Magyar Hírek, 1966 (19. évfolyam, 15-17. szám)
1966-09-01 / 17. szám
„NEMCSAK A NYELVET KELL TANÍTANI" rOtnii cSin&i' ftm^ejjzcw dűadáui AKultúrkapcsolatok Intézetének nagytermében minden hely foglalt. Történészek és etnográfusok beszélgetnek egymással. Eljött a magyar tudományos élet számos kiválósága, élükön Ligeti Lajos neves orientalistánkkal, aki a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke. Hozzá siet most Denis Sinor professzor, a mai összejövetel előadója. A kézfogásban ott vibrál az egykori budapesti egyetemi hallgató: Sinor Dénes megbecsülő hálája tanára: Ligeti professzor iránt. A professzor szemében viszont ott csillan a pedagógusbüszkeség öröme, hogy lám, a tanítványa is jelesen vizsgázott. Denis Sinor professzor ugyanis tudományos publikációi mellett időt szakított arra is, hogy megírja a magyarság történelmét angol nyelven, hogy szakértőként munkálkodjék az Enciklopédia fíritannica magyar vonatkozású részeinek összeállításában, hogy fáradhatatlanul tevékenykedjék a szülőföld, a magyarság megismertetésén az új hazában. Denis Sinor professzor az USA Indiana államában a bloomingtoni egyetem tanszékvezető professzora. Előadásának bevezetője mégsem a neves tudós, a nemzetközi hírű nyelvész, hanem a szülőföldjére hazalátogatott ember szavai. — Családi összejövetelnek érzem ezt a találkozást— mondja, majd a jó ismerősök között szokásos, közvetlen hangon informálja a hallgatóit az amerikai oktatási intézmények munkájáról, a kormány és az egyetemek viszonyáról, a nyelvészet helyzetéről Amerika kétezer egyetemén és még számos közérdeklődésre számottartó kérdésről. — Nemcsak a nyelvet kell tanítani, hanem a mögötte felhalmozódott civilizációt is — mondotta azután, majd kiemelte: a hungarológia több, mint a magyar nyelvtanítás — a magyar viszonyok tárgyilagos, tudományos megismertetése is. Mindez azonban — éppen a tudományos megalapozottság érdekében — csak akkor oldható meg megfelelően, ha a Magyar Tudományos Akadémia rendszeresen és intenzíven segíti ezt a munkát. S. F. Mióta i/au Budofitsfadc? BESZÉLQETÉS AZ ÍZEK ÉS ILLATOK SZAKÉRTŐJÉVEL Dr. Farkas Sándor: »...itt mindig az édesanyám konyháién sütött friss kenyér illatát érzem.» (Vámos László felv.) Duna Szálló kertjében, a friss és fátyolos 6szi fényben magas, szemüveges úr áll fel a tenyérnyi asztal mellől: — Uraim, örülök a találkozásnak ... Dr. Farkas Sándor, a New York-i »Ai/a» aromatikus vegyszerüzem tulajdonosa, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja, az Egyesült Államok egyik legnevesebb iz és illat szakértője harmincnyolc évvel ezelőtt költözött Amerikába. 1947 óta minden évben hazalátogat. Evenkint ismétlődő látogatásai a baráti és rokoni körnek szólnak, s nem utolsósorban Budapestnek, a gyermek- és az ifjúkor városának, amelyről megejtő szerénységgel s a csöndes szavakon átütő érzelmi forrósággal beszél. — Amerikában élő sok magyar barátom, sőt magyar származású feleségem is gyakran kérdezi: mi vonz téged minden évben Budapestre, mit szeretsz annyira Magyarországon? — S ön mit válaszol? — Az igazat. Engem nagyon erős szálak kötnek Budapesthez és Magyarországhoz. Rokoni és baráti kapcsolatok, a magyar nyelv és a magyar költészet, valamint a magyar zene. Ezerháromszáz lemezem nagy része magyar zenét őriz, könyvespolcomon megtalálja a legjobb magyar költőket. De semmi sem ér fel azzal az élménynyel, amikor korán reggel átjövök Budáról az új Erzsébet hídon s