Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-08-01 / 15. szám
Wir 0RSIÁ6 AI VÁR 4NAPLÓ pentin. Délfelé jutok fel a Szentháromság térre, öt lépésre vagyok a szobortól, amikor pergőtüzet kap a tér. A Mátyás-templomba menekülnék, de az SS-őr fegyverrel tovább zavar. Az egész Várnak perzselt szaga van, a templom hajójából azonban meleg, szúrós istállószag áramlik. A főhajóban legalább kétszáz ló áll, a középen tűz lobog. A faragott padokat égetik a németek. Ennyit látok egy pillanat alatt, azután tovább menekülök az Űri utca felé. A légó szakasz szálláskörletén M. a kilencgyermekes várbeli szabómester, a század tréfamestere, lópörköltet főz és megkínál egy adag „patkós csirkével". B., a dunántúli parasztfiú, aki egy Váci utcai szövetkereskedésben volt segéd, azt suttogja, hogy a szomszéd palota udvarán a tábori csendőrség agyonlőtt egy munkaszolgálatost, aki azonos volt Habossal, az olimpiai vívóbajnokkal. A déli palota kapuja a Buzogány-toronnyal Habosról úgy tudjuk, hogy a Margithíd robbanásakor vesztette életét. Ellenőrizni semmit sem lehet. A Medve utcát nem érem el. Hazafelé, a Várat végigsöprő tűz elől a sziklakórházba menekülök. Az ügyeletes orvostól megtudom, hogy M. Sándorné, a Községi Takarék krisztinavárosi fiókja igazgatójának felesége, akit előző nap hoztak fel súlyos fejsérüléssel, meghalt. Férje már a pincében életét vesztette, hathónapos kislánya azonban él. 1945. JANUÁR 30. Sz., a század fiatal és emberséges parancsnoka arra kér, menjek fel az egyik motorral a Várba és vigyek az oldalkocsiban annyi korpás lisztet a két szakasznak, amennyit a motor elbír. A korpás lisztet a fiúk egy szétlőtt német katonai szekérről szerezték a Krisztinában. A motort L. János vezeti. Alacsony, mokány henteslegény, nem ijed meg semmitől. A Vérmező és az Ostrom utca felől feljutunk, közben a Széna téren, egy piaci bódéból egy német katona szórakozott sorozatot küld utánunk. A királyi várban elhelyezett szakasz épségben van, az öreg hivatásos parancsnok szivárgó könnyekkel ül egy felfordított vödrön. A fejük felett ég a királyi vár, s ők teljesen tehetetlenek. A kis motoros fecskendő utolsó benzintartalékát elvitte egy SS-tiszt. Szokatlan csönd van, a németek valamire készülődnek. Ügy tűnik, a Várban mindenki meghalt. 1945. JANUÁR 31. Másfél éves fiam tüdőgyulladást kapott. Vizünk nincs, már a fürdőkádakból is kivágtuk és felfőztük a jeget. Elmegyek vízért a Márvány utcába, ott állítólag ástak egy kutat. Este hétkor a Márványmenyasszony vendéglő előtt aknától súlyosan megsebesülök. Hason csúszva, erősen vérezve visszajutok a Koronaőr utcai laktanyába, ahonnan a fiúk hordágyon hazavisznek. Sz. György doktor, aki a szomszéd házban lakik, átjön az óvóhelyeken keresztül és papírvattával bekötöz. A jobb lábam, a bal karom érzéketlen. Fekszem a szalmazsákon. B., a baracskai parasztfiú, aki az ostrom utolsó napján egy régésztől meghalt, benzineskannában húsz liter vizet hoz. Negyvenhaton vagyunk a pincében, a kazánházban húsz SS, a házmesterlakásban két Wehrmacht-őrmester. A Vár ég, a házunk előtt egy bombatölcsérben huszonnyolc temetetlen halott fekszik, a Vérmező tele van összetört német vitorlázógépekkel. Helyzetünk reménytelen. 