vivaldi és Mozart, Bartók és Kodály műveiből szűrte le a nagyság és szépség fogalmát, teljes meggyőződéssel és meggyőző erővel tegyen hitet a Tinódi-dallamok szépsége vagy a magyar romantika századának nagysága mellett. Valaki, a német tudós-iskola alaposságát és hagyománytiszteletét a Romáin Rollandok és Hippolyte Taine-ek

Szabolcsi Bence

(MTI felv.)

világosságával, irodalmi igényeivel és történeti szemléletmódjával tudta egyeztetni, s mindezt még a Bartóktól és Kodálytól kapott inspirációval: az élő s a történeti anyag, népzene és műzene, magyar és nem magyar zene, európai és ázsiai dallamosság, zene és irodalom, vers és dallam, zene és társadalom összefüggéseinek vizsgálatával. Mert végül is ezek a legfőbb eredői Szabolcsi Bence több évtizedes magyar zenetörténeti kutató- és elemző munkájának, melynek összegezése a Magyar zene évszázadai nagyszabású történelmi körképeként látott napvilágot.

Szabolcsi Bence útján — mely egyszersmind nagy elődök, jelentős kortársak útja is — kívánnak to- Vább haladni a MAGYAR ZENETÖRTÉNETI TANULMÁNYOK munkatársai. Első feladatuknak azt tekintik, hogy új, eredeti és tanulságot ígérő írásokkal teljesebbé tegyék a „magyar zene évszázadainak” képét. Második feladatukként pedig azon munkálkodnak, hogy a magyar zenetörténet-tudomány ne váljon tudósok magánügyévé: hogy eredményeinek — közvetlenül vagy közvetve — része legyen a nagyközönség is. Bátorít bennünket az a tudat, hogy ez a kívánság nem egyoldalú. Az a tény, hogy a MAGYAR ZENETÖRTÉNETI TANULMÁNYOK Erkel emlékének szentelt 1968-as kötete néhány hét alatt elfogyott, arra vall, hogy a magyar zenei múlt mennél teljesebb és gazdagabb feltárása, megismerése kutatóknak és olvasóknak közös óhaja. Hisszük: így lesz ezután is.

Kötetünk — mondottuk — Szabolcsi Bence hetvenedik születésnapja alkalmából jelent meg. A benne közölt tanulmányok azonban — Szabolcsi műveinek jegyzékétől eltekintve — nem az ő munkásságával foglalkoznak, hanem a magyar zenetörténet általa felvetett vagy általa is megválaszolt kérdéseivel a középkortól a XX. századig, s különös súllyal Erkellel, Bartókkal és korunkkal. Ám az ellentmondás cím és tartalom között látszólagos csupán. Megvilágítására hadd idézzük Liszt Ferencet, aki Mosonyi Mihály Szép Ilonka operájának témáira írt zongorafantáziáját a következő sorokkal küldte el Mosonyinak: „Egy kitűnő diplomata bölcs mondása szerint... a királyoknak és fejedelmeknek csak a saját kertjükben termett virágot szabad adni”. Ügy hisszük: a tudósnak aligha lehet nagyobb elégtétele, mint az a felismerés, hogy témái tovább élnek, hatnak s éltetik a tudományt.

Bónis Ferenc

A mai tizenévesek — itthon — még a nevét is alig ismerik: Fellegi Teri, a nagy hírű énekesnő — akinek tündöklő művészi birodalma a sanzonoktól, a daloktól a klasszikus nagyoperettig terjedt — huszonkét év óta New Yorkban él. Nem akkor ment ki először, hiszen 1921-től 1934- ig is Amerika volt az otthona. Nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy úgy beszél magyarul, mintha mindig idehaza volna, mert társasága, baráti köre New Yorkban is jórészt magyar.

S magyaroknak énekelt amerikai tűméin is: New Yorkban, Kanadában, Los Angelesben, Clevelandben, Chicagóban, és még sok-sok városban. Ügynevezett „one man show”kat rendeztek számára, önálló estéken lépett föl, magyar, német, francia, s angol nyelven adta elő a híres sanzonokat, s régi nagy sikerű, pesti műsoraival örvendeztette meg hallgatóit.