látom, hogy a Belvárosi Kávéházban söpörnek. Talán nem fejezem ki magam tökéletesen, de a nyelv, a táj, az emlékek, az irodalom, a Vár csodálatos hangulatai olyan muzsikában olvadnak össze, amely teljessé teszi az ember életét s amelyet oktalanság lenne megtagadni. Én ettől a várostól csak szépet és jót kaptam s nyugodtan mondhatom, Pesten élni jó és kellemes. Itt mindenki kedves és barátságos, felismerik az emberben az őszinte barátot és viszonozzák a baráti érzéseket. Beszélgetésünk kiteljesedik. Lelkesen emlékezik meg a budapesti operaház előadásairól, a New Yorkban látott Magyar Állami Népi együttes műsoráról s vágyáról, hogy egyszer a martonvásári Beethoven parkban hangversenyt hallgasson. — El szeretném még mondani, hogy Budapesten él feleségem nővére, idős és magányos hölgy, akiről a család gondoskodik. Mostani megérkezésem után arra gondoltam, meg kéne oldani sógornőm állandó ellátását és támogatását. Ajánlatot kértem és kaptam az Állami Biztosítótól, majd egyezséget kötöttünk. Bankom révén átutaltam ötezer dollárt egy járadékszerzödés keretében, amelynek fejében sógornőm élete végéig havi 1400 forintot kap. Beírattam az SZTK-ba is, ami — ezt önök jobban tudják, — teljes orvosi ellátást és egészségügyi gondozást jelent. Tettem ezt abban a meggyőződésemben, hogy a forint értéke időtálló s úgy érzem, mind a magyar állam, mind én, jó üzletet kötöttünk. Búcsúzóul arra kérem az izek és illatok világszerte ismert szakértőjét, határozza meg Budapest, a szeretett szülőváros illatát. Egy pillanatra elgondolkozik. — Nehéz kérdés. Lehet rá költői módon válaszolni és lehet szakszerűen. Ha a pesti oldalon járok, mindenütt az építés szagát érzem. Az építés szaga nem kellemes, de biztató szag. Ha Budán, a hegyek közt járok, a föld szagát érzem, ami egyet jelent a megújuló élet szagával. A kettő között, a budai Várban, amelyet külön csodálok, a múlt és a jelen illatának keveredését érzem. A Vár arra tanít, hogy a jelen és a jövő akkor értékes, ha múltja van. Budapest illatát azonban másképpen is megfogalmazhatom: ha belépek ebbe a városba, mindig az édesanyám konyháján sütött friss házikenyér illatát éizem. B. G. Egy európaiAmerikában 1. A szálloda 302-es szobájában lakik a feleségével együtt egy negyvenkét éves amerikai férfi. A férfi magyar. Az ablakon át a volt királyi palotát látni, s lent a hajókat a Dunán, a szobában pedig (de minden szegletben, feltornyozva) szakácskönyveket. Ezeket pesti antikváriusoktól vette. A férfi foglalkozását nehéz meghatározni. Vendéglős? Annál sokkal több. Szakács? Egy kicsit mindig és mindenütt szakács. És alelnöke egy nagy amerikai vállalatnak. Meg művészbarát, ezer terv röpköd a fejében, rajong az irodalomért; megtalálom a szobájában Ady egyik első kiadását (itt vette), Illyés dedikált Dőlt vitorlá-ját, s egy remek mívű parasztkulacsot, amelyet a költő Tihanyban ajándékozott neki. A vendég írni is szokott. Legújabb könyvét, A magyar szakácsművészet története a honfoglalástól máig című munkát, amelyet egy amerikai kiadó jelentet meg, Pesten fogják nyomni angol nyelven, a Kossuth Nyomdában. Örökösen lobog: Láng György a neve. 2. Három órán át beszélt az életéről. Nem mondta el; beszélt róla. Az más. Az kevesebb. De több is, mert ilyenkor az ember a fordulatokra szorítkozik. Láng György, a Restaurant Associated alelnöke (Vámos László felv.) Én csak sorsa fordulatait jegyeztem föl. Egy székesfehérvári szabó fia. Családját, annak