Magyar Hírek, 1969 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-08-23 / 17. szám
Macska-egeret játszik velem a júliusi nap. Megvárja, amíg leülök az italbolt asztalához, és megmerítem kanalam a babgulyásban, de az étket lenyelnem már nem engedi, mert hirtelen kidugja arcát a felhők közül, s eláraszt mindent aranyszínű ragyogással. Kapom a masinám, ugrok föl, s majd’ ellököm a befele igyekvő nagydarab, kissé tán pityókos férfit, úgy rohanok, hogy lencsevégre kapjam azt, amit a mai Tárd jelképének gondolok: a még vakolatlan, vidám-vörös téglából rakott, tornácos, sátortetős házat — beillene rózsadombi villának is! —, s a mögötte meghúzódó kontyos zsupptetejű vityillót. De mire odaérek, futva, a nap ismét elrejtőzött, s fátyla mögött — úgy érzem — mulat rajtam, s én dolgom végezetlenül fordulhatok vissza a hűtlenül elhagyott babgulyáshoz. De a testes bácsi, közben benyakalt egy pohár sört, utamat állja, parolára nyújtja tenyerét, s érdeklődik: — Aztán riport készül? — Afféle, ha sikerül. — És mi újság Pesten? s szimbóluma egyben az újat teremtés okának, céljának: a gyermek szinte vallásos kultuszának is. Elolvastam, amit eddig írtam; valahogy elformátlanodott ez a bevezető! Pedig itt, a kezem ügyében, a vázlatom. Első mondata: „Szabó Zoltán; A tardi helyzet — 1935; új nyomozás; régi és „De hogy mit írt, azt végül nem olvastam . . (Garami László felv.) Kisunoka a zsúpfedeles öreg ház előtt — Csak annyi, mint itt. — Hát nem egészen! Mert a pestiek nemigen kívánkoznak ide, Tardra, a tardiak ellenben fölkívánkoznak mind Pestre. — Bátyám szintúgy? — Nemigen! Én nem. Inkább a fiatalabbja. — És miért ez a nagy elkívánkozás? De kiragyog megint a nap, és a választ nem hallom már, ott vagyok a múltat és jelent egy képbe tömörítő ház előtt, beállítom a távolságot, az időt, a rekeszt, kezem már az exponáló gombon, amikor kidöcög az új házból, a félig készből, egy meglehetősen terebélyes matróna. — Fényképezze már le a gyermekeket is! — kérlel, és harsány szóval hívogatja a kontyos régi porta előtt üldögélő apróságokat: —Gyertek csak! Gyertek ide! Na, gyertek, nem halljátok! Gyertek szaporán! Három fiúcska, egy kislány ... mérlegelik a helyzetet, az egyik, a legkisebb fiú, közeledik is óvatosan, a többi tágul inkább. Csodálatosan türelmes most a napocska: kivárja, míg a kicsi elhelyezkedik, úgy és ott, ahogyan és ahová a nénike dirigálja, és elkészül a kép. — Küld, ugye, belőle? — kérlel az asszony, és arcán átfut valami napnál is ragyogóbb fényesség, ahogy kimondja: — Az unokám! fgy lett ez az én első tardi fotográfiám kétszeres jelkép: a régit váltó új szimbóluma, mai ellentmondások; megtartani a szerkezetet!” Igen, fölkiáltó jelet is raktam az utolsó mellékmondat után, mintegy figyelmeztetve magamat a szigorú írásfegyelemre, arra, hogy én csak „pótnyomozást” végzek itt, ebben a borsodi községben, s munkám közben tartanom kell magam az első „detektív”, Szabó Zoltán stációihoz. Könyve 241. oldalán ott a mű jól tagolt alaprajza: „I. A táj, történet és a lakosság összetételének rövid rajza. II. A szociális helyzet; birtokviszonyok, munkaviszonyok, táplálkozási viszonyok, egészségügy, lakásviszonyok, három család állapotrajza. III. A polgárosító erők: az iskola szerepe, a háború, a hadifogság, az utazások élményei, a könyv, az újság, a vallás, az értelmiség példája IV. A parasztélet erői, a népi művészkedés maradványai, a saját készítésű eszközök használatának átalakulása. IV. Társadalom, erkölcs, politika. V. A társadalom fejlődésének iránya.” Ezt a szerkezetet követem majd én is a későbbiekben. És megpróbálom követni eközben Szabó Zoltán tardi útját, ha lehet. Ügy gondolom, lehet. Mert a tardiak, a középkorúak és az idősebbek, emlékeznek reá jól, bár a nevét legtöbben elfelejtették. — Az a szakállas — így őrizték meg maguknak az emberek. Ahogy’ kimondják, hangjukban alig palástolt harag és szégyenkezés bújkál. Több, mint három évtized után se bocsátják meg egykönnyen, hogy valaki megmutogatta ország-világnak riasztó szociális sebeiket. Győri néni, a főtéri presszó vezetője adja talán az egyetlen, restelkedés keltette haragtól ment’, tárgyilagos beszámolót az első „nyomozásról”; — Rólam is írt cikket... — Nem cikket — igazítja helyre a presszóban kávézó tanácselnök —, hanem könyvet! — Kimásolta az én kis dolgozatomat, aztán kikérdezett ... Akkor tán tíz esztendős lehettem ... Kérdezgetett: hogy főz édesanyám, én mikor kelek, mit csinálok? Mondtam neki, hogy most már nem édesanyám főz, hanem én, azt a kis hagymáslevest a birkapásztorkodás