— Meghalt a férjem — mondja most, amikor a Budapest Szállóban beszélgetünk — és én visszavonultam az énekesi pályától. Utolsó estémen, egy évvel ezelőtt búcsúztam a színpadtól, és búcsúztam a férjemtől, akiről tudtam, hogy halálos beteg, de ott ült még a nézőtéren. Fejér György kísért zongorán, bizonyára emlékeznek még Pesten, hogy itt is mindig vele együtt szerepeltem.

Fejér György zongorázására persze, hogy sokan emlékeznek! Olykor egy-egy lemeze jut el hozzánk, és elbüvölten hallgatjuk szellemes, virtuóz produkcióit.

— Fejér György óriási sikereket arat New Yorkban is, különleges

műfajt teremtett meg, improvizál, persziflál és a zongora mellől beszél is a közönséghez.

Fellegi Teri úgy mesél New Yorkról, mintha magyar város volna.

— Ha végig megyek a Második Avenuen, és látom a temérdek magyar feliratú üzletet, úgy érzem magamat, mintha itthon volnék. S voltaképpen csaknem mindig magyarokkal jövök össze odakint is. A sok régi emlék, közös élmény örökre összekapcsolja az embereket. Szoros barátság fűzött Szirmai Alberthez. Egy évvel halálát megelőzőn ő kísért zongorán egyik estémen, s az ö kompozícióit adtam elő. Nagy veszteség számomra, hogy elment közülünk ...

Hotelszobájának asztalán most egy fürt lila akác illatozik.

— Honthy Hanna kertjében szakítottam, s magammal viszem New Yorkba. Ugye milyen gyönyörű? Az a drága Honthy Hanna meglátogatott itt, és eljött Dobos Annie is: visszaemlékeztünk azokra az időkre, amikor mind a hárman lluskát játszottuk a János vitézben Fedák Sárival. Én 1923-ban egy New York-i színpadon kerültem össze vele ebben a szerepben. Egyébként Honthy Hannát lelkes közönség várja Amerikában, ezer és ezer ember tódul majd az előadásaira, hogy szemtől szembe láthassa régi kedvencét.

— Nem fáj a szíve, hogy búcsút mondott a pódiumnak?

— Akkor akartam megválni a pályámtól, amikor a közönség még szeret engem.

Irént, akiből csak úgy szikrázik a tehetség. Boldog vagyok, hogy ilyen gyönyörű heteket tölthettem a nyári Budapesten. A legmeghatóbb az volt számomra, hogy a Fészekben régi barátaimmal, régi kollégáimmal találkozhattam. Az a tervem, hogy jövőre megint hazalátogatok. Talán sikerül a színházi szezonban jönnöm, hogy több előadást láthassak.

Reméljük, minél előbb találkozunk Budapesten .. .

Gách Marianne

Fellegi Teri

(Novotta Ferenc felvétele)

A NYÁRI

A vendégeket négynyelvű útbaigazító táblák ,,kalauzolják'* a Nagyerdőben

Rokonlátogatóban

Dankó Júlia vezetésével (Dankó Júlia a középen, kockás szoknyában, mellette férje) magyar rokonlátogató csoport érkezett Detroitból a szülőhazába. Ugyanezzel a géppel érkezett Róna Oszkár honfitárs (a kép baloldalán) Los Angeles-i magyarokkal. A kép a megérkezés pillanatát örökíti meg a Ferihegyi repülőtéren. A kedves vendégek szeretteik körében járták az országot, s a csoport vezetője az illetékes magyar idegenforgalmi szervekkel a jövő évi látogatásról tárgyalt, amikoris több mint kétszázan jönnének Magyarországra Detroitból a William Penn Club tagjai közül.

PH-DNM

(Novotta Ferenc felv.)

,»1934-ben már titkára voltam a nyári egyetemnek ..