a históriáját átszőtték a muzsikus-rokonok szálai. Rokona volt az a Neufeld Ernő, akit még Hubay tanított. Édesapja édesanyjának a bátyja: Sommer Aladár cigánylányt vett feleségül, megváltoztatta a nevét és Nyári Aladár néven híres cigányprímás lett. A pesti vendég ötéves volt, mikor kis madzagot kötözgetett egy szivarosdobozra és azon az ujjaival hegedülni kezdett. Csodagyerek lett. Híre kelt. Élt és zengett, és lángolt a muzsika benne. A budapesti Zeneakadémiára nem vették föl, mert nem volt „jó” a származása. Aztán végighajszolták a modern kálvária stációin, míg 1944 novemberében megszökött. Egy szinte csónaknak számító kis hajón jutott ki Amerikába, ahol piccolófiú lett. 3. Néhány szót tudott angolul. A New York-i Rubens nevű 24 órás vendéglőben egyszer a főszakács hívatta. Egy csodálatos rákos tálat adott át neki, s mondott is néhány szót, de ő ebből csak annyit értett, hogy „főnök” és „gyorsan”. Mivel a főszakács kedvelte őt, azt hitte, megszánta: tehát a csodatálat fogyassza el gyorsan, nehogy a főnök meglássa. Gyorsan elfogyasztotta a főnöknek szánt tálat, mire a főszakács, kezében a konyhakéssel, ki kergette. Azóta is átmegy a Rubens-szel ellenkező ol- | dalra, ha arra jár, pedig azóta... de tartsunk sorrendet. 1950-ben elment New York állam helyszerző irodájába, de csak egyetlen lehetőséget kínáltak: nyolcadik szakács lehet egy klubban. Elvállalta. — És a muzsika? — vetem közbe — Régen, Fejér megyében, a négyesfogatok idején, voltak olyan lovak, amelyek nem tudtak futni, ha előttük más ló futott. Én ilyen ló voltam. Valahol első akart lenni. A nyolcadik szakácsot végül kirúgták a klubból, mert munkaidő alatt elszaladt, hogy muzsikus barátjának egy szép fedőlapmintát találjon egy hanglemezhez. Kallódott évekig. Egyszer egy New York-i lengyel megvett egy görög katolikus templomot New York külvárosának a külvárosában, ott pedig berendezett egy Olasz Lakodalmas Várat, ahol a szicíliai, nápolyi szegénység nagy menynyegzőket tarthat. Itt lett vezető, s ha a fasza kács részeg volt, ő is főzött Egyszer a New York-i Waldorf Astoriában az építkezési vállalatok klubja nagy bankettet rendezett, amelyen jelen volt Tony Anastasio, a szicíliai származású gengszter is. Claude Philippe, a Waldorf világhírű, francia származású vezetője, a vendéglátósnak ez a művésze, a többi közt a gengsztertől is megkérdezte: hogyan ízlenek az ételek. Ízlik minden, feielte Anastasio, de az Olasz Lakodalmas Vár, az az igazi. És azt ki vezeti? — kérdezte Philippe. „Egy Láng György nevű magyar." 4. Philippe hívatta, azután a Waldorf Astoria vezetőjének harmadik helyettese lett. Azután az első helyettese. 1958-ban otthagyta a Waldorf Astoriát. A Brass Rail vállalat (50 vendéglő) alelnöke lett, hat évvel ezelőtt pedig a legnagyobb amerikai vendéglátóipari vállalat, a Restaurant Associated (140 vendéglő s további 27: tervezés alatt) alelnöke. Minden évben hat hónapot utazik, „Tibettől Dél-Amerikáig”. Jegyez, tanul. Megjegyzi, hogy nem mehet olyan híres helyre a világon, ahol — „ha kissé megkaparom a vezetőt, vagy a főszakácsot” — ki ne derülne, hogy ... magyar. Felesége, Doe Lang, színésznő, sanzonénekesnő, zongorista, zeneszerző: egyébként ő volt a West Side Story Máriája a chicagói társulat előadásain. Igen szép nő, s megtanult magyarul is. A férjétől végül csak egy dolgot kérdezek: — Kitől tanult meg főzni, sütni? — Az egyik nagyanyámtól, aki Tamásiban lakott.., R. P.