mellett is összeütöm. Aztán, hogy mit csinálok? Hát a gyerekekkel vagyok, Jánossal meg Marival ... Az akkoriban született ... Megmondtam én mindent, teljesen őszintén, mint afféle gyerek. De hogy mit írt végül, azt már nem olvastam... — Én olvastam azt a könyvet — tüzeskedik egy aszszony, aki beteglátogatóban volt Orosz Mari néninél —, de nincs az jól megírva! Bizony! Mert a gyerekektől kérdezte, mit esznek, mit nem, és a gyerekek azt mondták, hogy tejet nem, mert odaadjuk a borjúnak. Na és mit írt erre? Azt, hogy nekünk a borjú előbbrevaló a gyermeknél. Másnap reggel a kisáruházban egy harmadik nénike a negyedikhez és az ötödikhez, a fülem hallatára: — Megint itt jár egy újságíró, de hozzám ugyan jöhet' Egyetlen szót se mondok neki: Hogyne! Hogy kiszerkesszen bennünket, úgy, mint az a régi?! Nagy István, a tanács pénzügyi előadója: — Én is emlékszem rá, igaz, még gyerek voltam, de emlékszem, ahogy a Rózsa 14 „kerékpáros hollandi" Amikor az osztrák—magyar határhoz ért, sem ott, sem itt nem akarták elhinni, hogy 1800 kilométert kerekezett. Pedig így történt: N. M. Van Leeuwen úr a hollandiai Goudából tizenhét napig kerékpározott, míg Magyarországra ért. Nem kényszerítette erre senki, csak saját elhatározása. A családja sem hitte el, hiába is ígérgette már évek óta, hiszen fiatalon, sem csekélység egy ekkora vállalkozás, nemhogy az ötvenedik esztendőn túl... S miért éppen Magyarországra7 Mert Van Leeuwen úr felesége magyar. Még a húszas évek végén került ki Hollandiába, s ott is ment férjhez. Van Leuwen úr szenvedélye nem puszta hobby: kerékpár és motorkerékpár kereskedése van, s így végső soron foglalkozását és áruját dicséri vállalkozása is, amelyről a goudai, de magyarországi lapok is megemlékeztek. Milyen volt az útja? Erről ő mondja: — Sopronnál jöttem át a határon, mindenütt nagyon szívélyesek voltak hozzám. Persze, mindenütt meg is bámultak, amikor megtudták, hogy két keréken jöttem, egy kempingsátorral a hátamon. A holland turistaszövetség ellátott térképpel, tanácssál. Az első héten majdnem visszafordultam, mert nagyon hideg volt, a német hegyek között még jég is esett, a kezem rádermedt a kormányra ... De szégyeltem volna megfordulni, s inkább tovább mentem. A hegyek lejtőjén olyan sebességgel karikáztam, hogy az autók mellett is elhúztam. Máskülönben már csak azért is megérte, mert az útvonal csodálatosan szép, és kocsiból a felét sem látja az ember. Baleset, defekt egyszer sem ért. Vissza is legszívesebben kerékpáron mennék, de kétszer meg-N. M. Van Leeuwen, kerékpárján (IfJ. Novotta Ferenc (elv.) tenni ekkora utat egyedül, unalmas. Partner pedig, sajnos, nem akadt... Így azután autóval tért haza kétheti látogatás után. Felesége hozta utána a kocsit, s a tatai kempingben, a vendégkönyvben megtalálta férje nevét, két héttel előbb beírva... Mi pedig csak kalapot emelhetünk ilyen vállalkozókedv előtt, örülhetünk, hogy az úticél éppen Magyarország volt, és sok szerencsét, még több egészségben lekerekezett kilométert kívánunk van Leeuwen úrnak. —r. wvwwvwvvwvwvwvwwv Nem volt villany, most van, süt, gáztűzhely Is van no házban. Jobbra: A kisáruhá2 tanítóval járta a fg}ut. A könyvet is olvastam. Minden szava igaz. De ha azt akarja, hogy szóba álljanak, magával az emberek, mondja azt: azért jött, hogy helyreigazítsa Szabó Zoltánt! — Nem. Az embereket nem szabad becsapni. — Jó, én szóltam. Majd meglátja, hogyan boldogul! „A régi és mai ellentmondások” — írtam a vázlatomban. És még jóformán el se kezdtem az ismerkedést Tarddal, máris itt az első ... Ha meggondolom, írhatnék én fényes-szépet erről a faluról, nem kellene mást tennem, mint mondatról mondatra citálni A tardi helyzetből Szabó Zoltán megállapításait, a tényeket, az adatokat, a statisztikát, a vallomásokat, aztán melléjük sorakoztatni, mi van Tardon napjainkban.., Valóban, mi van? Nem volt út, most van. Nem volt villany, most van, sőt gáztűzhely is van, 110 házban. Nem volt rádió, most minden háznál van. Nem ittak a gyerekek tejet, most isznak. Nem látta orvos a beteget, most ingyen gyógyítjuk... De az emberekkel, az emberekben mi van? Megváltozott az élet, változtak-e ők is? Vannak-e még sebek, amelyekbe, Tamás módjára, be kell dugnom az ujjamat? Garami László (folytatjuk) EXPORT IMPORT BODOLAY TELEFONE, 2-403^ Tokaji aszú Tokaji szamorodni édes Tokaji szamorodni száraz Badacsonyi kéknyelű Badacsonyi szürkebarát Egri bikavér Pecsétes barackpálinka Pecsétes szilvapálinka Hubertus Baracklikőr és még számos kiváló minőségű magyar bor és szeszesital különlegesség Brazíliában 11