7ATem, nem tévedés. Némedi 1 1 Lajos doktor valóban nyári igazgató, ősszel, télen, tavasszal professzor, ősszel, télen, tavasszal a német irodalmat oktatja a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, Goethe életművében búvárkodik, és pihentetőül a magyar felvilágosodás korának kultúrájával, művelődésügyével foglalkozik. Aztán beköszönt a nyár. Kiürül az egyetem, vízpartra, hegyre utaznak mind a diákok és tanáraik, a nyári igazgató és munkatársai azonban maradnak. Július 18-tól augusztus 16-ig az egyetem otthont ad a Nyári Egyetemnek, a professzor pedig átlényegül igazgatóvá: fogadja az állomáson a vendégeket, megszervezi az előadásokat, tárgyal a vendégoktatókkal és a tolmácsokkal, levelez, telefonál a kirándulások ügyében, aprócseprő panaszokat orvosol, felvilágosításokat nyújt, újságírókkal és tévésekkel tárgyal, drukkol, hogy o pesti vendégelőadó — Czine Mihály vagy Lőrincze Lajos vagy Hont Ferenc — autója ne kapjon defektet, vonatja ne késsen, buzgón olvassa a meteorológiai előrejelzéseket, napsugaras lesz-e az időjárás a balatoni program idején ... Közben néhányszor visszavedlik professzorrá is: előadásokat tart a magyar felvilágosodásról magyar és német nyelven, szemináriumot vezet, foglalkozik mintegy másfélszáz nyári diákjával. Nyári igazgató ...

— Mióta van nyári egyeteme Debrecennek?

— Kisebb kényszerű megszakításokkal 1927 óta. Az elnevezés is, „nyári egyetem”, itt, Debrecenben született 42 esztendeje.

— És kettejük „frigye” mióta tart?

— 1934-ben már titkára voltam a nyári egyetemnek. Azért éppen ez az évszám jut az eszembe, mert akkor járt itt első ízben Albert Lange Fliflet úr, a bergeni

egyetem nyelvész professzora, ösztöndíjas diákként, s most, 35 év után, ismét találkoztunk. Bergeni kollégám megállapította: egyikünk se fiatalodott megismerkedésünk óta, de az egyetem épülete, az igen. Nagyon megnyerte tetszését az új kémiai tömb.

— Gyakoriak az ilyen találkozások?

— Eléggé. Most már nagyon sok visszatérő hallgatónk van. Tavaly, például Soltész kisasszonyról írt a

„Egyikünk se fiatalodott..

Magyar Hírekben; ha óhajtja, ismét találkozhatik vele, csak most nem a húgával van, hanem az öccsével. Egy másik francia ismerősére is rábukkanhat. Emlékezik, ugye, Roger Ludwigra? Feleségével és esztendős kislányával jött tavaly. Az idén is megérkezett, csak szakáll nélkül. Soroljam tovább? A vissza-, vagy ha a külföldön élő magyarokról van szó, hazajárókkal megtelne a jegyzetfüzete.

— És miért e vissza- és hazajárás?

— Fliflet barátom szerint azért, mert „az öregedő férfiak szívesen visszajárnak oda, ahol fiatalként megfordultak”. De a mi hallgatóink javarésze fiatal, egyetemista. Őket valami más vonzza. Az érdeklődés a magyar nyelv, a magyar kultúra iránt. Meg talán az is, hogy jól érzik magukat közöttünk.

— És egymás között! Három kontinens 22 országából jött a 133 hallgató, öreg és fiatal, oktató és diák, kertész és háziasszony, műfordító és tolmács. Micsoda tapasztalatcsere lehetőség!

— Kétségtelen, igaz. De a vonzerő mégis a mi — itthon talán kissé lebecsült — nyelvünk és kultúránk. Foyta Györgyné, Caracasban élő honfitársunk ezt nagyon precízen meg is fogalmazta: „A mai magyar kultúráról és irodalomról nincsenek ismereteim, amit itt kaptam, az nagyon sok volt. Átfogó ké-