1945. FEBRUÁR 12. Az éjjel a németek elmentek. Távolról dühös fegyverropogás, azután dermedt csönd. Hajnalban mindig csönd volt, hét óra után kezdődött a lövöldözés. Ma elmarad. Fel tizenkettőkor bejön két orosz katona. Az egyik alacsony, vörhenyes hajú, beszél németül. Zsitomirban banktisztviselő. Délután feltámogatnak az utcára. Ügy hullámzik a szörnyű romok alól előbújt nép, mint a vasárnapi korzón. Élünk. Nem merek hátranézni. Mögöttem ég a Vár, és a szél lenyomja a keserű füstöt a Vérmezőre.” Baróti Géza A KULTÚRA ÉS A TUDOMÁNY VARA A háború után még húsz esztendeig romokban állt a budai Várpalota, s e romok jelenlétükkel idézték a múltat, a történelmi megpróbáltatások, győzelmek és kudarcok idejét. A kiégett ablakok, csupasz falak újra és újra a háborúkra emlékeztettek, mintegy szimbólumaként annak, hogy e nép „balsorsban” nőtt fel, és nemzeti létét, nemzeti függetlenségét csak újabb és újabb áldozatok árán tudta megóvni. Nem nevezhetjük csupán véletlennek, hogy akkor, amikor az ország — talán története során Mátyás óta először — politikailag és gazdaságilag erőssé és egységessé szilárdult, a Vár újjáépítésével kapcsolatosan olyan terv vetődött fel, amely lényegében különbözik (s különbséget tesz) a múlt folytonosan romokban végződő, folytonosan újra kezdő emlékeitől. Ismét úgy érezzük, jelkép ez a gondolat: legyen a budai Vár ezentúl a kultúra és a tudomány vára, helyezzük el itt a nemzet történelmi és művészeti értékeit, a „legmagasabb” helyen, ahol valamikor királyok éltek, azon a helyen, amelynek alapjait a legnagyobb magyar király, Mátyás vetette meg. Nem csupán e gondolat tárgyszerű szépsége, gyakorlatiassága, hanem elvont, mégis oly valódi és közeli utalásai is, hozzájárultak ahhoz, hogy a közvélemény kezdettől fogva helyeselte, magáénak érezte, s a Vár ily módon történő helyreállításának terve az országgyűlés plénumán a legcsekélyebb ellenvélemény nélkül fogadtatott el, s íródott be jövőnk elképzelései közé. A kultúra és tudomány várának felépítése több, mint 1 milliárd forintba kerül. Már esztendőkkel ezelőtt megkezdődtek az építkezések, s a munkát négy év múlva, 1973-ban fejezik be. Üjjá kellett építeni a melléképületekkel, a Duna-parti Sándor palotát, a Várszínházát, a volt karmelita kolostort, a Szarvas térre nyíló Várkertet, számos teret, sétányt és belső udvart. Két épületet bontottak le, a honvédelmi minisztérium épületét és a Habsburg József palotáját, ezért az utóbbiért talán nem is volt kár, hiszen az építmény szecessziós riasztó stílusa, külseje miatt az építők Drakula várának nevezték el. A helyén egy ideig sétány lesz, majd az egységes várképbe beleülő épület épül itt, a honvédelmi minisztérium helyén megnyíló térre pedig szoborcsoportot terveznek. A budavári palota főépítésze Hidasi Lajos volt, életének legszebb, legnagyobb munkája ez, 60 esztendős már elmúlt, amikor hozzákezdett, hogy formába öntse a Várral kapcsolatos, régóta megálmodott álmait. Az építő cég, a Középülettervező Intézet irodája, Horthy volt testőrei székházában dolgozik. A főépítész munkaszobája a testőrség mosdója volt, a Vár egykori épületei közül ez maradt leginkább épségben. A munkák megkezdése óta a következő történt és a következők történnek majd. 1966-ban elkészült a Budapesti Történeti Múzeum új épülete és a déli partterület. 1968-ban lebontották a honvédelmi minisztériumot és újjáépítették a volt karmelita kolostort. 1970-ben átadják a Nemzeti Könyvtár új épületét és a Munkásmozgalmi Múzeumot. 1973-ban befejezik a 350 személyes Várszínház építését, és átadják a Magyar Nemzeti Galéria új otthonát. Ilyen hatalmas területen és egyetlen színhelyen sehol a világon nem mutatják be egy nemzet műveltségének és művészetének emlékeit. De a múzeumok, bemutatótermek, képtárak létezésén túl mindaz, ami itt létrejött és létrejön, korunkat reprezentálja. A tereken álló szobrok, a díszkutak, a kovácsolt kapuk korunk és nemzedékünk legkiválóbb művészeinek munkái; a budai Várpalota nemcsak őrzi értékeinket, hanem meg is testesíti azokat. Ügy mondják, hajdan a középkorban, Mátyás király fehér, száztornyos Budáját Európa-szerte Aranyalmaként emlegették, a Vár építőinek egyetlen törekvése van, újra felidézni ezt a szépséget, megteremteni a nemzet ékköveinek nemes veretű foglalatát. ___ Mindazt, amit lehet — a múlt kulisszái mögül előbányászva —1 az eredetihez hűségesen, hamisítás nélkül állítanak helyre, de ebből kizárnak minden oda nem illőt, minden zavarót, és az épületek tervezőinek nincs szándékában a XX. században gótikát és reneszánszot építeni. A Vár így összképében korok és korszakok harmonikus ötvözete lesz. Természetesen a XX. század minden vívmányát és tapasztalatát felhasználják az építkezésnél, a bemutatótermek, képtárak és könyvtárak megvilágítása, fűtése, berendezése a lehető legkorszerűbb lesz. A távfűtés vezetékeit 48 méteres mélységben építik meg, Mátyás várát korunk kényelmével és célszerűségeivel vértezik fel. A jövő már most, az adott pillanatban elképzelhető a laikus számara is. A Budapesti Történeti Múzeum épülete és környéke már az elkövetkező teljes valóságról ad képet. A parkok, terek, belső udvarok nemes méltóságot árasztanak, a múzeum épülete csupa üveg, fény és merészség, vonalai mégis belesimulnak a környezetbe. Odafönt járván az ember úgy érzi, nem is tudta eddig, milyen rejtett szépségei vannak ennek a városnak, Budapestnek —. valóban büszkeséget érez. Mintha a fény és a csend elemeiből épültek volna fel ezek a falak, formálódtak volna meg ezek a csöndes terek, csodálatos zugok, benyílók; egy pillanatig még magány veszi körül az embert, hűvös, nyugalmas, gyöngyszürke csend, aztán egy fordulónál hirtelen záporozni kezd rá a fény, szeme előtt kitárulkozik a lenti táj, élet veszi körül, aztán ismét visszatér a csöndbe, mohos falak közé, csak az ég mélykék buráját látni odafent. A munka — az álmok valósággá rögzítése — szorgosan és csöndesen folyik a Várpalotában, még több mint három esztendő hátra van, csak akkor lesz teljes a mű. Néhol földhalmok, betonoszlopok, törmelékhegyek zárják el az utat, a történeti térségeken élet zajlik. A Hunyadi-udvaron áthaladva — ahol Hunyadi Lászlót három palloscsapással lefejezték —, ismét nyílt vidékre érünk, a falak mellett mészkő, piszkei és tardosi vöröskőtáblák hevernek — ha lehetséges, az építők mindenütt az eredeti anyagot használják fel — a múlt köveit, szépségeit, a mában. Mátyás királynak egykor 500—1000 kötet Corvinája volt. Ebből a Széchényi Könyvtár 33-at őriz. A többi elpusztult, semmivé vált az idő kohójában, vagy idegen földre került. Ez a 33 kötet a Nemzeti Könyvtár új otthonának felépülése után visszakerül a Várba, s vele együtt másfél millió kötet könyv — a nemzet mostani tulajdona. Kristóf Attila A megíijhortott budai Vár I.ENT: A rondella egy dal platánnal (Vámos László felvételei)
